Az idei Edinburghi Fesztiválon Oliver Stone is tiszteletét tette, aki most nagy költségvetésű, történelmi játékfilmje, az Alexandre forgatását készíti elő a szigetországban. A fesztiválon a Comandante /A parancsnok című dokumentumfilmjét mutatta be. A  vitára ösztönző film vetítése után, a sajtótájékoztatón csak úgy záporoztak a kérdések a rendezőre, aki, mint filmjeiben, most is meglehetősen radikális álláspontot képviselt. Nyilatkozata valószínűleg ugyanúgy megosztja majd a közvéleményt, mint Fidel Castrót bemutató filmje.

Hogyan jött az ötlet, hogy Castróról forgasson dokumentumfilmet?

Egy spanyol tévétársaság kért fel, hogy utazzak Kubába, és forgassak filmet Castróról. Éppen az Any Given Sunday (Minden héten háború) után voltam, ami hatalmas vállalkozásnak bizonyult, és teljesen kimerített. Szerettem volna pihenésképpen valami kisebb volumenű dolgot csinálni, így hát boldogan elfogadtam a felkérést. 2002 februárjában Havannába utaztam, és egy videokamerával három napig filmezhettem Castrót.

A filmjéből úgy tűnik, jól megértették egymást a kubai vezetővel...

Amikor igent mondtam a felkérésre, még nem is sejtettem, mennyire magával fog ragadni a téma is és a riportalanyom is. Hogy megértsék a hátteret, el kell mondanom, abban a szemléletben nőttem fel Amerikában, hogy Castro az első számú közellenség, ő a gonosz, a kommunista fenyegetés megtestesítője, és mivel más forrásaim nem voltak, semmi okom nem volt arra, hogy mindezt megkérdőjelezzem. Ráadásul az amerikai médiára mindig is jellemző volt az egyoldalú tájékoztatás és az, hogy borzasztóan képes befolyásolni az embereket, azt hiteti el velük, amit csak akar. Ha nem hiszik, nézzék meg az iraki események bemutatását náluk és az európai médiában. És ha már itt tartunk, el kell mondanom, nagyon sajnálom, hogy Amerika Nagy-Britanniát is magával rántotta ebbe a világ legnagyobb hazugságán alapuló, Irak-ellenes hadjáratba. Ráadásul, ha a parlament elfogadja a nemrégiben beadott javaslatot a brit média átalakításáról, és megengedi, hogy az amerikai média 'bevásárolja magát' a brit tömegtájékoztatásba, az a független brit média megszűnését jelenti. De visszatérve Castróra, nagyon barátságosan fogadott. Őszintének és közvetlennek tűnt, úgy beszélgettem vele, mintha már jó ideje ismernénk egymást. Szerintem ez a filmből is kiderül, bár a közel 30 órás leforgatott anyagnak csak töredéke látható benne. Tulajdonképpen az ő nyíltságának köszönhető, hogy ilyen hosszúra sikeredett a felvett anyag. Castro olyan ember, aki  ki tud állni a maga igaza mellett. Tud mellette érvelni, és tudja úgy közölni a gondolatait, hogy azok megszűrtnek tűnnek. Amerikában úgy tartják, veszélyt jelent a demokráciára, pedig szerintem George Bush sokkal nagyobb fenyegetés. Gondoljanak csak arra, milyen hatalmas torzítások árán sikerült megnyernie a választásokat Floridában. Egyébként Castro is döbbenten figyeli, hogyan követik az amerikaiak Busht, annál is inkább, mert attól tart, hogy Kubát is el akarja pusztítani. Éppen ezért várja a következő választásokat, mert az egész világ és legfőképpen Kuba szempontjából rengeteg múlik azon, hogy ki lesz a következő négy évben az elnök..

Azok után, hogy ennyi időt töltött vele, milyennek látja?

Szerintem Castro igazi Don Quijote, az utolsó harcos. Sokkal valósabb, emberibb személyiség, mint Bush. Mindig az ember szemébe néz, nem modoros, nincsenek felesleges és álszent udvariassági gesztusai. Csak csodálattal tudok róla beszélni. Azt hiszem, ez a filmből is jócskán kitűnik.

Az Egyesült Államok elnökét viszont már koránt sem csodálja ennyire...

Szerintem Bush szintetikus személyiség, felszínes, ami önmagában még nem lenne baj, de ráadásul veszélyes is. El tudnak képzelni egy Jézus-hívő ex-alkoholistát? Mi lehet ennél veszélyesebb? Igen, én is osztom azt a nézetet, hogy ő jelenti az igazi veszélyt a demokráciára. Castróval mi mindketten harcoltunk, persze ellenkező oldalon. Gerillaként ő is ott volt Vietnamban, és amit ott tapasztalt, ugyanúgy rányomta a bélyegét az életére, mint az én élményeim az enyémre. Katonaként nagyra becsüli a harcedzett embereket, és hogy én is az vagyok, növelte nála az ázsiómat.

Kubában mit tapasztalt, milyen a helyzet?

Egy amerikainak szinte szürreális az a világ, ahol a corporate jellegnek nyoma sincs, a fogyasztói társadalom és a multinacionális cégek egyszerűen nem léteznek. Annak ellenére, hogy a Szovjetunió megszűnése óta nem kap külföldről segítséget, ellenáll minden kapitalista befolyásnak. Ezért is neveztem az előbb Don Quijoténak. De ez csak az egyik dolog, ami megfogott. A másik, hogy akárhonnan jön is valaki, akármilyen szegénységből, egyenlő esélyekkel indul, akár orvos is lehet belőle. Nálunk az orvosi egyetemek a legdrágábbak, ha valakinek nincs meg a kellő anyagi háttere, soha nem jut be. Ebből Amerika is sokat tanulhatna. A fegyverkezés és a háború súlyos következményekkel jár az amerikai gazdaságra. Inkább az egészségügyre és a szociális juttatásokra kéne költeni, nem 'Irak újjáépítésére'... ugyan már, inkább Amerikát kéne 'újjáépíteni'.

Mi lepte meg önt a legjobban az interjú során?

Talán az, hogy az amerikaiak már a 60-as években repülőgépes merényleteket terveztek Kuba ellen, olyanokat, amilyen a szeptember 11-i volt, hogy tönkretegyék a legfőbb bevételi forrásnak számító turistaforgalmat, és ezzel végső csapást mérjenek a kubai gazdaságra.

Az ön szemében Castro tehát igazi hős. Ha már itt tartunk, hogyan látja az amerikai nemzeti hősöket?

Amerikában minden fekete és fehér. A jók jók, a rosszak rosszak, figyeljék meg a filmeken. Soha nem derül ki, miért is cselekednek úgy a terroristák, ahogy. Hiányzik az elkeseredést kiváltó okok mélyebb feltárása. A hőseink ezért éretlenek.

Mit gondol, mi lesz a filmje sorsa, milyen forgalmazásra számíthati?

Idén januárban bemutatták a Sundance Fesztiválon. Az HBO megvette, majd 'meghatározatlan időre' felfüggesztette az amerikai bemutatását. Európában jelenleg fesztiválokon látható. A nemrégiben történt bebörtönzések és kivégzések után az HBO felkért, hogy menjek vissza, és forgassak még. Mostanában adtam át nekik a második részt, ez sokkal inkább politikai film. Nem tudom, mi lesz, várunk, aztán majd meglátjuk. Az előző, szintén kényes témát boncolgató dokumentumfilmem, a Persona Non Grata sem került a mozikba, a Canal+ vette meg, én mégis nagyon büszke vagyok rá, csakúgy, mint erre. Egyébként pedig egyelőre teljesen leköt az új filmem, az Alexandre előkészítése, úgyhogy nincs sok időm a forgalmazási nehézségeken gondolkozni. Hatalmas vállalkozásnak bizonyul, és minden energiámat leköti, úgy érzem, életem legnagyobb feladata. Nemsokára kezdődik a forgatás, és még mindig kidolgozatlan benne egy csomó dolog.