E-könyv Ujhelyi Szilárd: A BUDAPESTI 12
Az 1969-ben megjelent kötet "facsimile" kiadása

48 KByte
Előző Tartalom Következő

VIII. A TIZEDES MEG A TÖBBIEK

A sorozat kiválasztott 12 filmje közül a filmvígjáték egyedüli képviselője Keleti Márton A tizedes meg a többiek című filmje. A forgatókönyvet Dobozi Imre írta és Szász Péter volt a konzultánsa. Az 1945-ös filmnek két és negyed millió nézője volt. Ez a jelentős közönségsiker önmagában véve nem magyarázza meg azt a rangot, amelyet ez a filmvígjáték megérdemelten vívott ki a szakmai közvélemény előtt is. A FIPRESCI már említett konferenciáján a magyar film külföldi barátainak szemszögéből nézhettük végig és fedezhettük fel filmművészetünk egyik jellegzetes specifikumát, a történetiséget. Olyan filmeknek a példáján elemezték ezt elsősorban, mint a Szegénylegények, Hideg napok, Tízezer nap, Apa, amelyek szintén szerepelnek ebben a sorozatban. Meglepődve fedezték fel azt a könyörtelen szenvedélyt, amellyel az új magyar filmművészet "mélyreható és fájdalmas vitába kezd a maga nemzeti legendáival". Teszi pedig mindezt a jelen érdekében, mert a mai problémák megoldására csak az illúzióktól mentes, önismerettel rendelkező nép lehet képes. Így válik a történelmi önvizsgálat a jelen társadalmi tudat fejlődésének eszközévé. Ahhoz azonban, hogy valóban ezzé váljon, az önszembesítésnek tömegesnek kell lennie. A közönségfilm problémáiról pár évvel ezelőtt a Filmkultúra szerkesztőségben ún. kerekasztal-beszélgetésen vettünk részt. Éppen A tizedes meg a többiek című Keleti-filmre utalva jutottunk arra a megállapításra, miszerint kétféleképpen lehet jó filmet csinálni. Az egyik mód: valami újat felfedezni, ahogyan a tudományban a tudós kísérletezik. A másik: valamit népszerűsíteni. Az első módszerrel dolgozónak szükségképpen vállalnia kell a szűkebb érthetőségi kört, a másik viszont arra törekszik, hogy minél szélesebb körben terjessze az igazságot. Valóban így van. Mind a két funkció egyformán jogosult és szükséges. A döntő csak az, hogy a felfedező tevékenység és a népszerűsítés is igaz ügyre irányuljon. Keleti filmje éppen azzal kapcsolódik be a magyar filmművészet fő sodrába, mert ilyen dologra vállalkozott, amikor a humor eszközeivel népszerűsítette mindazt a törekvést, amely filmművészetünk legigényesebb alkotásait jellemzi. Igaza van Hegedűs Zoltánnak, amikor a Népszabadságban azt írja a filmmel kapcsolatban: "Biztos keze és még biztosabb szeme legyen annak, aki át akar vezetni bennünket az érzékenység, a nemzeti önérzet, az igazán tiszteletre méltó és tiszteletre aligha méltó dolgok Scyllái és Charybdisei között." Keleti Márton bravúros kormányosnak bizonyult.
(U. Sz.)

A TIZEDES MEG A TÖBBIEK

Rendezte: Keleti Márton
Forgatókönyvíró: Dobozy Imre
Operatőr: Pásztor István
Díszlet: Duba László
Jelmez: Katona Piroska
Zene: Sárközy István

Főszereplő: Sinkovits Imre, Darvas Iván, Major Tamás, Pálos György, Kozák László, Szabó Gyula, Cs. Németh Lajos, Ungvári László, Márkus László, Horváth Tivadar.
Készült: 1965-ben.

RENDEZŐ: KELETI MÁRTON

1905-ben született. Színházi rendezőként kezdte pályafutását. A Városi Színházban (a mai Erkel Színházban) rendezett drámai műveket és operákat. Filmművészeti munkásságát a hangosfilm születésével egy időben kezdte. Többek között Fejős Pál és Vajda László mellett volt asszisztens. 1937-ben forgatta első önálló filmjét Torockói menyasszony címen. Rövidesen kedvelt és népszerű filmrendező lett, vígjátékai óriási közönségsikert arattak. Sokoldalú művészete a felszabadulás után bontakozott ki igazán. 1945-ben ő forgatta az első játékfilmet. Bródy Sándor Tanítónő című társadalmi drámáját vitte filmre. Azóta is egyike a legtermékenyebb rendezőinknek. A vígjáték műfajában alkotta legmaradandóbb filmjeit, de a komolyabb hangvételű műfajokban is számos említést érdemlő mű fűződik a nevéhez. Könnyedség, nagy szakmai biztonság, a helyzetek és jellemek kimunkálása teszik élvezetessé alkotásait. Sikerének másik titka a kitűnő színészgárda összeválogatása és remek irányítása. A tizedes meg a többiek c. filmje (1965) a közönség és a szakma körében egyaránt teljes elismerést aratott. A pécsi I. Magyar Játékfilm Szemle a legjobb vígjáték díjával tüntette ki a filmet. A Butaságom története Bécsben, a vidám filmek fesztiválján aratott sikert.
Háromszoros Kossuth-díjas kiváló művész. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1950 óta tanít filmrendezést.

KELETI MÁRTON FILMJEI:

Torockói menyasszony (1937)
Te csak pipálj Ladányi (1938)
Tanítónő (1945)
Beszterce ostroma (1948)
Mágnás Miska (1948)
Janika (1949)
Dalolva szép az élet (1950)
Különös házasság (1951)
Civil a pályán (1951)
Erkel (1952)
Ifjú szívvel (1953)
Kiskrajcár (1953)
A tizedes meg a többiek (1965)
Fel a fejjel (1954)
Változó felhőzet (1966)
Díszelőadás (1955)
Csodacsatár (1956)
Két vallomás (1957)
Don Juan legutolsó kalandja(1958)
Fekete szem éjszakája (1958)
Tegnap (1959)
Pár lépés a határ (1959)
Virrad (1960)
Amíg holnap lesz (1961)
Nem ér a nevem (1961)
Puskák és galambok (1961)
Esős vasárnap (1962)
Hattyúdal (1963)
Ha egyszer húsz év múlva (1964)
Butaságom története (1965)
Tanulmány a nőkről (1967)
Elsietett házasság (1968)
Történelmi magánügyek (1969)
Szerelmi álmok (1970)

A TIZEDES MEG A TÖBBIEK
(Kritikai tükör)

Amikor a történelem vígjátékilag feldolgozhatóvá válik, megszűnik a múlt egyoldalú nyomása ránk, kikerülünk a tragikus emlékek súlya alól, ezért a humor nemcsak valami tiszteletlenség, hanem – és éppen ez a döntő – lelki értelemben felszabadulás is. A vígjáték képtelen helyzetei, bukfencet vető következtetései nem valóságérzékünket támadják meg, csak elmeszesedett asszociációinkat, gondolkodási sablonjainkat. A fronton átszáguldó Molnár tizedest szorongás és félelem nélkül követjük hát a sejthető kalandok felé, hogy komédiaként éljük át újra azt, amit már átéltünk tragédiaként. (Hegedüs Zoltán.)
(Népszabadság, 1965. április 15.)

Molnár, a tizedes remekül kiszabott vígjátéki figura. Tulajdonképpen kisszerű lélek, de mérhetetlen önbizalommal megáldva. Csak saját magával törődik, azonban a körülmények összejátszása folytán akarva-akaratlan kénytelen vigyázni társainak sorsára is. Minden széltolósága mellett pislákol benne valami ösztönös emberség, amely egy adott helyzetben lángot is vet, magát nem kímélve áll ki egyikükért. (Szombathelyi Ervin.)
(Népszava, 1965. április 15.)

Jóízű tréfák sorozata. A tizedes meg a többiek. Mindeddig meglehetősen kevés vidám-gúnyos film foglalkozott a második világháborúval: a Diktátor, Chaplin filmje kezdte a sort, s néhány francia, olasz, csehszlovák, lengyel filmet nevezhetünk meg a nyomában. A mi filmgyártásunk is próbálkozott ilyesmivel, de a Fel a fejjel inkább érzelmes-vidám, semmint gúnyos mű volt. Most Dobozy Imre és Keleti Márton vérbeli pesti humorral, vagyis fanyar gunyorossággal dolgozza föl a felszabadulást megelőző passzív rezisztencia, a "most már guggolva is kibírjuk" időszakát, s munkájuk értékét emeli, hogy világos gondolatvezetéssel, célszerűen kiválogatták az akkori idők gúnyra érett motívumait, s aztán mindezt a magánérdek és a másokért cselekvés meggyőző szembeállításával időszerűen tanulságossá tették. A tizedes meg a többiek elsősorban épp azért emelkedik ki a sokéves magyar filmvígjáték-termés átlagából, mert a vidámság és a mondanivaló egyértékű benne.
(Zay László, Magyar Nemzet, 1965. április 15.)

A történet, amelynek keretében a tizedest meg a többieket megismerhetjük, legnagyobbrészt egy kastélyban játszódik. Fordulatait semmiképpen nem akarjuk elmondani: mert nem a helyzetek, hanem a jellemek komikuma a lényeges ebben a filmben.

A filmrendező pályájának alighanem eddigi legjobb művét alkotta. Tempója lélegzetállító: minden pillanatban váratlan fordulatokat látunk, meglepő dolgokat, amelyek egyszerre leleplezőek és sokatmondóak, s ugyanakkor önmagában is hallatlanul mulatságosak. A vágások gondolat-társításokat ébresztők, frappírozzák a nézőt, a színészvezetés minden pillanata kidolgozott, kiváló munka. Egyébként is: a szereposztás számos telitalálata önmagában is félsiker lenne: Sinkovits Imre, mint Tizedes, nagyszerű, minden hájjal megkent, egyenruhába bujtatott fia a hiányos közvilágítású Franzstadtnak. Mozdulata, csavaros észjárása, magafelé hajló, ragadós kezű szent segítőkészsége, pimasz biztonságú fellépése kissé rokonítja – persze a szatíra más műfajú közegében Dióval, Sinkovits Kétfélidő-beli remek figurájával. Sinkovits mellett Major Tamás nyújt káprázatos alakítást egy grófi inas szerepében: arcjátékáról, amelyről a tányérnyalók parvenűgögjétől az aggodalmas kaméleonijedelmekig minden pontosan leolvasható, külön tanulmányt kellene írni.
(Geszti Pál, Film Színház Muzsika, 1965. április 16.)

Ez a galéria persze nem képviseli keresztmetszetében sem az országot, sem a történelmi helyzetet. Néhány alak egyenest a magyar film tegnapjából sorakozik ide: Albert, a lakáj, tulajdonképpen és önmagában véve konvenció egy kelléktárból. De a mindenkit megcsipkedő, fölényes szemlélet, a tekintet, ahogy reá és társaira húsz év távlatából intőn rámosolyog a ma: életre kelti, friss színeket vetít rá. Abban a viszonyban, ami a figura és az alkotók, vagyis a nézők között megteremtődik, életre galvanizálódik. Albert és jóízűen mulatunk mi is – a kapcsolat igazsága megnemesedett.

S ekkor már a helyzetek lehetnek tökéletesen irreálisak is. Ahogy ezt a kastélyt a németek, nyilasok, szökevények elfoglalják, abban több a képtelenség, mint a való, több a mese, mint a reálisan elképzelhető: de ennek a filmnek és ennek az anyagnak a "szemléletében" van a realitása; amilyen felülről tud ránézni az alakjaira, amilyen távolságtartó tekintettel, azzal egyszersmind elhatárolja magát a képtelen helyzetektől is; ez a képtelenség az alakok életének, s magának a háborúnak lesz jellemző tulajdonsága, s nem az alkotók "szerkesztési hibáinak".

A hitelt a művészi alkotásban nem a részletekben és nem minden pillanatban kell megteremteni, hanem a lényegében. Ki hiszi el, hogy a lakáj és a tizedes megbeszélt jelét, a gyertyát végül egy árpádsávos katonatiszt teszi ki az ablakba? Józan ember, senki. De amikor már egy olyan mélyen hiteles jelenet tanúi voltunk, mint az illegális kommunista találkozása a várva-várt szovjet csapatokkal, amikor a film meggyőződött arról, hogy abban, ami mérvadó, abszolút tekintettel van az életigazságra – minden apró rafinériát, szerkesztési ügyeskedést elfogadunk: kétvállra fektettek, megadjuk magunkat.
Ungvári Tamás, Filmvilág, 1965. május 1.)

 

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső