A köznapi életben egyre szaporodó kép alapú kommunikációs gesztusok jól megdolgozzák az ember képi gondolkodását. Ha akarjuk, ha nem, mindnyájan egy belső képet építünk magunkban a körülöttünk lévő világról. Aztán azt hisszük, hogy ez megegyezik bármiféle valóságos világgal. A civilizált társadalmi létformában számos helyről kapunk olyan vizuális motívumokat, amelyekből mindenki felépítheti magának a saját fiktív valóságát; és fel is építi. A minket körülvevő képek definiálják a világ minden szegmensét:

Magunkat, másokat, a magunk és mások közti viszonyokat, a férfit, a nőt, a gyereket, az öreget, a színes-bőrűt, a féllábút...

A definíciók sűrűsége és szövevényessége közeggé válik, megszűnik a képek definiáló szerepe és a kép tény lesz.

Hajdanán, úgy tartotta a mondás: Minden nő gyönyörű.

Ma, úgy tartják a képek: minden nő meztelen.

A meztelenre vetkőztetett nő vizuális jelként való gyakori használata - reklámokban, filmekben, plakátokon - központi és általános programmá tette a szexualitáshoz fűződő összes tevékenységet. Ezen felül az élet más-más területeiről, számtalan fogalmat, tárgyat, társít hozzá. Ez nem csak a reklámok képi világára, az élettérre, de a képzelő, gondolkodó ember benső világára is hat.

A meztelen nő fontos napirendi ponttá vált. A szexualitás a személyes, intim szférából kikerült a közösen használt életterekbe.

Vanessa Beecroft, képein ipari mennyiségű uniformizált, ruhátlan női testet sorakoztat fel. Bevetésre várnak, a szinte egyforma, szigorú szabvány szerint készült gesztus nélküli nők. A reklám, a film és divat világán keresztül, a köz tudatába sulykolt betegesen egységes, élettelen, művi nőideálokat sorakoztat a képein.

Az ilyen szabványos felépítmények, túlreprezentáltak a mai társadalmakban. Ez a személytelen női létforma válik tömegek vágyának tárgyává. Beecroft meztelen női felhívják a figyelmet a társadalomban kialakult nő-kép abszurditására.

A világot elárasztó, képeken keresztül zajló üzenetek - az uniformizálás mellet - nagy hangsúlyt fektetnek a kategorizálásra. A televízió, a filmek, a reklámok kategóriákba terelnek mindent. Ezzel egyszerűsítik a tájékozódást és termelik a sztereotípiákat.

Beecrofthoz hasonlóan Cindy Sherman is a film, divat, reklámkultúra által definiált fogalmakra építi képei szimbolikáját. Cindy Sherman Untiled Film Stills című sorozatának szereplői, a köztudatban élő asszony, nő és lány típusokat jelenítik meg. Cindy Sherman sorozatának képein Cindy Sherman látható, hol diáklányként, hol Hamupipőkeként, hol pedig jómódú középkorú asszonyként. Önmagából hoz létre bármilyen kategóriába sorolható nőt úgy, hogy saját lényének alkotó elemeit cseréli fel, a már köztudatban élő típusok bármelyikének jegyeivel. Egy, már meglévő algoritmus mentén teremt meg magából bármit.

Azt, hogy Cindy Sherman teremthet, és teremtményei azonosíthatóak, a fejünkben élő sztereotip képek teszik lehetővé. Sherman egy másik eszköze, az ábrázolt karaktereinek létrehozásában, az arc szuggesztivitásának alkalmazása.

Az emberi tekintet és az arc kiemelt szerepű kommunikációs felület, mélyre ható a kifejező ereje. Az arc szuggesztivitásával operál Gottfried Helwein - nagyméretű hipperrealisztikus festményein -, és Marie-Jo Lafontaine is.

Lafontaine sorozatának képein nem tűnik el az emberből semmi. A három képen három gyermekportré természetes, tiszta tekintete őrzi az ember létezését, létezni akarását. Egy-egy őszinte, tiszta gyermektekintet alatt egy-egy őszinte tiszta gondolat olvasható, mely felerősíti a tekintetek üzenetét. A feliratok a kép alsó egyötödén, egyszínű fa felületre bronz betűkkel vannak kirakva. A kép elemeinek struktúrája és a narratív elem alkalmazása, az álló formátumú plakátok és a city light típusú reklámok felületeire rímelnek. A szuggesztív, beszélő, üzenő "fejek" meggyőznek az élet létéről és az ahhoz való feltétlen ragaszkodásról. A kép nagy mérete, a felnagyított arc, egy intim testközelség érzetét kelti. A fej, az arc és a tekintet szuggesztivitásának ilyen módon való felhasználása, a képi üzenetek világában jól ismert, bevett kommunikációs gyakorlat. Mozgósíthat cselekvésre, felhívhatja a figyelmet egy termékre, de ugyanúgy közvetítheti Lafontaine, Helwein, Sherman üzenetét.

Más tartalmat kapunk, de a forma majdnem azonos.

Nan Goldin képeinek történetei a teremtett világunk egyik legteremtettebb szegmensének kulisszái mögött játszódnak. A transzvesztiták élete, ahol egymásba olvad az exhibicionizmus, a tetszeni vágyás, az átváltozás, és a mindenható divat. Nan Goldin "vizuális naplója" a film és a divatfotózás előadásmódjában ábrázolja ennek a teremtett, ál valóságnak az ellentmondásait.

A Gilles-ről és Gotscho-ról szóló sorozat egy meleg férfipár intim és közvetlen életének pillanatait mutatja meg egészen Gilles haláláig. A sorozat elemei olyanok, mintha egy róluk szóló filmből kivett állóképek lennének, de emlékeztetnek a képregény struktúrájára is, noha a tartalmuk eltérő. A szekvencia a konceptuális fotóművészetnek olyan nyelvi eszköze, amelyet a vizuális kultúra más területeiről vett át.

Tracey Moffatt görkorcsolyázó lányai viszont csábító, de szintén fiktív világba vezetnek. Küzdelmük kemény, mozdulataik határozottak, de ábrázolásuk lágy és érzékeny. Moffatt inspirációjául az amerikai "junk tv" erőszakos, agresszív töltetű, műsorai szolgáltak.

A fotó, mint médium, és a fotográfiai kép mindennapos használata az utóbbi években felértékelődött.

A fotóművészet új irányainak egy része idomul ehhez az új kontextushoz. Használja a reklám, a film, a tömegtájékoztatás formanyelvi elemeit. Beépíti magába azt a fiktív valóságot, amelyet a kép alapú tömegkultúra definiált. Ez az átalakulás érződik ezen a kiállításon is.

Cindy Sherman Untiled Film Stills című sorozatáról lásd még Sárosdy Judit cikket: www.filmkultura.hu/regi