Van az úgy, hogy az ember
gyerekkorában kigondol valamit, és attól nem szabadul. Például, hogy ő egy híres
tudós reinkarnációja, és imígyen nagy dolgokra hivatott. Vagy hogy 30 éves korára
híres zenész lesz és kétgyerekes házasemberként saját házában él majd. Esetleg
hogy valami súlyos és gyógyíthatatlan betegséget hordoz, ami 70 éves korában a
sírba fogja vinni. Belefészkeli magát a fülébe egy dallam, és azt dúdolgatja
magának unos-untalan.
De az is lehet, hogy mindenről Erzsi
néni, a napközistanár tehet, aki 10 éves korunkban dolgozatot íratott velünk 'Mi
lesz velünk 20 év múlva' címmel, és akkor valamit ki kellett találnunk. Majd úgy
maradtunk.
Osváth András furcsákat álmodik.
Saját születéséről lát fekete-fehérben pergő, szaggatott ritmusú képsorokat.
Albert Einstein épp meghal és lelke egy megszülető egérkébe vándorol. Valamikor egy
keddi napon a XX. században a Lenin tér 3. alatti fodrászüzlet mellett feltűnik dr.
Oltványi, matematikusprofesszor egy kedves kutya alakjában reinkarnálódva és
bemutatja nekünk a Mestert, Einstein 33. reinkarnációját, egy fehéregeret. A kis
állat hamarosan csúnya véget ér, lelke a fodrászüzletben megszülető kisfiúba
költözik és ezzel megszakad a nagy tudós szellemének méltatlan alakban való
megjelenése. Gedeon bácsi (úgyismint a fodrászüzletébe járó nők bálványa), aki
egyébiránt is elég izgatott a fellépő melegvízhiány valamint Kovács Kati
művésznő megjelenése miatt, az egészséges fiúgyermek világrajöttét
megkoronázandó egy dalt kér az énekesnőtől. Kovács Kati az átszínesedő
képsorokon arannyal hímzett égővörös estélyiben buja zöld bokor előtt állva
énekli el az 'Egy nyáron át' című dalt.
Ki tudja,
hova sodorna minket a képek árja, ha András anyja nem lépne be a szobába és nem
kezdené gyengéd erőszakkal ébresztgetni fiát. Az azonnali válaszok ötpercében sok
lényegeset megtudunk, így a legfontosabbat is: András ma tölti be a 30-at.
Ma minden
és mindenki arra emlékezteti, amije nincsen, de bizonytalan sejtése szerint lennie
kellene. Cselekvésre szánja hát el magát, egy napba sűrítve próbálja elérni
mindazt, amit "normális embernek 30 éves korában" birtokolnia illik. Életében
talán először céltudatosan viselkedik, akciótervet készít, benne a két nővel
való szeretkezés élménye, az autó, a feleség/gyerek és a lakás programponttal
szigorúan időhatárokhoz kötve. Még délelőtt kipipálja a nők és az autó
bekezdéseket, megismerkedik egy terhes nővel, aki a felesége lesz egy napra, még
éjfél előtt megvan a ház is, így András a rövidtávú tervét sikeresen teljesíti.
Kérdés, hogy változott-e valami.
Kellemes
darab az elsőfilmes Fazekas Csaba Boldog születésnapot! című
alkotása. Vállaltan szórakoztatni akar, közben elgondolkodtat többek között
ideáink valódiságán is. Nagyon pörgősen, erősen indul, szépen kidolgozottak a
kezdő képsorok, egy darabig talán kissé hangsúlyos a Tímár Péter hatás, de
mindenképpen magával ragadó. Mosolyogtatók a helyzetkomikumok és kellően ironikusak
az ötletek. A film első részének lendületét és kesernyés, finom humorát főként
az apró humoros helyzeteknek a precíz adagolása adja: a poénok nincsenek túljátszva,
a patetikus pillanatokat azonnal poentírozza egy ironikus reakció, ami finoman
helyreállítja az egyensúlyt, jelezve a filmkészítők csendes-derűs, de józan
életfelfogását. Nagyon jól felerősítik az adott jelenetek hangulatát a kiválóan
megszerkesztett zenei aláfestések, Emil RuleZ! dúdolása ugyanúgy, mint a
különböző jazz darabok.
A zene
elmaradása is lassítja a tempót a film középrészében. A jelenetek megnyúlnak, az
első rész párbajszerű dialógusait felváltják a lassúbb hömpölygésű
beszélgetések. Az első részben néhány jól megválasztott jelenet felvázolja
András jellemét: egy magának való, még mindig az egyedülálló anyjával élő 30-as
zenetanár az Újlipótvárosból. A Gyöngyi megjelenése utáni részben azonban kissé
elvész ez a pontosság és az új információink már kissé iskolásak.
