Andrej Tarkovszkij 1969-ben elkészült filmje, az Andrej Rubljov hányatott sorsú alkotás. A film teljes története majd 8 évet ölel fel, amelynek során mind a rendezőt, mind a filmet a legkülönfélébb – általában alaptalan – vádakkal illették. A támadások egy része a Moszfilmen (1) belülről, más része az intézményen kívülről érkezett. Váratlanul megjelenő jóakaró állatvédők adtak hangot véleményüknek a forgatás közben elkövetett állatkínzásokkal kapcsolatban. Ezek a támadások jó alapot szolgáltattak a Moszfilm VI. Művészeti Alkotóközössége számára – ahol Tarkovszkij is dolgozott –, hogy ürügyet találjon a rendező sokadszori elmarasztalására. A Moszfilm archívumban fennmaradt N. Tyemnyikova levele, amely az Izvesztyijában jelent meg 1965-ben (1973/100/6-40) (2):

„Az Izvesztyija (3) szerkesztőségébe

Az újságokban arról olvasni, hogy Szuzdalban és Vlagyimirban most forgatják az Andrej Rubljovot. Íme egy kis „kommentár” mindehhez. Egy jó ismerősöm ezt írta Vlagyimirból: „Most forgatják itt a Rubljov-ot, és olyan jeleneteket is felvesznek, amiket szerintünk nem kéne, mert még odamenni és nézni is rossz. Összelocsolnak például egy élő tehenet petróleummal és meggyújtják, képzelje csak el, hogyan szenved, amint lángolva fut és  bőg. Ugyanezt teszik a lovakkal is. Miért kell ez? Hiszen gyerekek is látják, de sokan meg is botránkoznak”.

A tatárok valóban élő embereket égettek el, de itt élő állatokat -… a Moszfilm munkatársai!!! Ahogyan a mondás is tartja – ennél messzebbre már nem lehet eljutni… A vlagyimiriak szeme láttára, vagy az erdőben – élő állatokat égetni! És minek a nevében? A „realizmus” érdekében egy olyan filmben, ami Andrej Rubljovról és az orosz föld végtelen humanizmusáról szól! Hisz ez egyenesen az ő emlékének a meggyalázása!

Kérem, avatkozzanak be ebbe az (amúgy is szükségtelen) állatkínzásba, és tanítsanak egy csepp emberséget a filmeseknek, hogy hagyják békén az ártatlan teheneket és lovakat.”

A levélből, természetesen, a Művészfilmek Főigazgatósága (4) is kapott egy példányt. A Filmügyi Bizottság azonnali intézkedést követelt a Moszfilm főigazgatójától V.Szurintól (1972/100/6-76):

„A Művészfilmek Főigazgatósága mellékelten megküldi Önnek N.Tyemnyikova levelét, amelyben az „Út kezdete” (5) című film forgatásán használt háziállatokkal szembeni embertelen bánásmódról tudósít.

A választ kérjük a szerzőnek és egy másolatban a Főigazgatóságnak elküldeni.”

A sajtóban ezt követően állandósul a filmmel szembeni ellenséges hangulat. A rendezőnek - saját bevallása szerint - olyan érzése támadt, hogy a filmet valakik a háttérből le akarják járatni a nagyközönség előtt. E gyanúját tovább erősítette egy, a filmet nevetségessé tevő szatirikus hangvételű írás, amit a Krokodil című hetilap az 1965/27. számában közölt le. A helyzet tarthatatlanná vált. A forgatócsoport 1965 novemberében nyílt levélben válaszolt a Pravdában a csoportot eszement gyülekezetnek beállító, alaptalan vádakra (1972/100/6-47):

„NYÍLT LEVÉL A KROKODIL (6) HETILAP SZERKESZTŐSÉGÉNEK

Tisztelt Szerkesztőség!

Az Önök lapjának 27. számában jelent meg A.Nyikolszkij írása „Nincsen füst tűz nélkül” címmel, amiben a szerző elmarasztalja az Andrej Rubljov forgatócsoportját azért, mert az bűnös könnyelműség vagy gonosz óvatlanság miatt majdnem leégette a neves vlagyimiri Uszpenszkij-székesegyházat. A. Nyikolszkij így írja le a történteket:

„Nem olyan régen, szeptember másodikán kezdték el az 1410-es történelmi tűzvészt felvenni az Uszpenszkij-székesegyházban. Ez az Andrej Rubljovhoz kell, amit Tarkovszkij most forgat. De hogyan lehet tűzvészt tűz nélkül felvenni? Meg kell gyújtani, nemde bár?

