K1, K2, K3, K4, K5 - hangzanak rendre minden filmszemlén a zsákbamacskát áruló rövidfilm blokkok nevei. Az idei szemlén huszonegy kisjátékfilm vett részt a megmérettetésen. Igazi pankrátor harc ez a vásznak mezején, hiszen akit a zsűri jobbnak ítél, annak van esélye továbbra is vásznon maradni, népszerűsödni, aki lecsúszik a díjról, kegyvesztett lesz, marad számára a rövidfilm fesztiválok kavalkádja, hogy életjelet adhasson magáról.
A tét nagy, aki bekerül, szerezhet magának valamilyen ismertséget, netán elismertséget. Bár ez utóbbi a filmeket nézve elég reménytelen cél. A gyenge mezőnyből alig öt-hat film tűnik ki. A versenyző műveket szemlélve joggal felvetődik a kérdés, mi maradt kint, és mi miért került be a kosárba. A huszonegy film magyarázatot követel a zsűritől és a filmkészítőktől általában. Miért e híg felhozatal?
A maga módján persze mindegyik jól elkészített alkotás, inkább az fáj, hogy filmszemlére nincs ennél több és velőtrázóbb.
Pedig ország- és világszerte hódító útját járja a kisfilm a fesztiválokon. Kameraöröm, életöröm, fiatalságszag sugárzik a filmekről. Mégis, mire a szemlére elérnek, nyögvenyelős, "sokat akar, keveset markol" produkciókká válnak. Félúton kivész belőlük a spiritusz.
Miért? A filmek technikai színvonalát elnézve, még túlzott technikai elvárások se gátolhatták az alkotókat abban, hogy remekműveiket benevezzék. Elég egy DV kamera meg valamilyen minimális hangrögzítő berendezés, és kész lenne a parádé, ha lenne ötlet.
A kisjátékfilm az a műfaj, ahol pénz nélkül is megy a szekér, ha van ötlet, ami tolja. Ahol ennyit panaszkodnak, hogy nincs pénz, ahol "futószalagra ültetik a tehetségeket", ott a kisjátékfilm alkalmas lenne rá, hogy megmutassanak, felmutassanak valamit a pénzre áhítozók. Mondjuk tehetséget. Nézve a Filmmúzeum tévében a főiskolás vizsgafilmek sorozatát, azokban mindig van valami egyszerű, de nagyszerű ötlet; a mostani helyzet cseppet sem rózsás. A szemlén látott filmekből hiányzott mindenféle gondolkodási képesség, sztorit és formát illetően egyaránt.
A világról húsz percben is lehet értekezni. Nem kell megváltás, csak néhány "hűha, ilyet még nem láttam, ez jó ez új" ötlet-szerű élmény. Pár percben össze kéne rántani a világot. Pezsegjen az elevenségtől, nem baj, ha naiv, ha nem érződnek a belefektetett milliók, legalább akarás és őszinteség legyen benne.
Míg a nagyjátékfilmek "tematikájában" megfigyelhető a nyitás a közönség felé, addig ez a kisfilmekről nem állítható, szűk körű és érdektelen kísérleteknek bizonyultak. Művészkedésnek. Mintha lemaradtak volna tíz évet.
Hiányérzet tehát maradt. A geg - a nézők elsőszámú kedvence - csak imitt-amott bukkant fel, akkor sem közelítette meg a "hasam fogom" mércéjét.
Két némafilm-hommage is készült, Szotyori István Alvó és Hatházi András Tetemre hívás című alkotása, melyek az eleve a túlzásra épülő formájuk miatt lehetettek volna nevettetőek. Azon kívül, hogy többé-kevésbé hűen visszatértek a gyökerekhez, nem sok nevettetni való volt bennük, inkább amolyan modern blődségként hatottak.
Ezenkívül itt volt Farkas Csaba A táska című, egy percnél nem több filmje. Mintha egy szellemes Tüzép reklámfilmet látnánk, vagy nagyfiú-paródiát. Az amerikai gettó hangulatát idéző képeken, olajoshordó tüzénél melegednek esténként a keményfiúk, akikhez áru érkezik egy táskában. A táska tartalmában azonban semmi illegális, csupán pár fadarab. Ennyi elegendő volt a szemleszereplésre?!
Káldy László ősamatőrfilmes jelenléte immáron megszokott a mezőnyben. A Kísérleti nyúl erősen kísérleti film, szinte se kép, se hang. Kamerapuffogtatás, mintha-nyúlra vadásznánk. Állatot persze nem látunk, sem mi, sem a kamera. Csak összevissza szaladgálnak a zöldek, és néha hallunk egy kis puskalövés effektust. Vagyis fájó poénok garmadája a film.
A poénokon kívül erős történetekben sem bővelkedett a mezőny. Ilyenkor hol vannak a magyar film sokat emlegetett, pénz nélküli tehetségei? Amikor viszonylag kis pénzből egy ütőképes történettel megmutathatnák oroszlánkörmeiket! Miért nincsenek ma játszódó sztorik fiatalokról, jól kihegyezett szituációkkal, pergő dialógusokkal, amikből megtudhatnánk, hogyan lüktet a város (a vidék), no meg az élet? A realizmustól általában ódzkodtak a filmek. Senki nem használta az "adottat" biztos mankóként. A rendezők idén nem tudtak erős sztorikat "a képünkbe vágni".
Ugyanakkor különösebb formai bravúroktól is mentes volt a nagy átlag. Az Ön dönt!, Renoir álmai és a Gránátokon kívül nem voltak rendhagyó megoldású munkák.
Itt a digit, lehetne mixelni, de elmaradtak a 3D technikát a celluloiddal ötvöző filmek, azok, amelyek erősen belenyúlnak a kameraképekbe, de még nem mennek át animációba. A 3D animációban biztos kezű és tudású fiatalok még nem neveznek a szemlére, úgy látszik, a technika még nem ihlet.
Sorra lehetne lesújtó kritikával illetni az alkotókat, de ehelyett inkább jöjjenek a jobbak, helyesebben a díjazottak.
Gumiember
Ujj Mészáros Károly filmjének története hideg burokba zárt mesevilág, elhagyatott, kihalt utcákon, grundokon játszódik. Egy kisfiú álmában rátalál a Gumiemberre, akiben hű barátra és játszótársra lel. A film nem megy át túlzott érzelmességbe, ellenkezőleg, végig hideg, mértéktartó, a nézők számára is végig idegenek maradnak hősei. A képek és a történet együtt egy sajátosan szenvtelen, torz és művi világot idéznek meg. Nem elég érzékeny a történet felépítése és elmondása ahhoz, hogy mindenkihez szóljon, akár a gyerekekhez is. A szűrőzött képek, kicsit reklámfilmes bravúrok rányomják bélyegüket az érzékeny sztorira. A reklám- és álomképek szokatlanul ötvöződnek egymással. Technikailag tán az egyik legerősebb munka, melynek látványvilága talán szándékosan ilyen, ám nehéz befogadni.
Gránátok
Következetes munka, elejétől a végéig míves alkotás. Végig lassított felvételekkel, fakósárga színekkel mutatja a hősiesség utolsó harcát. Mintha Dél-Amerika utolsó két partizánjának menekülését kísérhetnénk szemmel.
A film egy francia író, Blanc novellája alapján készült adaptáció. Narrátor kíséri végig a történetet: a lázadást már leverték, egy civil és egy katona maradt hátra egyedül a romok között, rejtőznek a gárdisták elől. Mintha egy visszaemlékezést hallanánk, vagy mintha a papírra vetés előtti, emlékezetből előtörő képeket látnánk megelevenedni a vásznon. Álom és emlékképek mosódnak egybe.
Politzer Péter, aki eddig elsősorban vágóként volt ismert, a legjobb kisjátékfilmes rendezésért járó díjat kapta. A lassított felvételekkel a feszültséget és a hősiesség pátoszának furcsa elmosódottságát együtt teremti meg. A sűrítés következtében néha kimódolttá válik a film, megbillen az egyensúly az irónia és a giccs felé. Utóbbi felé viszi a művet a színészválasztás, nem eléggé meggyötört férfiarcok játsszák a hősöket, akiknek még van idejük a kamerába nézni az utolsó kirohanás előtt. Ugyanakkor ironikus a szemléletmód, mert túl sok háború van körülöttünk ahhoz, hogy bárki is hős lehessen egy filmben.
Renoir álmai
Groó Diána a Tarka képzelet című sorozatában Chagall festményei után Renoir képeiről is elkészítette rövidfilmjét. A francia kultúra megidézésével sikerült olyan hangulatot becsempésznie a szemlére, amely ritka és jót tesz a filmeknek. Egyszerűen eszünkbe juttat egy kultúrát, kultúráltságot. Ezt a filmet nemcsak az fogja szeretni, aki "hűdeművelt" művészetrajongó, hanem az is, aki eddig csak posztereken, képeslapokon láthatta Renoir munkáit. A képek sokemberes világa egyszer csak megmozdul, elsuttogott dialógusok, őszinte monológok szem- és fültanúi lehetünk. Közelebb hozza a Montmartre-ot, beavat abba a titokba, ahogyan Renoir képei készülhettek, de nem az ecsetkezelés technikáját szemlélteti, hanem azokat az érzelmeket, amelyek modelljei lelkiállapotát, társasági hangulatát meghatározták.
A képek sajátos olvasatát adja, eredettörténet után nyomoz, megismertet a festő barátaival, modelljeivel, emberi dolgaikkal.
A Chagall- és a Renoir-film esetében a filmkeret ugyanaz: öt kép egy kiállítás falán, mindegyikbe belemegy a kamera, fölbontja, dramatizálja, feléleszti szereplőit. Kísérleti film és animáció egyveleg, elegáns hangulatfestészet. Pillanatig sem erőszakolja meg anyagát.
Pockok
Fazekas Péter filmje, a Pockok utópisztikus gyerekbanda háború. Mintadarab. Megmutatja, hogyan lehetne a gyerektörténeteket a gyerekek és a felnőttek számára egyaránt érdekessé tenni. A kisjátékfilm mustra egyik legnagyobb felfedezettje. A manapság oly méltán hiányolt jó ifjúsági filmek egyik hiánypótlója. A sztorit, mely két banda - természetesen a jók és a rosszak - története, akik pocokfuttatáson mérik össze erejüket, lehetne még bővíteni, sorozattá összegyúrni, hogy egy igazán jó és népszerű tévésorozat készülhessen belőle. Szellemes dialógusok, szerelem és halál, tulajdon és hírnév egyaránt van benne, még ha kicsinyített változatban is. Gyerekek, ahogyan önmagukat szeretnék látni, a világ kicsiben és ártatlanul.
Jött egy busz
A szemlén nem csak kisjátékfilm szekcióban láthattunk rövidfilmeket, hanem itt volt a Jött egy busz című produkció is. A megfelelő sajtókampánnyal beharangozott filmre tolongtak a nézők. Amit kaptak, kordokumentum jellegű, bár elsőre tömény (épp ez benne a jó). Mint mozi, ezerarcúságával, de minimum hatarcúságával remek darab. Folyamatosan új, és pörgő.
Öt kitörési kísérlet a rendezőktöl, kipróbálni olyat, amit nagyjátékfilmben nem mernének. Külön ugyan egyik sem tökéletes, mégis szétszedve szemlélve őket öt csapásirány rajzolódik ki: klippesen és spleenesen, szexszel és áriával, vagy szuperhősökkel lehet továbblépni. Az új magyar évezred első filmje. Igazi ön-, kép-, filmmegvalósítás. Hatalmas ötletbörze, lehet belőle meríteni, és végre felvállalni, bratyizás nélkül, honnan jöttünk és merre tartunk. Hogy hogyan tovább, és hogy mi marad fenn a filmtörténelem rostáján, majd az idő vasfoga eldönti.
Egy generáció és mégsem egy, ugyanaz, de mégis más. Nincs olyan, ami egy nemzedéket összefogna, már nem lehet semmilyen stílust, esztétikai minőséget beállítani a középpontba, hogy igen, ezek mi vagyunk. Darabokra hullik az egész, és így darabjaiból összerakva ér valamit. Tükör által homályosan.
A mezőnyt végignézve a bekerült munkák színvonala nem indokolja beválasztásukat. Tavaly nagy botrányt kavart, hogy az előzsűri nagyon kevés filmet engedett tovább az élbolyba, mégis kérdés, mi a jobb: nézzük a sokat és a hígat, vagy állítsunk mércét, hogy eddig és ne tovább. Mutassuk meg, ami elkészült, vállalva a rosszat, vagy emeljük ki csak a jobbakat, felmutatva egy színvonalat.
Összegezve: Erről a szemléről nem fognak kikerülni nagysikerű, közönségbarát, hírhedt és elismert kisfilmek. Sem. Vagyis olyan ütőképes filmek hiányoztak az idei palettáról, mint az uristen@menny.hu, az Afta, vagy a Beszélő fejek. Hiába, alkotóik már egy szinttel feljebb aratnak.
A kisjátékfilmek listája innen is behívható: www.filmkultura.hu/regi
