Meztelen férfi bámult ránk számtalan plakátról Karlovy Varyban. Kiderült, hogy foglalkozására nézve portás, a moziban vetített fesztivál-klip főszereplője. Az előadás előtt elhagyja fülkéjét és anyaszült meztelenül végigugrálja a színpadot, majd az üres nézőtér felé fordulva várja a tapsvihart. A nagy rangot jelentő "elő"-filmet idén Petr Zelenka készítette, ő nyerte tavaly a nagydíjat az Ördög éve (Rok Dábla) című rock-dokumentumfilmjével. A klip valószínűleg arra utal, hogy Karlovy Varyban a segédszemélyzet is lehet sikeres. A legnagyobb tapsot évek óta az a munkás kapja, aki a nagyteremben zajló esti vetítés előtt elviszi az álló-mikrofont a színpadról. Nélküle ma már szinte elképzelhetetlen lenne a fesztivál.

Tizenhat játékfilm szerepelt a versenyprogramban, Kelet-Európából mindössze egy cseh (Pupendo, r: Jan Hrebejk), egy cseh-szlovák (Kegyetlen játékok, r: Juraj Nvota), egy magyar (A rózsa énekei, r: Szilágyi Andor) produkció került bele.

Egyöntetű vélemény volt, hogy idén a skandináv filmek emelkedtek ki a mezőnyből. Dinamikus fejlődést eredményezett a skandináv országok filmiparának közös fellépése és együttműködése. Fiatal, tehetséges alkotógárda jelent meg a nagy elődök, Victor Sjöström, Carl Dreyer és Ingmar Bergman nyomában. Ezek a filmek megtalálták az egyensúlyt a művészet és a profitérdekeltség között. Nem csak a fesztiválok díjait aratják le, a közönségüket is megtalálják a hazai és a külföldi mozikban egyaránt. Alacsony költségvetéssel, jó forgatókönyvekkel, könnyed stílusban elsősorban saját korosztályuk problémáit dolgozzák fel.

"Attól tartottam, hogy az emberek szomorúak és depressziósak lesznek filmemtől. A visszajelzésekből azt szűrtem le, hogy a szomorúság mellett dühöt is kiváltottam. Vannak esetek, amikor a düh konstruktív, és felébreszti a segítés szándékát. Látnunk kell, hogy a szex-ipar egy nagyobb probléma része, olyan kérdés, amely egyrészt a szegények és a gazdagok közötti szakadékkal, másrészt a férfiaknak a nőkhöz való viszonyával kapcsolatos" (Kamera.co.uk) - nyilatkozta Lukas Moodysson harmadik játékfilmjéről, a Liljá-ról (Lylia 4-ever). A rendező hírnevét két korábbi filmje, a Kurva Amal (Fucking Amal, 1998) és az Együttlét (Tillsammans, 2002) már megalapozta, ő az egyik legnépszerűbb rendező Svédországban. A Lilja Oroszországban játszódik, de a világ bármely pontján is játszódhatna. Nehéz megrendülés nélkül nézni a tizenhat éves Lilja és a tizennégy éves Vologya sorsáról szóló történetet. A magukra hagyott gyerekek közösen próbálnak fennmaradni a közömbös, olykor ellenséges felnőtt világban. Lilja pénz és háttér nélkül úgy boldogul, ahogy tud, testét bocsátja áruba. Miközben egyre mélyebbre csúszik a prostitúció világába, Vologyát is magára hagyja, mert megbízik abban a fiatal férfiben, aki magával viszi Svédországba, az álmok birodalmába. Álom helyett azonban végképp megpecsételődik a sorsa. Mindegy tehát, hogy hol él, ugyanaz a sors vár rá mind Nyugaton, mind Keleten. A Lilja szerepét játszó Okszana Akinsina (akiben a kritikusok a második Amélie-t, azaz Audrey Taotout vélték felfedezni) érzékenyen játssza a kegyetlen mai mese főszerepét, képviselve a rohamosan átalakuló, globalizálódó világunkban sodródó fiatalokat, akik minden támasz nélkül kallódnak, anélkül, hogy ez bárkit is érdekelne.

Morten Tyldum a norvég közönséget hódította meg az elmúlt években. A fesztiválon két filmjét is vetítették. Versenyben indult a Haver (Buddy), amelyben húszévesek kerülnek válaszút elé. Siker és karrier, vagy barátság? Feláldozzuk-e a sikerért barátaink bizalmát? Mennyire fontos a barátság? Ezeket a kérdéseket veti fel a három huszonéves norvég fiatalemberről szóló film. Az általuk készített filmnaplóból, amelynek részletei láthatók a nagyfilmen, egy nyitott, felszabadult életstílus bontakozik ki, amelybe beletartoznak a kudarccal végződő szerelmi ügyek, vagy egy korábbi kapcsolatból született gyerek körüli bonyodalmak. A film őrzi életük sorsfordulóit. Aztán adódik egy alkalom, hogy a televízió nyilvánossága elé kerüljön a filmnapló, életük titkos részleteivel, élő adásban. Csábító az ajánlat, pénzt és karriert jelentene, és egyúttal barátságuk végét. Nemet mondanak a televíziónak és a független életet, a barátságot választják. Valószínűleg a nézők is ezt tették volna, mert ennek a filmnek ítélték a közönség díját.

Morted Tyldum másik filmje, a FIPRESCI-díjas Utópia – Senki sem lehet tökéletes egy tökéletes országban (Utopia – Nobody is perfect in a perfect country ) műfaját tekintve groteszk szatíra. A különálló epizódokból álló film szellemesen, szinte "csehes" humorral kritizálja a "rendes norvég polgárt" és az országot jellemző viszonyokat.

A fiatal dán filmesek közül legutóbb Natasha Arthy neve vált ismertté. Nemzetközi fesztiváldíjak tucatját nyerte 2000-ben készített vígjátékával (Csoda,Mirakel, 2000). Idén a Régi, új, kölcsönzött és kék (New, Old, Borrowed and Blue) című filmjével szerepelt a versenyprogramban. A "dogma"-filmek újabb darabja a minden szabályt felrúgó, ellenállhatatlan szerelemről szól, egy öntörvényű menyasszonyról, aki nemet mond az esküvőn, sorsára hagyja a vőlegényét és az elképedt násznépet, majd elmenekül régi szeretőjével. Miként az előbbi filmek, a Régi új, kölcsönzött és kék is arról szól, hogy a jóléti társadalomban a fiatalok nem akarják szüleik biztonságos polgári életét élni, az anyagi javak, a társdalom által elvárt formák betartása helyett a spontán érzelmeket helyezik előtérbe. A film végén a Dogma 95 bizonyítványa látható, ami igazolja, hogy a forgatás az előírt szabályoknak megfelelően zajlott, azaz szűkített stábbal, kézi kamerával, természetes világítással, sok improvizációval.

A Variety kritikusainak válogatásában szerepelt az izlandi filmgyártás legújabb felfedezettjének, Dagur Karinnak a világ számos fesztiválján feltűnést keltett filmje, a Noi, az albinó (Nói, the albino). A főszereplő Noi, a mindenki ellen lázadó tizenéves fiú indulatait a jéghegyekkel övezett izlandi falu dermesztő hidege sem hűti le. Őt nem érdekli a hóval borított festői táj, sem a nagyanyja, aki neveli, sem az iskola, ahonnan végül kicsapják. Mindenáron el akar innen menni, ezért még egy bankot is kirabol. Ellenállását egy természeti katasztrófa töri meg. Egy lavina következtében mindenki meghal, még az a lány is, akivel meg akart szökni. Csak ő éli túl, és most, amikor minden ellensége halott, amikor szabadon bármit megtehet, rájön, hogy nincs miért élni...

Az ázsiai filmgyártás szintén az érdeklődés középpontjába került az elmúlt években. Kim Ki Duk a dél-koreai filmgyártás különleges alakja. Az elmúlt öt évben vált a fesztiválok közönségének ünnepelt alkotójává, bár hazájában nem olyan népszerű, mint külföldön. Tavaly minden filmjét levetítették Karlovy Varyban, a 2002-ben készült Bad Guy-t is, amely a szex-ipar kisstílű maffiózója és egy diáklány közötti pusztító kapcsolatról szól. A versenyprogramban legújabb filmjét, a Parti őr-t (The Coast Guard) mutatták be. Az előző filmjeihez képest hagyományosabb stílusban készült mű mérsékeltebb fogadtatásban részesült, de a FIPRESCI zsűri így is neki ítélte a díjat. A szkeptikusok szerint a filmet azért küldték Karlovy Varyba, mert itt alacsonyabbra helyezik a lécet, mint Berlinben vagy Cannes-ban, és itt talán nagyobb az esélye. A Parti őr műfaja pszichológiai dráma, amely a Dél- és Észak-Korea határán lévő katonai bázison játszódik. Főszereplője az engedelmes katona, aki veszélyes őrültté válik, amikor parancsteljesítés közben véletlenül megöl egy fiatal civil férfit. A hadseregben kitüntetik, a civil lakosság bosszúért liheg, megtámadják és félig agyonverik. A katona képtelen feldolgozni a történteket, rémálmok gyötrik, céltalanul lövöldözni kezd. Útja a pszichiátriai klinikára vezet. A rendező a film végi feliratban megjegyzi: "Remélem, a két Korea egyesítése békésen fog zajlani". A kissé képletszerű lélektani dráma a háborúk abszurditását, lélekpusztító hatását állítja középpontba.

Az oroszok egy huszadik századi, orosz Lear király történettel versenyeztek, amelyben az otthon nélkül maradt szelíd, kékszemű nagymamát egyik unokája sem akarja befogadni, holott saját házát adta el, hogy segítse gyermekeit. Végül, mint a mesében, a legkisebb, csecsenföldi menekült unokához költözhet. A Babuska, (Babusja) Lidia Bobrova orosz rendező harmadik játékfilmje az emberek közömbösségét, az empátia hiányát, a csak saját érdekeket szem előtt tartó magatartást mutatja be a rendszerváltás utáni Oroszországban. A jó szándék ellenére, a nagymama szerepének kevésbé árnyalt megformálása miatt a filmnek nem sikerült igazán erőteljes drámai hatást elérnie.

Alain Corneau, a francia versenyfilm rendezője a nyugati és keleti életforma között húzódó kulturális tradíciók különbözőségeit tárja elénk nyers őszinteséggel a Félelem és reszketés (Stupeur et tremblements) című filmjében. A főszereplő (Sylvie Testud) egy belga lányt alakít, aki Japánban élt öt éves koráig. Felnőtt korában visszatér, mert meg akarja ismerni az országot. Munkát vállal egy nagy tokiói cégnél, ahol meglepetéssel tapasztalja, hogy állandóan falakba ütközik. A szigorú alá-fölé rendeltségi viszony engedelmességet és alázatot követel, az egyén nem létezik, kérdezni, gondolkodni tilos. Japánban tanulja meg, hogy hol húzódnak saját személyiségének határai, mihez tud és akar alkalmazkodni és mihez nem. "Saját élményeim motiváltak a film elkészítésére. Azt akartam elmondani, hogy miként talál rá valaki az identitására egy szélsőséges helyzetben. Japán misztikus ország, a szó jó értelmében igazi talány, az utazás vége. Mi európaiak – kultúránktól függően – különbözőképpen vélekedünk Japánról, amely olyan, mint a tükör, mindenki mást lát benne" – nyilatkozta Alain Corneau. Sylvie Testud, aki a film kedvéért ezerháromszáz japán mondatot magolt be a forgatás előtt, a legjobb színésznő díját nyerte ezért a szerepért.

Végül a csehekről néhány szó. Az Oscar-díjra jelölt Élet mindenáron (Musime si pomahat, 2000) elsöprő sikere (34 ország vette meg) után Jan Hrebejk új filmjével, a Pupendóval nyitották meg a fesztivált. A Pupendo Hrebejk történelmi utazásának negyedik darabja. A Big Beat az ötvenes évek, a Kuckók (Pelisky, 1999) a hatvanas évek, Az élet mindenáron a második világháború korszakának, a Pupendo pedig a nyolcvanas évek Csehszlovákiájának látlelete. A nyolcvanas években játszódó Pupendo Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjére emlékeztet, de azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy míg a politikai légkör hasonló a két filmben, Mészáros filmje az ötvenes években játszódik. A Pupendo két főszereplője különböző politikai magatartást képvisel. Bedrich Márát, az ismert szobrászt kirúgják a prágai Művészeti Akadémiáról politikai nézetei miatt, az iskola igazgató Mila Brecka előnyt húz a párttagságából, amit azzal indokol, hogy "belülről" bomlasztja a pártot. "Nem ítélek el senkit, de szeretném oszlatni a nemzeti zűrzavart" - mondta Hrebejk egy interjúban.
"A boldog családok hasonlítanak egymásra; minden boldogtalan család viszont a maga módján boldogtalan" – mondja Allis Nellis, a tavalyi év legsikeresebb cseh filmje az Utazás (Vylet) rendezője. A cseh-szlovák koprodukcióban készült abszurd roadmovie-ban a nagymama beteljesíti álmait, a mama már nem kezeli gyerekként lányait, a lányok nem nézik hülyének férjeiket, és az apa hamvait út közben szétszórják az országban. Allis Nellis 1999-ben, egy vidéki városban történt kisstílű választási csalásokról készült keser-édes vígjátékát, az Ec-pec-et (Ene-bene) a tavalyi cseh filmhéten mutatta be az Örökmozgó. Az Utazásban a rendező az abszurd-groteszk műfajt folytatja. A rekord nézőszám mellett 2002-ben megkapta a cseh kritikusok díját, és a legjobb forgatókönyvért járó Cseh Oroszlánt.

A fesztiválon bemutatott tizenhat film közül öt volt több ország által gyártott koprodukció. Ez az arány valószínűleg növekedni fog az elkövetkezendő években, mivel az európai kis országok nem tudják önerőből finanszírozni a költséges filmgyártást. Lehet, hogy a nem túl távoli jövőben nem is egyes országok, hanem földrészek alkotásai méretnek majd meg a fesztiválokon, mert eldönthetetlen lesz, hogy a négy, öt, vagy több koprodukciós partner közül melyik nemzet jegyzi a művet. Nem tudom, hogy ez baj vagy nem, de az biztos, hogy a Karlovy Vary fesztivál jelentősége és megítélése évről évre javul, amit a filmek magas színvonala is alátámaszt.