Úgy mondják, a múzeum munkatársai majdnem sírva fakadtak, azt kérve, ne gyújtsák fel ezt a jelentős történelmi emlékművet. De a pirotechnikusok szavukat adták, hogy éppen csak felengednek egy kevés füstöcskét, valódi tűz nem is lesz…És kezdetét vette a második történelmi tűzvész – az 1965-ös. A zűrzavar tovább fokozódott. A filmrendező - Tarkovszkij - úgy elkeseredett, hogy elfutott a szállodájába.

Ám Istennek hála, a tűzoltók közbeavatkoztak. Megérkezett néhány autó, felállították a létrákat, felvitték a locsolótömlőket, lekapták a tető egy részét és vízzel alaposan beöntözték. A múzeum munkatársai megint majd sírva nem fakadtak.…

Mit is mondhatnánk, igen hatásos képet festettek rólunk! Most pedig lássuk, mi is történt valójában az Andrej Rubljov forgatásán szeptember 2-án.

Miután világossá vált, hogy a forgatás közvetlenül az orosz kultúra és művészet eme egyedülálló emlékének közvetlen közelében zajlik majd, a forgatócsoport minden tűzvédelmi és más szükséges intézkedést megtett az objektum megóvása érdekében. A város tűzoltóparancsnokával kötött szerződés értelmében a forgatás egész ideje alatt ügyeletes tűzoltóautók tartózkodtak a helyszínen. …

Azért, hogy ne alakuljon ki téves kép az „1965-ös történelmi tűzvész” nagyságrendjét illetően, közöljük, hogy a tető (egy k.b. 2 m˛-es darabon) károsodott, amit rövidesen kijavítottak a forgatócsoport számlájára. Az Uszpenszkij-székesegyház gondnoka pedig egy hivatalos levélben jelentette ki, hogy a forgatócsoporttal szemben semmiféle rossz érzést nem táplál ezzel kapcsolatban….

Megértjük A. Nyikolszkij aggodalmát az orosz történelmi múlt emlékeit illetően. Ám helytelenül választotta csoportunkat a nemzeti ereklyék „meggyalázóinak” szerepére. Ha a szerző beszélt volna az Andrej Rubljovon dolgozó emberekkel, megértette volna, hogy egy olyan kollektívában, amelyik a film eszközeivel próbálja életre kelteni a nagy orosz művész életét és művészetét, ráadásul maximális odaadással dolgozik a feladaton, nincs és nem is lehet helye senkinek, aki  gondatlanul, nemtörődöm és  barbár módon bánna nemzeti kultúránk felbecsülhetetlen értékű relikviáival.

Vajon olyan emberek, akik nem értik meg, hogy micsoda értéket képviselnek az Uszpenszkij székesegyház és a rubljovi freskók - tudnának-e filmet készíteni Andrej Rubljovról? Miféle alkotás lenne az? Fő célunk, hogy az emberek széles tömegei számára elérhetővé tegyük e halhatatlan alkotó művészetét, és hogy maximális hűséggel ábrázoljuk a kort, amiben élt. Éppen ezért forgatunk kint a helyszínen és nem a filmstúdiókban; ezért próbáljuk meg, ahol csak lehet, bemutatni Rubljov korának orosz építészeti remekműveit. Eszmei-művészeti késztetések motiválnak bennünket, nem pedig anyagi érdekek, ahogyan A. Nyikolszkij beállítja a dolgot.

…Íme a tények. A felvételek idején, megértve annak pátoszát és jelentőségét, örömmel és szívesen segítettek a társadalmi szervezetek, valamint Vlagyimir és Szuzdal lakossága. Kéréseink meghallgatásra találtak Mazin elvtársnál, és a Vlagyimir-Szuzdali Múzeum igazgatójánál, Alekszjonova elvtársnőnél. A helyi sajtó rendszeresen, mindenre kiterjedően és szívélyesen érdeklődött munkánk iránt. A Párt Művelődési Házában a város lakóinak és a forgatócsoport tagjainak találkozójára szervezett est telt házzal zajlott. Kell-e mondani, hogy mi milyen nagyra értékeljük ezeket a jó kapcsolatokat.

Mi, mint a művészethez közel álló emberek, megértjük, hogy a Nyikolszkij által leírtak a szatirikus felnagyítás eredményeként váltak ilyenné. De vajon megéri-e ezért a fehéret feketének beállítani?”

Ebben a nyílt levélben a párt - a film története során először - a rendező mellé állt. Az írást Tarkovszkijon, a vezetőoperatőrön és a gyártásvezetőn kívül a „pártaktíva nevében” a pártszervező és a szakszervezeti bizalmi is aláírta. 

Valószínűsíthető, hogy a Bizottság számára nyilvánvaló lett, ha tovább engedi a film lejáratását, ezzel önmagát is lejáratja, hiszen ő a felelős a filmért. A rendezővel kapcsolatos problémákat jobb a továbbiakban elzárni a nagyközönség elől. A film kálváriája tovább folytatódott.

1966 novemberében, a félig megvágott filmet – nyilvánvaló hátsó szándéktól vezérelve a Moszfilm vezetői és szerkesztői visszautasították. Ezzel Tarkovszkij csapdába került. Ha továbbra is ellenáll a szerkesztők akaratának és ragaszkodik eredeti elképzeléseihez, hivatalosan nem fogadják el filmjét. Ez egyet jelent a teljes csőddel. Négy év munkája vész kárba, a film nem kerül a nézők elé, és természetesen nem fizetik ki a tiszteletdíjat, ami egyetlen bevételi forrását jelentette. Más megoldás nem lévén, hosszas vívódást követően Tarkovszkij rászánta magát az együttműködésre. Levelet írt a vezetőségnek, melyben közölte megoldási javaslatait (1973/100/6-8):

„Minden oldalról áttekintve az Alkotóközösség Művészeti Tanácsa, a Főigazgatóság Szerkesztői Tanácsa, valamint a Filmügyi Bizottság Művészfilmek Kollégiuma által tett megjegyzéseket filmünk első változatáról, a forgatócsoport úgy határozott, a film végleges verzióján változatán néhány változtatást kell elvégezni.

Úgy véljük, a filmről folytatott megszámlálhatatlan vita a Bizottságban rendkívül megnehezíti a mű végleges vágási munkálatait, mivel sok újonnan tett javaslat vagy  szöges ellentétben áll a korábbi óhajokkal, vagy  ismétli azokat, arról már nem is szólva, hogy megvalósíthatatlan a film művészi értékének csorbítása nélkül. A vitákon állandóan ismételt kívánságok közül pedig sok  egyenesen ellentmond az alkotás szerkesztőelvének és dramaturgiájának.

A 23 pontból, amire a Filmügyi Kollégium tett javaslatot, 21-et kijavítottunk. Ezen kívül saját döntésünk alapján ezt a számot még 15-tel növeltük. Az Alkotóközösség Művészeti Tanácsával a Főigazgatóságon lefolytatott utolsó ülést követően ezekhez a pontokhoz újak is csatlakoztak….

A montázselemek pontosításának eredményeként tovább rövidül a mű.

E munka eredményeként a film első változatához képest - ami 5,642 méter - vagyis 3 óra és 27 perc volt, a második változat - 5,250 méter, tehát 3 óra és 13 perc lett.

A második változat tehát 390 méterrel, vagyis 14 perccel lett rövidebb.

A film átszerkesztésével kapcsolatos munkák bevégeztével a forgatócsoport elkészült a rábízott feladattal és úgy véli, hogy minden további kurtítás a filmen annak csak leromlását eredményezi.

Ha pontosabban akarok fogalmazni, a forgatócsoport alkotói képtelenek úgy dolgozni a rövidítéseken, hogy tudják, a munka eredményeként a konstrukció és az egyes részek ellentmondásba kerülnek a film lényegével. Azzal, aminek minőségét a kategóriák meghatározásakor a Bizottság jónak ítélte.”

Alkotói szabadságának, művészi elképzeléseinek és elveinek ilyen kényszerű feladása válságba taszította a rendezőt. Hivatalosan és kényszerűségből beleegyezett ugyan a mű újbóli átvágásába, de lelkileg nem tudott beletörődni kilátástalan helyzetébe, ezért megkerülve a Moszfilm főigazgatóságát, 1966 decemberében levelet írt a Szovjetunió Minisztertanácsa Filmügyekkel Foglalkozó Állami Bizottsága igazgatójának, A. Romanovnak (1973/100/6-12):

„TISZTELT ALEKSZEJ VLAGYIMIROVICS! (7)

Jelen levél – filmünk második változatával kapcsolatos komoly vívódás eredménye. Arról a filmről van szó, amelynek a két napos megvitatására az Ön szobájában került sor.

Rendkívül örülök, hogy Önnek és a Filmalkotók Bizottságánál működő Kollégium tagjainak tetszett a film.

Ugyanakkor Önök javaslatokat tettek az ún. „kegyetlen” részletekkel kapcsolatban. Megértettem, hogy ezeket a javaslatokat nem csupán a film iránti jóindulatú rokonszenv, hanem egy, a film jövőbeni megtámadhatóságának kivédésére irányuló szándék vezérelte.  

Ön pontosan tudja, hogy a Bizottság javaslatai alapján sok változtatást végeztem el a Rubljovon, az első változathoz képest. Ez a film javára vált. Legutolsó beszélgetésünk alkalmával felmerült még néhány kiegészítő jellegű megjegyzés.

Bár a film, a maximális élethűség és meggyőzőerő érdekében néhány (Andrej Rubljov korát tükröző), a műben elszórva megtalálható erőteljes részletre épül, mégis úgy döntöttem, hogy átszerkesztem a filmet.

Keserűség és megbántottság nélkül, a következő kurtításokra szántam el magam.        

Azért, hogy elkerüljem a film elítélését a benne található állatokon végzett kegyetlenkedés miatt, és ami a nézőkkel a későbbiekben egy konfliktus kiindulópontja lehet, kivágjuk:

1. Az „Ostrom” epizódból a ló elpusztítását (8)

2. Lerövidítjük a kutya halálát imitáló képeket (9)

3. Lerövidítjük a Péter halálát bemutató képsort (10).

Ezen kívül, teljes egészében eltávolítjuk a filmből a kifogásolt „lángoló tehén”, „haldokló lovas” stb. képsorokat, amik már a film forgalomba kerülése előtt is szükségtelen vádakra és támadásokra szolgáltattak alapot.

Azon képsorok pedig, amelyek csak imitálják a halált esztétikai értelemben, és a néző számára „megkomponáltan” hatnak, úgy vélem, nem adnak alapot a film elmarasztalására kegyetlenségük miatt, mivel ezek csupán a XIV-XV. század légkörének hiteles megteremtését és a filmelbeszélés fordulatait hivatottak szolgálni.

Kérem Önt, Alekszej Vlagyimirovics, vegye számításba azt a hároméves, erőn felüli munkát (a kétéves forgatókönyvírással eltöltött időszakon kívül), aminek végül be kell fejeződnie, és az Ön segítségével a filmnek el kell foglalnia az őt megillető helyet, terjesztésre és vászonra kell kerülnie.

Nem akarom, hogy a Rubljov az Iván gyermekkorához hasonlóan rosszul jövedelmező film legyen (sok filmszínházat láttam, ahol a délelőtti matinéműsorok (!) között szerepelt), és csak 16 millió néző lássa.

Én, miként a forgatócsoport tagjai és a vezető szakértő kollégák is, úgy vélem, a Rubljov eszmei-filozófiai és művészeti értelemben megalapozott alkotás, ezért jó terjesztési eredményeket, a nézők elismerését és a támadások kivédését (most már, a javításokkal együtt) várhatjuk tőle.”

Romanovot meggyőzik az őszinte és kétségbeesett szavak, mert a levél aljára jóváhagyólag a következő határozatot írja:

„Úgy vélem, a garantált rövidítések lehetővé teszik a film elfogadását. 1966. XII. 27.”

A film megítélése azonban nem változott. Tarkovszkij teljesen kilátástalan és reménytelen helyzetbe került. Másfél hónappal az előző levelet követően, újra segítségért fordult Romanovhoz, egy 1967. február 7-én írt levélben. Ennek hangvétele már jóval kétségbeesettebb és esdeklőbb (1973/100/6-2):

„Jelen levél mélyről fakadó elkeseredésem és művész-létemből adódó komoly töprengés eredménye, amelyet mind a személyemre, mind pedig az ANDREJ RUBLJOV-ra zúduló támadások váltottak ki.

Sőt. Ennek az egész gonosz és elvtelen csoportnak a támadását nem tartom másnak, mint hajtóvadászatnak. Egy olyan hajtóvadászatról van szó, ami első szélesvásznú filmem, az IVÁN GYERMEKKORA után kezdődött.

Tudom, hogy a film sikere az orosz nézők között nem véletlenül szakadt meg, és hogy a támadás érthetetlen folytonossággal zúdul minden lehetséges alkalommal a filmre. Ön, Alekszej Vlagyimirovics, a „pacifista” jelzővel illette a filmet. Ez azonban csak egy címke, hiszen minden alapot és érvet nélkülöz. Úgy vélem, a filmnek semmi köze a pacifizmushoz. Ezt egy Önnel folytatott személyes beszélgetésben könnyen be is tudnám bizonyítani, ha nem lennék biztos abban, hogy véleményem - a film alkotójának véleménye – senkit sem érdekel, egy olyan dolog, amit egyszerűen figyelmen kívül lehet hagyni.

Ez az a légkör, amibe a Rubljov alkotói kerültek az Esti Moszkvában (11) megjelent, ismeretlen szerző által írt p r o v o k á l ó cikk kapcsán, ami annyira ámulatba ejtő igazságtalan hangvételével, hogy kénytelen vagyok Önhöz mint vezetőhöz fordulni segítségért: kérem,  tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez a példátlan hajtóvadászat abbamaradjon.

Azt pedig, hogy ez ténylegesen létezik, nem nehéz bizonyítani.

Íme a folyamat lépcsőfokai: az Iván gyermekkorának megalkotását követő 3 év tétlenség, az Andrej Rubljov forgatókönyvének 2 éves huzavonája a véget nem érő különböző vitákon, a film leadását késleltető féléves várakozás és a hivatalos elfogadást igazoló dokumentum máig húzódó visszatartása.

A Rubljovval kapcsolatos rengeteg kötekedés és a Mozi házában (12) kitűzött premier elhalasztása, ami csak tovább mérgesítette a film körül kialakult helyzetet. Az Esti Moszkvában pedig eddig még nem jelent meg egyetlen komoly KINYOMTATOTT válaszcikk sem. Furcsa, hogy éppen az a meggyőződés kap nyomatékot, hogy a film ellenségei állítják az igazságot, és nem az ő megközelítésük a hibás, bár ez Ön előtt is ismert a Bizottság kollégiumának üléséről, amelyen a szovjet filmművészet arra érdemes és vezető személyiségei érveltek az alkotás és annak filmművészetünkben betöltött jelentősége mellett.

Ám, úgy tűnik, az ő véleményük az Ön számára érdektelen. Alkotásunknak a premieren a Film házában elért sikere, hazánk nézői körében egy várhatóan pozitív fogadtatásról győzött meg engem, jóllehet a konkrét tények ellenére azt a furcsa verziót terjesztik, hogy a Rubljov sikertelen lesz a vásznon. Kinek nézzük mi a nézőinket! – Attól függően, hogy számunkra melyik nézőpont a kedvezőbb, hol érett és művelt a néző, aki érdeklődik a komoly problémák iránt, hol pedig – ha ez kényelmetlen számunkra – éretlennek tartjuk és képtelennek arra, hogy felfogja a filmen látottakat.

Továbbá. Önnel együtt, közösen dolgoztuk ki a film végleges változatának munkatervét, amiben az Ön minden javaslatát figyelembe vettem. Hittünk egymás kölcsönös megelégedésében a film utolsó munkafázisával kapcsolatban, amiről az Ön által és általam aláírt dokumentumok is tanúskodnak. Ám hirtelen a legnagyobb megdöbbenésemre arról hallok, hogy Ön, ha nem tévedek, nem írja alá a film elfogadásáról szóló hivatalos dokumentumokat.

Vannak természetesen nézők, akiknek nem tetszik a film, ám Önnek – amint erről beszélt is – tetszik a film (az Ön által javasolt javítások elvégzése esetén, amit én meg is tettem).

Miért történik mindez? Nem az GRK (13) által váratlanul és kiegészítőleg tett javaslatokkal akarja Ön kibékíteni a film támogatóit és ellenzőit? Ön pontosan tudja, hogy a kibékítés lehetetlen! És vajon a film körül kialakult viták nem a mű jelentőségéről tanúskodnak-e? 

Végül, az utolsó csepp a támadások tengerében a GRK által tett, a filmet javítani kívánó javaslatokról.

Ön, minden bizonnyal ismeri ezeket. Abban bízom, hogy Ön megérti, ezek komoly veszélybe sodorhatják a filmet megvalósulásuk esetén. Ezek, gyakorlatilag érthetetlenné teszik a filmet. Ha úgy tetszik – tönkreteszik. Ez mélyről fakadó meggyőződésem.

Önnek mint a film támogatójának segítenie kell nekem. Nem sorolom fel a javítási lista pontjait. Csupán annak példátlanságára szeretnék utalni.

A sokat támadott „naturalizmusról” engedjen meg néhány szót.

A Patyomkin páncélosban (14) döglegyek lárvái hemzsegtek a húson, egy csecsemő babakocsival bukfencezett lefelé, az ogyesszai lépcsőn egy sebesült nőnek kifolyt a szeme, egy rokkant pedig a lépcsőkön ugrálva menekült. Vagy vegyük Donszkij SZIVÁRVÁNY-át (15), ami egy erőteljes és tehetséges alkotás – emlékezzen vissza! Ott volt Arnstam filmje, a ZOJA (16), gondoljon csak arra, amikor a nő mezítelenül, kötéllel a nyakán fekszik a hóban. Ott van A HAZÁJUKÉRT HARCOLTAK (17), ahol egy gyereket dobnak a tank alá. Sok film van, melyekben az emberek a legkülönfélébb módon halnak meg. Akkor ezekben a filmekben ez miért lehetséges, és az enyémben miért nem?

 Gondoljunk Dovzsenko FÖLD-jére (18), ahol a kunyhóban egy mezítelen nőt látunk. Az ELFELEDETT ŐSÖK ÁRNYAI-ban (19) is van egy mezítelen nő. Ott lehetett, nálam nem. Ennek ellenére nem ismerek egyetlen nézőt sem, akit nem hatott meg ennek a fontos jelenetnek a szépsége és ártatlansága.

Alkotásunk eszmei mondanivalója nem a józan belátáson, hanem az érzelmeken alapul. Ezért ezek a részletek rendkívül fontosak! Egy lánc különálló láncszemeit alkotják. Filmünk humanizmusa nem egy csapásra fejeződik ki. Az a világos és harmonikus, valamint a tragikus konfliktusára épül. E nélkül a humanizmus nem bizonyítható, csak üres szó marad, és művészileg nem meggyőző.

A film hibás, fordított megközelítése ahhoz hasonlatos, amikor valaki egy mozaikképet nézve eltávolítja abból a fekete kockákat, hogy „kijavítsa” a művet. Ám ha eltávolítjuk ezeket a kockákat, megsemmisül az összhatás, hiszen ezek adják a világos színek kontrasztját, a mű egészében megbúvó részek tiszta tónusát.

Azután, itt a történelmi kor. A XIV-XV. század fordulója a kíméletlen leszámolások, a fejedelmi viaskodások kora volt. Csak erre építve tudtuk megoldani a Rubljov alakjában megbúvó konfliktusok tragikumának ábrázolását. Ám ami bekerült a filmbe, csepp a tengerben, összehasonlítva a kor igazi történelmével. Szükséges, hogy a nézőnek bemutassuk ennek a kornak a sötét voltát is. Csak fel kell lapozni a történelmi munkákat! A történész-szakértők nemhogy nem rótták fel nekünk a történelmi igazságok ábrázolásának hitelességét, hanem üdvözölték a feladat megoldásának árnyaltságát.

Nincs arra szó, hogy kifejezzem, az üldöztetés és a kilátástalanság azon érzését, amit ez a lista váltott ki belőlem, és ami arra hivatott, hogy tönkretegye mindazt, amin két évig dolgoztunk.

A dokumentum célja oly mértékben nyilvánvaló, hogy értetlenségen kívül más érzést nem tud kiváltani belőlem. Ez nem volt véletlen. A dokumentum csupán annak a hajtóvadászatnak az utolsó és egyben szélsőséges megnyilatkozása, amihez fogható igazságtalanság nem történt még eddig.

Ön nyilván megérti, hogy nem követhetem ezeket a légből kapott és alaptalan követeléseket a film újravágására vonatkozóan, nem ölhetem meg a filmet; a GRK még soha eddig nem volt ilyen kegyetlen, és ez a követelések objektivitásának hiányára és a film iránti előzetes és megengedhetetlen fenntartásokra utal. Annak idején Lenin is írt a cenzúráról. Nagy tisztelettel szólt róla, mint olyan eszközről, ami megvédi műveinket a pornográfiától és az ellenforradalmi kísérletektől. Ám ez nem róható fel nekünk! Ez nagyon méltatlan lenne.

Azt, hogy a GRK úgy véli, fenntartásra alapozott és elfogult véleményére lehet építeni, nem tudom másképpen értelmezni, mint egy olyan súlyos nyomást, ami túllépi az igazságosság és a józan ész határait.   

Bátorkodom művésznek nevezni magamat. Sőt – orosz művésznek. Az élet alakítja a problémafelvetéssel és a formával kapcsolatos elképzeléseimet. Kutatni próbálok. Ez mindig nehéz, és konfliktusokkal valamint kellemetlenségekkel teli út. Ezért nem tudok egy kis meleg és kényelmes házikóban üldögélni. Ez nagy bátorságot követel tőlem. Igyekszem, hogy az elvárásainak eleget tegyek. Az Ön segítsége nélkül azonban ez nehéz dolog. Az ügy kellemetlen fordulatot vett azzal, hogy a barátságos vita – elnézést a kifejezésért – immár szervezett üldözés formáját öltötte.”

A levelek ellenére minden maradt a régiben. Tarkovszkij elfordult az Alkotóközösségtől (20), nem volt hajlandó részt venni a vitákon, idegileg kimerült. Az ellenállás azonban egyet jelentett a film zárolásával. Tarkovszkij nem győzhetett a szerkesztőkkel és a Moszfilm vezetőségével szemben.

A rendező 1967 májusában belebetegedett ebbe az ellenséges hozzáállásba. A mű végül csak 1969-ben készült el végleges formájában, amikor Tarkovszkij – más megoldás nem lévén – újravágta. Ez lett az általunk is ismert film, ami Andrej Rubljov címmel került a nagyközönség elé.

A fordítás alapjául a MOSZFILM filmstúdió által, 2004-ben publikálási joggal rendelkezésemre bocsátott dokumentumok szolgáltak.

Lábjegyzetek:

(1) A Szovjetunió egyik legnagyobb filmgyára. 1924-ben alapították, a GOSZKINO 1. és 3. összevont gyáraként. 1936. január 4. óta viseli a MOSZFILM nevet. Fénykorában 7 alkotóközösség dolgozott falai között és 55 művészfilmet gyártottak itt évente.

(2) A dokumentum azonosítására szolgáló szám. Az első három szám a dosszié száma, az utolsó szám pedig a dokumentum azonosítószáma a dosszién belül.

(3) Известия – A Szovjetunióban kiadott egyik legnagyobb példányszámú napilap.

(4) A Szovjetunió Minisztertanácsának Filmügyekkel Foglalkozó Állami Bizottság egyik szervezete.

(5) A cím helyesen: Kezdet és utak, ez volt a forgatókönyv eredeti címe. Ennek elírása, a levél írójának durva tájékozatlanságáról tanúskodik.

(6) Крокодил – 1922-ben alapított, a Pravda kiadójához tartozó szatirikus hetilap.

(7) Alekszej Vlagyimirovics Romanov, a Szovjetunió Minisztertanácsának Filmügyekkel Foglalkozó Állami Bizottság elnöke.

(8) Vlagyimir ostromakor egy ló zuhan le egy épületről.

(9) Kirill, amikor elhagyja az Andronyikov kolostort és bottal agyonveri a kutyáját.

(10) A Rubljov céhében dolgozó Pjotr, Vlagyimir ostromakor a nyakán megsérül és a vére a nyaki ütőerén át elfolyik

(11) Vecsernaja Moszkva

(12) Dom kino

(13) Glavrepertkom, a Bemutatókat Ellenőrző Bizottság.

(14) Sz.Eizenstein : Patyomkin páncélos (1925).

(15) M.Donszkij : Szivárvány (1944).

(16) L.Arnstam : Zoja (1944).

(17) F.Ermler : A hazájukért harcoltak (1943).

(18) A.Dovzsenko : Föld (1930).

(19) Sz.Paradzsanov : Elfeledett ősök árnyai (1965).

(20) A Moszfilm VI. Művészeti Alkotóközössége, az a filmes céh, amelyben Tarkovszkij is dolgozott.