Kurosawa Akira A hét szamurája (Shichinin no samurai, 1954), illetve az abból készült western-változat, John Sturges A hét mesterlövésze (The Magnificent Seven, 1960) volt az alap, hogy Tóth Tamás sajátos, az easternekre jellemző elemekkel és jegyekkel rendezzen ironikus-gunyoros filmet, Rinaldo címen. A mozitörténeti utalás megértését – a lecsupaszított történeten túl – nagyban elősegítő, fülbemászó muzsikát Selmeczi György szerezte, átdolgozva Elmer Bernstein zenéjét.
A sztori egy vasgyárban kezdődik: a két évszázados jó barát, Rezső (Bán János) és Mazsola (Scherer Péter) dolgoznak a tüzes anyaggal. Az "élethalálharc" akkor indul, amikor a "Vasisten gyermekei"-t elbocsátják munkahelyükről. Egy – sajnos – átlagosan tré, koszos, amortizálódott és (feltehetően) macskapisi-szagú kapubejáróval bíró "nyó'ckeri" (természetesen nincs külön, direkte jelezve) bérház védtelen lakóit félemlíti meg módszeresen (törve-zúzva, fehér galambokat terrorizálva) A Banda, hogy elűzze őket otthonaikból, mert nekik – illetve láthatatlan főnöküknek – kell a ház; magyarázat nincs természetesen, mi okból is kifolyólag. A támadókat Rezső vezeti, a védelmet pedig a két cimbora életét egykor a gyárban megmentő dadogó kamasz, Aladár (Mátyási Bence), a banda által véresre vert fiút felápoló, a házban éldegélő Laci Bá' (Kun Vilmos), valamint Mazsola és Garincsa (Kovács Lajos) kezdi szervezni. Ők találják meg Rinaldót (Molnár Zoltán), ezt a szótlan, magányos késdobálót, aki nem azért nem beszél, mert ez a hősök szokásos velejárója, hanem, mert igencsak töri a magyart (hangja: Rajhona Ádám). Valaha egy itáliai vándorcirkusznál dolgozott. Az egykor alkoholista artista illegális "cirkuszi mutatványos", halálos késpárbajok túlélője lett, dolga végeztével gyorsan eltűnik a háztetőkön az ellene fogadó csőcselék, a jelzésszinten vegetáló rendőrség és az őt üldöző, "a játékokat" szervező maffia elől. Rinaldo figurája a két feddhetetlen erkölcsű filmelődnek, A hét szamuráj mesteri vívójának Kyuzónak (Miyaguchi Seiji) és A hét mesterlövész késdobáló Britt-jének (James Coburn) kissé morbid betyár-mutációja. Rinaldo "kosztért-kvártélyért", vagyis "mindenért", amit a lakók adni tudnak, elvállalja ("sokat kínáltak már a munkámért, de mindent még soha...") a feladatot, a ház védelmét. Bedeszkáztatja az ablaknyílásokat, dobófegyvereket kezd gyártani (lábas fedők éleit cakkozza félelmetesre), levitézlett szobabútorokból, furnérlemezes kétajtós szekrényekből, műbőr fotelekből, lomtalanítások reprezentatív darabjaiból emeltet barikádot az udvaron, majd a késdobálás fortélyaira és a harc lelki aspektusaira edzi Lajos papucsférjet (Andorai Péter), s várvédelemre rendezteti be Lajos feleségét, az egri nők kései és kissé terebélyes utódát, Klárit (Molnár Piroska) is. Az őt csodáló 7-8 éves forma Karcsikának (Szomora Norbi) pedig bemutatja csoda-, avagy titkos fegyverének, ennek a kétélű, kétpengéjű enyhén hajlított "kelet-európai felezett dobócsillagnak" a használatát. Ez a "shuriken" olyan kiszámíthatatlanul kacskaringós ívben röpül, mint a matematika óra illegális diák-papírrepülője a tanár orra előtt, és olyan kétélű, mint Mazsola és Rezső barátsága volt. S mint tisztes filmbeli jelképhez illik, sokszor nem (kétszer), de épp a megfelelő pillanatban (lásd végső leszámolás) kerül elő.
A jellemek elnagyoltak és vázlatosak – ahogy illik is egy kicsit parabolisztikus akció-westernhez – ám a főbb szereplők közül mindenkinek "látszik" a (főleg munkás) múltja, ezért nem papírmasék lézengenek a vásznon – ők is a műfaj toposzai. A támadók közül természetesen Rezső-vezér tűnik ki (mint Elli Wallach Calverája John Sturges-nél), neki ismerjük az előéletét is, amikor még együtt pisilték le Mazsolával a gyári konténereket. Ő az árnyék, aki a "másik", a becstelen, a törtvénytelen, a rossz utat választotta; hasonló "kis embereket" terrorizál, amilyen ő is volt valaha. Az alapvető erkölcsi kérdéseket gyorsan maga mögött tudta: egykori barátjának látványa ellenfélként megtorpantja egy pillanatra; ám elhatározását és cselekedeteit nem ingatja meg. A többi gonosz a banda egységét adja, nem is kell, hogy egyenként megrajzolt karakterük legyen, feladatuk az egységes, erőszakos, megfélemlítésre irányuló fellépés – bár Badár Sándor arca a "háttér-tömegből" is átüt. Mazsola lenne a tiszta racionalitás, a józanság és emberiesség fokmérője – már amennyire a film gunyoros modora megengedi. Benne nem merül fel a kétely útjának helyességéről, amikor jobb sorsára (munkára!) várva sakkozik az "emberpiac" parkolójában, viszont akkor sem habozik cselekedni, amikor a sötétség ösvényére tévedt egykori társa ellen kell harcolni. Illúziói nincsenek ugyan, de látja saját helyét a világban, tisztában van hibáival és erényeivel. Ő a szervező, a kis, parányi, ócska, de valakiknek az életet jelentő civilizáció védelmének motorja, ebben az esetben becsületességéhez kétség sem férhet – pedig, ha másként alakul, lehet, most ő lenne Rezső. A Rinaldo Mazsolája A hét szamuráj főhőse, Kambei (Shimura Takashi) és A hét mesterlövész Chris-e (Yul Brynner). Régi-új és hűséges(!) társa, a mackós alkatú Garincsa. Az egykori katona ("már tábornok lehetnék, ha nem szerelek le") keresés nélkül is rálel Máriára, az ezredes-özvegyre, s a katonabecsülethez, valamint -illemhez méltón, és már az egykori férj fehér díszegyenruhájában, karddal az oldalán ajánlja fel az együttélést és a magázódást a gyászában is gyönyörű, polgári származású hölgynek. Aladár, a dadogó, az ártatlan, a "megmentő", aki utcai megveretése után szinte "újjászületik" a romos bérház falai között, megismeri a lelki és a testi szerelmet, hiszen Klári, mielőtt férjhez adja hozzá Évikét (Kovács Julcsi), tizennégy év körüli, nevelt lányát, ki is próbálja, "milyen jó is lesz majd" annak a gyermeknek a házasságban. Laci bá', (Kun Vilmos) joviális kukázó, aki mindennapi betevőjének keresése közben találja meg a szemét között a mezítelenül és eszméletlenül fekvő véres kamaszt, és beviszi a "közösségbe".
A testes és szabadszájú Klári férjével, a szintén lepusztult, és szinte állati szinten vegetáló, reményvesztett Lajossal (Andorai Péter) azt a korosztályt és réteget képviselik, amelyik sohasem élt fényűzően, de mégis nagyobb biztonságban, mint most. Ők mindig azt gondolták, hogy öregségükre jó soruk lesz... Nagyobbik lányuk Jutka (Kovács Vanda), ebben a szellemben nőtt fel, és a főtörzsben (Csuja Imre) látja a felemelkedés lehetőségét. A szánalmas kis rendőr jelenti számára az első szerelmet, és az anyai, óvó féltő magatartás kiélésének esélyét. A letelepedett közösség árulója Béla, a házmester (Végvári Tamás), a szerencsétlen, megcsalatott, tutyimutyi férj, aki a "beosztásához, hivatásához" kötelező információknak annyira sincs birtokában, hogy tizenhét éve várja felesége visszatérését, kikészítve az ágyra az asszony kedvenc ruháját. Alkoholista ő is, mint a többi jobb sorsra érdemes, és mint Rinaldo. A "kívülről", a "civilizáción" kívülről érkező, vagyis a klasszikus western szabályait "követő" hős, úgy tűnik, vasakarattal leküzdte az ital kísértését, amely "öl, butít és nyomorba (d)önt".
Tóth Tamás viszonylag rövid játékfilmjében – hasonlóan az elődökhöz – a készülődés tölti ki az idő javát, a végső küzdelem viszonylag rövid és egészen a legvégső pillanatig úgy tűnik, hogy az alkoholmámorban alvó Rinaldo nevét hiába kiáltozzák kétségbeesetten a házlakók, a főhős csak nem érkezik megmentésükre.
Selmeczi György muzsikája a világhírű filmzeneszerzőkhöz, – Leonard Bernstein, Ennio Morricone – méltóan kíséri, festi alá, támogatja a képet, és lendíti tovább a fanyalgó kritikákban néhol gyengécskének, vagy haloványnak minősített sztorit, amit olyan – azóta legendás – úgynevezett jóféle "populáris" filmeknél is hibának róttak fel valaha, mint A profi (Georges Lautner: Le professionnel, 1981) vagy a Volt egyszer egy vadnyugat (Sergio Leone: C'era una volta il West / Once Upon a Time in the West, 1968). A magyar filmszemléken évek óta ki nem adott legjobb filmzene kategóriában mindenestre idén, a 34-iken – finoman szólva is – esélyes lett volna.
A film honlapja: www.rinaldo.hu
A filmről Szlaukó Katalin cikke is olvasható a www.filmkultura.hu/regi-n.
