Készülő magyar filmekről

(2004. 12. 29.)

Tóth Barnabás első utolsó nyara

Lapunk szerzője egymillió forintot kapott a Magyar Mozgókép Közalapítvány Játékfilmes Szakkollégium előkészítési pályázatán a 2005-ös évre filmterv-fejlesztésre. „Novemberig kell megírnom leendő első nagyjátékfilmem forgatókönyvét, amellyel aztán jelentkezhetek az MMK gyártási pályázatán – válaszolt kérdésünkre az eddig több kisjátékfilmet készítő Tóth Barnabás.

Az első utolsó nyár munkacímet viselő történet egy apa portréja 15 éves fia szemszögéből, 1991-ben Magyarországon. Amikor kiderül, hogy a kisfiú rákos beteg, az apa elhatározza, hogy megmutatja neki „A Nyugatot”, és Franciaországba utaznak. A felerészben Magyarországon, felerészben Franciaországban játszódó történet apa és fia kapcsolatának változásáról szól.

 

(2004. 11. 11.)

Előkészületben Egy másik bolygó

Moldoványi Ferenc rendező az Egy másik bolygó című, egész estés dokumentum-játékfilmjének előkészítésén dolgozik - informálta szerkesztőségünket az Engram Film.

A Magyar Mozgókép Közalapítvány és az Európai Unió MEDIA programja által támogatott film elkészítésében a Magyar Televízió mellett mexikói, belga, finn és észt televíziós csatornák is részt vesznek koprodukciós partnerként, de tárgyalások folynak további tv-társaságok részvételéről is.

 

(2004. 10. 20.)

Csáth Gézáról András Ferenc

Morfium címmel Csáth Gézáról készít 25 percesre tervezett rövidjátékfilmet András Ferenc a Duna Televíziónak – írja közleményben az Atlantic Sajtószolgálat. A film Csáth Gézát életének abban a kritikus pillanatában ábrázolja, amikor megtudja, hogy gyógyíthatatlan beteg, s elhatározza, hogy önmagán kísérletezi ki a szenvedélybetegségek kezelését.

A kivételes képességű szépíró, zenekritikus és orvos-pszichiáter szerepét Kolovratnik Krisztián, a Vígszínház művésze játssza. A Morfium forgatókönyvét Dobai Péter írta, a filmet Kardos Sándor fényképezi. A Magyar Mozgókép Közalapítvány támogatásával készülő Morfiumősbemutatója a 2005-ös Magyar Filmszemlén lesz.

 

(2004. 09. 29.)

Készülő filmek listája - 2004

A Játékfilm Szakosztály vezetősége hírlevélben elküldte a listát:

„Bár a felsorolás a teljesség igényével készült, természetesen elképzelhetö, hogy egy produkció mégis lemaradt róla. Ezért arra kérünk mindenkit, aki tud olyan, jelenleg készülő filmről, amely itt nem szerepel, hogy informáljon minket, hogy a következő Filmlevélbe ezeket is betehessük”.

Jelmagyarázat:
rend: rendező, pr: producer, gyártó: gyártó cég, op: operatőr, fk: forgatókönyv, zene: zeneszerző, dísz: látványtervező, jel: jelmeztervező, gyv: gyártásvezető, assz: első asszisztens, hang: hangmérnök, fsz: főszereplők, tech: felvételi technika, forog: forgatási időszak, helysz: helyszínek, bef: a befejezés tervezett időpontja

Utómunka alatt álló filmek

A temetetlen halott- Nagy Imre naplója
rend: Mészáros Márta; op: Jancsó Nyika; gyártó: Cameofilm; pr: Csáky Attila; assz: Szekeres Károly; fk: Mészáros Márta, Pataki Éva; dísz: Ocztos István; jel: Jancsó Katalin; zene: Zygmunt Koniezny; tech: 35mm; forog: 2003 júl 21-dec 16.; helysz: Bp., Vác, Szlovákia; bef: 2004.okt.; téma: történelmi dráma

Állítsátok meg Terézanyut!
rend: Bergendy Péter; op: Pados Gyula; gyártó: UNIO FILM; pr: Bodzsár István; gyv: Pék Csaba; assz: Szigeti Csilla; fk: Rácz Zsuzsa, Rigó Béla; fsz: Hámori Gabriella, Ónodi Eszter, Schell Judit, Major Melinda, Nagy Zsolt, Csomós Mari, Elek Ferenc, Hujber Ferenc, Nagy Ervin, László Zsolt, Csányi Sándor; dísz: Hujber Balázs; jel: Breckl János; hang: Balázs Gábor; vágó: Király István; tech: 35mm; forog: folytatás-2004 jún. 21- júl 24.; helysz: Bp., Nagyvázsony, Martonvásár, stúdió; bef.: 2004.dec.; téma: Az azonos című nagy sikerű regény adaptációjában a 30-as évei elején járó Kéki Kata története férfiak, állások és az élet ösvényei között való bolyongásáról. Romantikus vigjáték.

Csodálatos vadállatok
rend: Török Ferenc; op: Garas Dániel; gyártó: Új Budapest Filmstúdió; pr: Kántor László; fk: Garaczi László; dísz: Khell Zsolt; jel: Breckl János; forog: 2004 júl; bef: 2005 jan.; téma: Egy kiskorában magára hagyott testvérpár, valamint Amerikából az ünnepekre évente hazalátogató anyjuk bonyodalmas viszonya.

Dallas
rend: Pejó Róbert Adrian; op: Vivi Dragan Vasile; gyártó: Új Budapest Filmstúdió; pr: Kántor László, Andreas Bareiss, Helmut Grasser; gyv: Balika Gergő, Fehér Károly; fk: Csemer Géza, Fehér Károly; fsz: Gryllus Dorka, Bogdán Zsolt, Székely B. Miklós, Hollai Kálmán, Jónás Judit; dísz: Banovich Tamás; jel: Breckl János; zene: Kathy-Horváth Lajos, Selmeczi György ; vágó: Lemhényi Réka; forog: 2003 aug-dec.; helysz: Románia, Mo.; bef: 2005 Filmszemle.; téma: A Dallas szereplői szegény, a társadalom peremén élő emberek, akik a problémákhoz való hozzáállásuk révén adják értésünkre, milyen kevés is elég lehet a boldogsághoz.

Ég veled!
rend: Pacskovszky József; op: Gózon Francisco; gyártó: Hunnia Filmstúdió; pr: Sándor Pál; gyv: Kormos Andrea; assz: Szemere György; fk: Pacskovszky József; fsz: Dimitrij Pavlenko, Natasa Szeliversztova, Tóth Ildikó, Pindroch Csaba, Hajdú István, Balla Eszter, Kállai Ferenc; dísz: Czédly Imre; jel: Balai Zsuzsa; hang: Kovács György; vágó: Koncz Gabriella; tech: HD; forog: 2004 máj.10-júl. 2; helysz: Budapest, Róma, Moszkva; téma: Andrej, az orosz űrhajós, akit az űrben felejtettek és felesége, Szvetlána, egy szűz néger lány, egy kriminálpszichológusnő, aki már-már személyes érdeklődéssel „vallat” egy rabot, egy idős férfi, akinek fülét levágja egy fodrászlány, egy színész és egy statisztalány… Életek, sorsok, történetek bonyolódnak sok furcsasággal körítve.

Erős nyakat!
rend: Tímár Péter; op: Csukás Sándor; gyártó: Hunnia Filmstúdió; pr: Sándor Pál; gyv: Rozsnyay Károly; assz: Janicsek László; fk: Szekér András; fsz: Hernádi Judit, Bajor Imre, Gálvölgyi János; dísz: Borvendég Zsuzsa; jel: Pető Beatrix; zene: Závodi Gábor; hang: Márkus Tamás; vágó: Tímár Péter; tech: 35mm; forog: 2004 aug. 26-szept.24; helysz: Fót; bef: 2005 dec. 31.; téma: Történetünk a középkorban játszódik, de ezt nem kell komolyan venni. Van egy ország, amiben egy kissé lökött király uralkodik. Ez nem kelt különösebb feltűnést. Ugyanis itt nagyjából mindenki lökött. Egy nap a király udvari főpapja és horoszkópkészítöje rossz hírt mond a Királynak: a csillagok állása szerint meg fogják ölni, és csak egy módon kerülheti el a véget: ha álruhában elhagyja a palotát. A Király megrémül és megfogadja a mágus tanácsát. Koldusruhát ölt és némi kalandos járkálás után a Pohárnok házába kér bebocsátást. Még nem tudja, hogy éppen ebben a házban rejtőzik az a bérgyilkos, akit maga a mágus bérelt fel az ő megölésére. A Pohárnok háza lesz a történések fő színtere, ahová egyre többen érkeznek és egyre elképesztőbb események szabadulnak el.

Kész cirkusz
rend: Dyga Zsombor; op: Horváth Árpád; gyártó: Mediawave 2000 Kft; pr: Durst György, Dávid András; gyv: Kallós Bea; assz: Lovas Balázs; fk: Dyga Zsombor, Lovas Balázs; fsz: Welker Gábor, Elek Ferenc, Schmied Zoltán, Udvaros Dorottya, Csuja Imre, Ónodi Eszter, Scherer Péter, Görög László, Tóth József, Nagy Zoltán; jel: Szeibert Kata; zene: Uptown Fellaz; hang: Juhász Róbert; vágó: Czakó Judit; tech: S16; forog: 2004 júl 19-aug 7.; helysz: Bp.; bef: 2004 dec.; téma: Három lakótelepi gombfoci-fanatikus kezébe kerül egy atombiztos retikül. De mi van a táskában? És miért lohol a nyomukban egy kivénhedt focista, a nimfomán feleség, a macsó menedzserasszony, a cukros civilhekus, no meg az agysebésznek korántsem nevezhető bankrabló trió? Ennek csak egy fékevesztett tempójú akció-vígjáték lehet a vége…

Miskolci Bonnie és Clyde
rend: Deák Kriszta; op: Máté Tibor; gyártó: Cinema Film; pr: Garami Gábor; gyv: Medeczky István; assz: Kulcsár Tamás; fk: Deák Kriszta, Esztergályos Kriszta; fsz: Karajos Gábor, Ráczkevey Ildikó; dísz: Erdélyi Bence; jel: Fekete Mari; hang: Sipos István; vágó: Csillag M. Ádám; tech: 35mm; forog: 2003. aug.-2004. jan.; helysz: Miskolc.; bef: 2004. nov.; téma: romantikus, szerelmi dráma

Pesti hárlem
rend: Takács Árpád; op: Forgács Gábor; gyártó: New Balance; pr: Dora György; gyv: Balázs Imre; assz: Papp László; fk: Novák Csaba; fsz: Bereznai Endre, Majoros Péter, Gubás Gabi, Nyári Oszkár; dísz/jel: Bárdosi Ibolya; zene: Babos Gyula; hang: Madaras Attila; vágó: Eszlári Beáta; tech: 35mm; forog: 2004. jún.-júl.; helysz: Bp.; bef: 2004. szept. 30.; téma: vígjáték

Ritter legendája
rend: Siklósi Szilveszter; op: Jancsó Nyika; gyártó: SuperPlan Film; pr: Pál Ödön; gyv: Pál Ödön; assz: Zánki Pil Zsuzsa; fk: Kalász István, Siklósi Szilveszter; fsz: Horkai Péter, Pikali Gerda, Földi László, Kovács Ferenc; dísz:; jel: Várszegi Krisztina; zene: Mericske Zoltán; hang: Balogh Balázs; vágó: Koncz Gabriella; tech: DVCAM; forog: 2004 jún.5-15.; helysz: Bp.;bef:.; téma: bűnfilm

Világszám - Dódó és Naftalin
rend: Koltai Róbert; op: Márton Balázs; gyártó: Filmsziget; pr: Koltai Gábor; gyv: Óvári Lajos; assz: Bíró Judit; fk: Horváth Péter és Koltai Lajos; fsz: Koltai Róbert, Gáspár Sándor, Györgyi Anna, Jirí Menzel, Bács Ferenc, Tordy Géza, Iglódy István, Ullmann Mónika, Pelsőczy Réka, Trill Zsolt; dísz: Horgas Péter; jel: Szakács Györgyi; zene és dramaturg: Dés László; hang: Madaras Attila; vágó: Miklós Mari; tech: 35mm; forog: 2004 ápr.1- máj. 31, szept.23-okt.5; helysz: Budapest és környéke, Szatmárnémeti, Nyíregyháza, Fót-műterem; bef: 2004 dec.; téma: Slomó bohócnak ikrei születnek egy vándorcirkuszban, az ezerkilencszázas évek elején. A gyerekek, apjuk mesterségét követve, népszerű cirkuszművészekké válnak. A porondon gyakran lépnek fel együtt bohócként, artistaként, és akár illuzionistaként is. Az ötvenes évek első felében, a Nagycirkusz ünnepi elöadásán azonban egy merész tréfájuk balul sül el. Bár a történtekért Naftalin a felelős, mégis Dodó bűnhődik érte; börtönbe kerül, s a testvérek évekre elszakadnak egymástól. A sok humorral dúsított, lírai történet az ikerpár sorsán keresztül mindenkori alternatíváinkat tükrözi: rabok legyünk, vagy szabadok?

Zsiguli
rend: Szőke András; op: Halász Gábor; gyártó: Cinemart ; pr: Szohár Ferenc, Demeter István; gyv: Czutor György; assz: Szabados Mihály; fk: Szőke András, Hegedűs Bálint; fsz: Szarvas József, Gazdag Tibor, Györgyi Anna, Badár Sándor, Gáspár Sándor; hang: Bányai Gábor; vágó: Szalay Károly; tech: 35mm; forog: 2004. jún; helysz: Szolnok


Forgatás alatt vagy előtt álló filmek

A halál kilovagolt Perzsiából
rend: Dr. Horváth Putyi; op: Kodolányi Sebestyén; gyártó: T.T. Filmműhely; pr: Tarr Béla; gyv: Koncz Gábor; assz: Gonda Pongrácz; fk: Hajnóczy Péter kisregénye alapján Dr.Horváth Putyi; fsz: Melis László, Schneider Zoltán, Verebes Linda, Takács Kati; dísz: Merétei Tamás: jel: Breckl János; hang: Oláh Ottó; tech:16mm; forog: 2004. aug.-nov.; helysz: Bp.; bef: 2005. Filmszemle; téma: Hajnóczy kisregény

A londoni férfi
rend: Tarr Béla; op: Robby Müller; gyártó: T.T. Filmműhely; pr: Tarr Béla; gyv: Martino Sclavi; assz: Jeroen Frantzen; fk: Simenon r.alapj. Krasznahorkai László, Tarr Béla; fsz: Miroslav Krobot, Volker Spengler, Tilda Swinton, Derzsi János; dísz: Rajk László; jel: Breckl János; zene: Vígh Mihály; hang: Kovács György; vágó: Hranitzky Ágnes; tech: 35mm ff.; forog: 2004. nov.- 2005. febr.; helysz: Bastia, Corsica; bef: 2005. máj.; téma:

A véletlen (az igazi Mikulás)
rend: Gárdos Péter; op: ifj. Seregi László; gyártó: Tivoli Film; pr: Szekeres Dénes; gyv: Monostori Zsolt, Herczog Marianne; fk: Gárdos Péter; fsz: Cserhalmi György, Szilasi Blanka; dísz: Hujber Balázs; jel: Breckl János; zene: Tövisházi Ambrus; hang: Kovács György; vágó: Miklós Mari; tech: 35mm; forog: 2004. dec.- 2005. febr.; helysz: Magyaro., Románia.; bef: 2005. december; téma: 1990- a jóisten és az ördög fogadást kötnek egy kisiklott életü bárzongorista lelkére… de jön egy 8 éves pesti kislány és egy nap alatt megforditja az esélyeket…

Az érsek látogatása
rend: Kamondi Zoltán; op: Medvigy Gábor; gyártó: Honeymood; pr: Kamondi Zoltán, Andreas Boncea, Gherardo Paliei, Sipos Áron; gyv: Herceg Sándor; fk: Bodor Ádám, Kamondi Zoltán; fsz: Derzsi János, Törőcsik Mari, Bán János, Trill Zsolt; dísz: Árvai György; jel: Szűcs Edit, Breckl János; hang: Kovács György; vágó: Pósán Zsuzsa; tech: 35mm; forog: 2004. nov.1-20., 2005.máj.,jún-aug.; helysz: Románia, Olaszo.; bef: 2006. Filmszemle; téma: Bodor Ádám Az érsek látogatása c. könyve alapján művészfilm egy kelet-európai zárt közösségben élö emberek belső világáról.

Boldog új élet
rend: Bogdán Árpád; op: Szabó Gábor, Győri Márk; gyártó: Laokoon Film; pr: Sipos Gábor; gyv: Szántó Gábor; assz: Szabó Gyöngyi; fk: Bogdán Árpád; dísz: Ágh Márton; vágó: Kiss Vanda; tech: 35mm, 16mm, Super8, DVCAM; forog: 2004. okt.25.-5 hét; helysz: Budapest; bef: 2005. ápr.; téma: A film egy nevelő intézetből kikerült cigány fiú életének utolsó három napja alatt játszódik. A történet azon túl, hogy egy szerelmi kapcsolat generálta (jogos) félelmekből táplálkozik, szólni akar a nevelőotthonokban felnőtt fiatalok kiúttalanságáról, reménytelenségéről.

Csudafilm
rend/op: Ragályi Elemér; gyártó: Megafilm; pr: Kálomista Gábor; gyv: Sánta György; assz: Boros István; fk: Ragályi Elemér, Kern András; fsz: Kern András, Katerina Didaskalou, Rudolf Péter, Kovács Lajos, Derzsi János; dísz: Menyhárt Ágnes; jel: Flesh Andrea; zene: Gulya Róbert; hang: Tőzsér Attila; vágó: Losonci Teri; tech: 35mm; forog: 2004. aug.-okt.; helysz: Bp., Kréta; bef: 2005. febr.; téma: vígjáték

Romazsaru
rend: Dettre Gábor; op: Pap Ferenc; gyártó: Új Budapest Filmstúdió; pr: Kántor László, Andreas Bareiss, Karl Baumgartner; gyv: Kormos Andrea; fk: Kertész Ákos; disz: Czédey Imre; jel: Nagy Fruzsina, Ballai Zsuzsa; zene: László Attila Band; vágó: Koncz Gabriella; forog: 2004 máj.3-nov.20; helysz: Mo..; bef: 2005 Filmszemle.; téma: A filmben egy sikeres rendőri nyomozás történetét kisérhetjük végig, főhőse egy jogvégzett roma származású alhadnagy, aki többnyire magányos hősként végzi munkáját. Származása és Amerikából hazaköltözött felesége miatt társadalmi előítéletek célpontjává válik, ezt súlyosbítja egy olyan rendőrségi ügy, melyben a gyanusított szintén roma…

Szent Johanna
rend: Mundruczó Kornél; op: Nagy András; gyártó: Proton Cinema, T.T. Filmműhely; pr: Petrányi Viktória, Tarr Béla; gyv: Téni Gábor; assz: Gerő Marcell; fk: Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória; librettó: Térey János, Harcos Bálint; fsz: Tóth Orsolya, Trill Zsolt, Gulyás Dénes; dísz: Mundruczó Kornél; jel: Breckl János; zene: Tallér Zsófia; hang: Balázs Gábor, Faltay Csaba; vágó: Arányi Vanda; tech: 35mm; forog: 2004. aug.-szept.; helysz: Bp.; bef: 2005. febr.; téma: operafilm

The Collector
rend: Larry Sugar; op: Henry Chan; gyártó: I’m Film; pr: Márk Iván; gyv: Csernai Judith; assz: Bonta Zoltán; fk: Jon Cooksey, Ali Marie Matheson; dísz: Csáky Judit, Szabady Piroska; jel: Kemenesi Tünde; hang: Oláh Ottó; tech: 16mm; forog: 2004. szept. 24-nov 25.; helysz: Budapest, Fót műterem.; bef: 2006. I.félév; téma: „The Collector”, „The Historian”, „Ripper”

Usti Opre
rend: Allan Siegel, Sas Tamás; op: Sas Tamás; gyártó: Cheesefields; pr: Koltai Péter; gyv: Sánta György; fk: Allan Siegel, Sas Tamás; fsz: Snéthberger Ferenc, Balogh Kálmán, Sergej Eldenko, Boban Markovic; zene: a szereplők; hang: Mazura János; vágó: Major Klára; tech: super16, digi beta; forog: 2003. okt.-2004. nov.; helysz: Bp., Berlin, Győr, Moszkva; bef: 2005. febr; téma: Közép-kelet európai roma identitású művészekröl szóló roadmovie


Tervezett produkciók

A fürdőorvos
rend: András Ferenc; op: Kardos Sándor; gyártó: Atlantic; pr: Bokor Pál; gyv: Ordódy Judit; fk: Dobai Péter; fsz: Kolovratnik Krisztián; dísz/jel: Rutka Andrea; zene: Gustav Mahler; tech: 35mm; forog: 2005. szept-dec..; helysz: Bp., Bad-Ischl; bef: 2005. dec.; téma: dráma

A Viszkis
rend: Dobray György; op: Szabó Gábor; gyártó: Filmplusz; pr: Hollósi G. Zsuzsanna, Varga Gábor; assz: Gurbán Zsuzsa; fk: Dobray György, Salinger Richard; dísz: Erdélyi Bence; tech: S16mm; forog: 2005. I.félév; helysz: Magyaro., Románia, Olaszo.; bef: 2005. II.félév.; téma: Film a Viszkis néven közismertté vált bankrablóról.

A waterloo-i győzelem
rend: Makk Károly; gyártó: Atlantic; pr: Bokor Pál; gyv: Ozorai András; assz: Mispál Attila; fk: Bacsó Péter, Bokor Pál, Makk Károly; dísz: Jávor Lóránt; jel: Kemenes Fanni; zene: Melis László; hang: Kovács György; vágó: Rigó Mari; tech: 35mm; forog: 2006. máj-júl.; helysz: Magyaro., Ausztria; bef: 2006. dec.; téma: vígjáték

Anya csak egy van
rend: Kántor László; op: Szatmári Péter; gyártó: Új Budapest Filmstúdió; pr: Kulcsár Zsuzsa; gyv: Balika Gergő; fk: Lőrinczy Attila; fsz; dísz: Banovich Tamás; jel: Breckl János; forog: 2005 febr.; helysz: Bp.;bef:.2005. dec.; téma: Egy fékezhetetlen, viharos érzelmi életű, a gyermekei számára tökéletesen kiszámithatatlan, tehát folyamatosan aggodalmat ébresztő bolondos vénasszony meséje, aki látszólag érthetetlenül, egyik pillanatról a másikra képes a legvadabb életvágytól a legmélyebb kétségbeesésig jutni, felváltva járni meg poklot és mennyeket. Ez az a lelki betegség, amit a pszichológia mániákus depressziónak nevez, s amely elszenvedőjét szélsőséges, dinamikus, drámai helyzetekbe sodorja.

Delta
rend: Mundruczó Kornél; op: Nagy András; gyártó: Proton Cinema; pr: Petrányi Viktória, Suzanne Marian; fk: Bíró Yvette, Mundruczó Kornél; fsz: Tóth Orsolya; jel: Breckl János; zene: Tallér Zsófia; hang: Balázs Gábor; vágó: Arányi Vanda; tech: 35mm; forog: 2005. febr.-ápr.; helysz: Románia; téma: sci-fi dráma

Egy másik bolygó
rend: Moldoványi Ferenc; gyártó: Engram; pr: Moldoványi Ferenc; fk: Moldoványi Ferenc; vágó: Révész Márta; tech: super 16; forog: 2005.; helysz: Latin Amerika, Dél-Kelet Ázsia, Afrika; bef: 2006. első félév; téma: dokumentum-játékfilm

Én, te, ők
rend: Pacskovszky József; op: Gózon Francisco; gyártó: Filmplus; pr: Hollósi G. Zsuzsanna, Varga Gábor, Gabriel Auer; gyv: Kormos Andrea; assz: Dankó Zsolt; fk: Pacskovszky József; vágó: Koncz Gabriella; tech: 35mm; forog: 2005. II.félév; helysz: Magyaro., Franciao., Németo.; bef: 2006. I.félév

Három a kislány
rend: Báthory Orsolya; op: Pados Gyula; gyártó:Filmplusz; pr: Hollósi G. Zsuzsanna, Varga Gábor; fk: Báthory Orsolya; dísz-jel: Hujber Balázs; tech: 35mm; forog: 2005. nyara; helysz: Budapest; bef: 2006. Filmszemle.

Iszka utazása
rend: Bollók Csaba; op: Babos Tamás; gyártó: Merkel Film; pr: Csere Ágnes; fk: Bollók Csaba; tech: 35mm; forog: 2005 ápr.- késö ösz; helysz: Erdély; bef: 2006 febr.; téma: dráma

Luigi
rend: Makk Károly; gyártó: Atlantic; pr: Bokor Pál; gyv: Ozorai András; fk: Csaplár Vilmos; dísz: Jávor Lóránt; jel: Parádi Gabriella; zene: Beethoven; hang: Sipos István; vágó: Rigó Mari; tech: 35mm; forog: 2005. jún-aug.; helysz: Magyaro., Ausztria; bef: 2005. dec.; téma: romantikus dráma Ludvig von Beethoven életéről.

Nyári sztornó
rend: Pálos György; gyártó: Közgáz Vizuális Brigád; pr: Czabán György; gyv: Győri Csilla; fk: Pálos György; zene: Végső Zoltán; hang: Kőporosi János; forog: 2005. júl; helysz: Bp.; bef: 2006. jan.

Senza tempo
rend: Balogh Zsolt; gyártó:Centrál Filmstúdió; pr: Fülöp György; gyv: Findrik Sándor; fk: Jónás Tamás, Balogh Zsolt; tech: HD; forog: 2005. júl.-aug.; helysz: vidék; bef: 2005. dec.; téma: Egy nyolc éves félcigány kisfiú története: hogyan fejti meg a névtelen sír titkát a falu temetőjében.

Szöszi paradicsoma
rend: Soós Péter; op: Nagy András; gyártó: Pro Nobis produkciók; pr: Juhász István; gyv: Endrődy Balázs; fk: Trenka Csaba Gábor; dísz: Jávor Lóránd; jel: Szűcs Edit; zene: Ludditák, stb; hang: Oláh Ottó; tech: 35mm; forog: 2005 szept; helysz: Bp.; bef: 2006 febr.; téma: Szűk 16-os, problémás kamaszlány az ezredhajnal ellentmondásos Budapestjén veszélyesen izgalmas, szerelemmel és droggal teli gazdag világot hazudik maga köré, de túléli - miközben jobb sorsra érdemes, lepusztult, mégis vidám hajléktalan belehal a saját sorsába.

Fehér tenyér
rend: Hajdu Szabolcs; gyártó: Katapult Film; pr: Angelusz Iván, Reich Péter; gyv: Taschler Andrea; assz: Kádár László; fk: Hajdu Szabolcs; fsz: Hajdu Zoltán Miklós, Kyle Shewfelt; dísz: Ágh Márton; vágó: Lemhényi Réka; tech: 35mm; forog: 2004 nov.; helysz: Debrecen, Calgary; bef: 2005 ápr.; téma: Két tehetséges tornász - egy magyar és egy kanadai - pályája párhuzamosan ível felfelé, mindketten keményen edzenek, hogy eljussanak a legnagyobb világversenyekre. A magyar fiú ígéretes pályáját egy sérülés hirtelen derékba töri, ám úgy alakul, hogy ő veszi át kanadai társa felkészítését, és a közös munka a siker küszöbére juttatja a fiút. A legnagyobb megmérettetésre épp a magyar fiú szülövárosában, a Debreceni Világbajnokságon kerül sor. A film önéletrajzi elemekre és megtörtént eseményekre épül.

Töredék
rend: Maár Gyula; op: Medvigy Gábor; gyártó: T.T. Filmműhely; pr: Tarr Béla; gyv: Téni Gábor; assz: Gedeon Judit; fk: Maár Gyula; fsz: Matthias Freihoff, Zsótér Sándor, Kállay Ferenc; jel: Breckl János; hang: Kovács György; tech: 35mm; forog: 2005. máj.- szept.; helysz: Majk; bef: 2006. Filmszemle; téma: 1945-ös évek vége egy kolostor életében

 

(2004. 9. 22.)

Tímár Péter: Le a fejjel!

Középkori kosztümös komédiát forgat Tímár Péter. A Hunnia Filmstúdióban Sándor Pál producer készítette Le a fejjel!-ben szerepel Gálvölgyi János (Pohárnok), Hernádi Judit (Kata, a feleség), Bajor Imre (Király), Fullajtár Andrea (Királyné), Garas Dezső (Nostradamus), Kamarás Iván (Kozár, a Bérgyilkos), Dolák-Saly Róbert (Méregkeverő) és Ganxta Zollee (Lothár, a Hóhér); operatőr: Csukás Sándor; forgatókönyvíró: Szekér András; zeneszerző: Závodi Gábor.

