Ozsda Erika ... annak lelke azonnal beléköltözött
Szemet gyönyörködtető, szívet melengető könyv jelent meg nemrég Zolnay Pál filmrendezőről Sámán címmel. A kötet szerkesztője: Fazekas Eszter.
Halász Gábor felvétele
Halász Gábor felvétele
41 KByte

Zolnay Pált a filmjein keresztül szerettem meg. Személyesen csak egyszer váltottunk pár szót. Ez, ha jól emlékszem, talán azon a filmszemlén történt, ahol az Embriók című munkáját mutatta be. Egy vetítésen – nagy tömeg volt – mellettem akadt még egy üres hely. Különös, bársonyos hangján – a bohémság és az eredendő kedvesség utánozhatatlan vegyüléke volt – azt kérdezte: "megengedi hölgyem, hogy itt leüljek?" A munkáin keresztül is ez a hihetetlen empátia és nyitottság érződik. Ez a kép még jobban megerősödött bennem, miután interjúkat készítettem a munkatársaival és ezt a kötetet összeszerkesztettem. A könyv fotóalbumnak indult, Zolnay standfotósa, B. Müller Magda szeretete hívta életre. Eredetileg a fotókon keresztül akarta megjeleníteni Zolnay személyiségét és pályáját. Közvetlenül Zolnay halála előtt Filmsámán címmel portréfilmet készített róla ifj. Nádasy László, Orosz Tibor, Puszt Tibor és Vészi János. B. Müller Magda valamilyen módon ennek a filmnek a szövegét szerette volna a képekkel összehozni. Megkért, hogy segítsek olyan állapotba hozni anyagot, hogy pályázni tudjon. Úgy gondoltam, hogy ezekből a szövegekből könyvformában a legszebb részletek nem élnek meg. Ezért elmondtam, hogy én inkább egy olyan személyes hangvételű kötetet csinálnék, ahol felhasználnám a Zolnayval készített korabeli interjúkat és a ma élő pályatársak visszaemlékezéseit. Erre B. Müller: csináld meg! Az volt a célom, hogy a visszaemlékezések nyomán Zolnay teljes filmes munkásságát rekonstruáljam. Zolnay minden műfajban újító volt, s tévés múltja, csodálatos költészeti- és riportfilmjei nélkül nem érthető meg az a valóságlátás, amely aztán felfrissítette a játékfilmes, fikciós formákat is. Ennek megfelelően Berek Kati, Zolnay Zsuzsa, Székely Orsolya, Gusztonyi Ágnes, Ragályi Elemér, Szécsényi Ferenc, Jordán Tamás, Köllő Miklós, Wisinger István, ifjabb Nádasy László, Sebő Ferenc, Dárday István, Solymár József, Makk Károly, Mészáros Márta, Szabó István szólalnak meg Zolnay mellett a könyvben. Sajnos, amit a legjobban fájlalok, hogy Iglódi István és Marsek Gabi kimaradt a nagy rohanás miatt; ők mindketten főszereplők voltak életében, filmjeiben. A filmek világán keresztül próbáltuk Zolnay világát megidézni. B. Müller csak az első közös munkáról, a Fotográfiáról mesélt. Ez volt a Szindbád fotózását követően a harmadik filmje. Felidézte esztétikai tárgyú beszélgetéseiket giccsről, naturálisról, illúzióról, s hogy Zolnay minden munkatársát bedobta a mélyvízbe. Nem volt itt egyszerű a fotós feladata, mert nem pusztán standfotókat, hanem olyan parasztfotókat kellett csinálnia, melyek a film egyik vizuális rétegét alkotják, sőt meghatározzák a dramaturgiát is. Zolnay színészeit sem lehetett igazán színészeknek hívni, hiszen Zala Márk, Jordán Tamás, Iglódi vagy Marsek Gabi saját magát kellett, hogy adja e filmekben. Nem játszhattak szerepet, Zolnay nem mondta meg nekik, hogy mi a pontos szöveg, milyen grimaszt vágjanak. A lezárt érzelmek nem érdekelték, csak az alakuló dolgok. Egyik filmjében sem dolgozott kész, "megírt" forgatókönyvvel. Ugyanilyen szabadságot hagyott az operatőröknek is. Ragályi Elemér erről úgy beszél, hogy neki külön "Zolnay-korszaka" volt.

Zolnay Pált mindenki nagyon szerette.

Minden beszélgetőtársamnak az volt az első mondata, hogy nyitott ember volt és sámán módjára tudott ráérezni a másik ember hullámhosszára. Wisinger István ezt úgy fogalmazta meg, hogy "furcsa, kétlelkű ember volt, ha valakivel együtt ült, akkor annak lelke azonnal beléköltözött". Mindenki azt érezte, abban a pillanatban csak ő a fontos. Érdekes, hogy a filmélményeim és a Zolnay barátai, munkatársai által elmondott emlékek teljesen egybecsengenek. Elmondhatatlanul jó érzés ezzel az élménnyel találkozni. Számomra talán a legtöbb, ha megmutathatok egy olyan hiteles és kivételes személyiséget, mint amilyen ő volt.

"A Sámán Pali életének legizgalmasabb vállalkozása volt. Filmen túli film, anyagtalan költészet. Kulcs a személyiségéhez. ... A saját lelkét tette oda a vászonra."  (Zolnay Zsuzsa)

Mit meséltek a munkatársai, könnyű volt vele dolgozni?

Nem lehetett könnyű. Először is, azért nem, mert minden feladatot, legyen az iskolatévé, nagyjátékfilm, költészeti műsor vagy dokumentumfilm, egyformán a legfontosabbnak érzett. Nagyon sokszor semmi se volt jó neki, ha nem érezte benne a feszültséget. Ahhoz viszont, hogy egy olyan tökéletes egység létrejöjjön, mint a Fotográfiában vagy a kevésbé ismert, az AIDS-esekről szóló Védtelenekben, szerencse is kellett. Nem elég a személyek hitelessége, az odaadottság, a pillanatnyi koncentráltság. A megmagyarázhatatlan elemeknek is óriási jelentőségük van az improvizációban. Bizonyos értelemben az ő munkái nem is filmek. Ragályi Elemér erről úgy beszél, hogy Zolnay nagyon kitágította a médiumának a határait. A Sámánban például a saját tudatát, a világhoz való viszonyát próbálta megjeleníteni a három arcban. Szemlélődései, a külvilág, élet és halál, földöntúli érzések kifejezéséhez keresett hangzásában, vizualitásában meghökkentő, költői-dokumentáris nyelvet. S mindezt a korabeli magyar filmiparban kellett "legyártani". Ennek elképesztő nehézségeiről, szépségeiről Jordán Tamás, Székely Orsolya, Ragályi és Zolnay Zsuzsa is beszél. A Fotográfiának a nagy 1970-es tiszai árvíz volt az előzménye, amiről Zolnay ugyanezzel a címmel egy dokumentumfilmet is forgatott. Kérdezgette az embereket, hogy mit vitt el a víz. Egyszer csak előkerült egy összekopírozott esküvői fotó, melyért a néni 400(!) forintot fizetett, ami akkor irdatlan összeg volt. Zolnay annak a jelenségnek ment utána, miért olyan fontos ezeknek az embereknek az "illúzió", a megszépített valóság. De a film forgatása közben ráakadtak Nyerges nénire, és az általa elmesélt drámai gyilkosságok miatt odahagyták az egész szerkezetet, ahogy a Fotográfiát mint játékfilmet megtervezték. Így bizonyult a "talált" mélyebbnek és igazabbnak minden kitaláltnál.

Az improvizációs lehetőséggel az operatőrök is tudtak élni?

Ki jobban, ki kevésbé. Persze ez a technikától is függött, nem elsősorban operatőri kvalitás kérdése volt. A ...Hogy szaladnak a fák! csatkai jelenetét, mint a magyar dokumentarizmus első látványos képsorát emlegetik. Játékfilmes módszerrel nem lehetett volna megrendezni azt az ezer parasztembert a csatkai búcsúban. A nagyon nehéz géppel kellett improvizálni, hogy végül megtalálják azt a néhány jelenetsort, ami illik a játékfilmes dramaturgiába is. Szécsényi Ferenc, az operatőr meséli, hogy először egyáltalán nem is tudták, mit vegyenek föl. Kiss Manyi érzett rá, hogy pontosan a saját "szerencsétlenkedésüket" kell megragadni, hiszen az felel meg az általa játszott figura, Lina néni lelkiállapotának, akinek élete nagy vágya teljesült, hogy eljutott a búcsúba. Aztán Zolnay hosszan dolgozott Ragályi Elemérrel. '69-ben forgatták együtt a Kelj fel és járj!-t. Ragályi az elfekvőben már kézben tartotta a kamerát, nem is nagyon volt módja másra. Döbbenetes, hogy még a halált is lefilmezték, mert valaki csendben, szinte észrevétlenül meghalt, miközben éppen rajta időzött a kamera. Ezt követte az Arc, ahol egy teljesen új és sajátságos plánozást találtak ki. Ezzel kapcsolatban Ragályi elmondja, hogy Zolnay semmit nem szeretett, ami hagyományos volt, de technikailag egyáltalán nem szólt bele a komponálásba. Csak hangulatokat határozott meg. Ragályi ki is használta ezt a teljes szabadságot. Mindig kísérletezett, kutatta a szakmailag újat és izgalmasat, de még így is nehéz volt megfelelnie a rendezői elvárásoknak. Székely Orsolya, Zolnay legközelebbi alkotótársa azt fűzi ehhez, hogy a Fotográfiánál egy hokedlire erősített kamerával próbálták fölvenni a csikó görényes járását. Két bhűnés tartotta a 35 kilós gépet, míg Ragályi próbálta befogni a lovat. Ez a kínlódás Ragályit annyira feldühítette, hogy utána kiharcolta, hogy a filmgyár vegyen végre egy kézi hangosgépet. A magyar operatőrök mindig elképesztő körülmények között dolgoztak. Állandóan kísérleteztek, de technika hiányában egy izzóval, szöggel, dróttal vagy éppen üvegcserepekkel teremtettek unikális látványt. Talán ettől is lettek ilyen egyediek a képeik. Mostanság jutunk el oda, hogy van valamilyen technikai felszereltségük. A könyvvel az is volt a célunk, hogy Zolnay személyisége, pályája mögött kirajzolódjon a háttér, ahol ezek a nonkonformista filmek készültek.

"Palit gurunak tartottuk. Úgy éreztük, a közelsége meg tudja változtatni az emberek magatartását. Hogy mit akart a filmmel elmondani, arról csak sejtelmünk volt."  (Jordán Tamás)

Néhány színészhez nagyon ragaszkodott Zolnay. Hogy dolgozott velük?

Valahol a Próféta voltál, szívem és az Arc táján kialakult, hogy Zolnay kikkel tud, és kikkel szeret együtt dolgozni. Berek Kati, Zala Márk, Jordán Tamás, Iglódi István és Marsek Gabi tudtak az ő egyenrangú alkotótársai lenni. Nem csak ő figyelt rájuk nagyon mélyen, hanem ezek a színészek is érezték, hogy ő hogyan látja a valóságot. Az Arc című filmtől kezdve Zala Márk vált az alteregójává. Az ő arca képviselte azt a társadalmi valóságot, ami közérzetként Zolnayban élt. Ezzel az arccal fejezte ki azt, ahogy ő a világról gondolkodott. Ezért is ragaszkodott hozzá. De ilyen közérzet-kifejező volt a ...Hogy szaladnak a fák!-ban Iglódi is, a Fotográfia Retusőre, aki ott a dialógust, a másik nézőpontot képviseli. Ugyanígy közel állt hozzá Jordán Tamás is, aki a Sámán forgatására nem, mint filmre, hanem, mint életformára emlékszik vissza. Annyira belülről élte át. Én Zolnay munkájával először huszonévesen találkoztam, akkor láttam itt, a filmarchívumban az Arcot. Megdöbbentett, hogy ez az április negyedikére rendelt, évfordulós film mennyire másról szól, mint ami a témája. Zala Márk egy ellenállót alakít az ellenállási mozgalomban, egy felesleges embert, aki szemben áll a hatalommal és a saját rendszerén belül sem találja a helyét. Egy olyan fiatalt, aki senkinek sem kell. Még az áldozata sem. Ez a film Zolnay közérzetéről szól, arról az érzésről, mely a hetvenes évek második felétől kezd megjelenni a magyar filmek kallódó, légüres térbe került figuráiban, Cseh Tamás dalaiban. Zolnayék kiragadják ezt a rendkívül erős karakterű arcot a környezetéből, az arcán keresztül beszélnek a magányról, a történelemről, a hatalomról. Ragályi itt kezdett erős teleobjektíveket használni, ezzel a módszerrel tudták megvalósítani azt, hogy a film teljesen mást jelentsen, mint amit a filmfőigazgatóság megrendelt. Megdöbbentő élmény volt számomra az a minden vizuális konvenciót felrúgó plánozás, amit ebben a filmben megvalósítottak.

"A haldokló AIDS-es tudja, hogy csak napjai vannak hátra.
Apám megkérdezi: Ez azt jelenti, hogy feladtad? – Mindketten nagyon tárgyilagosak. – Nem adtam fel, de tudomásul veszem, hogy vége. – mondja a beteg."  (Zolnay János)

Zolnay nagyon szerette az életet. " Soha, semmilyen örömöt nem tagadtam meg magamtól."- mondja. A filmjei mégsem erről szólnak. Egy teljesen más világról.

Nem tudom, másik világ-e az?

Nem vidámak vagy könnyedek a filmjei.

Azt hiszem, hogy ő sem volt vidám. Barátai arról beszélnek, milyen sármos, természetes és kedves ember volt. Bohém, évődő stílusban tudott beszélgetni, lehet azt mondani, hogy ideális társasági ember volt, mindenkit azonnal meghódított. De ez csak a felszín, nem a lélek mélye. Mondták, hogy sokszor volt nagyon lehangolt is. Én ebben nem látok ellentmondást. Mint ahogy abban sem, hogy toleráns volt és odaadott, de egyúttal kíméletlennek és könyörtelennek is kellett lennie. A Fotográfia nem képzelhető el a kegyetlenség nélkül. Ha Zolnay nem teszi be a lábát a kertkapun, mikor azt a gyilkos asszony be akarja azt csukni, ha nem megy utána a konyhába és nem kényszeríti ki, hogy az asszony harminc év után elmondja, miért ölte meg a gyermekeit, akkor nincs film. Az asszony ott nem duruzsol, hanem iszonyatosan szenved, szinkronban! A kortárs Mészöly Miklóséhoz tudnám leginkább hasonlítani azt a módszert, ahogyan ő a valósághoz viszonyult. A legnagyobb alázattal és odaadással, de a valóság megmutatásának kíméletlen kegyetlenségével. Nem véletlenül Film a címe Mészöly Miklós említett regényének. Voltak Zolnaynak nagy példaképei. Költők, többek között Lorca. De filmesek is. Nagyon szerette, ahogy Bunuel megmutat egy arcot, Bergman Personáját vagy a Szégyent. Azt hiszem, ezek a korai vonzódások pályakijelölő választások voltak.

Melyik munkája áll hozzád a legközelebb?

A Fotográfia, a Védtelenek és a Nagy László-portré. Azt nem tudom megmondani, hogy melyiket szeretem közülük a legjobban, mert három különböző műfaj, és egyformán tökéletes. A Fotográfiában a drámaiság nyűgöz le, amely a visszafogott, csodálatos szerkesztésmódból fakad. Zolnay erényt kovácsol abból, hogy a gyilkos asszonynak csak a hangját tudták fölvenni, mikor életéről gyón. Alávágta a családi fényképeket, és más szenvedés barázdálta parasztarcokat, amelyektől általánosabb értelmet nyer az egész film. Tudjuk, hogy itt nem egy sorsról van szó, hanem mindarról az évszázados elmaradottságról, beletörődésről, ami a magyar falut és a magyar történelmet jelenti. A Nagy László- portré nem egyszerűen csak egy költőportré. Úgy épül fel, mint egy vers. Árnyalt és finom aurát teremt Nagy László köré, megnyitja és olyan dolgokról beszélteti, melyekről már azt lehet mondani, hogy az életen túli lét, az ihlet körébe tartoznak. A Védtelenekben az AIDS betegek olyan természetességgel beszélnek magukról és az életükről, a legbelsőbb szorongásokról, mintha nem is filmforgatáson lennének, hanem kettesben a legközelebbi jó baráttal. Pedig a rendszerváltás idején egy AIDS- es sokkal inkább kivetett pária volt, még csak az első sokk ért minket ezzel a betegséggel kapcsolatban. A film '89-ben készült, talán még százan sem voltak regisztrálva. Zolnay befogadó alkata nőies volt talán, ezért öntötték ki neki az emberek a szívüket, de másrészt viszont férfias keménységgel ragadta meg azt a pillanatot, amikor nem szabad megállni. Föltette az egyetlen és kíméletlen kérdést, ami történetesen a beteg halálára vonatkozott.

"...generációk tanulhattak megoldásokat, formai motívumokat, mozaikokat belőle. A részleteiben gyöngyszemek vannak."  (Dárday István)

Hogyan vált Zolnay a Társulás Stúdióban lévő fiatal rendezők mesterévé?

A BBS-ben a hatvanas évek vége felé létrejött a "Szociológiai Filmcsoport", amelynek szemlélete újfajta valóságlátáson alapult. Akkoriban már lejárt a "cselekvő és beszélő film" ideje. A fiatal rendezők és operatőrök a fikcióval szemben a valóságot részesítették előnyben. A társadalmi fonákságok, a közérzet kezdte érdekelni őket. Lassan alakul ki, hogy ezeket a környezettel, egy-egy arccal, egy málló vakolatú házfallal nagyon jól meg lehet mutatni. Ez a fajta dokumentumfilmezés, a hetvenes években frissítően hatott a játékfilmkészítésre is. Zolnay dokumentumfilmjeivel – amelyeket a hatvanas évek közepétől készített – megpróbált az erősen politikai elvárások szerint készült és beszéltető tévés műfajok keretein lazítani. Az első ilyen tévés munkájában, az Özvegy Farkasnéban nem a nénit mutatta, aki ül és előre meghatározott szempontok szerint beszél az életéről. Megpróbálta kimozdítani ebből e helyzetből és kivitte a temetőbe. A Fotográfiával megmutatta, hogy a valóság hogyan rúgta föl a nagyvonalakban kigondolt szerkezetet, és nagyjátékfilmes keretek között legalizálta az újfajta valóságlátást. A 10 évvel később erre a mintára szerveződött Társulás Stúdió a Fotográfiát etalonnak tekintette. Ők a valós problémákat, a valóságot akarták megjeleníteni, nem előre kicentizett forgatókönyvek alapján. Ilyen filmek voltak többek között a Jutalomutazás, a Családi tűzfészek, a Békeidő. Tarr Béla akkor induló pályája, vagy Gothár Ajándék ez a nap című filmje sem képzelhető el valóságlátás nélkül. Zolnay játékfilmjei a sikert tekintve nem tartoztak az első sorba, de az biztos, hogy a látásmódja nagyon hatott azokra a rendezőkre (többek között Tarr, Gothár, Jeles, Fehér György, Szomjas, Grunwalsky) akik a későbbiekben markáns erőt képviseltek a magyar filmben. Ez az ő sikere.

A filmrendezőkre nagyon hatott. És a nézőkre?

Azt hiszem, erről nem lehet egyöntetűen beszélni, mivel a siker az értékkel nem egybecsengő dolog. Nem volt közönségsikere a filmjeinek, például a Sámán csak egykópiás film volt. Sokat mondok, ha húszezren látták annak idején. De ez volt a legelvontabb filmje, inkább már költészet, mint film. A tévés műfajokban viszont nagyon sikeres volt. Amikor ő televíziózni kezdett, az igényes kulturális műsorok még nagyon népszerűek voltak. Csodálatos költészeti munkáival – Berek Katival, Zolnay Zsuzsával, Marsek Gabival és más színészekkel készítette ezeket – is műfajt teremtett. Ezek nem egyszerű versműsorok vagy költői filmportrék voltak, hanem különleges ötvözetek. Kitalálták többek között, hogy a József Attila-verseket mondó színészt saját József Attila-élményeiről beszéltetik és így kötik össze a verseket. Berek Kati húsz éven keresztül "élt együtt" József Attilával és nem tudta, nem merte a verseit mondani, annyira belső élménye volt. Egyszer Zolnay meghallotta, amint magának szaval. Néhány nap múlva ott volt egy operatőrrel. Kata egyetlen snittben mondta el József Attila Pszichoanalitikus naplóját, aztán sorban a nagy verseket, töredékeket. Iszonyatos feszültség sistereg a filmben, mert csak azt az egy arcot látod, Berek Katit látod premier planban, ahogy eggyé válik József Attilával. 8 (!) órán keresztül vették föl az anyagot, aztán kiválasztották belőle a legjobb ötven perces verziót. Akkor az egész ország József Attilát hallgatta, Berek Katit nézte. Utána folyton József Attilát szavalt.

"Nincs a filmben elhallgatva semmi. Azt ragadja tetten, ami történik..."  (Dárday István)

Miért fontosak az el nem készült filmtervek?

Mert a háttérről, a korról sokat mesélnek. Ragályi erről azt mondja, hogy " azokért a kockázatokért és csínyekért, amelyekbe Pali belement, kijárt neki a szerencse. De nem mindig." Egyszer jár ki egy ilyen az embernek. A Fotográfiával megnyerte a Filmszemlét, Moszkvában a második díjat, Chicagóban ezüst érmet kapott... de többször nem volt átütő sikere. Ha a Védteleneket bemutathatta volna, ha nem tiltja be az egyik alany felesége, akkor talán másodszor is sikerülhetett volna neki. Az, hogy élete nagy tervét, Móricz A boldog emberét nem tudta megcsinálni, viszont már arról is szól, hogy azokkal a módszerekkel, melyekkel a Fotográfiát készítette, a hetvenes évek végén már nem lehetett nagy volumenű adaptációt elképzelni. Pedig ha belegondolunk, A boldog ember élete nagy filmje lehetett volna, hiszen a móriczi interjútechnika, ami alapján a mű született, Zolnay módszerének ikertestvére volt. Zolnay nem is csinált mást Bihari Sándorral, nekiülvén a forgatókönyvnek, mint kiszedte A boldog emberből a dialógusokat. Csak hát, háromfilmnyi lett az eredmény. És nem tudták összesűríteni Móriczot. Így nem is készült belőle forgatókönyv. Csak az aláhúzott regény van meg Biharinál. Az egyik legdrámaibb beszélgetésem Köllő Miklóssal, az akkori stúdióvezetővel történt. Elmondta, hogy bármennyire is szerette volna – mint Zolnay egyik legjobb barátja –, hogy ez a film megvalósuljon, '78-ban ott volt még kidolgozott forgatókönyvként Bódy Gábor Psychéje, Huszárik Csontváryja és Makk Radetzky indulója. Gondoljunk bele, milyen éves termés ez! De egy film a Hunnia egy teljes évi stúdiókeretét emésztette föl ezek közül. Nem lehetett akkor már adminisztráció hiányában ilyen nagyszabású vállalkozást finanszírozni, improvizációra építeni. Ez volt Zolnay drámája. Hála, hogy két örök darab, a Psyché és a Csontváry elkészült.

"Álltunk Pali sírja körül. ... Fölnéztem, s ott láttam Pali arcát  a sárga falevelek közt...Úgy nevetett, hogy az az érzésem, valami mégiscsak van. Megállás nélkül beszélgetek vele..." (Berek Kati)

Mi volt a legjobb tulajdonsága?

Alázatáról és az emberekhez való odafordulásáról már beszéltünk.

"Hihetetlenül megbocsátó ember volt. Amikor elhagytam, nem cserbenhagyásként élte meg, hanem természetes lépésként." – emlékszik gyönyörűen Ragályi Elemér. A Sámán után váltak el útjaik, mert ott már Ragályi sem tudott a nagy szabadsággal élni. Hasonlóan beszél Zolnayról Köllő Miklós is, a barát s későbbi főnök, pénzadó. Ebben a minőségében már nem volt konfliktusmentes a kapcsolatuk. Miután Köllő leállította a másik nagy terv, a Pax Corporis próbaforgatását, Zolnay hívta, hogy nézze meg a Védtelenek készülő felvételeit és vegyen részt benne tanácsadóként. Ragályi és Köllő döbbenten tapasztalták, hogy egyáltalán nem maradt benne személyes sérelem. Szinte fölfoghatatlan az az emberi nagyság, ahogy el tudta különíteni a dolgokat. Persze megviselte, hogy nagy tervei meghiúsultak, iszonyatos érzékenységével nehezen tűrte az őt körülvevő világot – már a Próféta voltál, szívem is erről szól – de az emberek bántásait nem egyéni sérelemként élte meg. Gondolom én.

Miért fontos ma egy ilyen könyv, mint a Sámán?

Hát, lehet, hogy erről téged kéne kérdezni, mert én belülről, elfogultan látom ezt. De azt hiszem, azért, mert csak a legfontosabbat nem vesszük észre: hogy mi, emberek kik és miért vagyunk. Enélkül nem lehetne élni, de a mai elgépiesedett, felszínes, rohanó világban ezt hanyagoljuk el a legjobban. Zolnay viszont csak erre figyelt. Élete, művei egyetlen fényes jel, "lélektől lélekig". Ezért mementó ez a könyv. És nem azért, mert Zolnay Pál lassan 10 éve halott. Még én is úgy érzem, hogy köztünk van, pedig nem is voltam a barátja. Az itt maradottak azóta is beszélgetnek vele... Ehhez képest lényegtelen, hogyan kell, és kell-e egyáltalán filmet rendezni.

Sámán – Zolnay Pál filmrendező, szerkesztette, válogatta és a kötethez az interjúkat készítette: Fazekas Eszter, a könyvet tervezte: B. Müller Magda, Budapest, 2003, Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény Alapítvány

 

Zolnay Pál  (B. Müller Magda felvétele)
Zolnay Pál (B. Müller Magda felvétele)
58 KByte
Zolnay a Fotográfia forgatásán (B. Müller Magda felvétele)
Zolnay a Fotográfia forgatásán (B. Müller Magda felvétele)
124 KByte
Zala Márk és Marsek Gabi a Sámánban (B. Müller Magda felvétele)
Zala Márk és Marsek Gabi a Sámánban (B. Müller Magda felvétele)
37 KByte
Zolnay Pál a ...Hogy szaladnak a fák! forgatásán (Réger Endre felvétele)
Zolnay Pál a ...Hogy szaladnak a fák! forgatásán (Réger Endre felvétele)
85 KByte
Drahota Andrea és Zala Márk az Arc című filmben (Szóvári Gyula felvétele)
Drahota Andrea és Zala Márk az Arc című filmben (Szóvári Gyula felvétele)
30 KByte
Zolnay Pál az Arc forgatásán (Szóvári Gyula felvétele)
Zolnay Pál az Arc forgatásán (Szóvári Gyula felvétele)
96 KByte
Marsek Gabi a Sámán című filmben (B. Müller Magda felvétele)
Marsek Gabi a Sámán című filmben (B. Müller Magda felvétele)
21 KByte
Zala Márk és Berek Kati a Sámánban (B. Müller Magda felvétele)
Zala Márk és Berek Kati a Sámán forgatásán (B. Müller Magda felvétele)
55 KByte
Iglódi István és Zala Márk a Fotográfia című filmben (B. Müller Magda felvétele)
Iglódi István és Zala Márk a Fotográfia című filmben (B. Müller Magda felvétele)
39 KByte
Iglódi István a Fotográfiában (B. Müller Magda felvétele)
Iglódi István a Fotográfiában (B. Müller Magda felvétele)
52 KByte
Jordán Tamás a Sámánban (B. Müller Magda felvétele)
Jordán Tamás a Sámánban (B. Müller Magda felvétele)
30 KByte
Zolnay Pál a Sámán forgatásán (B. Müller Magda felvétele)
Zolnay Pál a Sámán forgatásán (B. Müller Magda felvétele)
102 KByte

59 KByte

185 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső