Aligha kell Internet-gurunak vagy szókratészi leleménnyel megáldott bölcselőnek lennünk ahhoz, hogy megérlelődjön bennünk a gondolat: a filmes weboldalak csaknem annyifélék, mint maguk a filmek. Mégis, mielőtt nekirugaszkodnánk virtuál túránknak a magyar film területén, talán érdemes a nyugati világhálós promóció két egymásra kvázi merőleges példáját röviden szemügyre venni, hogy vizsgálódásunk abszcisszájául és ordinátájául szolgáljanak. Így nem veszünk majd el a besorolhatatlan információk tengerében.

A nyár elmaradhatatlan amerikai blockbustere a Pókember 2. Ha ellátogatunk Sam Raimi filmjének hivatalos honlapjára (http://spiderman.sonypictures.com), a bőség zavarával küszködhetünk: a flash-animációkkal, látványos hátterekkel tömött oldal számtalan linkjén mindent megtudhatunk a figurák kapcsolatrendszeréről, a filmkészítőkről és producerekről. Emellett a magaskultúra emberének már-már riasztó merchandising-paradicsom tárul a szemünk elé: a promóciós linken egy sor amerikai- és világcég hirdet meg a filmhez kapcsolódó reklámkampányokat, nyereményjátékokat, a Dr PepperŽ üdítőtől a Burger KingŽig. Természetesen külön lapot szenteltek a mobiltelefonok arachnoizálásának: három Pókember-játékot vásárolhatunk meg, de csengőhangokból, háttérképekből sem szenvedünk hiányt. Ezen kívül letölthető képernyővédők, grafikák, kvíz, rajongói rajzverseny s ki tudja még hány attrakció szolgál a film körüli amúgy is megalomán felhajtás további erősítésére, a fiatal célközönség izgalomban tartására. A glóbusz legkiterjedtebb szórakoztatóipari cégóriása, a Sony semmit sem bíz a véletlenre.

Az ellenpéldát Denys Arcand remekműve, a Barbárok a kapuk előtt (2003) szolgáltathatja, mely nem is rendelkezik saját portállal, csupán a Miramax homepage-éről érhető el egy rendkívül puritán, animációk és – ha a reklámoktól eltekintünk – linkek nélküli webhely (http://www.miramax.com/thebarbarianinvasions/index.html), amelyen a filmplakát, a stáblista, a cselekmény összefoglalója, valamint a film díjai szerepelnek. Nem épp sok, a gesztus mégis érthető: ez egy viszonylag kis költségvetésű szerzői film, amely nem is kívánja megszólítani az ún. nagy – értsd: pop – közönséget, s természetesen nincsenek árukapcsolási igényei sem. Arcand viszonylag idős, és talán nem is igazán lát fantáziát a webes hírverésben. Alighanem igaza is van: az effajta igényes film számára legnagyobb reklámerőt már sikerült ügye szolgálatába állítania: elnyerte a legjobb nem angol szinkronnal készült filmnek járó Oscart.

Megadtuk a koordinátarendszert, melyben a magyar hálózati kínálat elhelyezhető; feltehetjük tehát a kérdést: mit akarnak, s mit tudnak nyújtani a közelmúlt magyar filmjeinek weboldalai. Bár a pontos válasz, mint fentebb megállapítottam, majd filmenként eltérő, mégsem kell mindegyik homepage-ét felkeresnünk ahhoz, hogy használható képet nyerjünk ezek minőségéről. Számos honlap anyagát átböngészve kikristályosodik néhány markáns csoport, melyeket olyan filmek és hozzájuk kapcsolódó site-ok alkotnak, amelyeknek irányultsága, célközönsége és marketingstratégiája is hasonló. E honlap-típusokat fogom a továbbiakban – az utóbbi évek filmtermését tekintve a teljesség igénye nélkül – áttekinteni. Érdemes megint a populáris filmek csoportjával kezdeni; ide olyan műveket soroltam, amelyek relatíve nagy költségvetéssel készültek, amiből telt a professzionális és számos médiumot megmozgató reklámhadjáratra is – a siker, a magas nézőszám a beetetés farkastörvényeinek megfelelően nem is maradhatott el. E téren – kevéssé meglepő módon – egy reklámszakember, a Magyar vándorral (2004) második opusát abszolváló Herendi Gábor járt el a legmagabiztosabban. Kiterjedt beharangozó kampányával a Valami Amerika (2002) sikerére is épített.

A Magyar vándor portálja (www.magyarvandor.hu) is nyugati minták szerint igyekszik erősíteni a film körüli buzzt: filmzene-részleteket, előzeteseket, video klipeket és háttérképeket tölthetünk le számítógépünkre, s persze a mobil sem maradhat ki: mono- és polifonikus csengőhangok, oplogók, háttérképek kényeztetik a nagyközönséget. Az egész oldal a film keresett szóviccekre, sörbugyogtató nyelvi élcekre épülő modorában készült, a történetet vázoló néhány mondattól a karakterek körfotós bemutatásáig. Időnkét néhány virtigli magyar szellemesség is be-becsusszan a laposságok közé, így hideg sörrel ezek a szövegek is fogyaszthatók, a délutáni talkshow-kínálattal sikerrel veszik fel a versenyt – és ha belegondolunk, már a Vándornak sem voltak ennél jelentősebb ambíciói. Azért az meglátszik, hogy eleget költöttek a vállalkozás egészére: a hírek, a filmmel kapcsolatos fontos adatok mind megvannak, mégpedig meglepő igényességgel. Van lexikon is: "a szóbaforgó [sic!] komolytalan koholmányban elplántált valóságmagvak hiteles leírása". Eltekintve a vesszőhibáktól, valamint a külön- és egybeírás makuláitól, ez szintén jó minőségű, és szerencsénkre a kínzó poénkodás nélkül megszerkesztett rész. Az eddig taglaltakon felül – s ez minden popsite-ra egyaránt érvényes meglátás – tulajdonképpen a reklám, a merchandising-lehetőségek kihasználásának vágya teszi szerteágazóbbá az oldalt, de – értelemszerűen – érdekesebbé aligha. Az "Ereklyék" címszó alatt képeskönyvet, pólót, sapkát kínálnak, s nem marad el a támogatók felsorolása sem. A weblap felkínál még néhány teljesen fölöslegesnek tűnő opciót: található itt vicceskedő (ál)beszámoló a forgatási napokról (hogy ezt ki fogja elolvasni?), valamint netes fórum is, amelyet egyáltalán nem sikerült beindítani, mivel a – láthatóan a homepage fenntartói által kezdeményezett – összes virtuálcsevely néhány pillanat alatt alámerül az érdektelenség mocsarába, s elhal. Utóbbi szintén klasszikus tünet, mert az obligátnak tűnő fórum más magas nézettségű filmek oldalán sem működik. Véleményem szerint egyébként a rajongói fórum működése vagy hibernált állapota éles választóvonalat húz a reklámmal beetetett, mesterségesen népszerűvé tett, valamint a működő kultuszú, suttogó propaganda által populárisabbá váló filmek között. Erről még lesz szó. Végül egy visszafogott mondat erejéig annyit füstölögnék csupán, hogy a Magyar vándor portálján a helyesírás szinte mindenütt egységesen alacsony színvonalat mutat: a hibák vagy hemzsegnek, vagy rendszeres időközönként feltűnnek az egyes szövegekben.

A közelmúlt magas nézettségű magyar filmjei közül Bereményi Géza Hídembere (2002) a Magyar vándor szinte tökéletes ellenpólusa: a játékos anakronizmus helyett történelmi hitelességet kíván nyújtani, a döntően produceri finanszírozás helyett csaknem tisztán állami forrásokból forgatták, és – nem utolsósorban éppen ezáltal – politikai viták kirobbantójává is vált. A Hídember alighanem olyan mű, amelyet a politikailag éppen bemutatása idején polarizálódó ország egyik fele kötelességének érzett megnézni. Már első pillantásra megállapítható, hogy weboldalának (www.hidember.hu) egész mások az alapvető célkitűzései, mint a legtöbb népszerű alkotásnak: ezúttal talán kevésbé a filmet, mint inkább a magyar történelem egy szeletét kívánják nekünk eladni. Úgy tűnik, hogy a didaxis hívószava még annyira sem serkenti az alkotó fantáziát, mint az üzleté: a kezdő háttér látványos scrolleffektusa a Duna-part korabeli látképével, központjában az épülő Lánchíddal sajnálatos módon az egész honlap leglátványosabb, legérdekfeszítőbb része. A filmről kínált információkat a történelmi adatkomplexum közvetítésének igénye határozza meg. A főoldalról elérhető, a fontosabb szereplőkről készült kis képek a 19. századi szalonfestészet portréit idézik, s olyan linkekhez vezetnek, amelyek nemcsak fotókkal és színészinterjúkkal, hanem háttér-információkkal is szolgálnak. A szinopszis igyekszik némi általános kitekintést is nyújtani; a mű keletkezéstörténetét, a fontosabb helyszíneket a cselekmény szemszögéből mutatják be, végül pedig – a nagyvilág okulására – a site angol verziója is elérhető. A page természetesen a standard elvárásokat kielégítő anyagot is nyújt, bár ezek a részek – a tulajdonképpen itt sem működő netes posta, a kép- és werktár – meglehetősen sótlanok.

Nagyjából ugyanez áll a "Sajtó" és az "Interjúk" című részekre. Valójában egyszerű netes cikkgyűjtemények ezek, amelyeknél akár csak valamivel frissebbet bármely keresőprogrammal magunk is néhány perc alatt összeállíthatunk. Itt újra a magyar filmweb általános szimptómájához jutottunk: a legtöbb nethely szerkesztői – alkotásuk fontosságát igazolandó – kötelességüknek érzik egy hasonló összeállítás szerepeltetését, azt azonban már nem, hogy összegyűjtsék és számítógépre vigyék a kizárólag a nyomtatott sajtóban, horribile dictu a televízióban megjelent anyagokat is. Így a sajtóopció az oldalak haszontalan függelékévé degradálódik.

A Hídember honlapjának sajátos hibája viszont a stábról közölt információk néhol megdöbbentően hiányos volta, ami egy óriás költségvetésű, irodalmi fogantatású produkció esetében legalábbis meglepő. A rendezőről például megtudhatjuk ugyan, hogy elismert novellista, regény- és drámaíró, mégis csupán első novellájának címe (A svéd király) szerepel a szövegben, amelyet mintha valami középkategóriás lexikonból másoltak volna át. Bizonnyal legjelentősebb műve, egyetlen regénye, a Legendárium éppúgy hiányzik, mint fontosabb drámái (mondjuk a Légköbméter), vagy az a nem épp jelentéktelen adat, hogy Kossuth-díjas. A magyar honlapokon ismét csak jellemző bulvár ízű színészpreferencia esete volna vajon, hogy kedves színésze, Eperjes Károly – egyébként jóval hosszabb – adattárában szerepel a Bereményivel egy évben megkapott állami kitüntetés? Az pedig már egyenesen célzatosnak tűnik, hogy az ország manapság hanyagolt egykori legjelentősebb színésze Cserhalmi Györgyi (!) néven szerepel a menüben. Róla nincs is semmiféle kommentár, szerepeit és díjait sorolják elő. (A Credits [hajdan ezt impresszumnak hívták] adatai szerint a tartalomért a társíró Can Togay, valamint Soóky Sarolta a felelős.)

A népszerű filmek közül kilóg – s egyúttal kiemelkedik – Antal Nimród Kontrollja (2004): kisebb a költségvetése, s píár szakemberei nem használhatták ki sem egy előző film, sem a politikai botrány propagandapotenciálját. Reklámhadjárata is kevesebb tőkéből gazdálkodhatott, ha magyarországi viszonylatban nem is épp kevésből. Bár a Kontroll honlapjára (www.kontrollfilm.hu) is érvényes néhány magyar konfekcióhiba a hírek gyűjtési módjától a bosszantó színészpreferenciáig, s nem hiányoznak az unikális defektusok sem – az interjúkat például rejtélyes okból következetesen "riport"-ként aposztrofálják, a két helyen is felajánlott "Kúl játék" pedig még mindig fejlesztés alatt áll, alighanem immár örökre –, az összbenyomás mégis pozitív. Először is korszerű: a sok választási lehetőséget nyújtó, atmoszférikusan tervezett (mindenütt a metró térképei, egyéb attribútumai szerepelnek) oldalra jó minőségű, hanggal is ellátott intro vezet be. Igazodva az aktuális trendhez, a készítők rengeteg letölthető anyaggal: fényképekkel, mpeg-előzetesekkel, videoklipekkel és zenékkel igyekeznek elbűvölni a látogatót. Az interjúktól a fotókig töméntelen adat érhető el a stábról, nem hiányzik a merchandising-részleg és az angol verzió sem – a mű fesztiválsikerei tanúsítják: volt értelme elkészíteni. A magyar közönségfilm ügye iránt fogékonyak számára szívmelengető látvány lehet a Fórum, ahol a feltett kérdésekre bámulatosan sokan válaszoltak, egymással is beszélgetve. Ez a film és honlap valóban megmozgatta a célcsoport fantáziáját – kultusza szerves, nem gerjesztett, ezért hosszú idő múlva is emlékezni fognak rá. Summa summarum, a Kontroll homepage-e profi munka, egy jól működő populáris film kiváló kiegészítője; a valódi levelek mutatják népszerűségét, a nézőszámok pedig valószínűsítik effektivitását.

Persze a magyar filmek többsége máig nem a "kommersz" kategóriába tartozik. A művészi igényű és (a teljesség kedvéért bizony ide kell írjam a "vagy"-ot is) kispénzű produkciók netes taktikája természetesen sokkal közelebb áll Arcand-éhoz, mint a Sonyéhoz, amiben monetáris kényszer és józan marketingstratégia egyaránt közrejátszik. Számos "művészfilm"-ként besorolt magyar alkotásnak egyáltalán nincs honlapja, így A boldogság színének (Pacskovszky József, 2003), a Kvartettnek (Vecsernyés János, 2001), de hajmeresztő módon a gigabüdzséje által hírhedtté vált Ének a csodaszarvasról (2002) című Jankovics Marcell-rajzfilmnek sincs, amelyhez pedig igényes képeskönyvet is kiadott a nagy tekintélyű animátor. Az is megesik, hogy idősebb alkotók relatíve kis költségvetésű, de populárisabb irányultságú mozijait sem hirdetik a neten, mert az öregek nem tudnak/kívánnak lépést tartani a kortárs igényekkel: itt Szabó László krimijét (Az ember, aki nappal aludt, 2003), vagy Jancsó lassan a dodekalógia felé tartó, mind bátrabb önszembeköpési kísérleteit   említhetném.

A legtöbb kortárs hazai művészfilm mégis rendelkezik portállal, ezeknek azonban rendszerint nincsenek magasabb igényeik, mint hogy alapvető tájékoztatást nyújtsanak a történetről és az alkotókról. E weblapok legnagyobb csoportját a Filmhu égisze alatt a webgyár honlapépítő rendszerrel készült szerkesztmények alkotják, amelyeket a Filmhu évek szerint csoportosítva központi lapokon fog össze (http://2002.filmhonlapok.hu, http://2003.filmhonlapok.hu, illetve az idei http://www.filmhonlapok.hu). Hogy mi is az a webgyár? Megtudható a www.webgyar.hu címen. Idézem: "Ezt a site-ot az econet.hu Rt. egyedülálló webhelyépítő eszközével, a webgyárral fejlesztettük. A webgyár moduljaiból könnyen frissíthető és kreatívan továbbfejleszthető site-ok, portálok és portálcsaládok építhetők. / A webgyár segítségével a hagyományos site-októl és portáloktól mind kezelhetőségében, mind árazásában eltérő internetes jelenlét gyorsan és költséghatékonyan alakítható ki." A webgyáros Filmhu-site-ok egységoldalak, melyek számítógépes kaptafán készültek. Gerincüket egy fekete háttéren fehérrel megjelenített általános menürendszer képezi, mely a következő opciókat kínálja: Szinopszis, Stáb, Szereplők, Hírek, Galéria, Letöltés, Főoldal. Bár mindegyik lehetőség egyértelmű, annyit érdemes talán megjegyezni, hogy ezeken az oldalakon mintha mindent a legkisebb ellenállás elve alapján kívántak volna megoldani. Csak hogy ne fájjon. A szövegek nyúlfarknyiak, a képek még kinagyítva is túl aprócskák, a Hírek az általános hibát ismétli, végül, ami legjobban mutatja igénytelenségüket és az amatőrizmust: a megadott menüpontok közül általában több is teljesen üres marad. A webgyáros honlapok a következő filmekről tájékoztatnak: 2002: Aranyváros (Cs. Nagy Sándor), Arccal a földnek (Tolnai Szabolcs), Az ifjúság megnyugtat (Csáki László), Az utolsó blues (Gárdos Péter), Chico (Fekete Ibolya), Ébrenjárók (Miklauzič Bence), Kanyaron túl (Dér András), Szép napok (Mundruczó Kornél). 2003: Szent Iván napja (Meskó Zsolt), Jött egy busz... (Schilling Árpád, Török Ferenc, Bodó Viktor, Pálfi György, Mundruczó Kornél)

Kuriózumként megemlítenék néhány egyéni minimáloldalt is: ilyen például a magyar független film egyre inkább előtérbe kerülő alakjának, Dyga Zsombornak a legsikeresebb művéhez, a Tesóhoz készült amatőr portál. A Dygára jellemző elszállt lakótelepi humor köszön vissza a tényben, hogy a www.teso.hu oldalon kizárólag angol szöveget találunk, sőt maga a film is Bro' címmel szerepel – biztos, mert úgy királyabb; vagy nemzetközi érdeklődésre számít? A portál mindenesetre kis méretű, s tréfás grafikákkal, valamint DVD és VHS közvetlen vásárlási lehetőségével egészíti ki a szokásos netes kínálatot. A Tesóénál is redukáltabb Erdélyi Dániel: Előre! (2002) című művének honlapja (www.elore.hu).Ez a bevezető flash-animáción kívül egyetlen html-oldalból áll, amelynek gyakorlatilag még a grafikája is teljesen statikus. A beállítható futószövegek tengernyi adatot tartalmaznak a húsz évvel ezelőtti kül- és belpolitika, gazdaság, kultúra, továbbá a sport eseményeiről, a "Sztori" feliratú, ismét szalagszöveget ígérő opciómezőt azonban akármennyit böködhetjük, nem kapunk többet a következő filozofikus megjegyzésnél (két részben): "Mindössze 18 éve volt, mégis mindenki úgy kezeli, mintha 40 éve történt volna." – Erdélyi Dániel... Nos, ha a torkunkon megakadni készülő magvas bölcsességet egy kis limonádéval szeretnénk leöblíteni, legjobb, ha a www.libiomfi.hu címre látogatunk. Azaz csak látogatnánk, mert Kálmánchelyi Zoltán és Végh Zsolt 2003-as filmjének website-ja annyiban különleges, hogy csupán ígéri önmaga sokrétűre és grafikusra tervezett változatát, amely azonban aligha fog elkészülni, egyszerűen, mert a film a várakozásokkal ellentétben egyáltalán nem lett kultikus. A magyar netminimalizmus Carl André-i magasságokba szárnyaló csúcsteljesítményének címét azonban egyértelműen Szabó Ildikó Chacho Rom című – magyar forgalmazásba tudtommal nem került – filmjének honlapja érdemli (www.chachorom.hu), melyen csak a számomra érthetetlen "i90" grafikus felirat látszik, aztán se előre, se hátra...

Mi tagadás, a cyberkritikus is csak ember, aki szereti, ha jó a vége. (Még akkor is, ha nem hisz abban, hogy akkor már minden jó.) Utoljára hagytam ezért Pálfi György első filmjének, a Hukklénak szimpatikus és egyéni portálját (www.hukkle.hu). Az oldalt – mely kulturált módon az angol és magyar, valamint a flash és html opciók összes kombinációját felajánlja – egyszerű, de szellemes, és a film hangulatához illő grafikák töltik meg: a falusi motívumok zöldbe stilizált képei, melyek közül számos különböző linkekhez nyit utat. Jó tréfa és kellemes meglepetés, hogy csupán esztétikai, szórakoztató funkciójú animációk is vannak; ez a díszítő munka a tárgy szeretetéről és kreativitásról tanúskodik – két olyan erény, amelynek a legtöbb magyar filmes weboldalon nem lelni nyomát. A szokásos információk megtekintése után játszhatunk a filmet inspiráló varázsképekkel, és olvashatjuk a tárgyilagossága és tömörsége miatt legalább a szakmai közönségnek szórakoztató forgatási naplót. Végül pedig, ami a legnagyobb ötlet és érdem egyben: ha lehet hinni a grafikák sarkában megbúvó évszámnak, az oldal már a film befejezése előtt üzemelt, tehát az érdeklődők követhették a forgatást, várhatták a bemutatót, s így tovább. Ez – a közönség toborzása, az érdeklődés időben való felkeltése – az egyik fontos taktika, amit Pálfiékon kívül senki más nem tanult el a nyugati mamutcégek marketingeseitől, pedig ingyen van– és talán működik is.