Alig lépte át a második x-et, Keira Knightley máris igazi A-listás sztárnak számít. Will Knightley színész és Sharmon Macdonald drámaírónő gyermeke már háromévesen ügynököt kért magának, amit hatévesen végre meg is kapott, kilencévesen pedig eljátszhatta élete első filmszerepét. Azóta szinte folyamatosan dolgozik, de az igazi áttörést csak a 2002-es Csavard be, mint Beckham és az azt követő Karib tenger kalózai hozta meg számára. Számos jelentős szereppel a háta mögött Keira filmes karrierje igazán ígéretesnek tűnik, emellett szerepelt már a Vogue, az Elle, a Glamour és számos neves divatmagazin címlapján, legutóbb pedig a londoni székhelyű, luxus termékeket gyártó Asprey cég kérte fel gyémántgyűrűi népszerűsítésére. Az idei éve különösen zsúfolt volt, először John Maybury filmje, A zubbony bemutatója, majd a Büszkeség és balítélet premierje, amely szinte egybeesett a Domino című film premierjével, közben pedig már javában folynak a Karib tenger kalózai következő epizódjának az előkészületei. A Sundance fesztiválon találkoztam vele, ahová éppen A zubbonyt jött népszerűsíteni, amelyben akkora sztárokkal játszott együtt, mint Adrien Brody, Kris Kristofferson és Jennifer Jason Leigh.

A Karib tenger kalózai, Arthur király, Büszkeség és balítélet… és még sorolhatnám. Elképesztően beindult a karriered…

Nincs okom panaszra. Igazán szerencsés, ha valaki olyan szerepeket kap, mint én, de hidd el, idővel bele is lehet unni a kosztümös szerepekbe. A hozzám érkező forgatókönyvek nagy része szinte mind fűzős szerepet kínál.

Ezért voltál tehát olyan elszánt, hogy megkapd Jackie szerepét A zubbonyban.

Igen, mert egészen más volt. Négyszer kellett elolvasnom a forgatókönyvet, hogy megértsem. Jackie karaktere gyökeresen eltért az addigi szerepeimtől. Nagyon csábító volt és mindenképpen én akartam eljátszani. Éppen az Arthur királyt forgattuk, de elkéredzkedtem egy napra, hogy Londonba repüljek a meghallgatásra.

Ha jól hallottam John Maybury-től, emlékezetes meghallgatás volt.

Igen, mert jóformán végig arra koncentráltam, hogy le ne hányjam Johnt és a producereket. Ételmérgezésem volt, és bár anyukám a reptéren ellátott nylonzacskókkal és hányingercsillapítóval, pocsékul éreztem magam. Szó szerint zöld voltam.

Mitől kaptál mérgezést, emlékszel rá?

Romlott halat ehettem. Ráadásul az ebédnél, a megbeszélésen szintén halat szolgáltak fel, és nekem ott kellett ülnöm és minden erőmmel arra koncentrálni, hogy visszatartsam feltörő émelygésemet.

Mivel győzted meg végül Johnt, hogy neked adja a szerepet?

A producerek javaslatára félrevonultunk egy szobába, hogy a filmről beszélgessünk és felolvassak neki a szövegkönyvből. John azzal kezdte, hogy nem ért egyet a producerekkel, mert egyáltalán nem biztos benne, hogy el tudom játszani a szerepet. Az első amerikai filmjéhez különben is mindenképpen amerikai színésznőt szeretett volna. Megkérdezte, hogy szerintem miért kéne neki éppen engem választania. Zöld voltam a mérgezéstől és kétségbeesésemben csak azt tudtam válaszolni, hogy azért, mert ha nem kapom meg ezt a szerepet, akkor az elkövetkező húsz évemet fűzőbe gyömöszölve töltöm.

Úgy látszik, ez hatott, mert tied lett a szerep. Másképp készültél rá, mint a korábbi szerepeidre?

Igen, mert az addigi szerepeimhez javarészt fizikailag kellett felkészülnöm. Itt elsősorban a hangomra „edzettem”. Volt beszédtanárom, ő segített elsajátítani az amerikai akcentust, és a hangomon is dolgozni kellett, mert amíg nem találtam meg, addig nem sikerült igazán elkapni a kiejtést. Lejjebb kellett vinni, egy kicsit mélyebbé és fátyolosabbá tenni, olyanná, mint Courtney Love, Brittany Murphy vagy Michelle Pfeiffer hangja. A végeredmény ezeknek a keveréke lett. Egyszeriben nagyon felszabadítónak éreztem, hogy nem a saját hangomat használom, mert úgy éreztem, hogy ezek után már mindenre képes vagyok. Az is sokat segített a karakterformálásban, hogy John elmondta, milyen zenéket hallgat szerinte Jackie, és nekem is egy csomó kemény rockot kellett hallgatnom. Sokat kölcsönöztem Marlene Dietrichtől, ez szintén John ötlete volt. Az is fontos volt, hogy találjak valami közöset a kislánnyal, aki a gyermek Jackiet játssza. Megnéztem tehát a videót a meghallgatásáról és próbáltam ellesni, hogyan játszik a szemével, és volt egy jellegzetes szájmozdulata, amit mindenképpen át akartam venni.

Szóval Marlene, kemény rock és az amerikai akcentus.

És az erős szemfesték. Szinte ki se láttam a pilláim közül, annyi festék volt rajtuk! És le kellett szoknom a csücsörítésről. „Hagyd abba a csücsörítést!” – mondogatta John.

A vagány szerepekhez hozzátartozik a vetkőzés is. Hogy állsz ezzel?

Nem okoz különösebb problémát, de nálam szigorúan meg van szabva a határ, hogy meddig vagyok hajlandó elmenni. Csak a felül semmi jöhet, a fenekemet nem vagyok hajlandó megmutatni.

Miért? Nem vagy vele megelégedve?

Tudod, ez olyan igazi lányos dolog. Egyszerűen nem akarom megmutatni és kész.

Zavarban voltál A zubbony szerelmi jeleneteinek a forgatásakor?

Egyáltalán nem, mert John nagyon profi volt és nagyon ért a látványhoz meg a kompozícióhoz. Megvolt a pontos elképzelése, hogy mit hogyan akar felvenni, elmagyarázta, milyen alakzatokat vegyünk fel Adriennel (Brody), és hogy milyen szögből vesz majd minket a kamera. Egyébként már ez előtt is voltak meztelen jeleneteim, de Johnnal a rendezői székben különösen védettnek éreztem magam. Elfogadta, hogy meghúztam a határt, hogy csak a felső részem látszódhat, az alsó nem. Egyébként pedig csak Adrien, az operatőr, John és még két-három ember volt jelen.

Ha már szóba került Adrien Brody, milyen volt vele dolgozni?

Nagyon jó. Először persze aggódtam, mert elég nagy híre van, de amikor megismertem, rájöttem, hogy nagyrészt a pletykalapok túlzása ez az egész. A közelébe se ér a hírének. Nagyon kedves, segítőkész és óriási fazon. Nagyon jól megértettük egymást a forgatás során.

Gyökerestül felfordította az életed a siker, az iskolából is kimaradtál. Nem gondolkozol azon, hogy visszaülj az iskolapadba?

Tizenöt évesen lettem magántanuló, így fejeztem be a középiskolát. A jelenlegi zsúfolt forgatási rend nem teszi lehetővé, hogy főiskolára vagy egyetemre járjak. Nem is igazán tudom, hogy mit szeretnék tanulni. De ha kitalálom, biztosan belevágok majd. Addig marad a színészet, mert egyelőre csak ahhoz értek. Ezen kívül jóformán semmit se tudok csinálni.

Van már saját otthonod, egy nyugodt bázis, ahová a forgatások és a fesztiválok őrületéből hazatérhetsz?

Igen, nem régiben vettem egy lakást Londonban a barátommal, de berendezni még nem volt időm. De már van egy asztalunk!

És mi a helyzet a barátokkal?

Évek óta ugyanazok a barátaim, vagy akiket ők bemutatnak. Én magam nehezen ismerkedem, és nehezen építek ki új kapcsolatokat, a régi barátaimhoz viszont hűséges vagyok.

Nem hiányoznak, amikor például Amerikában forgatsz?

Érdekes, hogy akkor sokkal gyakrabban meglátogatnak vagy felhívnak, és sokkal intenzívebb a kapcsolatunk. Amikor Angliában forgatok, van, hogy senki nem jön meglátogatni, mert úgy veszik, hogy úgyis ott vagyok a közelükben.

Hol érzed magad igazán jól?

Imádom Londont, London után talán Glasgow-t szeretem a legjobban. Fantasztikus hely! A zubbonyt ott forgattuk és rengeteget jártam a bárokba, pubokba. Imádtam az ottani éjszakai életet és a Guinnesst. De New Yorkban is hamar otthon érzem magam. Los Angeles már egy kicsit más tészta, ott nem szívesen vagyok egyedül.

Bár tudom, hogy eleged lehet a kérdésből, hogy hol képzeled el magad 10 év múlva, azért megkérdezem.

Jaj, ezt tényleg utálom, mert nem tudok mit mondani rá. Csak annyit, hogy remélem, filmeket fogok csinálni és továbbra is jó szerepeket kapok, de ezen még tényleg nem szoktam gondolkozni. Egyelőre mindig az aktuális szerep foglal le.

Pillanatnyilag hogy állsz a fűzős szerepekkel?

Most egy fűzős, egy fűző nélküli. Ez így jó aránynak látszik, nem bánnám, ha így maradna.

(Az interjú 2005. január 22-én készült a Chimayo Étteremben a Utah állambeli Park Cityben.)