2003. december 11.-15. között a Krakkói Magyar Centrum a városban működó Ars moziközpontban harmadszor rendez magyar filmszemlét. A szemlén bemutatják a Tesó, a Boldog születésnapot, A boldogság színe, a Telitalálat, és a Werkmeister harmóniák című filmeket. Naponta egy filmet vetítenek majd, a korábbi hangalámondásos gyakorlattól eltérően feliratos formában.
A rendezvény alkalmából Krakkóba látogat Dyga Zsombor, Mészáros Péter és Durst György producer.
Az alapítvány formában működő Krakkói Magyar Centrum vezetője Pászt Patrícia (a Centrum cime: Krakkó, Bracka u.15, e-mail: centrum@hungary.art.pl. A Centrum tevékenysége nem kizárólag filmes rendezvényekre korlátozódik, számos zenei, illetve modern táncművészeti program megvalósításában közreműködtek, kiállításokat szerveztek az elmúlt három év során. A Centrum célját Pászt Patrícia így fogalmazza meg az intézmény tevékenységét ismertető kiadványban: Központunk katalizátorként működve felgyorsíthatja a civil szféra alulról jövő, spontán kezdeményezéseit, utat nyithat egy szélesebb körű magyar-lengyel gazdasági-politikai együttműködés előtt, és a jövőben modellként, alternatívaként szolgálhat a nagy központi költségvetésből funkcionáló intézményekkel szemben.
Pászt Patríciával a hamarosan kezdődő filmszemléről, a korábbi két szemle tapasztalatairól, a lengyel és magyar film fejlődésvonalának különbségeiről beszélgettünk Krakkóban.
Milyen tanulságok bontakoztak ki előtted a korábbi két szemle alapján?
Mindkét korábbi szemle nagy sikernek bizonyult. A közönség elsősorban fiatalokból állt. A két legnépszerűbb alkotás a Moszkva tér, illetve a Valami Amerika volt. Török Ferenc és Herendi Gábor személyesen is elkísérte a filmjét Krakkóba. A közönségtalálkozókon pedig az a kép bontakozott ki előttem, hogy a fiatalok elsősorban a könnyebb fajsúlyú alkotások iránt érdeklődnek.
Természetesen mindig szembesülünk azzal is, hogy egy-egy tipikusan magyar utalásra, jellegzetes aurájú jelenetre nem mozdul rá a külföldi közönség. Ennek buktatóit jó lenne minél sikeresebben megkerülni.
Itt szeretnék köszönetet mondani a magyar filmeseknek a szemlék szervezésében nyújtott hathatós segítségükért. A Centrum 2001. tavaszán alakult meg, és ősszel máris megrendezhettük az első filmszemlét. Azt kell mondanom, hogy a magyar filmes szakma jól reklámozza magát Lengyelországban.
Ha már a magyar filmekről beszélünk, hadd említsem meg az Etiuda rövidfilm-fesztivált (2003. november 22.-27.). Ez alkalomból Krakkóban járt Gyürey Vera, a Magyar Filmarchívum igazgatója, s10 magyar kisfilmet, illetve egy Szabó István kisfilm-ciklust mutatott be az Etiudán. Mi is azt tervezzük, hogy a szemle keretében minden játékfilm előtt levetítünk egy díjazott rövidfilmet is.
Miben látod a magyar, illetve lengyel film fejlődésvonala közötti különbségeket?
Szerintem a magyar filmben sokkal erősebb a naturalisztikus vonal, míg a lengyel alkotásokban sokkal intenzívebb életet élnek a szimbolista, romantikus, illetve transzcendens elemek. Bár az utóbbi időben a lengyel filmek közt is megjelent egy realisztikusabb vonulat, ezt példázza a Magyarországon sem ismeretlen Szia, Tereska (r: Robert Glinski), illetve az Edi (r:Piotr Trzaskalski). Ez utóbbit most Budapesten, az Európa filmhét keretében, a Duna tévé bemutatóját követően ismét láthatják a nézők. A vígjátéki vonal is talán erősebbnek mondható a magyar filmekben.
Sok sikert a szemléhez!
Köszönöm.
