Kolozsi László Labirintus-játék
Janisch Attila: Másnap

179 KByte

„A sorsesemény fogalma olyan jelenre utal, ami soha nem volt jövő” – írja Tengelyi László. Méltatlanul keveset elemzett könyve, az Élettörténet és sorsesemény a kulcsa Janisch Attila Másnap című filmjének. A Másnap tulajdonképpen egy rejtvény, egy matematikai feladvány, kétismeretlenes egyenlet, aminek a megoldóképlete Tengelyi könyvében van. Az Élettörténet és sorsesemény ugyanis rímel Janisch filmjére, azt gondolom, nem véletlenül. Feltételezem, a szerzőpáros, Janisch és a forgatókönyvíró Forgách András, olvasták Tengelyi könyvét, hatott mindkettőjükre a bűnről és sorsról írt filozófiai mű. Ez a rím ugyanis: tiszta rím.

A Másnap „többször nézős” film, a történetszálak kibogozása nehéz feladat, és talán nem is éri meg a fáradtságot, megkockáztatom nem is érdemes kibontani és a hagyományos elbeszélési mód madzagjára felfűzni Janisch képkockáit: a film felbontásával csak messzebb lehet kerülni ettől az amúgy is nehezen megközelíthető filmtől. Forgáchék története a hagyományos módon el sem mondható: a tett, a bűntett elkövetőjének személyisége a hagyományos elbeszélői technikával nem is értethető meg. Ugyanis ennek a filmbéli bűncselekménynek nincs oka, hiányzik - jogi szakkifejezéssel élve – a konkrét motiváció. Ódzkodom attól, hogy egy bűnügyi film elemzésekor leírjam, hogy ki a gyilkos, de a Másnap esetében azt hiszem nyugodtan megtehetem: egyrészt azért, mert kevésbé szemérmes kritikusok már párszor leírták, másrészt azért, mert igazából egyetlen percre sem kérdéses, hogy a bűntettet a főhős - Gáspár Tibor alakítja - követi el. Ennél a kriminél nem az a kérdés, hogy ki az elkövető, hanem az, hogy miért követi el a tettét, és a Másnap ezt a kérdést hagyja egyedül nyitva, egyedül erre nem kapunk feleletet, még akkor sem, ha felbontjuk és időrendbe tesszük a remekül, és következetesen szétbontott cselekményt. Az ok ugyanis a kimondhatónál spirituálisabb, vagyis nem kimondható: a név nélküli főszereplő, az Utazó személyiségében rejlik. Nem véletlen, hogy olyan keveset lehet megtudni az Utazóról, aki múlt és jövő nélküli alak. A lassan, olykor kínkeservesen lassan kibontakozó történetben mindenkiről minden kiderül, csak éppen az Utazóról nem derül ki semmi. Nem csak Utazóként, hanem Mindenkiként és Bárkiként is aposztrofálható: sorsaszegett ember. Ahogy nincs ideje, úgy nincs helye sem a filmben. Egy örökölt tanyát, a Gruber tanyát keresi, de még abban sem lehet biztos, hogy jó helyen tette le a teherautó, ami a film impromtujében érkezik vele. Mindössze annyi tudható róla, hogy fényképész. Mivel a Másnapban szinte minden szimbólum, vagyis valamit jelent önmagán túl is, ahogy az óra is, a kagylógyöngysor is, a labirintus is, amivel a kislány játszik, sőt a patak is, annak is jelentőséget tulajdoníthatunk, hogy az Utazó fényképész. Nem műtermeket és mosolygó foghíjas kisfiúkat, vagy nyájas párocskákat kell a múltjába belesejteni, hanem egy olyan művészt, akinek a pillanat megörökítése a feladata, valakit, aki arra törekedett, hogy két ujja közé fogja a jelent.

Kafka-hős. Akárcsak a Kastély hőse, akárcsak Josef K., ő is kiszolgáltatott. Kiszolgáltatott annak a brutális, és közönséges világnak, amibe értelmetlenül, és a sors szeszélye folytán belecsöppent: senki nem kérdezi meg a nevét. Ebben a közösségben mindenki dühös, mindenki kétségbeesett. Mintha már mindenki minden reményét elvesztette volna, hogy egyszer, máshol, és jól éljen. Mindenkinek van oka – a düh – a gyilkosságra, de senki sem képes elkövetni. Legfeljebb csak arra képesek, hogy az Utazó sorsába beleszúrják ezt a sorseseményt: a gyilkosságot.

Nem meghatározható, hogy a Másnap mikor játszódik: látszólag nyár van, de mindenki túl van öltözve, az Utazón mindig nagykabát van. Nem meghatározható a helyszín sem. A tanyavilág, amiben az Utazót a kocsiról leteszik lehetne akár Magyarországon is. A tanyákat körbeölelő táj elementáris szépségű: Medvigy Gábor operatőr képein egy vágyott, egy régóta keresett, már-már álombéli táj elevenedik meg. Egy olyan táj, amiben jó lenne élni. Egy olyan táj, amiben elképzelhető lenne egy bűntelen, kiegyensúlyozott és komoly élet. Ennek ellenére minden szereplő élete megbicsaklott, az Utazót kivéve mindenki kifosztott. Ez nem a Sátántangó tája – amit szintén Medvigy mutatott meg – de mindenki olyan elcseszett, reménytelen életet él, mint a Krasznahorkai-mű szereplői. Az Utazót nem belehajtja a bűnbe a tanyaközösség, szinte elvárja tőle, hogy bűnt kövessen el, hogy hozzájuk hasonló legyen: van, aki tudja, hogy az Utazó ölte meg – a szintén név nélkül szereplő – Lányt, de utólag jóváhagyja a férfi tettét, sőt barátságosabb lesz a férfival. Még a lány apja sem támad neki az Utazónak. A közösség, akárcsak a néző, elvárja a gyilkosságot a férfitól. Tulajdonképpen csalódott lenne, ha nem követné el. A Másnap Borges novelláihoz hasonlóan rejtélyes, az elbeszélési technika, a módszer többet elárul a főszereplőről, mint amennyit tőle megtudunk. Az Utazó leszáll a teherautóról, és megkapja a kerékpárt. Vigye, úgyis felesleges volt – mondja a sofőr. Akárcsak én – mondja halkan az Utazó.

Gáspár Tibor, bár végig hiteles, és titokzatos, és egészen mélyről játszik, vagyis a szemében látni a tragédiát, ahogy az értetlenséget és a zavarodottságot is, nem tudja jól mondani ezt a mondatot. A Másnap mondatai stilizáltak, Forgách András lélegzetvisszafojtva írt, egyszerű mondatai fogcsikorgatva igyekeznek, nehogy többek legyenek hétköznapi, egyszerű mondatoknál. Sajnos, mindvégig érezni is, hogy az alkotók arra törekedtek, hogy minél egyszerűbbek legyenek a film párbeszédei. Ebben a közösségben szinte mindenki székelyember: keveset beszél, és legfeljebb nagyhangon óbégat, de nem fecseg. A szereplők többsége - hiszen már nem egy hasonló figurát játszottak, hasonló közösségekről szóló filmekben - rutinból hozza (vagy más filmekből) a figurát. Derzsi János például csak olyan, mint egy dühös parasztember, de nem az. Egyedül Gáspár Tibor azonosul igazán az Utazó figurájával, de olykor ő is kap nehezen megoldható feladatokat. A kocsmában például kijelenti, hogy amikor dolgozik, nem iszik, majd pár perccel később azt mondja: a Gruber-tanyát keresni érkezett. Az apróbb dramaturgiai hibák ellenére a film működik. Szemben más kritikusokkal nem találtam unalmasnak, mert lenyűgözött a látványvilága (F. Kovács Attila munkája), a táj szépsége. A Másnap néhány jelentében – Janischnál meglepő módon – improvizálnak a színészek. Ezek a rögtönzött jelenetek a legjobbak, érezni, hogy a színészeket nem szorítják az előre megírt mondatok drótjai.

A film négy részből áll: a négy fejezet címe a négy őselemet idézi. Az utolsó, az út, ami a négy őselem közül a tűz helyén áll, a gyilkosság krónikája, a Tao te kingre rímel. A film egy felfokozott pillanatban játszódik, a jövő nélküli jelenben. Az idő múlása csak a tárgyakon látszik, csak a tárgyakon hagy nyomot az idő: a film története is a tárgyak – labirintus-játék, óra, kerékpár stb. – segítségével követhető. Janisch szerint az angol cím – After the Day Before - jobb, mint a magyar, jobban kifejezi, miről is szól a film. Tengelyi a következőképpen határozza meg a sorseseményt: „A sorsesemény fogalma olyan jelenre utal, ami soha nem volt jövő…olyan magától meginduló, uralhatatlan módon lejátszódó, föld alatti értelemképződés, amely az élettörténetben új kezdetet jelent”. Szó sincs arról, hogy az Utazó megfizetne a bűntettért. „Egy sorscsapás – írja Tengelyi – csak akkor válik sorseseménnyé, ha nem egyszerűen utolér valakit, hanem épp vélt önazonosságában sújtja őt”. Miután betévedt a tanyavilágba, az Utazó már nem tud a régi módon élni, egész korábbi, nem ismert életét fel kell adnia. Már akkor, amikor először megpillantja a lányt egy benzinkút fedezéke mögül, lesújt rá a sorsa. „Minden sorsesemény olyan új és kezdetben teljeséggel önidegen értelmet szül, amelyet önazonosságunk újólagos rögzítése révén igyekszünk – több-kevesebb sikerrel – megragadni, és magunkévá tenni”. A Másnap krimi, de a nyomozás nem a gyilkos után folyik; az Utazó próbálja feltárni, hogy mit is tett, és miért is tette; önmagát próbálja megérteni. Azt próbálja megérteni, hogy ki is ő valójában. A gyilkosság helyszínén önmagára néz, arra, akire nem tud önmagaként gondolni, akivel mégis azonosulnia kell, akit mégis el kell fogadnia. „Nem adódhatnék számunkra olyan újonnan támadó értelem, amely önmagunk helyesbítésére késztet minket, ha nem fordulhatna elő, hogy szembekerülünk önmagunkkal”. Az Utazó nem emlékszik arra, hogy mi történt vele: rekonstruálni próbálja a történteket, és nem a történtekkel, hanem önmagával szemben áll értetlenül. Álomban éli át, hogy valójában mire is képes. Az álom fedezéke mögül nézi önmagát. „Minden sorsesemény keresztülhúzza előzetes várakozásainkat, ezért csalódásélményként jellemezhető, olyan valósággal szembesít bennünket, amely megelőzi és meglepi a lehetségest”. „A jövő nem fog jelenné válni anélkül, hogy ne vált volna máris múlttá”: ez a Tengelyi mondat írja le a legjobban a film szerkezetét. „A sorsesemény és az önhasadás – írja Tengelyi – egymást feltételező fogalmak”. A sorseseménnyel sújtott Utazó saját magát nézi a film legmegrázóbb, záró jelenetében. A történet labirintusában az Utazó elérkezik a rémületeshez, akit a mitológia Minotaurusznak hív, és saját arcát ismeri fel Minotauruszéban. Arvo Pärt lebegő, kristálytiszta zenéje szól. A kórus Pärt szövegét énekli: „nyisd ki a sötétség kapuit, és a halál láncait verd le”.

Tulajdonképpen egyetértettem a Filmszemle zsűri döntésével, és valóban a Másnapot gondolom a tavalyi év legjobb filmjének. Minden hibája ellenére. A Másnap bevezet önmagunk labirintusába; azért nyugtalanító, mert ennek a labirintusnak a mélyén, ahová a történet húz le bennünket, rémülten állunk önmagunkkal szemben. „Életünk nem csupán mások szenvedésével, hanem idegen bűnökkel is eleve egybeszövődik”.


A Másnap kinyitja a sötétség kapuit.

 


157 KByte

213 KByte
Gáspár Tibor
Gáspár Tibor
136 KByte
Gáspár Tibor
Gáspár Tibor
203 KByte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső