1964. január 31-én indult a Delta című műsor. Ki volt a szülőatyja?

Szuhai-Havas Ervin volt az első szerkesztő, de akkor még nem a mai formájában létezett a Delta. Nemrégiben az egyik jubileumi adásban meg is mutattuk, hogy akkor is voltak már bejátszások, de a bejátszásoknak még nem volt előre felvett hangjuk, hanem a műsorvezető kommentálta a látottakat. Akkor még biztosan nem volt meg a jelenlegi főcím, ezt egy kicsit később készítették. Az első karakteres műsorvezető, akire még néhányan emlékezhetnek, Lénárd Judit volt, aki két évvel később váratlanul meghalt. Az első olyan rendező - aki meghatározta a műsor arculatát - Konrád Jóska volt.

40 év alatt bizonyára sokszor változott a Delta. Meg lehet határozni a korszakait?

A Delta kialakulásakor sokan bábáskodtak fölötte, a legfontosabb figurákat soroltam az imént föl. Aztán, amikor meghalt Lénárd Judit, akkor jött Kudlik Júlia nagyon fiatalon. A Delta fedezte föl őt, ő fedezte föl a Deltát, és évtizedeken keresztül velel lehetett azonosítani a Deltát. Konrádék alatt kialakult az igazi főcím, azután volt még egy nagy váltás, az pedig Várhelyi Tamás nevéhez kapcsolódik. Tamás nagyon kemény, nagyon határozott egyéniség, picit mogorva ember volt. Hogy kicsit személyes dolgot is meséljek, a munkában rendkívül mogorva volt, és precíz. Ha nem szidott le valakit, az már jó volt. Nem magyarázott sokat, de tőle meg lehetett tanulni a jól átgondolt adások elkészítését. Úgyhogy akik ott tanultak mellette, sokkal jobban tudják a szakmát, mint akik maguktól estek be a tévébe. A magánéletben ugyanakkor nőcsábító, sármos, tündéri férfi volt, mintha két külön ember lett volna.
Ekkor vált a Delta magabiztossá, egész precízen, óraműszerűen működött. Heti műsor volt, nem havonta egyszer-egyszer ment. Kialakult egy csapat: Sós Árpi mint rendező–vágó, Várhelyi Tamás, aki csak forgatókönyvírónak íratta ki magát a stáblistára, de valójában főszerkesztő volt, és Kudlik Júlia. Szinte mindent ők csináltak. Csak néha jött egy-két plusz szerkesztő, például Greguss Feri, aki az orosz anyagokat írta, de alapvetően egy szűk kör csinálta az egészet. Ez elég sokáig megmaradt. Aztán Kővári Peti meg Sós Árpi kiléptek a csapatból, akkor jöttem én, és Gerstner Adrienne, aki addig vágóasszisztens volt, vágó lett. Ez 1975-ben volt. ’74-től ’94-ig az egész teljesen folyamatosan működött. Tamás 1994 táján meghalt, Montskó Éva vette át a helyét. Valamikor ’94-ben kicsit megszakadt a műsor, utána más néven folytatódott. Először Tudományos Híradó lett, aztán Delta 2000, utána újra Delta lett, de külsőbe vitték, egy egészen vadidegen csapathoz. Végül 2001 óta megint stabil fölállás van, Montskó Éva főszerkesztővel, Fiar Sanyi műsorvezetővel, Gerstner Adrienne vágóval és velem.
Várhelyi Tamás 1967-től 1994-ig dolgozott a Deltában. Ő ebben töltötte az életét. Mondogatta is, hogyha a tisztítótűzbe kerül, az lesz a feladata, hogy Delta szöveget ír. De azért minden héten megírta az adás 25 percének szövegét. Kudlik szövegét is ő találta ki, és az anyagok alatt lévő narrációt is. Hiába volt meg az eredeti szöveg a külföldi anyagoknál. Azt nem lehet egy az egyben lefordítva átvenni. Ott kezdődik, hogy a külföldi anyagot - akkor is és most is - először átalakítjuk. Mert minden országnak más a karaktere. Az amerikaiak csodálatos felvételeket készítenek, mert náluk nagyon jó a technika. Gyönyörű természetfilmeket csinálnak, de óriási lelkük van, ezért a filmhez mindig dicső zene tartozik. A franciák lezserebbek, apróságokkal nem törődnek, például hogy helyszínt váltunk, de mind a mai napig van bennük egy pici zsenialitás. Az angolok precízen és mégis szellemesen, de nem szellemeskedve készítik az anyagaikat. Az angol iskola ismeretterjesztésben tulajdonképpen a csúcs. Már a múlt század elején a klasszikus dokumentaristáknál elkezdődött az a fajta természetfilm és ismeretterjesztő-film készítés, ami a mai napig folyamatos. Fantasztikus, hogy folyamatosan jó volt az ismeretterjesztés, és állandóan csúcson voltak. Mindenki ismer ilyen régi filmeket, például Flaherty Nanuk, az eszkimó című filmje már a mai ismeretterjesztő természetfilmnek felel meg.

Magyarországon hogyan kezdődött a tudományos filmezés? Nyilván volt valamilyen filmes vagy tévés előzménye a Deltának.

Voltak a Deltának elődjei, de azok mind befulladtak. A Delta tulajdonképpen mindig arra koncentrált, hogy magyar dolgokat is bemutasson. Volt, hogy a huszonöt percben három-öt perc magyar anyag volt, de manapság inkább az jellemző, hogy a műsoridő fele magyar újdonságokkal, kutatásokkal foglalkozik. Az ismeretterjesztésnek Magyarországon fantasztikusan jó hagyományai voltak. A háború után kialakult Apuéknál (1) az a híres HDF (2), későbbi nevén a 2-es telep, a Könyves Kálmán körúti stúdió, amelyik a világ élvonalába tartozott. Kialakult egy csapat, filmrendezők sora, akik rengeteg díjat hoztak el a világból, többet, mint amennyi a népességszám alapján ránk esne. Ez nagy-nagy szerencse volt, de a televízió szégyene, hogy soha nem épített rá.

Mi zajlott ekkor a tévében, hogy kihagyta ezt a lehetőséget?

A televízióban egészen más dolgok indultak be. Ahhoz képest a Delta is más volt. A Delta egy tudományos híradó volt, rengeteg átvett anyaggal, lehetőleg minél kevesebb riporttal. Ehhez képest a televízióban elindult az a fajta ismeretterjesztés, ami tipikusan televíziós stúdióban zajlik, bejátszásokkal, és ennek az egyik legnagyobb alakja Czeizel volt. Dolgoztam ezekben a műsorokban is, de még nem rendezőként. Az volt a nagy erősségük hogy Czeizel egyénisége „átjött” a képernyőn, és mindig meg tudta fogni érzelmileg a nézőket. És ha érzelmileg megfogta, akkor már jöhet az ismeretterjesztés. Egyébként az egésznek ez az alapja. Sajnos, a mai napig nagyon sok kolléga úgy tekint egy-egy blokkra, hogy a nézőnek kutya kötelessége megérteni. Figyeljen oda. De a néző akkor figyel, ha valamivel megfogják.

Honnan eredt a Delta neve?

Állítólag – a mese úgy szól, hogy – volt már három tudományos műsor a televízióban. A harmadikról tudom, hogy azt Pallasnak hívták. Amikor el akarták nevezni ezt a műsort, akkor mondták, hogy volt már egy, volt már kettő, volt már három, mi legyen a negyedik neve? Ekkor kitalálta valaki, hogy vegyük alapul a görög abc-t, mert a tudósok is így szokták venni a dolgokat: alfa, béta, gamma, delta. És így született a Delta elnevezés. De az is hozzá tartozik ehhez, hogy akkoriban a delta szárny a modernséget fejezte ki. A delta szárnyú repülők voltak a legmodernebbek.

Ezért látható a műsor főcímében a delta szárnyú repülőgép?

Persze, persze. Azok a gépek ma már roncstelepen vagy múzeumban vannak, de a műsornak továbbra is ez a szimbóluma. Meg a sarkkutató, síelő ember, aki visszanéz.

Van a televíziónak más, ilyen hosszú ideje működő műsora, mint a Delta ? Persze a híradón kívül.

Híradó és sportműsor mindig volt. Sokáig létezett még a Parabola is, de én azt mondom, hogy nem, nincsen.

Édesapja természetfilmes volt, Ön pedig eredetileg mikrobiológus. Hogyan került mégis a televízióhoz?

Tulajdonképpen, ha nagyon őszinte vagyok, fordítva történt. A gimnázium befejezése után kezdtem azon gondolkodni, hogy mi legyek. Akkor már láttam közelről, hogyan dolgozik Apu, és mindig azt mondtam: ez egy zűrös szakma. De azért nagyon izgatott a dolog. Apu ekkor azt mondta, hogy tele van a szakma olyan rendezőkkel és operatőrökkel, akiknek nem megy a dolog. Nincs alapvető tudásuk, nincs hátterük, és mégis mindegyik itt akar maradni.
A biológiát egyébként is szerettem. Egész pici korom óta a mikrobiológiával foglalkoztam, tudniillik én gyűjtöttem össze a vízmintákat a különböző kis tavacskákból, amikből aztán csodálatosan szép felvételeket készített Vadász János meg Lovas Béla bácsi itt benn Pesten. Ez nagyon dögös dolog volt, akkor még általános iskolás voltam. Kaptam egy mikroszkópot meg üvegeket, beültem velük hátulra a stábkocsiba. ZIM volt, olyan nagyon nagy fekete autó, aminek hátul dupla ülése volt, és hasonlított a felvonulásokon használtakhoz. Elmentem különböző tavacskákhoz Pest környékén, és mintákat gyűjtöttem. Ha találtam valamelyikben valami szépet, akkor vettem belőle egy hatalmas nagy adagot. Öt litert, mert az már úgy megmarad, túléli. Behoztam, egyből vittem a mikroszkóphoz, ott már csinálták is belőle a preparátumot, aztán így lettek azok a szép képek. Közben elvégeztem az egyetemet, éltem az egyetemisták link életét. Amikor megpróbáltam munkát keresni, éppen nem volt hely az egyetemen. Nem akartam elmenni gyógyszergyárba, mert az már teljesen más terület. Akkor bejöttem ide a tévébe, volt itt egy ismerős, Sylveszter András, a Művelődési Szerkesztőség főnöke. Bementem hozzá, és mondtam, hogy szeretnék itt dolgozni. Meghallgatott, és azt mondta, most csak asszisztensre van szükségük, menjek asszisztensnek, kapok munkát, de két dolgot ne reméljek. Egyrészt, hogy állandó belső munkát kapok, másrészt, hogy filmet fogok rendezni. Ha kialakul, akkor kialakul. Így hát asszisztenskedtem, és ha a rendező nem ért rá, megcsináltam az első blokkot, amikor a másik rendező nem ért rá, helyette is megcsináltam. Végül néhány év után önállóan dolgoztam.
Nagyon sok űrkutatási műsort csináltam, nagyon szerettem őket. Többször forgattam Csillagvárosban. Miközben ott abszolút katonai rendszer volt, fegyelem és rend, mi a Szojuz űrállomás modelljének belsejében - ami épp olyan, mint ami fönt van - beállítottunk magunknak mindenféle jelenetet, és úgy használtuk, mint egy stúdiót. Egyszer jött is Beregovoj, aki nagy, mogorva ember volt, olyan igazi nagy orosz medve. Az egész társaságot leszúrta, hogy mi ez kérem, ez nem stúdió! Ekkor Csák Elemér kedvesen elkezdte mondani, hogy ne haragudjon ránk. Éppen Leonovval csináltunk riportot - az első ember a világon, aki űrsétát tett -, de ő is olyan kicsi volt, hogy nem mert megszólalni. De nagyon izgalmas volt, mert elsőnek bemehettünk mindenhova.

A televíziónál „űrműsorokkal” kezdett, vagy más területről került oda?

Az első tulajdonképpen a Szojuz–Apolló volt, amikor stúdióból közvetítettük az összekapcsolódást. A ’70-es években elkezdtek a magyarok bedolgozni a szovjet űrprogramba, hogy legyen majd magyar űrhajós. Mi ezt már korábban elkezdtük feldolgozni. Nagyon titkos volt, nem volt szabad elárulni hogy hívják az űrhajóst, de azért mindenki tudta. Érdekes, hogy mennyire direkten irányították az élő közvetítést. Mi a tudományos műsorokkal még tulajdonképpen azt csináltunk, amit akartunk. De amikor nagy esemény volt, vagy élő közvetítés, és egy szó nem volt jó, akkor leállították, hogy ez nem mehet adásba. Akkor újra kellett montírozni, és később indult az adás.

Előfordult abban a politikai rendszerben, hogy valamit nem lehetett adásba adni, vagy az ellentéte, hogy valaminek mindenképpen be kellett kerülnie? Létezett cenzúra?

Minimális. Volt bizonyos öncenzúra, az ember nem rakott be például trianoni témát. A Deltában ez nyilván föl sem merült. Olyan volt, hogy a szovjetek fölajánlották az összes KGST tagnak, hogy jöjjenek el, és vegyenek filmeket igen kedvező áron. Gyakorlatilag kópiaáron vettünk filmeket. Mutattak tíz Brezsnyev filmet, húsz rajzfilmet, harminc „így élt Ivan Ivanovics”-ot, és volt közte tíz jó film is, néhány gyönyörű szép természetfilm a természetvédelemről vagy űrkutatásról, és azt a tíz filmet én elhoztam fillérekért. Olyan, hogy valamit kötelező lett volna leadni, olyan soha nem volt. Más területeken már voltak ilyen gondok. Egyszer egy közgazdasági témáról szóló műsorban az szerepelt, hogy a „…Nagy Imre-féle gazdasági mechanizmus, amit 1954-ben terveztek…”. Valami hasonló volt a szöveg, és Nagy Imrét ki kellett vágni. Szerencsére ez volt az egyetlen egy kivágásom. Meg egyszer csak később mehetett le az egyik Farkas Berci bejelentkezés. De nagy komoly dolog nem volt.

Említette, hogy 1975-ben kezdett a Deltánál dolgozni. Milyen funkcióban?

Rendezőként kezdtem.

Időközben azért a Filmművészeti Főiskolát is elvégezte…

Igen, tévérendező szakon, Horváth Ádám osztályában.

Van annak szerepe a műsor alakításában, hogy Montskó Éva szintén biológus, Fiar Sándor pedig geológus? Tudatosan hozzáértőkből válogatták össze a stábot?

Nem, ez véletlen. Éva egyetemista kora óta Várhelyi Tamás mellett dolgozott újságíróként a DELTA újságban. Az egésznek az a nyitja, hogy egy geológus vagy egy biológus sokkal szorosabb kapcsolatban van a természettel, mint egy kémikus vagy egy fizikus. Ugyanakkor azért bizonyos alapvető tudással is kell rendelkezni. Nem úgy, hogy én legyek a legokosabb. Csak annyira, hogy amikor egy elvakult tudós elkezd magyarázni, tudjam a gondolatmenetét követni, és amikor mutat egy ábrát, tudjam, mit magyaráz, és annak megfelelően kell a kameráknak is felvenniük a képet. Nem arról van szó, hogy aktív biológusként vagy geológusként érnénk bármit is, hanem csak arról, hogy van ilyen hátterünk.

Gondolom, a műsorvezetőnek is értenie kell, hogy mit mond, mert különben hogyan várható el a nézőtől, hogy megértse?

Mesébe illő, hogy egy hozzá nem értő riporter milyen hülyeségeket tud kérdezni! Bár ezek a látszólag értelmetlen kérdések néha nagyon jók tudnak lenni. Csináltam gyerekműsort is, a Deltácskát, meg a Zöld Kalapot. A Zöld Kalapban volt egy Szandra nevű riporter lány, joghallgató. Meglepően festett, amint magas sarkú cipőben és fekete kiskosztümben sétált az erdőben, de azért tündéri volt. Történ egyszer, hogy a Balatonnál forgattunk, már hideg ősz volt. Egy nagyon csinos, jóképű halbiológussal beszélgetett a halakról a gyerekműsor számára. A férfi a csónak végében, mint egy velencei gondolás evezgetett, a csónak másik végében szorongott a stáb, majd vízbe estünk. Szandra tette föl a kérdéseket, és egyszer csak azt kérdezte: „Nem fáznak a halak télen a vízben?”. A halbiológus kezében megállt az evezőlapát, és lehetett rajta látni, hogy tőle ilyet még életében nem kérdeztek. De igazság szerint, jó kérdés volt.

Hogyan áll össze egy műsor? Honnan szerzik a témákat?

Az anyagokat hírcserén keresztül kapjuk az EU-ból, kapcsolataink révén külföldről, néha vásárolunk is. Ez folyamatos lánc, menetrend szerint működik. Ezeket fordítják le a kollegák, megrövidítjük, és ezekből tudunk építkezni. Fontos, hogy ha lehet, az anyagok kapcsolódjanak egymáshoz. A magyar anyagokat egy komplett kis szerkesztőgárda készíti, egy része, például Méry Zsuzsi - önálló rendező–szerkesztő, végzettsége szerint. Ezekből a kis három-öt perces blokkokból áll össze végül az adás. Fontos, hogy ennek ellenére egységes arculata legyen az egésznek, ami az operatőrökön múlik, akik elmennek forgatni.

A stúdióban mindig megjelennek szemléltető eszközök, amelyek az anyag megértését szolgálják. Ezt átvették valahonnan, vagy saját ötlet?

Biztos van ilyen a világban, egy-egy alkalommal bizonyára máshol is csinálnak ilyesmit. De Fiar Sanyinak és nekem fontos, hogy többet adjunk, hogy mutassunk valamit. Motiválni kell a nézőt. Úgy is lehet motiválni, hogy vigyorog egy bájgúnár, de minden csatornán ez van. Azonban ha a néző lát egy kísérletet, ami ott történik a stúdióban, akkor sokkal jobban megmozdul. Ez a kísérlet nem azonos azzal, ami az anyagban van. Az anyagban természetesen vannak kísérletek, de ha az mutat be egy kísérletet, aki a stúdióban van, aki végül is egy ismerős ember, az azt jelenti, hogy kapcsolatba kerül a nézővel. Tehát nem egy egyszer látott ember csinál egy kísérletet, hanem a már ismert műsorvezető.

A rendszerváltás után megjelentek a kereskedelmi televíziók. Jelentenek konkurenciát a Deltának?

Jelentenek, de a kereskedelmi tévék alig készítenek ilyen műsort. A National Geographic, a Discovery és a hasonló csatornák nagyon jó, hogy mennek, de egy valamit nem csinálnak. Nem helyezik el a dolgokat a mai magyar valóságban. Lehet látni száz filmet az oroszlánról, amint megy a szavannában. Gyönyörű, de hogy mit jelent, miben fontos ez, azt egy magyar közszolgálati műsornak valamiképpen értékelnie kell. Ha máshogy nem, a kommentárral vagy a felvezetéssel mi ezt mindig megtesszük. Ezek a műsorok soha nem fogják azt megcsinálni, amit nekünk kell, hogy a magyar dolgokról folyamatosan tájékoztassák a magyar közönséget. Szerintem ezért lesz mindig ilyen műsor.

A kereskedelmi televízióknak jóval több pénzük van egy-egy műsorra. Ha a Delta is ugyan akkora összegből gazdálkodhatna, mit változtatnál?

Valamit már most is változtattunk, mert új díszlet lesz (3). Amin még változtatnék, az egy olyan animációs, mikrofelvételi bázis kialakítása lenne, ami folyamatosan a rendelkezésünkre áll. Továbbá a szerkesztőknek annyi lehetőséget és időt adnék, hogy a témákat legjobb tudásuk szerint, valóban világszínvonalon tudják elkészíteni. A lehetőség benne van, de ehhez még több pénz kellene, hogy a kollégáknak még több idejük legyen, ne fél napot forgassanak, és utána szaladjanak a másik munkahelyre, hanem kettőt.

Jegyzetek

1 Kollányi Ágoston (1913.11.06-1988.05.07) népszerű-tudományos filmrendező, állat-játékfilmeket is készített (pl.: Álmodik az állatkert, 1984), 1956-ban Cannes-ban a Bölcsők című filmje díjat nyert

2 Híradó és Dokumentumfilm Stúdió

3 2004 májusától már ez látható.