Ismét vörös szőnyeg volt az Uránia mozi előtt. Ezúttal Terry Gilliam (1940) számára, aki a Grimm (Brothers Grimm, 2005) promóciós körútja során érkezett Budapestre. A bamba tudósító képtelen az imázs-építésre: csak az esemény után vette észre, hogy a minimál-sleppel érkező Gilliammel együtt volt szerencséje tapodni befelé menet a nevezetes vörös szőnyeget… A célszemélytől karnyújtásnyira sem figyelmeztette őt az újságíró-ösztön… Értelemszerűen pánik tört rá, önbizalma jócskán a szükséges minimum alá esett… Aztán megnézte a filmet, elbűvölődött, és már nem félt annyira. Amikor a sajtótájékoztatón hosszasabban figyelhette a rendezőt, teljesen megnyugodott. Ettől az embertől nem kell tartani. A legprofibb nem profi filmrendező érzékenysége, figyelme, állóképessége irigylésre méltó. Keményen adagolja az anyanyelvi szinten beszélt abszurdot, amikor Galla Miklóssal vív pódiumpárbajt, de a sültrealista kérdésre már pontos adatokkal és tényekkel válaszol, s képes arra is, hogy a legszebben tupírozott közhelygyűjteményt varázsolja a levegőbe, ha valamiről nem kíván nyilatkozni. Láthatóan élvezetet szerez számára a világgal folytatott szimultán parti. Lehetne alakváltó kaméleon is, nem az. Nincs szüksége szerepjátszásra, noha poénkodik, vigyorog és élvezettel hökkent meg, mert e szerepek mindegyike személyiségének alapjához tartozik. Gilliam racionalista homo ludens, aki biztosan áll a pontos helyzetfelismerés, a világos gondolkodás talaján. Káosz Kapitányt szereti, használja is, gyermek módjára lubickol a meglepetésben, de nagyon pontosan megszervez és végiggondol mindent. A sajtószereplést is. Így hát egészen biztosan nem harap. Gilliamnek nem érdeke beégetni a sajtóst, meg nem is szorul rá. Nem az a típus, akinek a másik kínjára van szüksége önmaga erősítéséhez.
Filmnépszerűsítése az Uránia moziban két és fél részre oszlott. A filmvetítés alatt a főiskolásokkal beszélgetett, ebből a filmet nézők értelemszerűen kimaradtak. A film után a kávézóban tartott sajtótájékoztatót.
Első fejezet: Az első amerikaifánk-sajtókonferencia – információk
TG a fenti szöveggel a kávézó közepére tervezett kerek lelátóra utalt, egyben érzékeltette a Galla-Gilliam pódiumbeszélgetés hangnemét. Galla azt játszotta, ő a Nagy Magyar Művész, még ülve is düllesztett, Gilliam pedig úgy ütötte le a labdát, hogy senkinek titulálta magát. Galla személye jó ötlet volt, értették is egymást, meg nem is, fairek is voltak egymáshoz, meg nem is.A Gilliam magyarországi útját megszervező Tamás Dorkának volt köszönhető, hogy villódzásokkal, villongásokkal, jókedvűen és nyitottan kaptuk az infókat: A Grimm című, nálunk most bemutatott film nagyon-nagyon lazán, valójában sehogyan sem kapcsolódik a Grimm testvérek életéhez. A film tündérmese, amely motívumaiban egyezéseket mutat a Grimm-mesékkel. A kevéske közös elem része még a két testvér neve és a történelmi háttér, de Jacob és Wilhelm nem ismernének magukra Jake-ben és Willben. Gilliam gyerekkorában a Grimmek meséit olvasta elsőként, jó sok lidércnyomást köszönhet nekik, a film emiatt az ő személyes bosszújának is tekinthető. Hogy felfogható-e a csupán laza egyezések miatt „unreality show”-nak? „No.” A tündérmese a valóságból nő ki, a valóság és a képzelet között helyezkedik el. A felnőtteket jobban megrémiszti, mint a gyerekeket. A gyerekek kreatív világban élnek, sejtéseik vannak a félelmetes dolgokról, a felnőttek inkább a tudatukkal ismerik a sötét oldalt. Racionalista gondolkodásukkal a felnőttek strukturálják a dolgokat, s ha rendszerük kereteit feszegetjük, netán széttörjük, megrémülnek. Magyarországon a jelek szerint a szokottnál is jobban rémíti a tündérmese a felnőtteket, mert itt 16 éven aluliaknak nem ajánlják a Grimmet. Összehasonlításul: Nagy-Britanniában 12 év, a köztudottan óvatoskodó USA-ban 13 év a korhatár. Gilliam szerint ez azért lehet így, mert a magyar gyerekek ügyesebbek, belógnak. „Magyarország gyermekei, ne hagyjatok cserben!” A rendező úgy képzelte el, hogy a Willt játszó Matt Damon orrán dudornak kéne lenni, mert egész életében harcol az öccsével és az öccséért, hát az öklözésnek kell legyen valami látható nyoma is. A stábtagok körében osztatlan sikert aratott a kivitelezés. A sztár viselkedése megváltozott, másként járt, másképp néztek rá a lányok. De a producer Weinstein-testvérek, akik a pénzt adták, aggódtak. A forgatás előtti estén ultimátumot küldtek a követükkel: nem kezdhetnek, ha dudor lesz. 75 millió dollár ütközött egy pici dudorral. Abszurd szituáció. Gilliam el is játszotta: egy méregdrága sportautó előtt megjelenik a sztrádán egy icipici orr... Óriási fékezés. Hollywoodi sztár arcán nem lehet „düdör” (Galla, amint fordítja).
Az újságírók kérdéseire adott válaszaiból megtudhattuk, hogy a legkisebb gyereke benne van a filmben – a papa érzése szerint elrontotta a gyerek életét, mert a csemete azóta színész akar lenni. Említette az Eric Idle által összeállított New York-i Monty Python-show-t, amely nagy sikert aratott. Gilliam állítása szerint öt művész találkozott akkor, ott New Yorkban, s az újságírók közül többen tudni vélték, hogy a hatodik agyonitta magát, de ki?! – találgatták. Abszurd bizonyíték arra, hogy az abszurd viccelődés csak biztos ismereteken él meg. Ugyanígy viccnek volt vehető, hogy a filmből összesen 10 kópia készült, mert minden pénz a filmbe ment, ezért szakaszos a bemutató a világban. Ez a poén akkor vált csak egyértelművé, amikor Gilliam kitért arra is, hogy ide, a festői Magyarországra ő hozta az aktatáskájában a kópiát – hát persze, a nem mindig szerencsésen fordított magyar feliratokkal… (Hogy a humor mennyire érzékenységfüggő, azt példázza az index.hu-n megjelent cikk, amely bennfenteskedve-poénkodva tudatta, hogy Galla és Gilliam összevesztek a díszbemutatón, és Gilliam nagy garral elrohant. Hogy valójában azért, mert a Kultúrházban várta Galamb, az nem fért a blikkfangos cikkbe. Arra gondolni sem merek, hogy esetleg nem tudta az újságíró… Arra meg végképp nem, hogy nem volt szeme a helyzetre... Meg hogy a botrány jól eladható… Azt viszont tudom, hogy a sajtófőnök hiába kért helyesbítést, nem reagáltak a levelére.)
Az úgyszólván szokásos kérdésre, hogy tudniillik miért nem tud Amerikában élni, visszakérdezett: mit csinál az elkövetkezendő napokban a kedves kolléga? Aztán megkegyelmezett, és összefoglalta, hogy nem tud felelősséget vállalni azért, amit Amerika a világban művel. Angliában szavaz, de hogy kire, azt is elviccelte... Nem politizálunk. Filmet promotálunk.
A Grimm forgatókönyvét a stúdió adta, ám Gilliamnek nem tetszett. A forgatás során alakult az eredeti történet a Grimm-testvérekről szóló tündérmesévé. (Más forrásból tudható, hogy a stúdió által íratott forgatókönyv két főszereplője másképp különbözött volna a két Grimmtől: eredetileg két hollywoodi papírmasé szuperhőst küldtek volna vissza a 18. század végére, a francia megszállás alatt élő Németországba.)
Nem fognak-e a gyermekek megrémülni ettől a filmtől? Gilliam szerint nem lesz a világ rosszabb hely attól, hogy Grimm-mesék vannak benne. Sőt. A mese felkészíti a gyerekeket a valóságra. A Hófehérkétől ő is félt, de a vége jó! „A félelem teljesen rendben van!” Amikor Káosz kapitányról, a becenevéről faggatták, póztalanul elmondta, hogy ő alapjában véve nem kaotikus, előre kigondolt rendszer, terv alapján szervezi magát, noha szívesen fogadja a meglepetéseket is, mert szerinte azok tartják mozgásban az életet.
Piroskák fogadták az újságírókat – ő volna-e a farkas, hangzott a kérdés, utalva a frizurájából hátul lelógó hosszú tincsre. Nem fiatal már, nem is öreg, ennyi maradt a hosszú hajából.
A franciák cikizése elég hangsúlyos a filmben – nem a politikai korrektséget várta a kérdező, csupán érdekelte, mit szóltak hozzá. Gilliam válaszában kiemelte, hogy a történelmi helyzet tényleg az volt, hogy a franciák megszállták a németeket. Az eredeti forgatókönyvben a franciák és az olaszok csak a rossz oldalon álltak, ő változtatta Monty Python-jellegű humorforrássá őket. Mindemellett Franciaországban és Olaszországban is nagy volt a nézettség, a film nem kapott negatív visszajelzéseket, ami azt bizonyítja, hogy mindkét nemzetnek van öniróniája.
A szereposztás informálisan történt. Matt Damon éppen színpadi produkcióban lépett fel Londonban, s amikor utána találkoztak, Damon egyszer csak megkérdezte: Miért nem dolgozunk mi együtt? Így volt – ha hihetünk neki. Gilliam azt állítja, a színészekkel jó együtt lenni, a nagy sztárok pedig éppenséggel nem árthatnak egy filmnek.
Nem, nem tervezi, hogy visszatér az animációhoz. Kifejezetten élvezi, hogy élő emberekkel dolgozik. Mindig is vagy favágó vagy filmrendező szeretett volna lenni (elhisszük-e?).
A kihagyhatatlan Monty Python-újrakezdés kapcsán leszögezte: mindannyian másfelé fejlődtek, nehéz lenne újra együtt dolgozni. A műsoruk 35. évfordulóján újra összejöttek a BBC-n, az eredmény nagyon rossz show lett.
Galla kérdésére ellenben, hogy tudniillik hány „a” névelő van a filmben, mert itt, Magyarországon erre kvóta van, csupán megjegyezte: Nehéz idők járhatnak Magyarországon...
Aztán kezdődtek a „személyes interjúk”. A riportereket hármasával, negyedórás turnusokban fogadta. 14 perc a szövegnek, 1 a fotósoknak.
Második fejezet: Kérdezz, ha tudsz, és jut rá időd
Igaz-e, hogy tele van a hócipője ezzel a filmmel?
Július óta mást se teszek, mint beszélek róla. Úgyszólván nehezebb, mint megcsinálni. Nem minden filmrendező csinálja így, így, mint egy profi (nevet). De csak a filmről való szövegelés bosszant, a film maga nem. A sajtósok mind azt kérdezgetik, mi lesz a következő munkám, de higgyék el, gondolkodni sincs időm rajta.
Tényleg két filmet forgatott egyszerre az elmúlt három évben?
A Tideland (’Ártér, 2005) is készen van már, néhány fesztiválon szerepelt. Amikor a Grimmel megakadtam a stúdióval való hadakozás miatt, leforgattam a Tidelandet. Így történhetett, hogy a két filmet ugyanakkor vágtam, ugyanazon a folyosón. Két-három korábbi filmötletem is van, s csupán azon múlik, melyik forog le, hogy miként és milyen pénzembereket sikerül meggyőzni... Furcsán hangozhat, de maga a film elkészítése úgyszólván mellékes, a lehető legkevesebb idő az egészből. Az igazi munka a pénzszerzés.
A 12 majom forgatásán egy, mellesleg a kép hátterében épp csak észrevehető, alig tíz másodperces hörcsögjelenetet egy egész forgatási napba telt fölvenni. Mi volt a „hörcsög-faktor” ebben a filmben?
Nem tudom. (közbevetésre) Nem, nem a kismacska, ő jó volt, elsőre megcsinálta, bár nagy harc volt... Nem kellett többször fölvenni. (nevet) Volt néhány húzósabb jelenet, amiből simán lehetett volna „hörcsögfaktor”. Az egyik nagy tömegjelenetnél, amelyben harcok, lovak, jelmezek voltak, szóval elképzelhetetlenül sok mindenre kellett figyelni, az egyik első felvételen az egyik statiszta rágógumizott.
Esetleg a háttérben egy repülő...
Azok állandóan röpködtek. Prága központjától 15 percre voltunk, ha a kamera csak két fokot elfordul, vége a jelenetnek. Volt ott minden a városi közlekedéstől a repülőkig.
Mint a Don Quijote esetében. Tervezi-e annak a filmnek az elkészítését?
Az utóbbi négy év azzal telt, hogy megpróbáltuk visszaszerezni a forgatókönyvet. Mindenféle verziót hallottam, hogy 12, hogy 14 millió dollár volna, én nem tudom (nevet), mindenesetre egy csomó pénz, amit a German Insurance-nak kell fizetnie. Arra van esély, hogy a forgatókönyv joga visszakerüljön hozzánk, Jean Rochefort azonban már soha nem lesz az én Don Quijotém, mert nem ülhet lóra. De Johnny Deppem még van, úgyhogy nem olyan rossz a helyzet...
Kommerszfilmnek tartja-e a Grimmet?
A Grimmnek kommersznek kellett lennie. Közben elkészült a Tideland, s biztosíthatom, az nem kommersz. Bevett szokás, hogy a kommerszfilmen nyert pénzből forgatja le az ember azt, amit szeretne... Ellene vethetnék, hogy a 12 majom vagy a Halászkirály legendája is kommersz, hiszen a stúdióktól kaptam a pénzt, méghozzá sokat… Az én definícióm szerint azonban az a kommerszfilm, ami akár csak egy dollárral is többet hoz, mint amennyibe az előállítása került, tehát nyereség van rajta, de ez korántsem egyenlő a kasszasikerrel. Ilyen alapon persze az összes filmem kommersz, mert egy, esetleg két dollárt mindegyik jövedelmezett, és mindenki kapott is pénzt. Akadt, amelyik több milliót hozott, abból vált lehetővé, hogy azt csináljak, amit akarok. Mert az a legfontosabb, hogy azt csináljam, amit akarok. Hogy az én ellenőrzésem alatt legyen a produkció. Ne a pénzért vállaljak el egy munkát, ne azért, mert valaki tőlem várja, hogy megvalósítsam, amit ő elképzelt. Ami nem az én választásom, az soha nem működik.
Mi volt a helyzet a Weinstein-fivérekkel?
Beletettek a zsebembe 50 millió dollárt, és azt mondták: gondolkozz! (nevet) A Grimmet az MGM-mel kezdtem el, de ők az első megbeszélések után kivonultak. Nem mondták meg a valódi okát, miért. A Dimension-Miramax sietett a segítségünkre. Tudták, mi a helyzet, tudták, hogy korábban kijelentettem, nem akarok a Weinstein-fivérekkel dolgozni, és erre jönnek, és megmentik a filmemet...
Aztán leszedetik a dudort Matt Damon orráról.
Na, az nagy meccs volt. A film forgatásának elején rengeteg energiám ment el az ilyen és hasonló harcokra. A filmcsinálás kemény mesterség. Egy film nagyon nehezen készül el. Ezért vagyok rosszul, amikor olyan werkeket látok, amelyekből a néző azt hiheti, a filmcsinálás csupa vasárnap: mindenki mindenkit szeret, és szól a zene akkor is, ha ki van kapcsolva a kamera... Hát, nem ilyen... Feladatomnak tekintem, hogy a közönségnek ezt elmondjam, a leendő filmkészítőket pedig figyelmeztessem: ne szálljanak be ebbe a bizniszbe, ha nem állnak készen arra, hogy teljesen feladják a saját életüket.
Ezért nem szeretné, hogy a filmben is szereplő fia színész legyen?
Az még szörnyűbb. A legtöbb színész nem játszik, hanem a produkciók környékén várakozik. New Yorkban például tízezer színész van, és kábé ezer munka. Igazán rögeszmésnek, megszállottnak kell annak lennie, aki színész vagy filmes akar lenni.
Magyarországon Önt azért elsősorban a Monty Python tagjaként ismerik. Mi fogta meg a brit abszurd humorban?
Amerikában is a hasonló jellegű komédiákat szerettem, aztán elmentem Angliába, ahol úgy éreztem, hazaérkeztem... Azt kell mondanom, nagyon szerencsés vagyok, hogy a legsikeresebb angol komédiás csoport tagja lehettem.
Magyarország volt a legszigorúbb az Ön által családi mozinak nevezett Grimmel. Nálunk 16 éven aluliaknak nem ajánlják.
Gyűlölöm a cenzúrát, a hollywoodi változatát meg különösen. Hollywood számára az erőszak oké, a szex meg rossz. Lehet, hogy azt gondolják, túl sok ember él a Földön – a túlnépesedésre ajánlják talán ezt a megoldást… A hollywoodi piff-puff (mutatja) hihetetlenül macsó. A tündérmese és a hollywoodi piff-puff között az a lényeges különbség, hogy ha filmen látja az ember a telibe gyilkolást, az úgy hat, mint a valóság. Mert persze a Grimm-mesékre is szokták mondani, hogy tele vannak veszélyekkel. Na, persze: öregasszony kemencében gyereket akar sütni. Nem veszik számításba, hogy ez a helyzet valójában absztrakció. A tündérmese absztrakció formájában készíti föl a gyerekeket az élet veszélyességére. Teljesen más szint, mint a film valóságossága! Vagy ott van a Tom és Jerry, ami végtelenül erőszakos – de borzasztó vicces! A Tom és Jerry rajzfilm, amelynek agresszivitása nagyon könnyen megkülönböztethető ettől (főbelövést imitál) a fajta erőszaktól. A gyerekek tudnak disztingválni, a felnőttek közül meg nagyon sokan nem... Elég sok kontrollvetítést rendeztünk, azt szerettem volna, hogy maguk az érintettek, a gyerekek döntsék el, meddig lehet elmenni. Úgy tapasztaltam, 9 év a korhatár. Úgyhogy erről ennyit.
Ahogy a találkozóról is. Lejárt az időnk, jöttek a fotósok. Bár olyan nagyon kérdezni sem volt mit. Felemás helyzet. Ezerszer elmondott, gondosan előkészített válaszokat kaptunk az obligát kérdésekre, mert a helyzetben csak annyi volt. Amit érdemes volna megkérdezni, ahhoz idő és másféle beszédhelyzet kéne. A Monty Python-módszer, a kizökkentés sem segíthetett volna, mert az jelenetezés: nem közeledés, inkább távolodás. A tudósító szerint Gilliam olyan gondolkodó, aki filmekkel mondja el, amit a világról tud. Ezer szállal kötődik a realitáshoz, és ezeregyszer rugaszkodik el, hogy rálásson. Alkotásai látomásosságuk, vizuális túlhajtottságuk ellenére nagyon pontosan végigvittek. Káosz kapitány gondosan, az utolsó hörcsögig racionálisan megtervezi a bemutatni kívánt zűrzavart.
A hasonló találkozásoknak személyre szóló nyereségük mégis lehet. Kevéssé racionálisan, úgyszólván alig ellenőrizhetően, végképp nem szavakkal személyes benyomás alakulhat ki. Ami valóban a lehető legszemélyesebb. S ahány tudósító, annyi kép a „nagy emberről”. A vagy-vagy alapon gondolkodók nyitottnak / zártnak, poénkodó agyamentnek / racionális érdekérvényesítőnek fogják megírni, és a filmjeit, a nyilatkozatait is azzal a szemüveggel nézik. Szembesítik korábbi, a médiából nyert tapasztalataikat a jelenlegivel, s felülbírálják azokat vagy kitartanak mellettük. Az efféle értelmezések közös jellemzője, hogy éppen olyan pontatlanul és irracionálisan fogadják be, figyelik meg a „nagy ember” személyiségét, ahogyan bármelyik embertársukét. Önmagukon az adott pillanatban szűrik át. Lehet-e ennél irracionálisabb akármelyik tündérmese?
Amit biztosan tudhatunk, csak annyi, mint a mozivászon valósága: egyszer volt, hol nem volt… volt egyszer két ellenkező természetű fivér. Egyikük praktikus, a másik álmodozó. Számtalan nevetséges és bizarr kaland után fölkerült nevük a főcím előtt a vászonra: És boldogan éltek, míg meg nem haltak. Vagy mégsem? Szuperprodukciós méretű vége főcím. S itt még az MGM oroszlánja is alkalmazkodik a környezethez.
(2005.11.19.)
