Filmes rendezvények, programok


(2002.12.04.)

Magyar siker Hollywoodban

Forgalmazási tárgyalások is kezdődtek a telt házas vetítések után a Los Angeles-i Magyar Filmhéten (november 20-24.) mondta Kántor László, a Filmkultúra kérdésére. A szervező Új Budapest Filmstúdió vezetője szerint a magyar filmproducerek külön-külön tárgyaltak az amerikai forgalmazókkal, de úgy tudja, a tengerentúliak érdeklődtek - egyebek között -Gárdos Péter Az utolsó blues, és Herendi Gábor Valami Amerika című filmje iránt. Az Egyesült Államokban főleg az art-mozi hálózatok vetítenek európai filmeket, az egész országra érvényes jogokat inkább a DVD- és a video forgalmazásra veszik meg.

A Los Angeles-i Magyar Filmhét négy napján összesen 1.500-an tekintették meg a tucatnyi magyar alkotást, amelyek főként a 33. Magyar Filmszemle díjazottjai voltak. A nézők között a kinn élő magyarok mellett, a szakma is képviseltette magát - Beverly Hills-i Laemmle Theatre Music Hall elegáns, 150 férőhelyes termében köszönthették például a Freedom Film Festival igazgatóját, a Hollywood Foreign Press több képviselőjét és elnökasszonyát, továbbá a film fővárosában már nagyobb hagyományokkal rendező lengyel fesztivál igazgatóját is. A két legolvasottabb Los Angeles-i napilap, a Los Angeles Times és a Los Angeles Weekly kedvezően írt az eseményről, és Kevin Thomas pozitív kritikát közölt a Golden Globe-ért és az Oscar-díjért versengő Hukkléről is.

A sikerre visszatérve, tudni kell - folytatta Kántor László -, hogy Los Angeles 12 és fél milliós város, ahol naponta(!) tíz filmpremiert tartanak. Ehhez képest értékelendő a teljesítmény, hogy jövőre már több nagyváros, New York, Washington, San Francisco, Denver jelezte, hogy szívesen vendégül látná a magyar filmcsomagot - talán lengyel és cseh "bővítéssel" együtt.

(FK)

A Filmkultúra kritikája a Valami Amerikáról innét is elérhető!


(2002.12.04.)

Sejtjeink - versenyben a mozinézők, és Oscar kegyeiért

Ritka történelmi pillanatra készül a Budapest Film: dokumentumfilmet forgalmaz december 5-étől a Mammut Moziban(!), és az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Almási Tamás Sejtjeink című alkotása - amely immár sokadik változatát éli - a 33. Magyar Filmszemlén elnyerte a dokumentum kategória fődíját, valamint a diákzsűri különdíját. A meddőségről és a mesterséges megtermékenyítésről, valamint a gyermekvállalás kérdéséről szóló Sejtjeink jelenlegi, 92 perces celluloid változata a legjobb tizenkettőbe jutásáért versenyez a dokumentumfilmek 2003. évi Oscar mezőnyében.

(FK)

A film honlapja: http://www.budapestfilm.hu/standardhtml/film/sejtjeink/index.html


(2002.12.04.)

12. Európa Filmhét

Huszonegy filmet először mutatnak be a Művész Moziban december 5-15. között a 12. Európa Filmhéten. A Budapest Film 25 nagyjátékfilmmel a programjában először "blokkosította" a budapesti rendezvényt.

A műsor:

5., csütörtök 20.00 ifj. Szergej Bodrov: Nővérek (orosz, 2001 - 83 perc)
6., péntek 19.00 Alekszej Muradov: Papírsárkány (orosz, 2002 - 75 perc)
6., péntek 20.00 Alekszej Balabanov: Testvér 1. rész (orosz, 1997 - 96 perc)
6., péntek 20.45 Meztelenkedés (német, 2002 - 100 perc)
7., szombat 16.00 id. Szergej Bodrov: A kaukázusi fogoly (1996 - 98 perc)
7., szombat 18.00 ifj. Szergej Bodrov: Nővérek (orosz, 2001 - 83 perc)
7., szombat 18.30 Ken Loach: Édes kamaszkor (brit, 2002 - 106 perc)
7., szombat 20.00 Alekszej Balabanov: Testvér 2. rész (orosz, 1997 - 96 perc)
7., szombat 21.00 Javier Balaguer: Enyém vagy! (spanyol, 2001 - 100 perc)
8., vasárnap 16.00 Régis Wargnier: Kelet-Nyugat (francia, 1999 - 121 perc)
8., vasárnap 16.30 Széllel perzselve
8., vasárnap 18.45 Alice Nelli: Családi titok (cseh-szlovák, 2002 - 100 perc)
8., vasárnap 20.00 id. Szergej Bodrov: Gyors menet (brit-francia, 2001 - 99 perc)
8., vasárnap 20.45 Ken Loach: Édes kamaszkor (brit, 2002 - 106 perc)
9., hétfő 19.00 Winfried Bonengel: Führer Ex (német, 2002 - 102 perc)
9., hétfő 20.00 Alekszej Balabanov: Háború (orosz, 2002 - 120 perc)
9., hétfő 21.00 Coline Serreau: Káosz (francia, 2001 - 109 perc)
10., kedd 19.00 Dorothée Van den Berghe: Kiscsaj (belga, 2002 - 90 perc)
10., kedd 20.00 id. Szergej Bodrov: A medve csókja (német-orosz-francia, 2002 - 92 perc)
10., kedd 21.00 Bille August: A szerelem szimfónia (dán-svéd, 2000 - 119 perc)
11., szerda 18.30 Stavros Ioannou: Úttorlaszok (görög, 2000 - 101 perc)
11., szerda 19.00 Meztelenkedés (német, 2002 - 100 perc)
11., szerda 20.30 Aydin Sayman: A titok gyermekei (török-magyar, 2002 - 120 perc)
11., szerda 21.00 Javier Balaguer: Enyém vagy! (spanyol, 2001 - 100 perc)
12., csütörtök 18.00 Buvári Tamás: Posztkatona (15 perc) az Inforg Stúdió 1. blokkjában (93 perc)
12., csütörtök 19.00 Emanuele Cralese: Grazia szigete (olasz, 2002 - 90 perc)
12., csütörtök 20.00 Kedves Lili: Flakon (9 perc) az Inforg Stúdió 2. blokkjában (90 perc)
12., csütörtök 21.00 Winfried Bonengel: Führer Ex (német, 2002 - 102 perc)
13., péntek 18.00 Kistehén - a MyFilm blokkja (41 perc)
13., péntek 19.00 Artur Wiecek Baron: Egy angyal Krakkóban (lengyel, 2002 - 89 perc)
13., péntek 19.00 Kistehén - a MyFilm blokkja (41 perc)
13., péntek 20.00 Kistehén - a MyFilm blokkja (41 perc)
13., péntek 21.00 Széllel perzselve
14., szombat 16.45 Alekszej Muradov: Papírsárkány (orosz, 2002 - 75 perc)
14., szombat 18.30 Emanuele Cralese: Grazia szigete (olasz, 2002 - 90 perc)
14., szombat 20.00 Péterffy Zsófia: Kalózok szeretője (8 és fél perc) a Pannóniafilm - Grácia Alkotócsoportja blokkjában (72 perc)
14., szombat 21.00 Baltasar Kormákur: Tenger (izlandi, 2002 - 109 perc)
15., vasárnap 15.15 Aki Kaurismäki: A múlt nélküli ember (finn, 2002 - 90 perc)
15., vasárnap 17.00 Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá! (spanyol, 2002 - 116 perc)
15., vasárnap 19.15 Aki Kaurismäki: A múlt nélküli ember (finn, 2002 - 90 perc)
15., vasárnap 20.00 Dunai szél - a Duna Műhely blokkja (107 perc)
15., vasárnap 21.00 Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá! (spanyol, 2002 - 116 perc)
15., vasárnap 22.00 Pedro Almodóvar: Beszélj hozzá! (spanyol, 2002 - 116 perc)

(FK)

hivatalos honlap: http://www.port.hu/europafilmhet/