Tímár Péter Le a fejjel!-je várhatóan 2005 februárjától látható a mozikban.

 

(2004. 8. 18.)

Ragályi Elemér Csudafilmje

Első nagyjátékfilmjét rendezi Ragályi Elemér operatőr. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész saját ötletéből Kern Andrással írta a Csudafilm forgatókönyvét – a főszerepet is Kern játssza. A Megafilm produkciójában készülő romantikus vígjáték Görögországban és Magyarországon játszódik, 1949 és 1989 között.

”Történetünk olyan, mint egy kifordított kesztyű” - írja a sajtóanyag, amely a hajléktalanok lapjának, a Fedél nélkülnek „csuda1kiadása”. „Ezernyi variánsa a meg nem felelésnek. Egy ember, aki mindig rossz helyen van, aki mindig azt csinálja, amit nem neki kell csinálni, de azt nagyon jól. Kiderül, hogy ha huzamosabb ideig nem veri sem az élet, sem a Donga Öcsi, akkor tud nevettetni. Kibújik belőle egy huncut, komisz kölyök: aki nem veszi fel a szép ruhát, aki csak a személyzettel érzi jól magát, aki majdnem fölgyújtja a szállodát, amikor bográcsgulyást főz a bougenvilleák között, aki kigúnyolja a VIP vendégeket, akit imádnak a gyerekek, aki csak a fűnyírók között tud jóízűen aludni, aki reflexből szedi össze a tengerparton az üres üvegeket, egyszóval nehezen domesztikálható. És aki a kezdeti nehézségek után is ugyanolyan szabad ember, mint volt az aluljáróban… »Ki nem szarja le. Csak a haverok ne hiányoznának…« - gondolhatja, legfeljebb felébred.”

A Csudafilm 370 millió forintból készül - tájékoztatta Prukner Pál sajtófőnök a Filmkultúrát. A forgatás augusztus 23-án Budapesten kezdődik, többek közt a Baross téri aluljáróban. Az egy hetes itthoni munka után szeptember első napjaiban utazik a stáb Krétára, mintegy 28 napot dolgozni. Az összesen 35-re tervezett forgatási nap, és a budapesti utómunkák végeztével a jövő évi magyar filmszemlén mutatják be a Csudafilmet.

Csudafilm - romantikus vígjáték
rendező: Ragályi Elemér; forgatókönyvíró: Ragályi Elemér és Kern András; operatőr: Ragályi Elemér; producer: Kálomista Gábor; zeneszerző: Gulya Róbert; főcímdal: Zséda és Boyki Balázs; szereplők: Kern András, Katerina Didaskalou, Reviczky Gábor, Rudolf Péter, Badár Sándor, Kovács Lajos, id. Bárándy György
gyártó: MEGAFILM
koprodukciós partner: RTL Klub

 

(2004.05.19.)

Tarr Béla: A londoni férfi

November 22-étől forog Korzikán A londoni férfi – válaszolt a rendező lapunk kérdésére a T.T.Filmműhely május 11-i tájékoztatóján. Tarr Béla filmjének hányatatott sorsáról korábbi híreinkben olvashatnak.
(Filmkultúra)

 

(2004.03.30.)

Hajdu Szabolcs Fehér tenyere

Tornászokról rendezi újabb nagyjátékfilmjét Hajdu Szabolcs. A Tamara és a Macerás ügyek (2001) rendezője ezúttal amerikai-kanadai-magyar koprodukcióban készíti alkotását. A Fehér tenyér / White Palms a rendező öccsének életrajzi elemeire épülő alkotás: Hajdu Miklós válogatott és olimpiai tornász, kanadai tanítványa világbajnok és világkupa győztes. A sportolók önmagukat játsszák el az alkotásban, a film története a tavalyi debreceni tornász világbajnokságon ér véget. Az előkészületek tavaly Kanadában és Magyarországon megtörténtek, Hajdu Szabolcs reményei szerint a film nyáron, legkésőbb ősszel már forog.

A rendező jelenleg színdarabot próbál állandó alkotótársaival. A Márkás remények néhány bemutatója április végén lesz Debrecenben. Az előadás Budapesten ősszel, valószínűleg a Tamara mozipremierjével egyidőben, lesz látható.

Kapcsolódó honlap: http://www.kontextus.hu/hajdu/

(KonTextus)