Veress József Bán Róbert emlékezete
 

Bán Róbert
Bán Róbert
136 Kbyte

Mint rendező kapott helyet a különböző lexikonokban, a szó azonban szegény a munkásságának, a hivatásának, ha szabad ezt a kifejezést használni: az életminőségének megjelölésére. Persze rendező is volt (bár nem elsősorban). Tisztes színvonalú, érdekes problematikájú, izgalmas és szórakoztató alkotások fűződnek a nevéhez (Mi lesz veled, Eszterke?, A gyilkos a házban van, Lányarcok tükörben, Kísértet Lublón stb.), stílust, irányzatot azonban nem teremette, az úgynevezett második vonalhoz tartozott. Ezzel szemben Bán Róbertnek volt több másik arca, számos elsőklasszisú tevékenysége. Mindegyik filmes vonatkozású. Könyveket, tanulmányokat, cikkeket írt, szívesen vállalkozott ismeretterjesztésre televízióban, rádióban, klubokban, főiskolán, ahol módja volt rá. Idősen és betegen is járt vetítésekre. Szerelemmel rajongott a franciákért: hosszú éveken át tudósított a cannes-i fesztiválról, lelkesen népszerűsítette az új hullámot (továbbá – sohasem érhette őt az arisztokratizmus vádja – a western műfaját, amelynek hazai rehabilitálásában oroszlánrészt vállalt magára annakidején). Örömmel kapcsolódott az amatőrmozgalomba, önzetlenül segítette a fiatalokat és a pályakezdőket. Olykor – amikor a körülmények úgy hozták – hivatalt is vállalt (a szinkron-szakmában, a forgalmazásban).

Barátai és kollégái kedves, szerény, okos, érzékeny emberként tartották számon. Mindig lehetett rá számítani. Tudott örülni mások sikerének, de porig sújtották saját meddőkísérletei (ilyesmiben is bőven lehetett része). Szarkasztikus humora átsegítette sok nehéz pillanaton.

Távozásával nagy veszteség érte a magyar filmes közéletet. Bán Róbert gazdag hagyatékának felmérése történészekre vár. A tételek: mozis és televíziós produktumok, kiadványok, publikációk, előadások stb. stb. erdeje. Vonzó személyiségének emlékét nem feledjük.

 

Bán Róbert: Kísértet Lublón (1976)
Bán Róbert:
Kísértet Lublón
(1976)
203 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső