"Stroheim keserű pesszimizmussal szemléli az emberiséget. De felháborodása e szenvedélyes kritikájában, amellyel elsősorban a birtokos osztályokat, a dekadens arisztokratákat ostorozza, sohasem fölényes. S van benne szánalom, szinte érzelmes könyörületesség is: egy súlyos sérülés, egy testi hiba, egy nagy szerelem, egy elcsábított lány, sőt a csúf külső nyomán is egyszeriben felszökken Stroheim poklában az együttérzés kék virága. Stroheim embersége éppen ebben különbözik a fölényes és mindent megtagadó anarchizmustól."
(Georges Sadoul)

(Kapzsiság címen is ismert)

Goldwyn Company, 1923-24, USA Írta és rendezte: Erich von Stroheim, Frank Norris Mac Teague című könyve alapján. Operatőr: Ben F. Reynolds és William H. Daniels. Főszereplők: Gibson Gowland, Zasu Pitts, Jean Hersholt, Dale Fuller, Cesar Cravina, Chester Conklin.

Osztrák származású rendező és színész. 1885-ben született Bécsben. 1902-1909 között katona volt. 1909-ben az USA-ba vándorolt ki, ahol változatos pályát futott be, volt idegenvezető, énekes, újságíró stb. Harcolt a mexikói forradalomban, Pancho Villa oldalán. Hollywoodba katonai tanácsadóként került, később forgatókönyvíró és színész lett. Griffith asszisztense volt az Intolerance című filmben. Sokoldalú művészegyéniség, a 20-as évek egyik legfigyelemreméltóbb rendezője. Filmjeinek forgatókönyveit maga írta, a díszleteket, kosztümöket maga tervezte, és a rendezés mellett személyesen vágta is filmjeit. Igényesség, meg nem alkuvás jellemezte.

Művészi erényei közül elsősorban kíméletlen őszintesége, nyers ábrázolásmódja és sokrétű, finom lélekábrázolása hat ma is. Mivel alkotásainak erőszakos megcsonkítása ellen tiltakozott, művészi elveiből nem engedett, feketelistára került, a hangos film korszakában már nem is rendezhetett. 1936-tól 40-ig Franciaországban, 1940-től 45-ig az USA-ban élt. 1946-ban tért vissza ismét Párizsba. Mint színész a francia és amerikai hangosfilm egyik legjelentősebb egyénisége. Nevéhez felejthetetlen alakítások sora, elsősorban negatív figurák, porosz tiszt típusok, szélhámosok megelevenítése fűződik. Híres szerepei: A nagy ábránd, Raufenstein lovagja, az Alibi, a Gibraltár, a Fiúk az intézetben, a Csapda, a Haláltánc, stb. stb. hősei. Sokoldalú művészegyéniség volt, három regénye is megjelent, számottevő építészeti ismeretekkel is rendelkezett.

1957-ben halt meg hosszas betegség után. Betegágyán vette át a francia állam kitüntetését, a becsületrendet.

A Gyilkos arany Frank Norris Mac Tague című regénye alapján készült. A film első változata 42 felvonás volt és mintegy 10 óráig tartott. Ezt Stroheim barátai 4 órára rövidítették. A vállalat még ezt is tovább vágta. Végül is egy alig kétórás film lett belőle. Stroheim kilenc hónapig dolgozott az eredeti változaton, a végső, kétórásat nem ismerte el. A film azonban így is remekmű.

A hősnő - kellemes és bájos lány - a film elején mindent megtesz, hogy meghódítsa a csúnya, de jólelkű fogorvost. Mikor az elveszi feleségül, megváltozik. Kapzsivá lesz, elszedi és eldugja férje pénzét. Férje inni kezd - ehhez is úgy kell pénzt könyörögnie feleségétől. Végül megöli az asszonyt és elmenekül. Díjat tűznek ki a fejére. Menekülés közben egy sós sivatagban találkozik hajdani riválisával. Sikerül megölnie, de víz nélkül ő is ott pusztul az arany halmok mellett.

San Francisco lakossága egy rétegét bemutatva Stroheim a kispolgárt kritizálja. Megmutatja, hogy a pénzvágyban mint csúcsosodik ki az emberi aljasság és közönségesség. Ez a tartalom az emberek változásának pszichológiai kibontását követelte meg, tehát valósághű ábrázolást. A lányt és férfit már szerelmük kezdetén egy sivár tájon mutatja meg, ahol a csatornák ömlenek a tengerbe. Az esküvőn a maguk undorító mivoltában vonulnak fel a különböző típusok, ábrázolásukban szinte már a karikatúra sajátosságait érintve. Miközben a pap a szertartást végzi, az ablakon át temetési menetet látunk elvonulni. A gyilkosság - némileg színházi jellegű hatásokra épülő - jelenetében a sajátos fény és árnyék hatás ad nyomatékot az atmoszférának. Vannak a filmben naturalista túlzások is, például a fogorvosnál a véres köpetek és csontszilánkok bemutatása. A végső jelenetek – a sivatagban folyó küzdelem - azonban szimbolista erővel teljesíti ki a film súlyos kritikáját.

Stroheim később maga is az olasz neorealisták műveihez hasonlította alkotását, s valóban sok közös vonást mutat ezzel az irányzattal. Stroheim rendezői eredményei az amerikai nagy realizmushoz tartoznak. Közvetlenül, szinte dokumentálisan próbálta megragadni a környező valóságot. S csak annyival ment túl a dokumentalizmuson, amennyire ezt keserű, vad kritikája megkövetelte.

Nemes Károly

Filmjei, melyeket maga írt, rendezett, díszletezett, - érdekes módon – mind egy ihletésűek: szinte mindegyik ugyanazt a világot kelti fel félelmetes, megdöbbentő erővel: a szennynek, alantas emberi ösztönöknek, érzékiségnek fülledt-fojtott, robbanásra kész világát. S ha igaz is, hogy Stroheim realizmusa elsősorban pszichológiai realizmus, filmjeinek atmoszférája még sem időtlen: meghatározott társadalmi miliő hiteles néha anatómiailag precíz rajza ez. Nélküle a század eleji osztrák monarchia életéről csak édes-bús legendák, a lehári szentimentalizmus sugallta emlékek és színek maradtak volna fenn. Egyedül ő kísérelte meg, hogy mélyére hatoljon ennek az udvari etikettől és a civilizációtól formadíszeitől felcicomázott világnak és feltárja egy degenerált, perverz, bűnbe fulladó társadalomnak minden morális vétkét. Stroheim – úgy tűnik – különösen vonzódik mindahhoz, ami rút, torz és gonosz, ám ez soha nem válik öncélú mutogatássá nála. Démoni erőket szabadít fel hőseiben, az élet poklát próbálja ábrázolni - de a cinizmus, az ember megvetése mégis nagyon távol áll tőle. Filmjeinek közvetlen témája mindig a szerelem, melyet azonban végzetesen eltorzít a hőseiben lakó alantas indulatok feltörése. A Vak férjek (Blind husbands, 1918), a Bolond asszonyok (Foolish wiwes, 1921), a Víg özvegy (The merry widow, 1925), a Nászinduló (The weddig marsch, 1927) végül a legutolsó, befejezetlen Kelly királynő (Queen Kelly, 1928) – ugyanezen témák megannyi variációja. Kivételt csak a Gyilkos arany (Greed, 1923) című filmje képez, mely talán a leghíresebb műve. Ez a San Franciscó-i szegénynegyedek életéről szóló film okozta az első komoly összetűzést Stroheim és producerei között. Kíméletlen őszinteségét, naturalizmusát nem tartották filmszerűnek és a közönség elé soha nem engedték a maga teljességében. Annyira megcsonkították, megkurtították, hogy Stroheim sosem volt hajlandó nevével jegyezni a filmet. Csak 30 év múltán szánta rá magát, hogy megnézze az erőszakosan megváltoztatott filmet, mely mégis, így is világhírt szerzett neki és az egész modern filmművészetet befolyásolta.

Vak férjek (Blind Husbands ),1918
Az ördög álkulcsa (The Devil's Passkey ),1919
Szeszélyes asszonyok (Foolish Wives ),1921
Gyilkos arany (Greed ),1923
Víg özvegy (The Merry Widow ),1925
Nászinduló (The Wedding March ),1927
Kelly királynő (Queen Kelly ),1928
Nászút (The Honeymoon ),1929 (a Nászinduló második része)

Bíró Yvette: Erich von Stroheim, Színháztudományi és Filmtudományi Intézet, Bp.