A vasfüggöny mögé, az Álmodozások kora fiatal mérnökének kis budapesti szobájába betört a nagyvilág. Magyarországon az 1956-os forradalmat követő megtorlások után Kádár János a hatvanas évek elején meghirdette az "aki nincs ellenünk, az velünk van" jelszavát. 1956 céljai, a demokrácia és a függetlenség nem valósulhattak meg, de a lassú politikai és gazdasági konszolidációval szemben a kultúra terén igazi olvadás kezdődött.
Eljutottak Magyarországra a nyugati kultúra csúcsteljesítményei, a modern áramlatok: az "új regény", a strukturalizmus, a neoavantgard, a francia újhullám, a free cinema, Wajda, Fellini, Antonioni és a megújuló szocialista filmgyártások jelentős alkotásai. Felpezsdült az irodalmi élet, megjelenhettek a negyvenes évek végén elnémított művészek írásai. A művészet a közelmúltat az egyén erkölcsi autonómiája és közérzete szemszögéből elemezte. Egy-egy kulturális esemény tömegeket mozgósított. Írók, költők, festők, zenészek, filmesek közös törzsasztaloknál vitatták meg a művészet megújításának lehetőségeit. Különösen a fiatalok hittek az európaiság és magyarság, modernség és hagyomány sajátos és mindenkire kiterjedő szintézisében. A magyar film útját a Szegénylegények cannes-i világsikere mellett rangos külföldi fesztiváldíjak jelezték (a Sodrásban, a Tízezer nap, az Apa, a Hideg napok díjai).
Szabó István 1957-61 között Máriássy Félix rendezői osztályának hallgatója a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Osztálytársaival és más újhullámos nemzedéktársaival (Gaál István, Sára Sándor, Huszárik Zoltán, Gábor Pál, Kósa Ferenc, Kardos Ferenc, Elek Judit, Rózsa János, Sándor Pál) a Balázs Béla Stúdió kísérleti műhelyében tehették próbára először tehetségüket, aztán 1963-tól a nagyjátékfilmek terén is megtörtént az áttörés: új kifejezési formákat honosítottak meg, történelmi vagy szociológiai tárgyú műveikben is saját élményeiket dolgozták fel.
