Petr Zelenka – a tavalyi győztes - gondoskodott róla, hogy minden előadáson cseh filmet vetítsenek a fesztivál mozivásznain! Ő rendezte ugyanis a minden film előtt levetített fesztiválfilmecskét. Tömör, kis, kerek történetet, azonosítható, poétikus kisrealista stílusban, finoman ironikus és önironikus hangvétellel, bumfordi bájjal – és valóban meglepetést tartogató poénnal. Kis mozivarázslatot,
Megtartotta a karlovy varys fesztiválfilmek/és éves plakátok színvilágát, a barna sárgát. Története este játszódik, egy kisfiú ételhordóban viszi a vacsorát a papájának, a városi színház éjszakai portásának. Azonnal felismerjük a portásfülkében a tavalyi plakátot. Már a sötét utcán gyanakodtunk, a gyöngén megvilágított előtérben majdnem tudtuk, a színházterem – a színpad - robbanó fényözönében aztán teljesen megbizonyosodtunk – ez Karlovy Vary város színháza, az alkotók tiszteletére tartott díszelőadások méltó helyszíne, nemrég restaurált mennyezetfreskóját Gustav Klimt festette.
A film poénja pedig azzal épül fel, hogy a kisfiú apja elhajigált ruhadarabjait követve végigbotorkál a zenekari árkon s egyéb rejtélyes színházi folyosókon, majd némi térszervezési bakugrással az erkélyről néz le a színpadon tomboló papára, aki anyaszült meztelenül, önfeledten táncol. A gyerek elneveti magát, ijedten lekuporodik a korlát védelmébe, aztán megint kikukucskál.
Miről szól ez a film? A kulisszák enyves festék illatának nevezetes ragályosságáról, a mindenkiben ott búvó magát megmutatni akarásról, az önfeledt, kiszolgáltatott odaadásról és arról, aki ezt kilesi? A művészetről meg a nézőről?
Jó kis filmecske volt ez, kívülről megtanultuk, de idővel unni kezdtük, hogy folyton ismétlődik. Akkor dobta be Zelenka a variációt, ami csak abban különbözött az első filmtől, hogy a kisfiú magával vitt a vacsorahordásra egy kislányt. Végigvezette az úton, s onnan föntről neki is megmutatta a papát a színpadon. Ő most már nem lepődött meg annyira, de a kislány szeme elkerekedett. Kötöttünk fogadásokat, hogy harmadjára az osztályt vagy a családot hozza-e el a gyerek, de Zelenka megállt a második variációnál. A mű kész, az élményt felfedezték, a felfedezést megosztották, hogy még hány emberrel, az már csak mennyiségi kérdés. A történet kerek. Elindult.
A tombolva táncoló alak mozgásvariációi állóképeken rögzültek: fotón a fesztivál plakátján, a katalógus borítóján, a fesztiválpalota homlokán hétszer, tüllszoknyában felkasírozva a Thermal szálló oszlopai mellett, s apró figuraként a vetítőtermek bejáratánál
Amit Zelenka a nyitófilmmel végzett el, azt kellett megcsinálnia a fesztivál designerének, jeles cseh díszlettervező Choholoubeknek. Fesztiváldíszbe kellett öltöztetnie a várost, a díszítés mellett praktikus, irányító-magyarázó funkciókat is ki kellett találnia s el kellett látnia – kevés eszközzel, áttekinthető variációsorral, a képvilágot egységben tartva – és gondolom -, viszonylag olcsón. Ennek a díszletnek két hetet kellett kibírnia. Vagy nincsenek firkálók a városban, vagy naponta cserélték a megrongált darabokat, vagy minden külső elemet naponta fedél alá vittek éjszakára, a díszletek s kellékek végig jó állapotban maradtak.
Hogyan oldott meg nem egyszerű feladatát Choholoubek?
Karlovy Vary egységes építési stílusú, áttekinthető szerkezetű, monarchia-beli elegáns fürdőváros. A kanyargó Vltava két oldalán épült ki a sétányt szegélyező fürdőpalota sor, a vendégeket és a várost ellátók, kiszolgálók házai s a kisebb szállodák a folyócska öblének oldalain magasodó dombokra települtek. Ha a várost felöltöztető tervező valamire fel akarja hívni a figyelmet, egészen más stílust és színvilágot kell használnia. Ezért választotta Choholoubek ez évre a legegyszerűbb geometrikus alapformákat, a hasábot és a kockát, a színek közül a pirosat és fehéret, anyagból pedig a nylont, - mintának a steppelést -, s az átlátszó műanyagot, a plasztiklapot, s csak kiemelt pontokon, mértékkel a költségesebb, munkaigényesebb alumíniumot.
Döntő feladat a Hotel Thermal felöltöztetése. 1979-ben építették a folyó szigetére ez a 14 emeletes körszállót két emeletes lapos téglalap alapzatra. Brutális beton szocreál. Olyan csúf, hogy a jelmez, a kendőző beburkolás sem segít rajta. S oly hatalmas, hogy nincs az a textilgyár, ami elég kelmét tudna termelni rá – esős vidék ez, a papír rögvest ronggyá foszlana. Csak kozmetikázni lehet rajta – oszlopait, falait díszíteni….
Gondos építészei a fesztivál céljaira találták ki. Elfért benne az összes vendég és a fesztivál irodái. 1200 személyes a nagy mozija – díszbejárattal, sztároknak szánt, impozáns lépcsőzettel és protokolláris óriási hallal, van még vagy 8 közepes és kisebb terme (A,B,C,D), kanyargó meg szögletes belső lépcsői, galériái. Ma is, akár ki se mozduljon belőle az ember, végignézheti a teljes programot, végigülheti a sajtótájékoztatókat, ácsoroghatja a fogadásokat, s teste felüdítésére úszhat a hegybe vájt uszodában, szaunázhat, napozhat. Ezt az egész modern komplexumot arra találták ki, hogy összetartsa, egyben tartsa a teljes fesztivál népet. (Karlovy Vary volt Moszkva párja: két évente itt, két évente ott rendezték meg a szocialista tábor legrangosabb nemzetközi filmfesztiválját.) Szerencsére a fesztivál mára kinőtte a Thermalt s a mozijait, a politika kiengedte a városba a vendégeket a szigorú mutatványosbódéból. A város patinás szállodáiban, ahol 25 éve még kizárólag állami, szakszervezeti beutalóval rendelkező szocialista üdülők kaphattak szobát, ma ismét szállóvendégeket fogadnak. A fesztivál sztárvendégei már rég nem a Thermalban, hanem a Puppban s más – ismét pazar - pazar hotelekben laknak, melyek pompájából a póribb fesztiválközönségnek annyi jut, hogy a vetítésekre beengedik a foyer-kba, mert onnan nyílnak a báltermek és színháztermek, amelyeket a fesztivál idejére mozikká alakítanak (melyekben évről évre javul a vetítés- és a hangtechnika).
A Thermal felöltöztetésén kívül a következő funkciókat kellett ellátnia eszköztárával a designernek: 1. útba kellett igazítania a járókelőket, megjelölni a vetítések színhelyét. Fatalpakon álló hirdetőtáblán fehér atlétatrikót emel magasba s szorít simára a plasztiktábla lap, alatta piros nyíl mutatja: Erre! S ha beléptünk az ajtón, kapun, derékban steppelt piros nylonnal övezett fehér hasáb jelezte: Erre tovább! S miután a város mozijait a tavalyi kánikulán okulva idén légkondicionálóval szerelték fel, ha az ajtó melletti magas keskeny oszlopon fej fölötti magasságban négyzetbe szorított kicsi kerék forgott rendületlenül kicsi kürtőjében apró piros kendőt fújdogálva – ott kellett bemenni. Mintegy előzetesként táncoló kis szoboralak – nem volt két egyforma – is állt egy kis posztamensen. S ha kijőve a filmről le akartad adni szavazatodat a filmre, újabb hasáb állt rendelkezésedre, azon meg villogóan új alumínium ételhordót zár magába egy átlátszó plasztik hasáb – persze piros alátéttel. Zelenka filmjének kellékei, az izzadt trikó és a régi jó ételhordó tisztán, ragyogóan, érintetlenül új funkciókat kaptak a tervezőtől.
Az újítások mellett bizonyos tradíciókat is meg kellett tartania a tervezőnek, például a folyót követő plakátsort. Mindig is a versenyfilmek plakátjai álltak a folyó két partján a Thermaltól a Puppig. Mostanra annyi változott, hogy óriásira nőttek, színesek, jó minőségűek, valóban pompás reklámot biztosítanak a filmek – persze csak ha a normál plakát tartalma elviseli a felnagyítást.
Ahogy a nyitófilm is csak megadta a hangot a többieknek, a tervező sem telepedett rá a városra. Játékossága nem vált öncélúvá, derűsen, megfontoltan és üdítően precízen tette a dolgát. Nem kis tömeget kellett mozgatnia, kalauzolnia, a Thermal mozitermein kívül még 7 helyszínen vetítették a filmeket. A versenyprogramok mellett – játék- és dokumentumfilm – volt még egy sor szekció: Cseh filmek, Horizontok, Nyugattól Keletre, Más szempontból, Kritikusok válogatása, Függetlenek fóruma, retrospektívek, és a Díjnyertes filmek, amiben az év addigi fesztiváljainak győztes filmjeit lehet látni. S ezeket a filmeket mind nézték is! Fiatal, agilis, mozira éhes mozifaló közönség. A fesztivál ugyanis az elmúlt évtizedben kultikus hellyé vált, mint nálunk Győr vagy a Titanic. Csapatosan jönnek a cseh és nemcsak a cseh fiatalok, találnak olcsó szállást, jutányos áron válthatnak jegyet a filmekre, kedvükért működnek a fesztiválbusz járatok a helyszínek között, s ha egy film tetszik nekik, olyan ünnepléssel fogadják a rendezőt – például a Dalok a konyhában norvég rendezőjét, aki a szemünk láttára szabályosan berúgott a sikertől -, amilyet talán soha többé nem kap. Ha a Thermal nagytermében 1200 ember, meg a földön ülő még 200 ember (s ennek a fele fiatal) köszöni meg lelkes tapssal a filmet alkotóinak, nézők s alkotók egy pillanatra visszatérnek a mozi őskorába, megérzik, milyen hatalmuk van a vetített képeknek, s micsoda élmény ennyien együtt egyszerre örülni valaminek.