Sok film plakátját nézve kezdenek nyílni a bicskák a zsebemben. Mert semmitmondóak, sablonosak, unalmasak. Mindnyájan jól ismerjük a kommersz filmek dühítően primitív kommersz plakátjait. Tömegesen készülnek, és tökéletesen hasonlítanak egymáshoz. Azon túl, hogy dühítők, van bennük valami lenyűgöző. Az, hogy működnek. Mert minden bizonnyal működnek, mivel ha nem működnének, nem lennének. Hiszen semmi más funkciójuk nincsen, csak hogy elérjék a kívánt hatást. Nincs díszítő szerepük, nem akarnak értéket képviselni, nem művészeti alkotások és nincs nevelő funkciójuk sem. Egyet kell tudniuk, mozgósítani a mozilátogatókat, hogy megnézzék a filmet. És képesek ezt újból és újból úgy elérni, hogy közben nem keltenek fel érdeklődést.
A mozizás - a filmgyártó vállalatok érdekei és az új médium iránti lelkes érdeklődés következményként - az egyik legfontosabb szórakozási lehetőséggé vált. Olyan társadalmi léptékű szükséglet lett, hogy kielégítésére a filmet ipari mennyiségben gyártott áruvá kellett alakítani. Fogyasztásának jellemzői is hasonlítanak a tömegtermelésben előállított termékekéhez. A filmfogyasztó - bizton állítható - egy év alatt elfogyaszt egy bizonyos, jól meghatározott mennyiségű filmet. A filmgyártónak ezt csak le kell gyártania és, gyorsan, egyértelműen, a lehető legszélesebb tömegek számára érthető módon közölnie kell. A többi már magától alakul. Ebben a rendszerben, az ilyen feltételek mellett készült filmek plakátjainak nem egyetlen, de legfontosabb üzenete az, hogy "FILM VAN".
A kommersz plakátok képelemeinek mára kialakult struktúrája jól megszokott jelenség csoporttá vált, mely önmagában jelentéssel bír és üzenetet hordoz. Ennek az első szintű jelentésnek a funkciója az osztályozás. Besorolja a plakátot, ezt a vizuális jel-együttest a filmplakátok közé. Ez azért lehetséges, mert a képelemek jellegzetes, konkrét konfigurációja és a képelemek jellegzetes, konkrét viszonya egymáshoz elég hosszú ideje mindig ugyanazt a jelentést hordozza. Ez az ismétlődés tapasztalatot alakít ki a befogadóban. Röviden, minden filmplakát ugyanolyan, ezért ha látómezőbe kerül a filmplakátra jellemző képi struktúra, valami ami olyan, mint egy filmplakát, akkor az nem lehet más, csakis filmplakát. Ilyen jellemző képelemi viszonyok, az állóformátum, a főbb szereplők jól azonosítható képe, és a jellegzetes tipográfia. Az egy darab nagyméretben szedett szöveg (cím), a több, szintén nagy de a címtől eltérően elhelyezett és tördelt két részből álló szöveg (szereplők neve), a legalulra komponált foltszerű, középre zárt, nagyon kisbetűs szövegrész. Ezek az elemek felelnek azért, hogy a plakát azonosíthatóvá váljon. Ezek alkotják az elsődleges üzenetet, aminek a jelentése, hogy van film. Ha az azonosítás elmaradna, a második, harmadik közléstípusok értelmezhetetlenné válnának.
A filmgyártó vállalatok azt is meghatározták, melyek legyenek a film legfontosabb értékei. Színvonalat jelenhet az alkalmazott technika szintje, a statisztéria száma, a sztárok száma. Ezekért az üzenetekért felelnek a fotografikus elemek. Ezek mutatják be magát a terméket. A látványos helyszínt, a látványos trükköket, a látványos sztárokat. A leképezés formájának meg kell felelnie a tömegek elvárásainak. Hiperreálisnak és szuper idealizáltnak kell lenni. Ezeknek az elvárásoknak igyekeznek megfelelni maguk a filmek is, és erről az igyekezetről kell tanúskodniuk a plakáton elhelyezett - a film képeit idéző - képi elemeknek. Az, hogy a szereplők képe szerepel, az a denotatív közlés, csak a szereplő szereplésére utal. Ez egyáltalán nem elhanyagolható több szempontból sem. Először is közismert tény, hogy sokkal kevésbé járnak az emberek filmet, mint sztárokat nézni. (A sztárok száma és sztárságuk mértéke a film minőségének mértékegysége.) Másrészt mint denotatív funkció, sokkal szélesebb körben értelmezhető, kultúrától, társadalmi rétegtől függetlenebbül, mint a konnotatív fele.
Az, amilyen struktúrában megjelennek a szereplők, a közlés konnotatív fele, ami átvitt jelentést tartalmaz. Ezek a konnotatív jelek utalnak a film jellegére és hangulatára. Közéjük tartozik a ruházat, a gesztus, a mimika és az egyéb nem verbális kommunikációs elemek jelölése a képen. Ezek veszélyesebb vizek, hiszen jelentésük kultúránként lehet más és más, emiatt könnyen veszthet el befogadót a plakát a kód ismeretének hiányából fakadóan. De itt figyelembe kell vennünk egy nagyon fontos jelenséget, ami módosítja a konnotatív funkció kultúraspecifikusságát. A film széleskörű elterjedése következtében bizonyos kommunikációs elemek kultúrától függetlenül azonos jelentéssel ruházódtak fel. Ez egy hosszú tapasztalási folyamat része, amelynek során sok más mellett többé-kevésbé elsajátítottuk a film formanyelvének ismeretét is. Ilyen elemek lehetnek azok, amelyek a filmekben leggyakrabban használt érzelmeket – szerelem, bánat, düh – jelölik, de ilyenek az erőszakossághoz, agresszivitáshoz kapcsolódóak is.
A kommersz filmek plakátjainak minden alkotó elemére és alkotó elemeinek egymáshoz való viszonyára általánosságban érvényes az egyszerűség. A jeleket úgy szerkesztik, hogy minél gyorsabban és minél egyértelműbben dekódolhatóak legyenek. Természetesen azért, hogy senkit ne zárjanak ki a bonyolult kódok alkalmazásával, és hogy minél kevesebb feltétel megléte elég legyen a befogadó oldalán a helyes értelmezéshez. A plakát aláveti magát a tömegigénynek - közvetve a profitnak. Ez megalázkodás, amely magatartás formájában kifejeződik a plakáton. Ezzel létre jön egy újabb közlési sík és egy újabb üzenet. A plakátra jellemző magatartás a filmnek is jellemzőjévé válik. Arra utal, hogy a filmalkotásra ugyanazon szempontok jellemzők, mint a plakátéra.
A filmek és a plakátok megalázkodását két dolog élteti, a tömeges igény és az, ami ezt az igényt kielégíti.
A mellékelt képek nem filmplakátok. Csak úgy csinálnak, mintha.
A cikk szerzője az Iparművészeti Egyetem I. éves hallgatója
