Lesznyák Katalin
Lesznyák Katalin
87 Kbyte

(Fehérgyarmat 1969. november 8.)
Hajadon

Szegeden, a Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskola magánének szakán érettségizett 1988-ban.
A Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán 1993-ban diplomázott.
2000-ben a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet (FEEFI) humán szervező másoddiplomás szakát végezte el.
Nyelvismeret: francia, német, olasz

2000. szeptembere óta a FEEFI-n óraadó oktatóként retorika-beszédtechnika tárgyat tanít leendő menedzserek számára.

Díjak:
       2000. október 20.-án Pécsi Nemzeti Színházért Alapítvány Nívódíjjal tüntette ki.

Honlapja


1988.-ban nem indult operett-musical osztály, ezért próza szakra jelentkezett, onnan azonnal az operett-musical osztályba irányították, ahová egy évvel később ismét, immáron sikeresen felvételizett.
Osztályvezető tanárai Kazán István, Versényi Ida; majd Szinetár Miklós voltak.
Mestere: Gábor Artemisz magánénekesnő.

Főiskolai évei alatt és azt követően egy évadon át a Fővárosi Operett Színház tagja.
A Főiskola elvégzése után kapott a Pécsi Nemzeti Színházban egy félállást, tehát a végleges szerződtetés - 1995-ben - csupán formalitás volt.

Fontosabb színházi szerepei:

Ábrahám Pál: Bál a Savoyban ~~~~~~~~ (Madeleine) - német nyelven is
Ábrahám Pál: Viktória ~~~~~~~~~~~~~~~ (Viktória)
Dumas - Papp Zoltán: A három testőr ~~~ (Milady)
Fényes Szabolcs: Rigó Jancsi ~~~~~~~~ (Clara)
Jacobi Viktor: Sybill ~~~~~~~~~~~~~~~~ (Sybill)
Kálmán Imre: A montmartre-i ibolya ~~~~ (Violetta) - német nyelven is
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő ~~~~~~~~ (Szilvia) - német nyelven is
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő ~~~~~~~~ (Fedora Palinszka)
J. Offenbach: Orfeusz az alvilágban ~~~~ (Euridike) - német nyelven is
Lehár Ferenc: A víg özvegy ~~~~~~~~~~ (Valencienne)
Lehár Ferenc: A víg özvegy ~~~~~~~~~~ (Glavari Hanna)
Eisemann Mihály: Fekete Péter ~~~~~~~ (Colette)

Film és tévészerepei:

1996 óta rendszeres szereplője (Bodó Kati) volt a Kisváros című televíziós sorozatnak.
A sorozat rendezői: Fazekas Lajos, Pajer Róbert, Balogh Zsolt

 

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső