A filmgyártás rendkívül összetett jelenség. Szerepet játszik benne a tehetség, sok kiemelkedő képességű ember közös munkája, illetve a sokszázezer néző differenciált elvárásai. Ráadásul olyan területről van szó, ahol a lengyel eredmények összefonódnak a világ filmgyártásának sikereivel, így alakul ki európai jelenlétünk. Mindez nagyon széles kérdéskört jelent, aminek megvannak a maga sajátos, a filmgyártást a művészet más területeitől megkülönböztető tulajdonságai. A Filmművészeti Intézet (Instytut Kinematografii) létrehozása lehetővé teszi ezeknek a kérdéseknek az összefogását. A megoldást már Európa számos országában alkalmazzák. Még nem dőlt el, mi lesz pontosan az intézmény neve, a magam részéről mindenképpen szeretném, ha magában foglalná a "művészet" szót, mivel ebben látom kifejeződni az új szerkezeti-szervezeti megoldás eszmei lényegét.

A Bizottság által nyújtott lehetőségeket kimerítettük. A filmes közösség sok éven keresztül valamifajta szigetként funkcionált, a lengyel valóság demokratizálódásához jelentős mértékben hozzájáruló filmesek elsőként törték meg az állam hegemóniáját, és az alkotócsoportok révén önállóan döntöttek arról, milyen is legyen a lengyel filmművészet. A helyzet azonban az állam átalakulását követően gyökeresen megváltozott - kialakult a parlamenti demokrácia, fejlődésnek indult a piacgazdaság. Meg kell tehát változnia annak a struktúrának is, amelynek keretében a filmgyártás működik. Az új helyzet nagyfokú szakmai hozzáértést igényel, amivel a minisztérium hivatalnokai nem rendelkeznek. A filmes ügyeknek a minisztériumi struktúrából való kiemelése azonban semmiképpen nem jelenti, hogy a minisztérium elveszítené az Intézet ügyeire gyakorolt befolyását, hiszen két alapvető döntéshozatali kör továbbra is a minisztérium hatáskörében marad. A minisztérium dönt majd az Intézet igazgatójának személyéről, aki nyilvánvalóan alapvetően meghatározza majd az Intézet arculatát, megjelenését, a tevékenységekben megnyilvánuló prioritásokat stb. A másik, talán még fontosabb döntés a költségvetést érinti - az Intézetet a minisztérium fogja finanszírozni az állami költségvetésből, reményeim szerint lehetővé téve az intézmény megfelelő működését. Szó sincs tehát arról, hogy meg akarjuk kérdőjelezni a filmművészetnek a nemzeti kultúra fő áramában való jelenlétét.

A film esetében valóban nagyon keskeny, nehezen meghatározható és folyamatosan változó a határvonal a művészet és a kommersz alkotások között. Képzeljünk csak el egy művészi értékű komédiát, amely hatalmas kasszasikert arat és ekkor valaki megkérdezi, hogy ez a film mért is részesült állami támogatásban. De fordítva is felvetődhet a kérdés: érdemes-e részt venni egy rendkívül ambiciózus, ugyanakkor kulturális szempontból akommunikatív, hermetikus film támogatásában? Ezért aztán az Intézet élére olyan valakit kell állítani, aki még a film leforgatása előtt megfelelően meg tudja ítélni az anyagot. Ehhez természetesen nem elegendő egyetlen ember bölcsessége, az igazgatónak komoly szakértői háttérre lesz szüksége. Még így sem lehetünk száz százalékosan biztosak benne, hogy a végső eredmény nem okoz-e majd csalódást. Egy a biztos: rossz forgatókönyvből soha nem lesz jó film. Jó forgatókönyvből lehet rossz film, de fordítva soha.

Csak megerősíthetem, hogy a film ötletét Mihalkov a velencei tengerparton vázolta fel egy darabka papírra. Az ilyen ötletek sikeres megvalósításához azonban mindenképpen vérbeli szakemberre van szükség. És persze tehetségre, ami a művészetben, így a filmművészetben is alapvető dolog. Meg egy olyan adottságra, amivel az Úr csak keveseket áldott meg: az álmok megvalósításának képességére gondolok. És akkor még nem is említettük magát a munkát. A filmművészeti főiskola elvégzése önmagában még semmire nem jogosít.

Amikor egy elsőfilmes egymillió zlotyt kap a műve megvalósítására, tudatában kell lennie egyrészt annak, hogy egy kezdő semmilyen más területen nem kap képhez ekkora összeget, másrészt annak, hogy a demokratikus társadalom olyan privilégiumban részesítette, ami egyben kötelez is.

Úgy vélem, hogy ez a kérdés egyenrangú a filmkészítés ügyével. A film a filmművészet leglényegesebb eleme, ami azonban csak akkor nyeri el értelmét, ha eltalál a nézőhöz. Mit tehetünk annak érdekében, hogy a fajsúlyosabb, útkereső, szűkebb rétegekhez szóló alkotások a piaci körülmények között se tűnjenek el? Az Egyesült Államok egyetemein léteznek például úgynevezett art house-ok, amik némiképp a lengyel stúdió-jellegű mozikra emlékeztetnek és az a feladatuk, hogy a fentebb említett filmeket eljuttassák az útkereső nézőkhöz. Nem piaci, hanem kulturális lehetőséget kínálnak. Nálunk hasonló szerepet töltöttek be a jelenleg újjászületőben lévő filmklubok. Egyre több ember szeretne kapcsolatot létesíteni a jó filmekkel, a színvonalas, gondolkodásra késztető filmművészettel. Ezt a folyamatot, ami a civil társadalom kibontakozásának egyik megnyilvánulási formája, mindenképpen támogatnunk kell. Azt szeretném, ha az Intézetből kiáramló pénzösszegek kreatív energiává alakulnának, támogatva ezzel az egyének, az önkormányzatok, a különböző szervezetek kezdeményezéseit anélkül, hogy - a korábbiakkal ellentétben - minden kapcsolódó kötelezettséget magunkra vállalnánk. Hiszek a demokrácia kultúrateremtő erejében, ami hatalmas lehetőségeket kínál a gondolkodásmódjukat átértékelő emberek számára. (...)

Televízió, videokölcsönző mindenütt van.

Miért is ne? A film-ember-társadalom relációban zajló kommunikációról van szó. Manapság az élet minden területén új technológiák jelennek meg. A mozi a bolthálózatokhoz, a metróhoz hasonlóan valóban a városi infrastruktúra része lett, de ettől a többi filmközvetítő technikai eszköz még nem veszítette el a jelentőségét. (...) Egyetértek azzal, hogy van még mit munkálkodnunk a szükségletek fejlesztésén, ám ezt követően az ajánlatok szinte maguktól bukkannak majd elő. A gond az, hogy a nézők nem mindig tudnak szelektálni, alávetik magukat a műsor diktatúrájának.

Előkészítés alatt áll két szerződés, amelyeket a nemzeti kultúra vezető intézményeivel, a közszolgálati televízióval és a közszolgálati rádióval szeretnék aláírni. Nagyra értékelem azt, amit a televízió eddig csinált, hiszen a kultúra területén igenis sokat tett, többet, mint az európai televíziók jelentős része, ám én még ennél is többet szeretnék elérni. A televíziónak meghatározó szerepe lesz a mai lengyel filmművészet, filmgyártás arculatának megteremtésében, a Filmművészeti Intézetnek tehát szoros együttműködést kell kialakítania vele. Mindez természetesen nem jelenti, hogy a televízió felhagy a népszerű sorozatok gyártásával, ám a mindnyájunkat érintő kérdésekben megegyezésre kell jutnunk.

Egyetértek abban, hogy ezt a kérdést a közös társadalmi érdek kategóriái között kell kezelni, hiszen mind a televízió, mind a minisztérium az állam megnyilvánulási formái. A kultúrának az a területe, amire jelenleg figyelmünk irányul, egyértelműen meghatározott. Az a véleményem, hogy a televízió az elmúlt évek során sokkal többet tett a filmek érdekében, mint a minisztérium vagy a Filmművészeti Bizottság. Kár, hogy ez eddig nem vont maga után semmiféle szerkezetváltást, ám ami késik, nem múlik. Ebben látom az én feladatomat.

Az amerikai filmek dominanciája abból fakad, hogy az amerikaiak valóban nagyon értenek a filmgyártáshoz. Az évi többszáz film között mindig akad néhány tucat színvonalas alkotás, ezeken belül pedig több, a piaci és művészeti követelményeknek egyaránt megfelelő remekmű is.

A dominancia másik oka azonban a jó lengyel filmek csekély száma. Amennyiben jó és fontos film jön létre, a nézettség azonnal eléri, sőt esetenként meg is haladja a legnagyobb amerikai kasszasikerek nézettségét.

Nem feltétlenül. Az utóbbi időben nagy sikert aratott a Dzień świra (Egy flúgos napja) és a Kiler. Időről időre felbukkan egy film, ami felkelti a lengyelek érdeklődését. Ha úgy érzik, hogy a film róluk szól, özönlenek a moziba. Van tehát igény a jó lengyel filmek iránt és létre is jönnek ilyen filmek. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy minél több ilyen film legyen. Egy miniszter azonban soha nem fog filmet forgatni.

Nemcsak őket.

És a teljes gyártási folyamatot. De mi lesz a forgalmazással? Nemrég készült Przemysław Wojcieszek Glośniej od bomb (A bombáknál is hangosabban) című filmje. Érdekes, széles nézői érdeklődésre számot tartó alkotás, aminek egy évig nem akadt forgalmazója. Végül a rendező magára vállalta a forgalmazást. Hasonló esetekben mit tud majd segíteni az Intézet?

Az a gond, hogy elvesztettük a forgalmazásra gyakorolt hatásunkat. Jómagam még 1994-ben részt vettem egy országos mozihálózat tervezetének a kidolgozásában. Minden mozi egyetlen struktúra része lett volna. Nem veszett volna el a mozi kultúrateremtő ereje, ugyanakkor üzleti téren eredményesebbek lehettünk volna. Egyetlen multiplex sem jöhetett volna létre a mi részvételünk nélkül. A dolog abszolút megvalósítható lett volna. Időközben azonban a mozik a telkekkel és az összes ingósággal együtt átkerültek az önkormányzatok kezébe. Úgyhogy egyetlen eszközünk maradt, a meggyőzés, ami meglehetősen kevéssé hatékony eszköz. (...) Nem gondoskodtunk arról sem, hogy amikor a külföldi befektetők nekiláttak a multiplexek építésének, akkor mi a magunk részéről elérjük, hogy legalább a legkisebb teremben vetítsenek művészfilmeket. (...) Jelentős összegre volna szükségünk ahhoz, hogy egy ilyen termet mondjuk kibéreljünk lengyel alkotások vetítésére. Ez a pénz nem áll a rendelkezésünkre. (..)

Ez számomra is teljesen érthetetlen. A Megállapodás szövege jelenleg a köztársasági elnök előtt van, és hamarosan sor kerül a ratifikálására. A 90-es évek elején valóban sok koprodukció született nálunk, szép eredményeket mondhattunk a magunkénak. A csúcs a Schindler listája volt. Úgy tűnt, hogy ennél még jobb is lehet, amikor egyszercsak az egész folyamat elhalt. Hollywood minden évben több tucat filmet forgat Európában, mivel ezt igényli a forgatókönyv, vagy mondjuk egy európai regény megfilmesítéséről van szó. Egy feltételnek azonban minden esetben meg kell felelni: a költségvetésnek legalább 30%-kal alacsonyabbnak kell lennie, mint az amerikai forgatás esetében. A hollywoodi porducerek nem fognak Európában forgatni, ha ez nem éri meg nekik. Bár időnként, így mondjuk Spielberg esetében, más tényezők is szerephez juthatnak. Spielberg az egész díszletet felépíthette volna az Universal Studióban. Művészi szempontok döntöttek Krakkó mellett. (...)

A koprodukciók nemcsak azért fontosak, mert pénzt hoznak, hanem azért is, mert a szakembereink megismerkednek a különböző technikai újdonságokkal. Az alkalmi jellegű, esetleges vállalkozások azonban semmiképp nem mondhatóak elégségesnek. Be kell épülnünk Európa filmgyártásába.

Az I. międzyzdroji filmfesztivál idején egy asztalhoz ültettem a filmeseket és a bankok képviselőit, hogy együtt gondolkodjanak el azon, mivel tartozik a fiatal lengyel demokrácia a kultúrának. Nagyon érdekes beszélgetés volt és nem tagadom azt sem, hogy a bankszakemberek jobban szerepeltek benne.

Kino, 2002. 11.