Gyöngyi
feltűnése sok tekintetben megváltoztatja a dolgok menetét, egy ideig az a
benyomásunk, hogy ez a film már nem is a születésnapos fiúról szól. De András
többé-kevésbé tudatosan választotta ki a lányt, hiszen feleségre és gyerekre volt
szüksége terve teljesítéséhez.
András nem
tudja eldönteni, hogy a 30. születésnapja valóban vízválasztó-e a korábban
elképzelt módon. Minden rácáfolni látszik. Az orvosi asszisztens lelkendezik: "ma
van a születésnapja?" majd hozzáteszi: "akkor ebbe tessék vizelni". A régen
dédelgetett ideák kiábrándítóan és –valljuk be - röhejesen öltenek (a kurvák
esetében két) testet. A fiú nem tudja eldönteni, hogy vannak-e felemelő pillanatok
és mélypontok. Hosszasan értekezik saját feltételezett betegségéről, hiszen
utánanézett az Interneten, de mintha egy kiskamasz tudálékoskodna. Végig kívül
marad mindenen, mintha neki semmi felelősége vagy úgy általában, köze nem lenne
ahhoz, ami körülötte van. Nem teljesen tudatosan vonja ki magát, inkább csak túl
kisfiú még a férfikor felén. Kevés alkalommal ütközik meg, akkor se tart sokáig az
erkölcsi felháborodása. Nem egy Supeman-szerű hős, még ellenérzést is kelt
bennünk, amikor a csapdahelyzetbe került Gyöngyit simán magára hagyná. Nem sok
minden jellemzi, ami egy átlagos nőből egy olyan simogató ránézést váltana ki,
mint amivel Gyöngyi fordul utána a volt osztálytárssal való beszélgetés alatt.
Az
osztálytárs, Giuseppe, felszínes fogalmaink szerint sikeres ember. Jó állása van,
kocsija, lakása. Kissé ront a képen, hogy alkalmazott, a lakást bérli, az autó
céges, társa meg nincs. De nem aggódik a jövőjén, sőt igazából nem is jutott még
az eszébe, hogy aggódnia kellene rajta. András folyamatosan az idő elvesztegetésén
lamentál, akkurátusan kiszámolja például, mikor kell ahhoz megnősülnie, hogy az
unokájának még esélye legyen ott lenni a temetésén. Az idő szorításában él, és
ennek nincs sok köze a 30. születésnapjához: a pszichoszomatikus eredetű fájdalmakat
már 9 éve érzi a gyomrában. Elégedetlen anélkül, hogy pontosan tudná, mivel. A
születésnapját követő hajnalban beigazolódik legnagyobb félelme, nem ér le a
lépcsőn, mielőtt a villany elsötétül. A halálközeli állapotban végre elengedi
magát, és a történetben afféle rezonőrként feltűnő dr. Oltványihoz szólva
elfogadja, hogy a pillanatot kell átélni a lehető legteljesebben, görcsök nélkül,
csendes derűvel. Talán pont úgy, ahogy anyja teszi. Vagy ahogy Fazekas Csaba rendezte
ezt a filmet... A felismerés rajzolja arcára a megengedő kedves mosolyt, amikor
édesanyja, akárcsak a történet kezdetén, az ágya fölé hajolva boldog
születésnapot kíván neki.
A film kellemesen szórakoztató,
egységes hangulatú a ritmusbeli megbicsaklások ellenére is. Míg humorát a geges
megoldások, szomorkás hangulatát a főszereplők valós helyzetének ismerete adja.
Három generáció skiccelődik fel: a hetvenes években szülőkorba lépő, fiát
egyedül nevelő anya helyzete ugyanúgy nem rózsás, mint a rendszerváltás idején jó
helyen lévő most 40-es Péteréé és feleségéé, csak éppen mások a szempontok.
András úgy általában nem találja a helyét, anyja feltehetően mindig is a Pannónia
18-ban lakik majd egyedül és életkora okán már nem lesz potentát valamelyik
multinál, Péterék pedig a gyerekről maradtak le az eredeti tőkefelhalmozás 10 éve
alatt. És ott van még a "vidéki lány" Gyöngyi, aki a film végén kénytelen
véget vetni kétes vállalkozásának, hiszen gyereket vár. Vele vajon mi lesz? De ez
már nem András története, nem véletlen, hogy a bejelentés 0.01 perckor érkezik.
András segíthetne, Gyöngyi szemében remény villan fel, mikor a a vonatra szállás
előtt fiú utánaszól, de az ajánlat elmarad. De mit is ajánlhatna fel András? Hogy
feleségül veszi egynapos ismeretség után? Mi vezethet ki zsákutcákból? A film nem
kíván megoldási lehetőségeket kínálni a szereplők helyzetére, csak András ismer
fel valami fontosat a nap végére. De végtére is az ez ő születésnapja...