Kiss Dorottya Aki hazahozta Tamarát
Nyitrai Illés színész
Hajdu Szabolcs: Tamara, 2004
Hajdu Szabolcs: Tamara, 2004
89 KByte

Nyitrai Illéssel nem a filmek kapcsán találkoztam először. Egy barátom révén ismertem meg 2005 telén. A langaléta termetű fiút majd elfújta a szél. Vékony kabát volt rajta, pedig nagyon hideg volt. Haja rövidre nyírva, hatalmas csodálkozó szem. Barátja születésnapjára voltunk hivatalosak. Soha nem találkoztunk korábban, mégis úgy beszélgettünk, mintha nagyon régóta ismernénk egymást. Illést kezdettől fogva rendkívül nyitott, őszinte embernek láttam, aki nem megy el az utcán egy tőle segítséget kérő mellett. A legmélyebb alázattal nyilatkozott a filmszerepeiről, és egyáltalán a szerepeiről, hiszen a színdarabok, amelyekben gyerekkora óta játszik, sokkal nagyobb számban vannak képzeletbeli listáján.

Mit mondanál el magadról, úgy elsőre?

Nem vagyok jó reklámember. Nem tudom magam eladni. Nem is foglalkozom vele. Aki akar, megtalál és ez a szerepekkel kapcsolatban is így van. Egyébként meg: 1974. június 26-án születtem. Négyen vagyunk testvérek. A nővéremnek már egész nagy gyerekei vannak.

Milyen emlékképed van a gyerekkorodról?

Nagyon szép volt a gyerekkorom. Debrecenben a Nagysándor telepen születtem, „Citromszigeten”. Aztán átköltöztünk a Hortobágy utcába, de arra nem nagyon emlékszem. Utána jött a Honvéd utca. Felhőtlen gyerekkorom volt.

Tipikus lakótelepi gyerek voltál?

A Honvéd utcában édesanyám volt a házmester, s nekünk gyerekeknek óriási volt a szabadságunk. Nem is az, hogy nem kellett időre hazamenni, mert nekünk is kellett, de azt tettünk, amit akartunk. Édesanyámtól és édesapámtól maximális szabadságot kaptunk, olyan önállóságot, ami nélkül nem boldogultam volna az életben. Soha nem szabták meg, hogy mit, vagy mit hogyan kell csinálnom. Persze nagy hülyeségekre nem vetemedtünk, tudtuk, hol a határ. Bandáztunk! Bunkert építettünk. Az óvodába jártunk be retket, hagymát és paprikát lopni, vittünk magunkkal zsírt meg kenyeret, szóval nagyon elevenek voltunk.

Suliba hova jártál?

Ötödik félévig az Arany János Általános Iskolába, aztán átköltöztünk a Kossuth utcára, akkor átkerültem a Bányai Júlia Általános Iskolába. Ott végeztem el a nyolc osztályt. Onnan aztán már nem ment annyira simán, mert a Bányaiból a „száznyolcasba” jelentkeztem kőművesnek, és már akkor tudtam, hogy ez nem lesz jó.

Menetközben abbahagytad?

Igen. Megbuktam. Pótvizsgáznom kellett volna, de nem mentem el, elszöktem Pestre. Ez a dolog a mai napig bánt, de nem magam, hanem édesanyám miatt, aki ott várt a szakmunkásképző előtt. Tudtam, hogy megbántottam vele. De ennek így kellett történnie, már az elején tudtam, hogy nem fog működni, csak beikszeltem nyolcadikban azt az iskolát, mert kellett. Nem voltam oda való. Remélem, édesanyám is belátta.

Mihez kezdtél utána? Dolgozni mentél?

Részben igen, illetve otthon maradtam. Aztán felmentem Budapestre. Két évig éltem ott, színészkedtem a Stúdió „K”-ban. Kicsi kis stúdiószínház, annyira kicsi, hogy nem volt pénz külön személyzetre. A lányok takarítottak, a fiúk pakoltak.

Mikor jöttél vissza a fővárosból?

Két év után olyan darabokat rendeztek a Stúdió ’K”-ban, amikben nekem nem volt helyem. Ekkor jöttem haza, de nem volt baj. Ennek ellenére ugyanúgy számon tartanak, és amikor hívnak, megyek. Most közalkalmazottként dolgozom, nagyon jó a munkám, egy erdőben kell lennem, egy táborra vigyázok. A Mezon iroda alkalmazásában állok. Nagyon jó kint a természetben egyedül, igazi élmény. Szeretem a magányt, ami ott körülvesz. Sokszor elegem van abból a hazug világból, ami itt van, és amikor kimegyek az erdőbe és körülvesz a tiszta természet, a nyugalom, olyankor lenyugszom én is. Nem is érzem munkának.

A Stúdió „K”-ban kezdtél el színészettel foglalkozni?

Nem. Sokkal korábban. A Bányaiban tanított magyart és történelmet Várhídi Attila, „Attila bá”, és ő hirdette meg az iskolában, hogy van gyermekszínpada, az Alföld gyermekszínpad és szeretettel vár minden nebulót, akit érdekel a színészet. Akkor mentem el, de még akkor nem gondoltam, hogy ebből bármi lesz. Az ott eltöltött idő felhőtlen volt. Ott bármit tehetett az ember, bármit el lehetett játszani. Bárkinek a bőrébe bele lehetett bújni. Ez akkora szabadságot adott, ami azóta is kell nekem, ezért imádom a színészkedést.

Mikor kezdted? Hány éves voltál?

12-13 éves, azt hiszem.

Attól kezdve folyamatosan jártál a színházba, vagy voltak kihagyások?

Voltak kihagyások, ha annak lehet ezeket nevezni, de nekem közben mindig ott járt a színház a fejemben. Azzal keltem, azzal feküdtem. Volt, hogy nem volt kedvem játszani és akkor fél évig nem mentem, de mindig bennem volt és hiányzott. Előbb-utóbb visszatértem. Szeretek szerepelni. Jó dolog megpróbálni átélni a másik ember élethelyzetét, felvenni életritmusát.

Van szerepálmod?

Nincs. Bármit eljátszom. Minden szerep próbatétel.

A szerepekkel hogy állsz? Könnyen tanulod meg őket?

Igen, érdekes módon első olvasásra megjegyzem őket. Az sem okozott gondot például egy gyerekdarabnál, hogy közvetlenül az előadás előtt adták ide a forgatókönyvet. Izgalmas volt, mert próbálni sem tudtunk. Be kellett ugranom egy színésztársam helyett, aki megbetegedett, és hirtelen senkit sem tudtak keríteni a helyére. Ez egy gyerekeknek szóló darab volt, A császár új ruhája. Remélem, senki sem vett észre semmit, bár a visszajelzések szerint minden simán ment és Attila bá is elégedett volt.

Hogy kerültél kapcsolatba a filmmel?

Attila bánál ismerkedtem meg Hajdú Szabolccsal. Együtt felvételiztünk. Még arra is emlékszem, hogy az iskola melyik termében történt. Ekkor lettünk barátok, és ez a barátság a mai napig tart. Itt ismertem meg Gelányi Imrét is, aki azóta szintén a látóteremben maradt, napi kapcsolatban állok vele. Szóval Szabi révén kezdtem filmekben szerepelni, aki bekerült a főiskolára és először főiskolás kisfilmekben kért fel szereplésre. 1997-ben készült Szabi első rendezése, a Necropolis. Ebben nem konkrét figurák voltak, sem kidolgozott karakterek, inkább a város bemutatása volt a célja, mindenki magát adta benne. Élethelyzeteket mutatott be, életképeket.

Nagyon sok debreceni helyszín szerepel a filmben.

Igen, majdnem minden szereplő innen való. Szerintem Szabi Debrecen akkori hangulatát akarta megörökíteni. Hogy milyen volt kamasznak lenni. Nem átlagos kamaszok voltunk. Óriási szabadságvágy dolgozott bennünk. Fittyet hánytunk a konvenciókra.

Utána milyen filmet forgattál?

A Kicsimarapagodát. Ez Szabi másik főiskolás filmje volt. Az volt a feladat, hogy Török Sándor Valaki kopog című novellafüzéréből minden rendezőhallgató megfilmesít egy részt. A Kicsimarapagoda után a Chico következett, de azt nem Szabi rendezte, hanem Fekete Ibolya, akinek Szabi ajánlott be engem. Horvátországban játszódik az a jelenet, amiben én játszom.

Milyen filmet forgattál a Chico után?

A következő film az Arccal a földnek volt, ezt Tolnai Szabolcs rendezte.

Hogy érzed magad ezeken a forgatásokon? Élvezed a munkát?

Igen, nagyon. Imádok játszani. De nemcsak a forgatás perceit, hanem mindent, ami azzal kapcsolatos. Persze előfordult már, hogy alig vártam, hogy vége legyen. Vannak rendezők, akik reggeltől estig nyomják, és vannak, akik csak fél órára hívják össze a stábot. Kiforogja magát a sors, hogy mi jön, erőltetni semmit nem lehet. Hajdu Szabolccsal szeretek forgatni. A forgatásokon ő a főnök, aki megpróbál mindenkit irányítani. Az ő filmjeiben megvan a szabadságunk, úgy, hogy közben azért fegyelem is van.

Elvállalnál olyan filmben is szerepet, amit tömegszériában gyártanak?

Igen, szerepeltem már reklámokban vagy a Szeret – nem szeret sorozatban. Ez egy háromperces szerep volt, de nem hagyott mély nyomot bennem, mert a színészek túlkapásaitól fröcsögött az egész, azt csináltak, amit akartak, nem szólt rájuk senki. Erre gondoltam az előbb, amikor azt mondtam, hogy nem mindig élvezem a forgatásokat. Biztosan sokan nézik az ilyen darabokat, de nincs értékük. Lemennek, aztán másnap már nem emlékszik rájuk senki.

A reklámokkal mi a helyzet?

A Soproni Ászok reklámjában szerepeltem. Több ezer emberből választottak ki egy szereplőválogatáson. Először el sem akartam hinni. Fokvárosban volt a forgatás. Hatalmas élmény volt. Nem voltunk sokáig, csak három napig tartott, de minden szabad percemet a városban töltöttem, hogy minél többet lássak, minél többet érzékeljek az ottani életből. Amikor tehettem, az volt az első, hogy kimenjek a piacra. Az emberek közé. Nem értettem a többieket, akik a bevásárlóközpontokba vették az irányt. Én egy új országot az embereken keresztül ismerek meg.

Hol jártál már a világban?

Voltam már Párizsban, Szerbiában. Horvátországban, Romániában. Mindenhová a színészkedés vitt el. Párizsban például Attila bával voltunk.

Van kedvenc filmed?

Nagyon rossz a memóriám. Rengeteg filmet szeretek, de most nem tudnék példát mondani. A tömegfilmeket nem szeretem. Az nagyon tetszik, ha nem a pozitív hős nyer, hanem a rossz, a negatív figura. Gyakran napokat gondolkodom egy-egy karakteren. Újra és újra átélem a szerepét.

Más rendezők filmjeibe hogy kerültél be?

Van egy ügynökség, ott vagyunk számon tartva, és onnan hívnak fel, ha éppen hozzám hasonló karakterre van szükségük. Többször is így jött össze a szerep. Én nem tudom magam eladni. Ha nem hívnak, én nem taposok el senkit azért, hogy megkapjak egy szerepet. Nekem az a lényeg, hogy a rendező konkrétan engem akarjon.

Szabolcs filmjeiben azért jó játszani, mert lehet, hogy nem nézik meg több tíz-, vagy több százezren, de aki megnézi, abban biztos, hogy nyomot hagy. Ez a lényeg: maradjon meg valami benne, indítson el valamit a nézőben a gondolat, amit közvetíteni próbálunk. Nem az a fontos, hogy hányan látják, hanem az, hogy még ha csak egy embernek is, de nyújtottam valamit. Nekem ez az igazi elismerés.

Soha nem akartál a főiskolára járni?

Nem, soha! Nem hiszem, hogy attól több lehetőségük van az ott végzetteknek, hogy van egy papír a kezükben. Egy másfél órás előadásban is arra kell törekedni, hogy az ember a tudása legjavát adja, ez független a tanulástól, ez vagy benne van az ember génjeiben, vagy nincs.

Milyen szerep vár rád legközelebb?

Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című filmjében kaptam szerepet, Szabó Domokossal együtt. Tornász gyerekekről szól, hogy milyen körülmények között nőnek fel. Bővebben nem akarok erről beszélni.

Szabó Domokossal több filmben is játszottatok együtt. Hogy ismerkedtetek meg?

Domával nagyon jó barátok vagyunk. Ő is debreceni. Amikor felkerültem Pestre, ő már ott játszott a Stúdió „K”-ban. Beajánlott, és attól kezdve én is tagja lettem a társulatnak.

Mennyire fontosak az életedben a barátságok?

Barátokat nem választ az ember. A barátságok kialakulnak. Haverok, ismerősök vannak százan, de a barátság nem feltétlenül mindennapi kapcsolat, hanem „jóban-rosszban” dolog. Hogy elfogadom a másik véleményét, amit a másik jobban lát, még akkor is, ha nekem fáj, vagy rosszul esik. Ha szembesítenek a hibáimmal, vagy azzal, amit másképp kellene tennem. Szabó Domonkos, Szabados Zoltán az a két ember, akiket igaz barátaimnak tartok. Gyerekkori, mély barátságok ezek, bár elszakadtunk egymástól és nem vagyunk napi kapcsolatban. Doma Pesten van, családja van. Nagyon örülök, hogy megtalálta a helyét. Aztán említhetném még Gelányi Imrét, Csonka Valtert, Bacskó Tündét. Barátaimnak tekintem őket is, bár ők egy generációval „fentebb” vannak, persze ma már ez sem számít.

Van példaképed?

Van sok és nincs egy sem. Eperjes Károlyt a régi filmjeiben nagyon szeretem, de most már nem. Azt gondolom, hogy nem szabad üzletet csinálni a munkából, és ő ezt teszi. Aztán Attila bá a másik, akinek nagyon sok jót köszönhetek. Ő tanította meg a csapatmunkát, az alázatot a mesterséggel szemben.

A barátságokról már volt szó, a szerelmekről még nem. Mikor voltál először szerelmes?

Szerelmek? Nem tartom számon őket. Voltam már egy napig is szerelmes. A szerelem érzését szeretem. Szeretek szerelmes lenni. Az első csak plátói volt, nem történt közöttünk semmi, mégis úgy gondolok rá, mint beteljesült szerelemre. Aztán volt szerelmem Budapesten is, egy film kapcsán ismerkedtünk meg. Sminkes volt. Két évig voltunk együtt. Neki már volt akkor két lánya, akiket gyermekeimként szerettem és szeretek még ma is, és ha felmegyek, meglátogatom őket. Angélának hívták. Aztán az egyéjszakás kapcsolatok….de azok más lapra tartoznak. Nincs közük a szerelemhez.

Éljünk a mának?

Az emberi kapcsolatok nagyon fontosak, ezen a téren éljünk a mának. Például fontosabb most nekem veled beszélgetni, mint mondjuk mosni, hogy holnap legyen mit felvennem.

2005-11-02


Filmográfia:

Nekropolisz (Rendező: Hajdu Szabolcs, 1997. 37 perc)

Kicsimarapagoda (Rendező: Hajdu Szabolcs, 1998. 37 perc)

Chico (Rendező: Fekete Ibolya, 2001, 110 perc)

Macerás ügyek (Rendező: Hajdu Szabolcs, 2000.)

Arccal a földnek (Rendező: Tolnai Szabolcs, 2001. 82 perc )

Napok, melyeknek értelmet adott a félelem (Rendező: Csáki László, 2003. 7 perc)

Tamara. (Rendező: Hajdu Szabolcs, 2004. 75 perc)

Fehér tenyér (rendező: Hajdu Szabolcs, 2005)

 

Hajdu Szabolcs: Nekropolisz, 1997
Hajdu Szabolcs: Nekropolisz, 1997
58 KByte
Hajdu Szabolcs: Nekropolisz, 1997
Hajdu Szabolcs: Nekropolisz, 1997
85 KByte
Hajdu Szabolcs: Nekropolisz, 1997
Hajdu Szabolcs: Nekropolisz, 1997
44 KByte
Hajdu Szabolcs: Kicsimarapagoda, 1998
Hajdu Szabolcs: Kicsimarapagoda, 1998
82 KByte
Hajdu Szabolcs: Kicsimarapagoda, 1998
Hajdu Szabolcs: Kicsimarapagoda, 1998
74 KByte
Tolnai Szabolcs: Arccal a földnek, 2001
Tolnai Szabolcs: Arccal a földnek, 2001
71 KByte
Hajdu Szabolcs: Tamara, 2004
Hajdu Szabolcs: Tamara, 2004
48 KByte
Hajdu Szabolcs: Tamara, 2004
Hajdu Szabolcs: Tamara, 2004
92 KByte
Hajdu Szabolcs: Macerás ügyek, 2000
Hajdu Szabolcs: Macerás ügyek, 2000
56 KByte
Hajdu Szabolcs: Macerás ügyek, 2000
Hajdu Szabolcs: Macerás ügyek, 2000
82 KByte
Hajdu Szabolcs: Macerás ügyek, 2000
Hajdu Szabolcs: Macerás ügyek, 2000
127 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső