Franck Garbarz A morális bóják szüksége
Beszélgetés Agnès Jaoui-val
Agnès Jaoui: Mint egy angyal
Agnès Jaoui: Mint egy angyal
73 KByte

Öt év telt el az Ízlés dolga című filmjük elkészülte óta. Ennyi időt emésztett fel a nemrégiben bemutatott Mint egy angyal című munkájuk megvalósítása?

A film legfontosabb tematikus szálát képező apa-lány viszonnyal már legkorábbi színpadi műveinktől, a Cuisine et dépendances (Konyha, szobákkal) és az Air de famille-tól (Családi vonás) kezdve foglalkozunk férjemmel és szerzőtársammal, Jean-Pierre Bacri-val. Ugyanakkor az Ízlés dolgával akkora sikert arattunk, hogy ez a kedvező fogadtatás sok szempontból akadályozta további munkánkat. Először is hirtelen senki sem volt elég jó nekünk, nem találtunk olyan színészeket, akikkel ellenállhatatlan vágy hajtott volna együttműködni, másfelől pedig örökké külföldre kellett rohangálnunk promóciós kötelezettségek miatt, így képtelenek voltunk leülni és tisztességesen összerakni a forgatókönyvet. Ráadásul nagyon tartottunk attól, hogy ismételni fogjuk magunkat, mivel a nekünk kedves témák folyton ott kísértettek körülöttünk.

Visszatérő motívumuk az amatőr zenekar/kórus felléptetése, a narratív szerkezet viszont utóbb egészen eltérően strukturálódott, sokkal kevésbé volt szerteágazó.

Kezdettől fogva Lolita figurája köré szerkesztettük a történetet, és ennek érdekében végül 20-25 percet kivágtam a filmből. Az Ízlés dolga nagyon forgatókönyvhűen alakult a Mint egy angyallal szemben, amelyből kiszedtem minden, a fő csapásiránytól eltartó mellékszálat.

Mivel akart a leghangsúlyosabban foglalkozni a története apropóján?

A familiáris nexusokkal, elsősorban is az apa-leány kapcsolattal, illetve az emberek között fennálló hatalmi hierarchia vizsgálatával: mindenki világosan látja, mit tenne, ha a hatalom legfőbb letéteményeseként módjában állna cselekedni, ám abban a pillanatban, amikor realizálódik a vágyott szituáció, rögvest minden másképpen alakul.

Előfordul, hogy anélkül álmodik meg egy izgalmasnak tűnő párbeszéd-töredéket, hogy sejtené, milyen majdani szcenárió dialógusrendszerébe illeszkedik?

Persze. Lejegyzek egy-egy replikát, amelynek egyszer eljön az ideje, amikor vizuális formát ölthet. Szeretem, ha a párbeszédek a történeteim téziseinek hű szolgálatában állnak.

Az Ízlés dolgában olyan figurákkal találkozhattunk, akik saját társadalmi rétegük foglyai, de igyekeznek kitörni belőle. A Mint egy angyal szereplői ugyanazon miliőhöz tartoznak, írói-kiadói körökben jártasak vagy legalábbis művész intellektuelek. Miután kiaknázta a társadalmi törésvonalak határvidékének konfrontációit, most belülről közelít, bennfentesebb szemszögből figyel egy területet.

Minket már elkönyveltek a társadalmi szegregáció reprezentálóinak: én nem bánom, engem roppant foglalkoztat a téma, s azt hiszem, a későbbiekben sem fogjuk hanyagolni, az utóbbi filmünk esetében azonban más volt az apropó. Elsősorban azt kívántuk bemutatni, mi történik az azonos „kaszthoz” tartozók hatalmi hierarchiájában, amikor nincs vesztenivalójuk egyetlen „nem”-mel, ám mégsem teszi meg senki ezt az ellenlépést. A csúcson helyet foglaló, Jean-Pierre Bacri játszotta figurának nem mernek nemet mondani, csak Sébastien a kivétel, aki kilóg ebből a világból.

De mégiscsak újságíró-gyakornok ő is.

Igen, mert fontos volt, hogy a szereplő személyek mindegyikének érdekében álljon hozzátörleszkedni a „legfőbb méltósághoz”. Meg akartunk maradni egyazon szféra berkeiben.

Bár az Ízlés dolga pozitív kicsengésű volt, a Mint egy angyal világszemlélete nemigen ad okot optimizmusra: mindenki olyasvalakit csodál, aki jól mulat a feléje irányuló, idővel elviselhetetlenné váló figyelmességen. Az ember más emberek iránti, kigúnyolt rajongásából eredő talajvesztettségét kizárólag feketén tudom látni. Egyedül Sébastien lép ki a tátott szájúak csapatából, ő nem követi a sablon-viselkedést. Lolitát sem akartam egyértelműen pozitív valakinek lefesteni, eltérően az Ízlés dolgától, ahol még Bacri is szimpatikus, szerethető figura, nyitott a világra. Ezért az előbbi kevésbé sötét film a Mint egy angyalhoz képest. Noha meghat minket Lolita személye, el kell ismernünk, bizonyos hibákban osztozik az apjával: nem figyel másokra, kizárólag saját problémája foglalkoztatja, elfelejti a világot. Arról szerettem volna szólni, hogy bizonyos ponton be kell fejezni azok ajnározását, akiktől cserébe soha semmit nem kapunk.

Van egyfajta morális példázat íze a filmjének.

Mindenképpen. A mai világban éppenséggel nem árt rávilágítani a stabil viszonyítási pontok teljes hiányára. Arra, hogy lassan a tolerancia olyan fokát érjük el, amikor már az égvilágon semmit nem ítélünk el. Igyekszem védeni azt az álláspontot, miszerint kell legyen egy határozott nézőpontunk. Ha pedig nincs, ne ragadjunk feltétlenül tollat. Számomra az erkölcs a világ alapvetése. Mostanság sokaknak hiányzik a gerince.

Filmjét erősen foglalkoztatja az adott szó megtartásának tisztelete. Ami itt mintha szertefoszlani látszana. Mit gondol, ez az illékonyság jellemzőbb bizonyos társadalmi rétegekre, vagy kortársaink javarészére érvényes?

Mindenkire jellemző. Ezt a fogalmat folyvást kompromittálják. Az Ízlés dolga sem kizárólagosan az értelmiségi kasztot megcélzó szándékkal született, csak épp el akartuk kerülni, hogy nagyvállalati berkeket kelljen ábrázolnunk. Nem ismerjük ezt a világot, ezt a miliőt, így most is inkább a kiadói-írói körökre esett a választásunk, hisz az közelebb áll hozzánk. Képtelen vagyok ismeretlen dolgokról írni, arról, amire nincs rálátásom. Nem mondanám azonban, hogy a szavahihetőség hanyatlása jobban érzékelhető értelmiségi rétegekben, noha a mediatizáció és a hírnév serkenti ilyen irányú romlásunkat.

Még a főcím előtt halljuk az ön figuráját, amint azt kérdi: „Rendben? Kezdhetjük?” Direkt utalás ez a Megint a régi nóta című filmre?

Igen. Eredetileg nem írtam bele, de szeretek olyasvalamivel nyitni, ami a film egészét szimbolizálja. Rögtön azzal szembesülhetünk, hogy az én hősnőm önfelszabadító gesztusra ösztökéli Lolitát egy zeneóra keretei között. Ez egy allúzió a hang és a muzsika általi terápiás gyakorlatra. Amikor meghallottam ezeket a mondatokat, annyira megtetszettek ahogy beléptetik a nézőket a cselekmény világába, hogy azt mondtam: „Rendben, nyugalom, nagy levegő, gyerünk… kezdhetjük!” Tényleg Resnais-re gondoltam, az emlegetett közös filmünkre és arra a bevezetésre, amit nagyon szeretek.

Hogyan fog neki a rendezésnek? Nem érzett kísértést, hogy Bacri-val közösen jegyezzék az alkotást?

Egyáltalán nem. A szerepek tisztázottak, leosztottak közöttünk. Ami a rendezést illeti, végiggondoltam, mi az, ami nem sikerült az Ízlés dolga esetében, mit csináltam ösztönösen, s most mit szeretnék. Új operatőrrel dolgoztam, nagyon sokat vacakoltunk a vágással. Ahogy az első forgatáskor, most is végignéztem azokat a mozikat, amelyeket szeretek. Ezeket vizsgálgatva felmértem, mennyit fejlődtem négy év alatt. Sokkal jobban értettem a miértjét annak, hova rakja az operatőr a kamerát, s a fókuszválasztásait is. Az volt az érzésem, tisztába jöttem azzal, hogy mennyi mindent kezdhetek a kezeim között lévő anyaggal. Alaposabban próbáltam a színészekkel, a legapróbb szerepig bezárólag, s amint lehetséges volt, díszletben. A színvilágot illetően is biztosabb voltam a szándékaimban. Találkoztam különféle operatőrökkel, gondoltam, esetleg folytatom az együttműködést Laurent Dailland-dal, de tudtam, hogy az éjszakai jelenetek tekintetében különböző nézeteket vallunk, s ezekből számosat terveztem a Mint egy angyalba. Stéphane Fontaine-nel találkozva közöltem, hogy elégedetlen voltam az Ízlés dolga színházi bársonyfüggönyének bíborával, mire ő rögtön, ösztönösen felkiáltott: „Persze, hisz el lett szúrva!”. Világos volt, hogy egyformán látunk. Most elégedett vagyok az éjszakai szcénákkal, francia filmben ritkán lehet hasonlót látni, inkább csak amerikai alkotásokban.

A zenei betétek egyszerre képezik elengedhetetlen részét az elbeszélésnek, ugyanakkor külsődlegesek is.

Ez volt a legnehezebb része a munkának, mivel teljesen magamra kellett hagyatkoznom: aki ugyanis ért a zenéhez, nem konyít semmit sem a filmhez, aki pedig járatos a mozgókép gyakorlati terepén, annak fogalma sincs a muzsikáról. Ezeket az „aláfestő” betéteket még a forgatás előtt ki kellett válogatnom, mivelhogy elválaszthatatlanul kapcsolódtak a történethez. Meghallgattattam a számokat az operatőrrel, a szkriptessel, a hangmérnökkel, de nem volt egyszerű eldönteni, mi lesz majd működőképes és mi nem. Dolgom nehezítése végett olyan részleteket választottam, amelyek főleg vájt fülű zenebolondoknak valók (pl. Monteverdi). Folyton bizonytalanul kérdezgettem magamtól, mi lenne, ha nem lenne ennyire „muzikális” a film. Végül nagyon sokat ki is szedtem belőlük a vágáskor.

Maga komoly zenei előképzettséggel rendelkezik.

Igen. Mielőtt beiratkoztam Patrice Chéreau-hoz, Zeneművészeti Főiskolára jártam énekelni, idővel azonban kénytelen voltam ezt a pályát műkedvelőként folytatni. A filmben természetesen a saját hangomon énekelek.

Noha jellemkomédiát rendezett, helyet adott a tiszta szemlélődés pillanatainak is: például a vidéki templomi jelenetben.

Woody Allen azt mondta, amikor komédiát készít, nem törődik a rendezéssel, de amikor bergmani ihletettségű filmen dolgozik, cseppet sem mellékes számára a „mise-en-scčne”. Szerintem ez kissé igazságtalan hozzáállás. Habár az a mozi, amit Jean-Pierre-rel csinálunk, nem épp látványos rendezői truvájairól ismerszik meg, éreztem, hogy ez a kis kápolnában rögtönzött dalrafakadás szofisztikáltabb színrevitelt igényel. De természetesen jött, ahogy a történetmondás menete diktálta.

Nagyon figyelt arra, hogy a szereplők lelkiállapotát különböző színekben pompázó jeleneteken keresztül ábrázolja: hidegebb tónusokkal festi Lolita egyedülléteit, melegebben a Cassard figurát előtérbe helyező szcénákat.

Igen, ez igaz. Az operatőrrel és a díszletessel való közös munkánk eredménye. Cassard „bensőiben” hívogató hangulatot igyekeztünk varázsolni. Woody Allen filmjei abból a szempontból is inspirálóak, hogy nála nem maradnak csupaszon a falak, tele vannak zsúfolva könyvekkel, festményekkel, fotókkal – a háttér mindig élettel teli. Resnais-nél szintén így van. Megirigyeltem ezt a bensőséges nyüzsgést, sok-sok fényforrással is dolgoztunk ennek érdekében.

A színháznak, a teatralitásnak az ön életében játszott kulcsfontosságú szerepéről már az Ízlés dolga is árulkodott: Racine és Ibsen drámái, a Mint egy angyalban pedig a kórusjelenetek. Ezek a cselekmény főszereplőit összehozó szcénák katalizátorként működnek.

Utóbbi filmemben egészen magától értetődően született meg ez a kulcsepizód, még az írás stádiumában; már régóta motoszkál bennem ez a számomra meghatározó-megható jelenet: látjuk Bacri figuráját, aki nagy szarban van és képtelen akár egyetlen rácsodálkozó pillantást kiszorítani magából a lányára. Ha ezen a ponton képtelen ezt megtenni, soha nem lesz képes rá.

Mindkét filmjében döntő fordulat következik be ezekben a színpadi pillanatokban: a Jean-Pierre Bacri játszotta figura az Ízlés dolgában könnyezni kezd, megrendül, míg utóbb visszanyeri az íráshoz való kedvét.

Ez az alak egy dolgot nem tud elviselni, azt, hogy mások is léteznek rajta kívül. Nem jelentőség nélküli, hogy a múzsája éppen ebben a pillanatban lepi meg. Mindig megtalálja a megfelelő indokot arra, miért is mentse fel magát a lányával törődés kötelessége alól. Ezért a kezdetben tervezett címek közül a „Jó kifogás” tűnt a legkézenfekvőbbnek. Rendszerint különböző kifogások kieszelésén fáradozunk.

Más címeken is gondolkodtak?

A „Cosi fan tutti” is szóba jött még, utalva az operára, de azt mondták, ez túlságosan elitista. A film olaszországi megjelenésekor végül ezt választották.

Színészvezetés tekintetében mennyit fejlődött?

Talán ezen a területen a legkevesebbet, de ez azért van, mert ebben már régóta otthonosan mozgok. A szereplőválasztás Lolita figurájához nem volt egyszerű eset, mert a színinövendékek között lehetetlen gömbölyded lányt találni. Marilou Berry-ről azonnal tudtam, hogy ő a megfelelő.

Lenne kedve olyan filmet megrendezni, amelynek a forgatókönyvét más írná?

Most azt mondanám, hogy nincs igazán indíttatásom. Szeretem a saját történeteimet megfilmesíteni. De ki tudja…

Positif, 2004.

Fordította: Börcsök Dóra

Kapcsolódó cikkünk:

Börcsök Dóra: Értelmiségi-nóta. Agnès Jaoui életművéről

 

Agnès Jaoui
Agnès Jaoui
56 KByte
Agnès Jaoui: Ízlés dolga
Agnès Jaoui: Ízlés dolga
92 KByte
Agnès Jaoui: Ízlés dolga
Agnès Jaoui: Ízlés dolga
87 KByte
Agnès Jaoui: Mint egy angyal
Agnès Jaoui: Mint egy angyal
74 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső