Hollósi Laura A legnehezebb órák
Stephen Daldry: Az órák (The Hours)


136 Kbyte

Stephen Daldry angol rendező ugyancsak erős filmmel indította filmes pályafutását: első nagyjátékfilmje, a 2000-ben bemutatott Billy Elliot nagy sikert aratott a filmbarátok körében. A film egy olyan kisfiúról szólt, aki--elutasítva az őt körülvevő felnőtt férfiak által képviselt viselkedési normákat-- inkább a balett mellett dönt. Ezzel a filmjével Daldry tulajdonképpen nem csinált mást, mint beállt azoknak a brit rendezőknek a sorába, akik kritikusan vizsgálják a férfiak viselkedését, avagy olyan nőket/férfiakat, lányokat/fiúkat tesznek meg filmjük főszereplőjének, akik nem akarnak megfelelni a társadalom által felállított normáknak. Ilyen volt például Stephen Frears kirobbanó sikert aratott filmje, az Én szép kis mosodám (de egyébként idesorolható a remek rendező minden filmje, mely a mai Nagy Britanniában/Írországban játszódik), vagy az író/forgatókönyvíró/filmrendező Hanif Kureishi alkotásai (London megöl engem, The Buddha of Suburbia), de akár az Alul semmi (a pénisz megmutatása nélkül) vagy A síró játék (a pénisz megmutatásával) is. Ezekben a filmekben az az érdekes, hogy a főszereplő férfiak szépek és nőiesek (Frears, Kureshi), sokszor bi-, homo- avagy transzszexuálisok és általában a város peremén élnek, a filmbéli nők pedig erős akaratúak és elutasítják azt az elképzelést, hogy őket csak egy erős férfikéz "mentheti meg" (például az Én szép kis mosodám pakisztáni családból származó fiatal főszereplőnője).

Ha tehát jobban megvizsgáljuk ezeket a 80-as, illetve 90-es években készült filmalkotásokat, akkor felfedezhetjük, hogy témájukban/mondanivalójukban egyenesen felkínálják magukat az úgynevezett férfikutatások/1/ művelőinek. Vagyis, ahogyan a 70-es és a 80-as évek nők által készített filmjei teljesen alkalmasak voltak arra, hogy a feminista filmelméletek kibontakozhassanak általuk (és viszont: a filmek a kritika által), úgy ezek az angol filmek leginkább a férfikutatások elméleteinek a segítségével elemezhetők. Hiszen - akárcsak a férfikutatók - ezek a filmrendezők/filmek is azt vizsgálják, hogy van-e valóságalapjuk az olyan elcsépelt szavaknak, mint a férfi vagy a férfias, és hogy ezeket az egyén (a mi esetünkben természetesen valamely férfi) hogyan éli meg a mindennapokban. Hadas Miklós megfogalmazásában, a férfikutatók az úgynevezett hegemón maszkulinitás dekonstrukcióját tekintik legfontosabb feladatuknak /2/, vagyis "(...) a férfikutatók elutasítják azt az (alig) rejtett értékelemekkel áthatott igazságfölfogást, miszerint az igazi férfi heteroszexuális, a nyílvános szférában tevékenykedik, és otthon, a családjában magától értetődő az uralmi pozíciója feleségéhez és gyermekeihez képest"/3/. Billy például azzal, hogy balettozni akar, tulajdonképpen minden olyan férfibeállítódást/4/ elutasít, amelyek apját és a többi bányászt jellemzik, úgymint az erőszak, az agresszivitás, az érzelmek elfojtása, az alkoholizálás, a macsó beállítódás stb. Billy tehát inkább az érzékenységet és az érzékiséget, a szexualitás rugalmasságát és a férfi/nő, férfias/nőies dichotómiák elmosódását vallja magáénak.

Noha Daldry 2002-es filmjének, Az óráknak a plakátja azt sugallja, hogy a film három női sorsot követ nyomon, ez csak félig igaz, hiszen Daldry - úgy tűnik - nagyon következetes maradt előző filmjének (valamint legelső filmjének, az 1998-ban forgatott Eight (Nyolc) című kisjátékfilmjének) a témájához. Legelső filmjében egy kisfiú egy napját meséli el az édesapja halálát követően, Billy pedig az édesanyja korai halála okozta traumát próbálja meg orvosolni a tánc segítségével. Az órák is egy olyan kisfiút állít a középpontba, aki nem tud azonosulni az apjával (aki egyébként "tipikus" férfi, lásd fennebb), viszont óriási szeretettel csügg az anyján, aki azonban egyáltalán nem tud azonosulni azokkal a szerepekkel, amelyeket a társadalom előír egy nő számára, vagyis képtelen heteroszexuális, szerető feleség, jó anya és kitűnő háziasszony lenni. És, ahogy a film halad a végkifejlet felé, egyre bizonyosabbá válik, hogy elsősorban ennek az anyának és fiának a tragédiáját követjük nyomon.

Az órák tehát nem három, hanem négy cselekményszálat fűz össze. Először is adott egy nem fiktív személyiség, Virginia Woolf (Nicole Kidman, meglepő kimaszkírozásban), akinek öngyilkossága indítja el a filmet, majd sorra megismerkedünk két másik nő sorsával is: Laura Brown (Julianne Moore) az amerikai háziasszonyok egyhangú életét éli valamikor az 50-es évek Amerikájában, Clarissa (Meryl Streep) pedig leszbikus kapcsolatban élő szerkesztőnőként él a mai New York-ban. A három nőn életét egy negyedik nő köti össze, Clarissa Dalloway (azaz ismertebb nevén Mrs Dalloway), Virginia Woolf azonos című regényének a hősnője (amely regényt épp a szemünk előtt írja a film folyamán), Laura éppen ezt a regényt olvassa, Clarissát pedig az azonos személynevéből kifolyólag Mrs. Dalloway-nek nevezi HIV-fertőzőtt, homoszexuális barátja, Richard (Ed Harris), akinek sorsa szintén egybefonódik mindhárom nő sorsával. Közülük viszont csak egyet érdemes kiemelni (a másik kettő felfedése maradjon a film dolga): Richard regényíró, akárcsak Woolf, és frissen megjelent regénye ugyanúgy a személyes sorstragédiájából született, mint az ismert írónő - megkockáztathatjuk - valamennyi írása. És akkor még ott van a negyedik szereplő (itt persze van egy meglepő csavar, de azt nem árulhatjuk el): Laura Brown kisfia.

Adott tehát négy szereplő és négy tragikus sors. Ezek a sorsok persze nem állíthatók sorrendbe tragikusságuk függvényében, hiszen mindegyik a maga egyediségében alkotja a tragédiát. Van viszont valami, ami a főszereplőket egy közös jellemzővel ruházza fel és ez a "másság". Ebből a szempontból a film tulajdonképpen ismét csak tipikus Daldry-alkotás. Virginia Woolf "hangokat hall", aminek következtében a környezete "őrültnek" tartja, ráadásul a háztartási problémák helyett inkább regényeinek papírra vetésével van elfoglalva. Laura második gyermekét várja, látszólag "boldog házasságban" él, de ezt a házasságot, a férjét és a kisfiát annyira idegennek látja, hogy öngyilkosságon töri a fejét. Clarissa a független (noha tíz éve párkapcsolatban élő) leszbikus nők életét éli, és mellesleg Richardról is igyekszik gondoskodni, aki viszont szintén nagyon "más", hiszen egy olyan homoszexuális férfi, aki a HIV-vírus okozta lelki és testi fájdalmakkal éli mindennapi életét. És ott van még Laura kisfia, aki olyan jó kisfiú, hogy az már hihetetlen: csendes, visszahúzódó, s úgy tűnik, nemcsak megfigyelni képes az őt körülvevő világot, de mindent fel is fog abból, amit lát, vagyis másképp fogalmazva, egy koravén fiúcskáról van szó.

Egyáltalán nem téved az az elemző, aki Az órákat úgynevezett "női filmnek" tekinti, hiszen Daldry nagy figyelmet szentel a nők külső és belső világának feltárására, megmutatására. A mise-en-scene (virágcsokrok, ételek), a helyszínek (konyha, utca), a cselekvések (főzés, "lelkizés") mind a nők "tipikus" hétköznapjaira asszociálnak. Fontos elem ugyanakkor a filmben a könyv (Woolf írja, Laura olvassa, Clarissa szerkeszti), ami arra utal, hogy a nők ugyanúgy igénylik a szellemi táplálékot, mint a férfiak, és óriási hiba a nők kreativitását egy születésnapi torta elkészítésére korlátozni (viszont ironikus fordulata a filmnek az a jelenet, amikor Laura még egy tortát sem tud elkészíteni, noha barátnője szerint erre minden nő képes). És persze a három nő közül mégiscsak a Laura sorsát bemutató történetszál válik a legfontosabbá, hiszen neki van a legkisebb mozgástere. Csak emlékeztetőül: az 50-es évek Amerikáját nagyfokú konzervatív közfelfogás - és egyben nőgyűlölet - jellemzi, ez volt ugyanis az úgynevezett "baby boom" korszaka, amikor a nőket visszavezényelték a konyhába, a hitvesi ágyba és a szülőszobába. Csakhogy Laura nem képes - sem lelkileg, sem fizikailag - megfelelni a konzervatív elvárásoknak. Noha teljesen "normális" nő látszatát kelti (akárcsak Mrs. Dalloway Woolf könyvében, akiről Laura elmondja barátnőjének, hogy mindenki azt hiszi róla, hogy rendben van az élete, pedig nincs), valójában nem vonzódik fizikailag és szexuálisan a férjéhez, és ezzel együtt az egyéb, nőknek kiszabott feladatokat is képtelen vállalni. Erről persze nem beszélhet senkivel, még a barátnőjével sem, hiszen ilyesmi abban az időben nem lehetett téma. Hogy mennyire terhes lehetett/lehet ez valamely nő számára, arra két megdöbbentő példa is van a filmben. Az egyik az, amikor Laura szájon csókolja a barátnőjét, de a dolog ennyiben marad, a nők közötti szerelmi és szexuális kapcsolat ugyanis tabu az amerikai kisvárosnak ebben a részében, a másik pedig az, amikor "születésnapos" férje türelmetlenül szólongatja, hogy végre "térjen nyugovóra" ő is, azaz a szülinapi torta mellé kéri esti szexadagját is ajándékképp, a fürdőszobában síró és reszkető Laura rémületére. És persze a film tele van olyan jelenetekkel és mozzanatokkal, amelyek, úgymond, dekonstruálják a nőkkel szembeni mindenkori elvárásokat és sztereotípiákat, például Laura barátnőjének esete, aki Marilyn Monroe-s idomok ide vagy oda, valójában meddő, tehát attól, hogy egy nő fizikailag - és látszólag - anyaságra termett, még nem biztos, hogy ezt a funkciót be is tudja tölteni. Vagy Laurában attól, hogy egy második gyermeknek is életet ad, nem alakulnak ki az úgynevezett anyai ösztönök, amelyek a konzervatív (és ismét csak nőgyűlölő) felfogás szerint minden nőnél adottak./5/ Maga Virginia Woolf férjnél volt ugyan, de köztudott volt kapcsolata Vita Sackville-West-tel (erről ugyan a film nem "beszél"), Clarissának pedig - leszbikussága ellenére -van egy lánya. A film tehát igen nyíltan bemutatja azokat a komplikált és komplex érzelmi és szexuális viselkedésmódokat, amelyek a nőket (legalábbis egyes nőket) jellemzik/jellemezhetik.

A kérdés viszont az - és itt térhetünk vissza eredeti gondolatmenetünkhöz - hogy ez milyen hatással lehet a gyerekekre? Laura kisfia értetlenül és mégis sokat értőn figyeli édesanyja minden mozdulatát, rezzenését, cselekedetét (így a barátnőnek adott csókot is), valamint apja macsó viselkedését. Daldry szemléletesen mutatja be a kisfiú összekuszált lelkivilágát, amikor az építőkockákkal csöndesen játszó gyerek egyszer csak szétrombolja az addig felépített "művét". Megdöbbentő az a jelenet is, amelyben a kisfiú - rosszat sejtve - az öngyilkosságra készülő anyja után rohan, sejtetve, hogy nem lenne képes lelkileg feldolgozni anyja elvesztését. És, hogy egy ilyen kisfiú milyen traumákkal indul a felnőtt életnek, hogyan lesz képes együtt élni ezekkel vagy hogy ezek milyen következményekkel járhatnak majd, az szintén belekerült a filmbe.

Nehogy bárki is azt gondolja, hogy Daldry filmje üres pszichologizálásba hajlik - a férfi, férfiasság, heteroszexualitás stb. kérdéskörében. Akárcsak Billy esetében a balett iránti szeretet, itt sem nyilvánvaló, hogy ki miért leszbikus, vagy éppen homoszexuális és ez nem is probléma. A szereplők esetében inkább az a fontos, mint képesek megoldani vagy feldolgozni az adott problémákat. Ahogy Richard fogalmaz - és itt utalunk a film címére - a kérdés az, hogy ki mit kezd azokkal az órákkal, amikor teljesen egyedül van és nincs más társa, csak önmaga. Mert ezek az élet legnehezebb és legembertpróbálóbb percei, nőknek és férfiaknak egyaránt.

Jegyzetek

1 Hadas Miklós a man's studies-t (férfikutatásokat) a következésképpen határozza meg: "(. . .) a férfikutatások a férfiasságot, illetve annak különböző formáit nem egyetemes adottságként, hanem a társadalmi nemi viszonylatok által történelmileg és kulturálisan meghatározott, különös emberi tapasztalatként fogják föl. A definíció azt is egyértelművé teszi, hogy e szakterület nem születhetett volna meg a nőkutatások, tágabban a feminizmus második hullámát követő szemléleti forradalom nélkül. A társadalmi nemek kérdésére koncentráló szemléleti forradalomnak köszönhetően ugyanis a hatvanas-hetvenes évektől a társadalomtudományokban előtérbe kerültek azok a megközelítések, amelyek nem kizárólag racionálisan gondolkodó, test- és nemnélküli cselekvőknek, valamint nem is a rendszer többé-kevésbé bonyolult függőségi viszonyainak szövevényébe ágyazott ágenseknek tekintették tárgyukat, hanem testtel és nemmel (mégpedig társadalmi és biológiai nemmel) rendelkező entitásoknak." In: Hadas Miklós: A modern férfi születése, Helikon Kiadó, Budapest, 2003, p. 38.

2 Ibid., p. 40.

3 Ibid., p. 40.

4 Hadas Miklós a beállítódás fogalmáról azt írja, hogy azok "a tartósan rögzült, testi jegyekben tetten érhető, nem tudatos, a mindennapi praxis során a folyamatos improvizációkban megnyilvánuló viselkedésmódok strukturált struktúrái'". Ibid., p. 56.

5 És hogy ez mennyire nem így van: közismert nők között is találni olyanokat, akik elhagyták a gyermekeiket, mert úgy érezték, nem tudják felvállalni anyai szerepüket. Hogy csak kettőt említsünk: Doris Lessing, a remek angol írónő, valamint Niki de Saint Phalle, akinek képzőművészeti alkotásaiból nemrég volt látható egy csodálatos kiállítás a budapesti Ernst Múzeumban. És ezért a lépéséért, természetesen, egyetlen nőt sem szabad elítélni.

 

Nicole Kidman (Virginia Woolf)
Nicole Kidman
(Virginia Woolf)
152 Kbyte

Julianne Moore (Laura Brown)
Julianne Moore
(Laura Brown)
107 Kbyte

Meryl Streep (Clarissa Vaughan)
Meryl Streep
(Clarissa Vaughan)
123 Kbyte

Nicole Kidman és Stephen Dillane (Leonard Woolf)
Nicole Kidman és
Stephen Dillane
(Leonard Woolf)
128 Kbyte

John C. Reilly (Dan Brown), Julianne Moore és Jack Rovello (Richie)
John C. Reilly
(Dan Brown),
Julianne Moore és
Jack Rovello
(Richie)
133 Kbyte

Meryl Streep és Ed Harris (Richard)
Meryl Streep és
Ed Harris
(Richard)112 Kbyte

Sophie Wyburd (Angelica Bell) és Miranda Richardson (Vanessa Bell)
Sophie Wyburd
(Angelica Bell) és
Miranda Richardson
(Vanessa Bell)
117 Kbyte

Toni Colette (Kitty) és Julianne Moore
Toni Colette
(Kitty) és
Julianne Moore
138 Kbyte

Ed Harris (Richard)
Ed Harris
(Richard)
130 Kbyte

Meryl Streep és Allison Janney (Sally)
Meryl Streep és
Allison Janney
(Sally)
119 Kbyte

Sophie Wyburd és Nicole Kidman
Sophie Wyburd és
Nicole Kidman
178 Kbyte

 
hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár filmspirál repertórium linkek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső