Mispál Attila főiskolás filmjei: Öreg molnár és szélmalom (1993), Hajszál és csengettyű (1994), Angst (1995), Altamira (1998). Maraton címmel (2001) dokumentumfilmet készített Kovács Lajos hosszútávfutásáról. A fény ösvényei a címe első játékfilmjének, mely több díjat nyert az idei Filmszemlén. Két ember történetét ismerhetjük meg: először a sikeres modellét, aztán az ötvösmesterét. Történeteik hasonlóan épülnek fel, és sajátos módon hatnak egymásra. Hosszú időbe telik, míg mindketten elfogadják sorsukat. Amikor megbékélnek önmagukkal, a szálak összefutnak: az ötvös, aki a látását, és a modell, aki a szépségét veszítette el, a film végén találkoznak.

Még mindig divat, hogy végzett filmrendező elmenjen tapasztaltabb filmrendező filmjébe asszisztensnek dolgozni? Ha azt a tíz elsőfilmest nézem, akik most a Szemlén bemutatkoztak, akkor nem vagyok benne biztos. Inkább egymás munkáiban vesznek részt producerként vagy asszisztensként. Te több filmben dolgoztál a filmgyárban. Hol tanultál többet?

Nem csak a filmezést, semmilyen kreatív tevékenységet nem lehet papíron tanulni. A főiskolán az ott készült vizsgafilmek gyártása során, a saját tapasztalatainkból tanultunk a legtöbbet. Akkor tanulsz igazán, ha te magad hozol létre valamit. És aztán a hibáiból okulsz.

Hányban végeztél?

1996-ban voltam negyedéves, de a diplomát csak 98-ban kaptam meg az Altamira című rövidfilmért. Egyébként csak a Simó-osztály tagjaira érvényes, hogy egymás filmjeiben dolgoznak.

Vranik Roland (a Fekete kefe rendezője) és a többiek?

Ők nem végeztek főiskolát, máshonnan, a reklám felől, tehát a gyakorlatból jönnek. Nálam az élet hozta, hogy másodéves koromban az Eurofilm Stúdió éppen készülő produkciójához kerültem. Lelkes főiskolásokat kerestek, akik hajlandóak voltak kevés pénzért dolgozni. Ez volt Enyedi Ildikó Tamás és Juli című munkája. Aztán ott ragadtam Miskolczi Péterék stúdiója környékén. Különböző magyar és nemzetközi produkciókban vettem részt először másod-, aztán már első asszisztensként. Nem lévén megfelelő családi és egyéb hátterem, ezek a munkák egyúttal a megélhetésemet is jelentették.

A Bárka Színháznál állásban voltál?

A színház nyitásától kezdve egészen tavaly januárig dolgoztam ott, de a munkaköröm nem igényelte, hogy állandóan benn legyek. Célzott feladataim voltak, például az előadások dokumentálása, Cseh Tamás koncertjeinek rögzítése és montírozása a Duna Tévével közösen. A Bárka előadásaiból pár perces ajánlókat készítettem, melyeket a kávézó monitorjain láthattak. A Bárka mozgóképes struktúrájának a kialakítása, kézben tartása illetve a filmes programok megszervezése, a filmklub elindítása és vezetése volt a feladatom. Nekem köszönhető, hogy az összes magyarországi színház közül egyedül a Bárkának van 35 mm-es filmek vetítésére alkalmas gépe.

Ezt takarja a mozgókép-tervező elnevezés?

Nem, ez azt takarta, hogy több olyan előadást terveztek a Bárkán, ahol az általam készített mozgókép szerves része lett volna a darabnak, de ezek sajnos a befektetett munka dacára meghiúsultak.

Ki volt a filmklub célzott közönsége? Működnek még filmklubok egyáltalán?

Kevés helyről tudok, de azért van néhány. Perlaki Tamás, aki ennek a mozgalomnak a titánja, még mindig, több helyen is vezet klubot. Rendszeres filmklub a Faludi Akadémián is van, helyileg az Uránia moziban. A Bárkán is működik még, de kifejezetten középiskolások számára, komoly előadókkal.

Mit szólsz ahhoz, hogy azt írták rólad, „pályakezdő alkotó”?

Kicsit mosolyogtató, de ez abból az abnormális helyzetből fakad, amiben elég sokan vagyunk a Simó-osztály előtti évfolyamokból. Mi igen későn jutottunk saját játékfilmhez. Azt érezzük, hogy ott ülünk a kispadon, a nagy pálya oldalvonala mellett és várjuk, mikor enged a bíró minket is játszani. Addig a szomszédos kis kézilabdapályán gyakorolhatunk, csinálhatunk, amit akarunk, akár be is kiabálhatunk, de amíg a bíró nem enged pályára, addig semmi nem számít. A megnevezést úgy módosítanám, hogy „nagypálya-kezdő” vagyok.

Jelentenek-e valamit a pályádon a főiskolán készült Altamira külföldi díjai és a Hajszál és csengettyű német díja. Számítanak valamit a díjak?

Ha őszinte vagyok, akkor nem. Bár …az, hogy írtak rólunk, hogy a nevem valamilyen szinten forog, és egyáltalán tudnak rólam a szakmában és a szakmán kívüli szűkebb holdudvarban is, az azért a díjaknak köszönhető.

A Duna Tévében milyen munkáid voltak?

Egyedi megbízások. Volt köztük portré: Bereményiről, Cseh Tamásról, Jovánovichról, Básti Juliról, Fábry Sándorról. Amíg létezett a Sziget című műsor, addig abban dolgoztam. Volt például egy irodalomról szóló adás, annak Magyar regény az ezredfordulón volt a címe. Készítettünk egy 40 perces mozgóképes esszét Az ember tragédiája különböző feldolgozásairól a kezdetektől egészen a Nemzeti Színház megnyitó előadásáig. Mellesleg ez egészen jó kritikát kapott. Fura, de írtak róla, ami ritkán fordul elő tévéműsorral. Összefoglalva kulturális, irodalmi, színházi illetve egyéb művészeti jellegű műsorokat rendeztem. Ezek mind felkérésre készültek. Az egyik hozta a másikat. Az MTV-nél is volt kirándulásom, de az ottani gyártási, financiális és egyéb viszonyok kedvemet szegték, hogy bedolgozzam magam.

Helyesled, hogy a Szemlén ugyanazok a zsűritagok, akik néhány év múlva rendezőként izgulnak, hogy a kollégák mit szólnak a munkáikhoz?

Nem igazán egészséges, de az elmúlt 36 év során nem sikerült ennél jobbat kitalálni. A szakmai zsűrinek tényleg az az átka, hogy a zsűrorok nagy többsége maga is gyakorló filmes, egy-két tagot kivéve. Idén egy képzőművészt és egy esztétát is meghívtak. Abban az esetben, ha nem úgynevezett szakmai zsűri dönt, akkor meg az a probléma, hogy nem hisszük el, hogy megfelelően meg tudják ítélni a filmeket, mert úgy gondoljuk, hogy nincs meg a tájékozottságuk vagy az alapismeretük. De lehet, hogy ezek nem is jogos aggodalmak.

Írtál egy cikket a 45. Magyar Nemzeti Független Film és Videó fesztiválról. „Egyszer a Magyar Filmszemle szervezői is lejöhetnének egy ilyen „független” fesztiválra, mint a hajdúböszörményi, hátha elirigyelnék az itteni hangulatot, és megpróbálnák megfigyeléseiket a filmszemle szervezésében is kamatoztatni.”

Nagy élmény volt azon a rendezvényen zsűritagként részt venni és egy kicsit megmártózni abban a közegben. Ilyen fesztiválokon egészen másképpen működnek a generációs kapcsolatok is. Sokkal egészségesebben. Egyfelől tisztelet érezhető, másfelől a többiek munkájának az elismerése. Nem jellemző a feltörekvő új nemzedék visszaszorítása és eltiprása. Ott emiatt annyira lelkes voltam, hogy igyekeztem ennek minden fórumon hangot is adni. De nem ambícióm, hogy írásban is megnyilvánuljak.

Mégis részt vettél a forgatókönyv írásában.

Abban szeretek aktívan részt venni, bár tudom, hogy bizonyos dolgokra képtelen vagyok, például dialógírásra. Mivel Magyarországon nem létezik professzionális forgatókönyvíró iskola…

…ez most meg is látszott a szemlén…

… nem csak ezen a szemlén, ez már régóta tudható. A világ vicce, hogy a magyar főiskolán a forgatókönyvírást összemossák a színházi dramaturgiával, a filmelméleti szakkal és ilyenekkel. Pedig ez nagyon komoly szakmunka, amihez érteni kell. Mihez kezd egy rendező egyedül? Vagy talál egy irodalmi alapanyagot és elkezd a szerzővel dolgozni, vagy van egy ötlete, története, amihez alkotótársakat keres az irodalom felől. Vannak tehetséges írók, akikkel lehet együtt dolgozni, de akkor is szükség van arra, hogy az ember vigyen magával egy sajátos filmes látásmódot. …  Ha most Tar Sándorra szeretnél rákérdezni…

…és a harmadik forgatókönyvíróra, Solti Emese Babette-re. Milyen volt hármatok közt a munkamegosztás?

Tar Sándor már írt forgatókönyveket, és régóta dolgozott dramaturgként. A szinopszisom alapján megírta a forgatókönyv első két változatát, majd hosszú időre eltűnt. A sokak által ismert okok miatt visszavonult a nyilvánosságtól, és egyéb emberi kapcsolatoktól. Nagyon hosszú ideig nem tudtuk utolérni, a könyvvel viszont haladni kellett, mivel a kidolgozására az NKA-tól kaptunk pénzt. Az ottani gyártási támogatásra is pályáztunk, de akkor azt Török Ferinek ítélték a Moszkva térre. Tehát nem nyertünk, ettől minden lelassult, plusz Tar Sándor is eltűnt. Egyedül dolgoztam tovább a könyvön 3-4 változaton keresztül. Ha elkészült egy újabb változat, megmutattam valakinek. Így próbáltam magam megsegíteni.

Ez ekkor még lineáris történet volt?

Teljesen. Nekem csak a forgatás kezdete előtt jutott eszembe, hogy a történet időrendjét esetleg megbolondíthatnánk. Először is végig kellett zongorázni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. Felmerült a gyanú, hogy Csilla története kettétörik a baleset pillanatában. Addig tele van akcióval, látványos eseményekkel, utána meg lelassul, depresszióssá válik. Az már egy későbbi döntés eredménye, hogy a két történetet ennyire elválasztottuk egymástól.

Hogy került a képbe Solti Emese Babette?

Ő a divat világából jön.

Nem szakmabeli.

Nem. Kellett nekem valaki, aki értő szemmel elolvassa a könyvet és meg tudja mondani, hogy mennyire valós vagy hihető Csilla személye. Láttam az Emese által tervezett ruhákat, tetszettek, ezért őt kértem meg, hogy olvassa el a könyvet. Az alapötlet tetszett neki, de a többi?! Szenvedélyesen földbe dorongolta a könyvet. Nem dramaturgiai szempontból, hanem a hitelesség felől nézve. Később felhívott, hogy min lehetne csiszolni. Mivel ő nő - ellentétben Tar Sándorral és velem -, bizonyos lélektani problémákra is felhívta a figyelmet. Útközben kiderült, hogy nagyon hasznos a közreműködése, újabb és újabb ötleteivel gazdagodott a könyv. Csilla karaktere sokat köszönhet neki. Végül Tar Sándor is előkerült. Később az előkészítés és a színészekkel tartott próbák során még bizonyos dolgok változtak a könyvben, Cserhalminál erősebben, Annamarinál kevésbé.

Honnan jutott eszedbe, hogy a főszereplőnő modell legyen? Nem egy olcsó foglalkozás, már gyártási szempontból. A filmen se egy nagy divatbemutatót látunk…

Ezeken a jeleneteken látszik leginkább, hogy nem volt elég pénz a produkcióra, de amikor írtam, nem azon töprengtem, hogy jaj, ez most milyen drága lesz! Abból indultam ki, hogy kinek fontos a szépség. Kinek komoly veszteség, ha elveszti? Kinél van ennek tétje? Ugyanez a férfinál a látással. Lehetett volna Cserhalmi tervezőmérnök, de ötvös lett. Legelőször nem azon gondolkozol, hogy milyen drága egy divatbemutató. Egyébként nem annyira drága. A film költségvetése még így is az átlagos magyar film költségvetése alatt van, dacára annak, hogy egy-két látványos jelenetet azért sikerült megvalósítani. Mellesleg több fórumon ez tényleg probléma volt. Mikor Török Feri kapta meg a pénzt az NKA-tól, ott állítólag az döntött az ő javára, hogy olcsóbb a filmje. Ott is az volt a kérdés, hogy miért kell első filmet ilyen drágára kitalálni. Az utolsó pillanatig gondokkal küzdött a film, minden kockáért meg kellett küzdeni. A producerek mindenesetre díjat kaptak…

Így lett összesen …

Hivatalosan hét díjat kapott a film, de ha beleszámítom Tamás Amaryllis magándíját…akkor nyolc.

Az első filmesnek járó díjra vagy a legbüszkébb?

Nem, fura módon, nem. Persze azt is nagyon fontos díjnak tartom és örülök neki, de a diákzsűri fődíjára vagyok a legbüszkébb, amely egy más nézőpontot, más korosztályt képvisel. Valószínűleg ők a legfogékonyabbak az ilyen típusú filmekre. Ott voltam a díjkiosztójukon, és az értékelő beszédekből kiderült, mennyire komolyan vették a feladatukat, és mennyire hozzáértően és odafigyelve közelítettek a filmekhez. Tőlük tudom, hogy véres küzdelmet folytattak egymással, hogy ki milyen díjat kapjon. És hogy ezek után A fény ösvényeinek adták a fődíjat - ez számomra igazán megtisztelő.

Nektek el kell érnetek bizonyos nézőszámot?

Szerencsére nem kell.

Nincs visszafizetési kényszer.

Nincs. Mi is pályáztunk, de nem nyertünk. Most már azt mondom, hogy szerencsére, de akkor nagyon kellett volna az a pénz.

Csilla szerepét kezdetben színésznőnek szántad. Miért kapta meg végül a szerepet egy top modell?

Kezdetben elképzelhetetlen volt számomra, hogy egy modell játssza ezt a szerepet.

Amerikában bevett szokás, hogy híres modellek filmekben játszanak. Ilyen-olyan szinten.

Van rá példa. Ezt a filmet is ki lehetne osztani világsztárokra. Olyanokra, akik nagyon komoly színészi kvalitással rendelkeznek. Lehet, hogy akkor máshogy kellene felépíteni a történetet, de ebből az ötletből lehetne egy sokkal nagyobb kaliberű, drágább, még látványosabb filmet készíteni. Akkor Kovács Lajos szerepét mondjuk Anthony Hopkins játszhatná.

Robert De Niro lenne Cserhalmi.

Igen, és mellettük – természetesen - Nicole Kidman. A srác, Janó meg valami fiatal géniusz, egy kezdő lenne. Nem tartom én ezt elképzelhetetlennek... csak hát, így … magyar elsőfilmesként. Azért így is kihoztam egy elég komoly szereposztást, nem? Az amerikaiak semmivel sem jobbak a mieinknél.

Kovács Lajos színészként adott volt számodra a Bárka Színházból és a Maraton című dokumentumfilmből. Rá bizton számíthattál.

Igen, és nagyon lelkes volt. Ha ráért, jött, és megnéztük a kulcsjeleneteket vele és a behívott színésznőkkel.

Mi derült ki a színésznőkről? Mit nem tudtak? Modellként mozogni?

Csak azt tudom mondani, hogy valami ici-pici hiányzott. Akire szívem szerint rábólintottam volna - mert benne volt, amit kerestem, meg lehetett volna vele csinálni -, arról kiderült, hogy önmagában nagyon erős személyiség. Ez kiült az arcára, ott volt a tekintetében. Sőt, két ilyen jelölt is volt, de akármit csináltunk velük, nem tudtuk nekik elhinni, hogy modellek, mert levetette az arcuk az erős sminket és nem lehetett akármilyen ruhát rájuk adni. A jó modellnek nincs erős karaktere, viszont akármit csinálhatunk belőle, mert egy tehetséges sminkessel, fodrásszal és stylisttal bármivé képes változni. Stílusokat lehet vele teremteni. A másik szempont, hogy ismert színésznők nevéhez bizonyos dolgok már tapadnak. Meglátom, és eszembe jutnak róla dolgok. Csillát szerettem volna tisztának megtartani.

Cseh Annamárián kívül más modellt is megnéztél?

Igen. Azért nem akartam modellt, mert…hogy mondjam…, féltem, hogy nem nagyon tudok velük kommunikálni.

Mondjuk úgy, hogy más a tekintetük.

Jó!  Annamari rögtön értett mindent. Nagyon erős volt a próbafelvételen, Nagy András, az operatőr azt mondta, hogy ha jót akarok, azonnal őt választom. Csak, hát komoly színészi feladatok vártak rá. Sokat gondolkodtunk, hogy bevállaljuk, ne vállaljuk. Mi van, ha őt választjuk? Esetleg jelent-e valamilyen egyéb lehetőséget a produkció számára? Végül is, az, hogy őt választottuk, tette lehetővé a produkció elindulását. Azzal, hogy ő lett a főszereplő, sikerült egy szponzort is behozni a filmbe. A Renault Hungaria Kft nagyvonalú hozzájárulása nélkül – és ezt kérem, hogy hagyjuk benne – a film a mai napig nem indult volna el. Egyébként is elképesztő volt, amit Annamari zokszó nélkül végigcsinált, pedig nem egyszer mínusz húsz fokban kellett mezítláb, topánkában tipegnie. Jó, ezek egy forgatáson természetes dolgok, de … mégsem természetesek. Főleg nem egy top modellnek. Színésznőt próbáló feladatokat kapott időnként, de még csak kommentárja sem volt. Erősen belebújt Csilla bőrébe. Pontos volt, precíz, felkészült. Máig kívülről tudja a könyvet, megmondja, hogy melyik jelenetnek mi volt a száma. „Tudod, amikor a hatvannyolcast forgattuk.” Ilyeneket mond nekem…

Törőcsik Mari sem vállal már el akármit. Ő mit szólt a felkéréshez?

Elolvasta a forgatókönyvet, aztán elmondtam, hogy kik lennének a partnerek. Vonzotta őt Annamari személye, akiről már előtte hallott, mert azért ő tájékozott asszony. A világ egyéb dolgaiban is igen járatos. Úgy vettem észre, hogy a forgatás során nagyon egy húron pendültek Annamarival. Ruhák, smink, egyebek…rengeteg mindenről beszéltek, nem is gondolnád, hogy épp ez érdekli Törőcsik Marit, de nagyon érdekelte! Később azt mondta, hogy vannak jó színésznők a fiatalok között, de az a típus, aki ennyire látványos, ennyire sugárzó és kifejező, mint Annamari, az hiányzik a magyar filmből.

Cserhalmi György mire bólintott rá?

Az ő megkeresését is az a produkciót szervező erő mozgatta, hogy „kell hozzá egy nagyvad” is. Nagyon hamar fölmerült a neve, de a válasz is rögtön érkezett, „gyerekek, nincs annyi pénzünk, felejtsétek el!” Olyan férfira volt szükség, aki túl van már élete delén, érett férfi, de még mindig férfias. Nem kövér, nem feminin, van méltósága és büszkesége. Ez már eleve erősen leszűkítette a kínálatot.

Cserhalmi is bement próbafelvételre?

Nem. Készítettünk vele is, de az máshogy történt. Eredetileg én más erőbeli felosztást láttam magam előtt az ötvös-történetben. Egy visszafogottabban méltóságteljes férfira gondoltam, akinek inkább befelé zajlik a drámája, és mellé egy életrevalóbb, praktikusabb fiatal srácot képzeltem. Janó szerepére Soós Attilát véletlenül találtam meg.  Egy színházi előadást néztem valahol, és a szünetben bementem a kulisszák mögé, ahol ő is ott ült. Meg se szólalt. Néha rágyújtott, és csak figyelt szótlanul, de olyan erős volt a jelenléte - másokon is láttam -, hogy nem tudtunk nem oda nézni. Eljött egy próbafelvételre, ahol kamerán keresztül is egészen furcsa jelenségnek tűnt. Természetes volt, bár ő azt mondta, hogy lámpalázas, és nem képes semmit előadni, miközben észre se vette, hogy a legtermészetesebben szerepel. Szereti őt a kamera. Nagyon jó a tekintete. Mint Annamarinak. Mikor kettejüket kiválasztottuk, akkor újra bedobtam Cserhalmi nevét. Vittem egy kamerát, és Attilával felmentünk Gyurihoz, hogy együtt lássam őket. Hárman kipróbáltunk egy-két jelenetet, amit rögzítettem. Utána már a producerek is rábólintottak Cserhalmira. Így másfajta egyensúly jött létre a két karakter között. Attila mellett már nem működött volna, hogy az ötvös szintén visszafogott, csendes és magába zárkózott legyen. Jól ment hozzá Gyuri dinamikussága, indulatai, a kitörésekre való képessége. Így állt össze A fény ösvényei káprázatos szereposztása. Mindannyian teljes odaadással dolgoztak, én meg ezt „alattomos” módon igyekeztem kihasználni.

Milyen technikai megoldást választottatok, és miért?

Ezüst visszahívásos technikát alkalmaztunk. Ennél az eljárásnál belenyúlnak a gyárilag előállított Kodak standard színeibe, megemelik a fekete szintet, ami a színeknek egy plusz mélységet és ragyogást kölcsönöz. A nehézséget ennek a mértéknek a tartása, illetve beállítása okozza. Nagy András operatőr  - akivel egy évfolyamon végeztünk, a főiskolán három közös munkánk volt, köztük a diplomafilmünk is -, hónapokon keresztül ezen küzdött Regéczi Viola fénymegadóval és a Kodak labor munkatársaival. Egyébként az Altamira volt az első magyar produkció, ahol ez az eljárás megjelent, csak ott még nem tudták ennyire finoman kezelni. A film látványvilága hármunk közös gondolkodásának az eredménye. Berzsenyi Kriszta látványtervezőé - akinek a nevéhez fűződik a díszletek, a helyszínek illetve a jelmezek egy része -, Andrásé és az enyém.

Nagy képzelőerő kellett a divatbemutató létrehozásához, hogy az úgy nézzen ki, mintha nagyszabású esemény lenne?

Nem a képzelőerővel volt a probléma. Olyan szegénységben dolgoztunk, hogy inkább azon kellett elgondolkozni, hogy mi a fenét lehet ebből csinálni úgy, hogy az a vizuális koncepcióban maradjon, és magas szintű látványt eredményezzen. Ez volt nehéz feladat illetve az, hogy több kis mikrovilág jelenik meg a filmben. A fotózás, a divatbemutatók világa, a hajléktalanok tanyája, az ötvös birodalma, a kórház, Csilla szobája. Ezek a kis mikrovilágok erősen különböznek egymástól, ennek ellenére vizuális egységben kellett tartani őket. Az operatőri lehetőségek széles spektruma vonul fel a filmben.

Balázs Gábor hangmérnök is díjat kapott. Mitől kiemelkedő egy hangmérnök?

A fény ösvényeiben a hangnak van egy látványos része, mégpedig a zenei hangok kezelése, és egy kevésbé látványos része, nevezetesen, hogy minden miliőnek megvan a maga hangi megfelelője is. A vizualitásról sokat beszélünk, az benne van a köztudatban. Igen ám, de most már a harmadik évezredben járunk, jó ideje hangos filmmel dolgozunk, és a hang technológiai értelemben legalább olyan radikális változásokon ment át az idők során, mint a képrögzítés vagy az operatőri eszközök. Ma már gyönyörűséges hangi tereket lehet teremteni a Dolby hangzás segítségével. Nem is vesszük észre, mert benne élünk. Balázs Gábor hangmérnöknek köszönhető, hogy minden egyes kis miliőnek megvan a sajátos hangzása. Ő ugyanolyan kreatívan teremtette meg a hangi világot, mint amilyen kreatívan András és Kriszta a képi világot. Ha nagyon odafigyelsz, akkor a város moraja hallatszik, a háttérben még elmegy egy vonat, éjszaka megszólal a tücsök. Szintén a sokféleségből teremtett ívet Márkos Albert zeneszerző. Bachot, a Pink Floydot, a nagyon dögös DJ-zenéket kellett egységbe rendeznie, a hiányzó és kívánatos helyekre pedig zenét komponálnia. Több olyan jelenet van a filmben, ahol alig felismerhető, hogy itt most gazdag atmoszféráról van-e szó vagy komponált zenéről. A hangszerek különböző manipulációjából származó zörejek is zenei hanggá változtak: nyöszörög a cselló, vonyít, kopog.

Politzer Péter is kapott egy díjat.

Megérdemelten – „a vágás társalkotói szintű megvalósításáért”. Az utolsó forgatási naptól számítva több mint fél évig dolgoztunk együtt, mire a film elnyerte végső formáját.

Kijárt a forgatásra?

Többször is kinn volt.

Kért jelenetet?

Átbeszéltük a forgatókönyv azon részeit, amelyek vágási szempontból problematikusak voltak. Jelenetet kérni módja nem volt, a már említett anyagi nehézségek miatt. Inkább jeleneteken belül rendelhetett, hogy „vegyük fel még azt is, mert lehet, hogy a vágásnál kell majd, ne onnan indítsd azt a felvételt, ahonnan gondolod a technikai könyv szerint, hagyjál rá egy kicsit az elején”. Ilyenekre hívta fel a figyelmet, és ezek a kis pluszok később mind nagyon jól jöttek, amikor alapjában megváltozott a film struktúrája. Péter érdeme, hogy A fény ösvényei ilyen szűkszavú lett. Kegyetlenül irtotta a fölösleges mondatokat, amivel a színészi játékot és a vizualitást erősítette. Nem hagyta leülni a történetet. Van olyan jelenet, amelyről a mai napig azt mondom, hogy én azt még nézném, mert jó! Ő viszont: „el kell vágni, mert nem tudunk továbblépni. Meg fog állni, ki megy belőle a feszültség”.

Mindig akkor kell elvágni, amikor a legérdekesebb.

Persze, tudom én is, annak idején az Altamirát egyedül vágtam.

Miért változtattatok a jelenetek sorrendjén?

Összeraktuk lineárisan és párhuzamosan a két történetet, aztán azon gondolkodtunk, hogy tehetnénk izgalmasabbá? Szétszedtük őket, megnéztük önmagában az egyiket és a másikat, hátha a történeteken belül lehetne jobb jelenet-sorrendet találni. Lehetett is! De ezt csak akkor tudod megítélni, ha látod. Azt nem lehet papíron véglegesen kitalálni, hogy milyenek a szereplők közötti viszonyok, hol vannak a hangsúlyok! Na, megnéztük őket külön-külön, és akkor derült ki, hogy az ötvös története önmagában is rendkívül erős. Sokkal erősebb, mint keresztbe vágva a másikkal. Abban a formában inkább ütötték, mintsem erősítették egymást a történet szálai. Azt ma már nem lehet megmondani, hogy a szerkesztési illetve vágási munka során mely ötlet kié volt, mert az ötletek egymásból táplálkoztak. Nagy közös munka volt.

Az is nagy tehetségre utal, ha valaki tudja, hogy kiket vegyen maga köré.

Meg az is nagy tehetség, ha valaki nem akarja mindenáron a saját szempontjait érvényesíteni, hanem képes beilleszkedni a csapatba, és a film érdekét szem előtt tartani.

Ezt találtam rólad: „…Bak és kígyó. Szívós, keményfejű, céltudatos, félénk, rejtőzködő, okos, ravasz, nagy taktikus. Türelmes. Nehéz természetű. Ahogy egy tanárom mondta: angyalarcú gyilkos.”

Ezt én mondtam magamról.

Te mondtad magadról?! Nagyon sok jót nem tartalmaz.

Én mondtam, de hol? Honnan van ez? … Az angyalarcú gyilkost Herskó mondta rólam.

Tessék, válassz ki egy jelzőt, amelyikre leginkább szükség volt, hogy elkészüljön a film!

…….. a szívós, … a keményfejű, … a céltudatos, a rejtőzködő, az okos, a ravasz, a nagy taktikus és a türelmes. Ezek kellettek hozzá. Sajnos kellettek hozzá. Egyébként ez a film nem lenne. Főleg szívósnak kellett lenni. Mi ebből a történetből egy jó filmet szerettünk volna csinálni. Ki akartuk hozni belőle az összes lehetőséget. Voltak fázisok, amikor arra gondoltunk, hogy az érthetőséget erősíteni kell, nehogy a közönség tíz perc után kifusson, tehát nem mondhatom, hogy nem gondoltunk a nézőkre. Természetesen azt szeretnénk, ha minél többen megnéznék, bár tudom, hogy nehéz film. A forgalmazása se lesz könnyű.