Napjainkban a tömegfilmgyártás elképzelhetetlen speciális effektusok nélkül. A nézőknek szükségük van arra az illúzióra, amelyet a rendező és a szereplők mellett a maszkmesterek, díszlettervezők, jelmeztervezők hada teremt meg. Míg az előbbiek állandóan reflektorfényben vannak, a többiek a háttérben dolgoznak szépen csöndesen a tökéletes látványvilág megalkotásán. Olyan képet vagy hangulatot hoznak létre, amely a valóság síkján nem létezik, vagy legalábbis nem ilyen formában. Nekik köszönhetően sosemvolt vagy kihalt élőlények, robotok lesznek a kedvenceink, vagy éppen riogatóink. Egy-egy film elkészítésekor nagyon nagy ipar működik a háttérben: festők, szobrászok , formakészítők, technikusok csapata. Ennek a világnak az illata csapta meg Pohárnok Ivánt és tizenéves fejjel elhatározta, hogy belekóstol ebbe az eléggé technológia-orientált szakma rejtelmeibe. Tizenévesként a Csillagok háborúja című filmeposz fantáziavilága bűvölte el egy életre. Mivel mindig is szeretett barkácsolni, először űrhajómaketteket készített papírból, majd később fából. Játéknak indult és örök játék maradt számára a foglalkozása. Azt csinálhatja, amit szeret. Az alábbiakban Pohárnok Iván beszél szakmájáról.
A kezdet:
A Csillagok háborúja nagy hatással volt életed alakulására. Mi ragadott meg benne?
Elsősorban a látványvilága. Tíz éves gyerekként láttam. Megragadott az elém táruló világ. Később ez alakult át, amikor az kezdett foglalkoztatni, hogyan is készül mindez technikailag.
Május közepén mutatták be Magyarországon is a Sith-ek bosszúját. A szakember szemével nézve, hogy tetszett a film?
Nemrég néztem meg. Az első két részhez képest technikailag sokkal jobban meg van csinálva, sokkal látványosabb. A Baljós árnyak és A klónok támadása nem annyira tetszett. A történet szempontjából nehezen tudom megítélni. Mint gyereknek és nagy rajongónak más élményt nyújtott, mint most a felnőttnek.
Tizenhét éves voltál, amikor Rajk László „felfedezett”. A Tudatalatti megálló című filmhez kellett egy nagy űrnövényt készítened.
Ez nem pontosan így volt. A Tudatalatti megállóban maszkokat készítettem. A 3,5 méteres űrnövényt, amelynek mozogtak a szirmai és kábítószert termelő gyümölcsök voltak rajta, egy német-magyar koprodukcióhoz csináltam.
Már a gimnáziumban világossá vált a számodra, hogy a speciális filmes trükkök világa vonz. Mit szóltak ehhez a szüleid?
Ők mindig támogattak ebben, és örültek, hogy elfoglalom magam valamivel.
Dick Smith „indított el” a pályán, aki az Ördögűző című film maszkjaival forradalmasította ezt a szakmát.. Levelező tanfolyamán – amely még napjainkban is létezik – sajátítottad el az alapokat. Mi a legfontosabb abból, amit megtanultál tőle?
Az egyik, ami nagyon fontos volt, a hozzáállása az egész szakmához. Mindig nagyon nyitott ember volt és szabadon adta az információkat mind technikai, mind művészeti kérdésekben, és ez elég meghatározó volt. Nagyon segítőkész és nagyon kedves mindenkivel. Szakmailag is nagyon felkészült. Ez is nagy hatással volt rám.
Tartod még a kapcsolatot a nyolcvanhárom éves mesterrel?
Igen. Évente egyszer találkozunk.
A gimnázium befejezése után egy évet Amerikában töltöttél. Smithnél is dolgoztál, majd később az ő ajánlásával vállaltál munkát különböző stúdiókban. Eljutottál az ILM (Industrial Light and Magic), az RGA (Robert and Richard Greenberg Associates) vagy a DreamQuest közelébe is?
Ez a szakma különböző területekre specializálódik, én elsősorban maszkstúdiókban, és végig Los Angelesben dolgoztam. Az ILM-nek akkor talán volt ilyen részlege, de az San Francisco közelében volt. De valóban megnéztem majdnem minden stúdiót. Vagyis inkább csak így körbenéztem.
Amikor visszajöttél Magyarországra, azzal szembesültél, hogy a sminkes oktatást megszüntették a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Komoly képzésre volt szükséged, hogy előbbre juss. Hogyan tudtad ezt megoldani?
Igazából nem is tudtam, hogy van sminkes képzés a főiskolán. Soha nem a smink része érdekelt ennek a szakmának, tehát fel se merült, hogy én sminket tanuljak. Engem mindig is a bonyolultabb feladatok érdekeltek, hogy hogyan lehet különböző anyagokból maszkokat, bábukat előállítani. Számomra mindig is volt ebben a munkában jó adag játék. Viszont, hogy előbbre jussak, el kellett sajátítanom művészeti, anatómiai ismereteket, valamint fejleszteni kellett a rajzkészségemet. Az Iparművészetire egy évet jártam, alapképzést kaptam. Majd később a Képzőművészetin szobrászatot tanultam négy évig.
„Sikerek”:
1996-ban megalapítottad Filmefex nevű cégedet. Mi vezetett ehhez a lépéshez?
Amikor iskolába jártam, még nem döntöttem el, hogy ezzel akarok foglalkozni. Vállaltam ugyan munkákat a tanulmányaim mellett, de ebből nem éltem túl jól akkoriban. Az iskola idő alatt kezdtem azon gondolkozni, hogy mennyire akarok ezzel foglalkozni életem további részében. Nagy nehezen hoztam meg a döntést: inkább abbahagyom az iskolát és komolyabban fogom csinálni. Akkor alapítottam meg a cégemet. Először csak ketten voltunk, most már nyolc munkatársam van.
Tökéletes alkotói szabadsággal jár a szakmád, hogyan tudod összeegyeztetni a cégvezetéssel járó kötelező feladatokkal?
Nem teljesen egészében kreatív a munkám. Nagyon gyakran kész terveket kapok, amelyeket meg kell valósítani. Abból a szempontból viszont tényleg nagy a kreatív szabadságom, hogy folyamatosan gondolkodnom kell azon, mit hogyan csináljak meg. Emellett csak járulákos rész, hogy ezt a céget én vezetem. Csinálom mind a kettőt egyszerre, amennyire bírom.
Gondolom, nem reggel 8-tól délután 4-ig tart egy maszkmester munkaideje, azután mehet szórakozni. Napi hány órát dolgoztok?
Ez változó. Általában napi 10-12 órát. De azért ezt nem úgy kell elképzelni, hogy folyamatosan csináljuk. A munkatársaim 9-től 17 óráig itt vannak. Megpróbáljuk normál keretek között tartani. Előfordul, hogy tovább kell bent maradni. Én is gyakran korábban jövök és később megyek haza.
Sok mindennel foglalkoztok: hazai és külföldi reklámok, nagyjátékfilmek, múzeumi munka, dekoráció. Hogyan határoznád meg céged profilját?
Nagyon nehezen, mivel mi nem szakosodtunk egyetlen területre. Azért alapvetően filmekhez készítünk egyedi tárgyakat, amelyeket filmforgatáson a történethez szükséges kellékként vagy dekorációs célra használnak,.
Tudomásom szerint számítógépes munkákat nem vállalsz. Mi ennek az oka?
Számítógépes filmtrükkökkel valóban nem foglalkozunk. Az egyik oka az, hogy nem értek hozzá. Elég sok energiát és időt kellene ölnöm abba, hogy megtanuljam. Ráadásul nem vonz az a fajta élet, hogy egy gép előtt üljek egész nap, és még éjszaka is. Másrészt pedig sok a versenytárs, aki már komoly infrastruktúrát alakított ki, nagyobb a tapasztalata is. Ezenkívül hihetetlenül költséges egy ilyen jellegű géppark fenntartása.
Hogy sikerül megkapnod a külföldi megrendeléseket? A megrendelők szabad kezet adnak?
Szabad kezet nagyon ritkán kapok bármivel és bárkivel kapcsolatban. 15 éve csinálom ezt a szakmát most már. Szép fokozatosan lettem külföldön is elismert. Amikor egy-egy külföldi produkcióban dolgozom, annak terjed a híre, és engem keresnek meg a következőhöz. Így történt például az Alien vs Predator című film esetében is. Prágában forgatták, és arra kértek, hogy segítsek az ottani stábnak. Újra kellett festeni dolgokat, szereplőket öltöztetni, sminkeket készíteni és a következő napra összeállítani a felszerelést.
Színházi munkát is vállalsz. Az operaház fantomja című musicalben a Fantom maszkját készítetted el. Nagy feladat volt?
Színházi munkát nagyon ritkán vállalok el. Évente talán ha egy-két munkát. A színházak ugyanis általában olyan minőségű munkát kérnek, amely sokkal tartósabb, viszont nem annyira látványos. Ez pedig másfajta hozzáállást kíván. Az operaház fantomja azért volt érdekesebb munka, mert szabadabban át lehetett írni. A maszkot én is terveztem. A sminkeseket is be kellett tanítanom. A probléma ott merült fel, hogy a színésznek le kell tudni venni a fehér maszkot a szétrohadt arcról. A parókára is vigyázni kellett, ezért azt találtam ki, hogy mágnesekkel rögzítettem a másik archoz.
Mi volt a legnehezebben megoldható munka, amit elvállaltál?
Mindegyik munka nehéz. Amikor a megrendelők megkeresnek, mindig irreális időt szabnak a megvalósításra. A nagyobb szabású feladatok mindig több problémát okoznak. Mint például a MOA bálna. A huszonkét méteres műanyag állaton több hónapig dolgoztunk.
A Viasat3 új komédiasorozatában, a SztárVárban láthatjuk legutóbbi munkádat. Hat bábfejet kellett készítened. Miért volt érdekes ez a feladat?
Azért, mert olyan sorozatot akartak, amelyben a szereplők karikatúraként jelennek meg. Nem egyedülálló, Európában és Magyarországon is készítettek már ilyen produkciót. Ilyen volt az Uborka, ami nekem nem nagyon tetszett. Tartalmi szempontból nem volt elég érdekes. Próbáltunk egy másik irányba elmozdulni . Azt javasoltam, hogy bábok helyett óriási méretű maszkok legyenek. Azért lettek ilyen nagyok a fejek, hogy a test és a fej aránya eltolódjon, így erősödik a karikatúrajelleg. Igyekeztem viszonylag egyszerű formákat csinálni, viszont így az arcok mimikáját a színész nem tudta mozgatni. Ezt a problémát úgy oldottam meg, hogy távirányítással lettek mozgathatók. Egyébként egy ilyen fej kb. 4-5 kg is lehet.
Pálfi György filmje, a Taxidermia nagyon közel áll a szívedhez. Miért?
Nagyon kevés olyan filmben dolgozom, amelyiknek ízlésvilága egyezik az enyémmel. A Taxidermia ilyen film; nagyon kedves volt számomra. Morbid, fanyar humorú film. Rengeteg "apróságot" kellett kitalálnunk. Például a sarokban látható evőbajnokot, vagy a boncolási jelenet részleteit.
Amikor elvállalsz egy munkát, mindig elolvasod a forgatókönyvet?
Van, amikor igen és van, amikor nem. Nagyon ritkán adódik a lehetőség, hogy terveznem kell valamit. Általában a rendező megmondja, hogy mit várnak el tőlem. Például, hogy a szereplőnek melyik oldalon vágják el a nyakát, és én megcsinálom. Ha olyan filmről van szó, ahol meghatározó a látványvilág, akkor természetesen elovasom. Itthon több munka hárul ránk.
Hogyan fogalmaznád meg az ars poeticádat?
Próbálok boldogan élni. Azért is foglalkozom ezzel a munkával, mert szórakoztat. És arra törekszem, hogy minél magasabb színvonalon valósítsam meg a megbízásokat.
Nem szereted, ha maszkmesternek neveznek. Annyi mindennel foglalkozol, hogy ez a megjelölés szűk, és nem is pontos. Hogyan definiálnád a munkádat?
Nem tudom. Ezt csak körülírni lehet. A maszktól kezdve a makettig mindennel foglalkozom.
Egyre jobban elismernek. 2004-ben a Magyar Hírlap által összeállított 50 legsikeresebb magyar fiatal közé soroltak. Mit jelent ez számodra?
Ez nagyon kedves volt tőlük. Jó érzés volt, de túl sok mindent nem jelent. Mert sok ember van, aki elért sikereket az életében. El is gondolkodtam, hogy ki számít sikeresnek és ki nem. Azt hiszem, az az egyik legnagyobb siker, ha az ember a magánéletét össze tudja egyeztetni a munkájával. Abból a szempontból is meg lehet vizsgálni a sikert, hogy mihez képest érte el azt. Egy biztos, hogy vannak nálam sikeresebb emberek is.
Annak ellenére, hogy a filmek ma már elképzelhetetlenek speciális effektusok nélkül, ha az elismerésről van szó,a szakmátok háttérbe szorul. Te is így látod-e, s ha igen, szerinted mi az oka?
Igen. Ami engem illet, nem azért csinálom, hogy díjakat nyerjek. S általában nem is nézem meg a filmeket, amelyekben dolgoztam. Elsősorban az a fontos számomra, hogy a megrendelőim elégedettek legyenek a munkámmal. Ezt szeretném minél jobban csinálni. Látom a hibáit és az erényeit. Biztos jó, hogy egy zsűri értékel. Bár elég kevés filmnél értékelik a szakmánkat.
A Magyar Operatőrök Társaságán belül működő Maszkmesterek tagozatának vagy a tagja. Van-e érdemi jelentősége ennek a csoportnak, és tudtok-e valamit tenni a szakma érdekében?
Napjainkban semmi jelentősége nincs, de azért fontosnak tartottam, hogy belépjek. Jó lenne, ha a maszkmesterek érdekeit védenék ebben az országban, de az elkövetkező száz évben erre nagyon kicsi esélyt látok. Úgy működik ez a szakma, hogy akinek jó kapcsolatai vannak, az sok munkához jut. Ezenkívül azonban még más szempontok is érvényesülnek. Addig, amíg több ember van mint munka, mindig lesz olyan, aki olcsóbban fogja vállani. Még jó ideig nagyon nehéz lesz érvényesíteni, hogy legyen egy minimálbér nálunk.
Külföldi konferenciákra is eljársz. Los Angelesben és Londonban találkozol a szakma nagy öregjeivel. Mire adnak lehetőséget ezek az összejövetelek?
Egyrészt megnézhetjük az új anyagokat. Másrészt ilyenkor nyílik lehetőségem arra, hogy meglátogassam a nagyobb műhelyeket. Ez a konferenciák legjobb része.
Sokat tanulsz az amerikaiaktól, mégis a franciák tudnak neked igazán újat mutatni. Miben rejlik technikai módszereik ereje?
A látványban másként gondolkoznak. Okosabban használják a filmes adottságokat. Kreatívabbak. Ez az, ami hat rám. Az elveszett gyerekek városa című film jó példa arra, hogyan dolgoznak a franciák. Nem mondanám, hogy technikailag fejlettebbek, mert az amerikaiak előbbre vannak ezen a téren.
Nem szereted az amerikai filmeket. Kifejtenéd bővebben, hogy miért nem?
Fogalmazzunk úgy: nem minden amerikai film tetszik. De el kell ismerni , hogy készítenek kimagasló alkotásokat is. A Szárnyas fejvadász című filmet még mindig lenyűgözőnek találom.
Úgy tudom, a Macskajaj az egyik kedvenced. Milyen filmeket nézel meg szívesen?
Nem azért nézek meg szívesen egy filmet, mert sok maszkot láthatok. Nem szeretem sem a nagyon mély művészfilmeket, sem a felszíneseket. Azokat a filmeket élvezem, amelyeknek valamilyen sajátos fanyar humoruk van.
A JÖVŐ:
Min dolgozol éppen?
Ezen a héten éppen semmin. Pihenünk. A munkatársaim örülnek is ennek a kis pihenőnek. De a jövő héttől Kamondi Zoltán új filmjébe készítek egy-két hullát. És két amerikai produkcióval is folyik a tárgyalás. Az egyikben zombikat kell életre kelteni, a másik pedig egy tv-sorozat lesz.
Ebben az évben milyen munkákat vállaltál el?
Rengeteg munkát vállaltam el eddig. A legjelentősebb a Taxidermia és a SztárVár volt , valamint egy ruhakiállítás. Az idén már kevesebb reklámfilmet csináltam, régebben évente akár 40-50-et is.
Szinte minden vágyad és álmod megvalósult. Nemzetközileg is elismernek a szakmában, Magyarországon monopol helyzetben vagy. Számodra a munkád „örök játék”. Imádod, vagyis boldog ember vagy. Ennek ellenére van valamilyen kívánságod, amit szeretnél valóra váltani?
Az embernek mindig vannak vágyai , szeretne tovább lépni. Elégedett vagyok a sorsommal, az életemmel. Alkotó ember vagyok, mindig fogom használni a kezemet és a a fejemet, amíg élek. Nagy szabású terveim nincsenek. Szeretnék érdekes feladatokat megoldani.
CURRICULUM VITAE
POHÁRNOK IVÁN
1970-ben született. Édesapja Pohárnok Mihály formatervező. Testvére Pohárnok Gergely, aki 2004-ben az Év operatőre díját kapta meg a 35. Magyar Filmszemlén. Egy közös munkájuk van: Pálfi György Taxidermia című különös hatású filmjében dolgoztak együtt. Pohárnok Iván számára már tizenévesként világossá vált, hogy a filmek speciális effektusainak világa érdekli. A szakma alapjait Dick Smith levelező tanfolyamán sajátította el. Smith egy könyvben rögzítette a szakmai tapasztalatait, s Pohárnok Iván ennek segítségével képezte magát. A gimnázium befejezése után egy évet töltött kint Amerikában. Először Smith-nél dolgozott, majd később különböző stúdióknál. Miután hazajött, az Iparművészeti és a Képzőművészeti Egyetemen folytatta tovább tanulmányait. 1996-ban létrehozta saját speciális effektusokat gyártó cégét Filmefex néven. Hazai és külföldi produkciókban vesz részt.
(2005-10-06)
