"A Viennale a filmbarátok és mozirajongók egyik legkellemesebb találkozóhelye!"

(Giuseppe Salza, Il Manifesto)

"A Viennale az egyetlen olyan hely a világon, ahol egy Straub-filmből pótvetítést kell rendezni." (Jonathan Rosenbaum, Chicago Reader)

"Ez nem a milliós üzletek fesztiválja, mint Cannes, és nem is a munka megszállottaié, mint Berlin. Erre a világvárosi lazaság jellemző." (Helmut Merker, Westdeutscher Rundfunk)

Bécs belvárosában minden évben érdeklődők tízezrei nézhetik meg a legnagyobb osztrák nemzeti-nemzetközi filmfesztivál által elébük tárt filmeket. Idén a 12 napos vetítéssorozat alatt 244 előadásban 237 filmet mutattak be, amelyre 70 400 néző volt kíváncsi.
A nagy érdeklődést talán az is magyarázza, hogy a filmek zöme nem kerül hagyományos forgalmazásba, ezért a fesztivál után nem, vagy csak korlátozott mértékben lesz látható.

Visszatekintő

A kezdetek az ötvenes évek végére nyúlnak vissza, midőn néhány filmkritikus, akinek elege volt a sok fárasztó fesztivál-utazásból, arra a merész következtetésre jutott, hogy feltehetően Ausztriában is össze lehetne trombitálni a világ filmszerető, jobbik felét egy találkozóra. Az 1960-as ősrendezvény még csak egyhetes filmszemle volt, ezt fejlesztette nemzetközi filmfesztivállá az Osztrák Filmkritikusok Szövetsége. Nem a meglévő híres fesztiválok babérjaira törtek, csupán a filmművészet terén nem túl kiemelkedő fővárosuknak reméltek új kulturális minőséget adni.

A találó Viennale fesztiválnevet Franz Jonas későbbi elnök, akkoriban polgármester honosította meg a főváros angol nevéből a Velencei Filmfesztivál, a Biennale mintájára.

Az 1962-től intézményesített fesztivált rendezték már nyáron (a hagyományosan júniusban megtartott bécsi ünnepi hetek programjába illesztve), tavasszal (mert attól féltek, hogy netán elvész az ünnepi hetek bőséges kulturális kínálatban), míg végül megállapodtak az októbernél.

Egyik igazgatója, Dr. Siegmund Kennedy hivatalba lépésekor bejelentette, hogy a főváros "a szórakoztató filmek találkozóhelye lesz." Ennek megfelelően a "Vidám filmek fesztiválja" mottó jegyében öt éven keresztül 8 napig hazai bemutató előtt álló, túlnyomórészt szórakoztató, ám jó minőségű filmeket játszottak a bécsi Urániában ( René Clair A nagy hadgyakorlat

1967-ben a vezetőség kénytelen volt megállapítani, hogy nem terem elég jó minőségű szórakoztató film évente, ezért áttértek a "Filmek, amelyek a Viennáléból eddig kimaradtak ..." sorozatra.

1968-tól a gyártás évét figyelmen kívül hagyva nemzetközi jelentőségű filmek osztrák bemutatójának színhelye volt a fesztivál: A háborúnak vége (Alain Resnais 1966), Az öldöklő angyal (Luis Bunuel 1962), Bezsini rét (Szergej Eizenstein 1935-37).

Megvalósult az a szokatlan ötlet is, hogy a Viennale befejezése után a komplett műsor - rendező-vendégekkel, filmes szakemberekkel, "tokkal vonóval" - egy vidéki nagyvárosban is fellépett.

1973-tól a fesztivál nemzetközivé vált, s olyan nagy nevű rendezők, mint Bertolucci, Fellini, Truffaut, Fassbinder is tartogattak számára egy-egy új bemutatót A nézők szinte hisztérikusan özönlöttek, nagyobb helyszínt kellett választani a teltházas vetítésekhez. A sláger 1974-ben a csatolt Gyermek- és Ifjúsági fesztivál volt, amelynek délutáni előadásaira ingyen mehetett a célgeneráció is. 1980-tól az ötletadó Bolgár Filmnapok után egy-egy ország kulturális, politikai stb. sajátosságait bemutató rendezvénysorozatot fűztek a fősodorhoz.

További vetítéssorozatok: Made in Britain, Kids in America, Österreich - bunt, bizarr (Színes Ausztria). "Homályos zóna" néven éjjeli szakaszt nyitottak az excentrikus filmeknek - horrornak, szexnek, akciónak, - míg a "Lost and Found"-ban ritkaságokat, újrafelfedezéseket gyűjtöttek.

Igazgatók jöttek, igazgatók mentek (pl. Edwin Zbonek, Helmuth Dimko, Werner Herzog, Reinhard Pyrker, Alexander Horwath, stb), a hullámzó költségvetésű fesztivál pedig lassan felvette mai formáját.

Az idei mustra

A Viennale egyre erőteljesebben fordul az új, kevéssé ismert filmes területek és értékeik felé, hazai és részben nemzetközi premierfilmeket keres, ezért nagyon élő, politikailag aktuális és magas művészi értékű programot nyújt híveinek. A játékfilmek mellett a dokumentumfilmek, bármely műfajú kisfilmek, és a kísérleti filmek is nagy teret kapnak.

Nemzetközileg is elismertek az Osztrák Filmmúzeummal közösen szervezett retrospektív sorozatok. Az idén Jacques Rivette életművét mutatták be, amelyhez az idős rendező csatolhatta kedvenc mozidarabjait is. Tisztelegtek Ed Lachman művészete előtt, és voltak egyéb filmes különprogramok is, mint Agnes Varda Deux ans apres (Tíz év múlva, a "Le glaneur et la glaneuse" folytatása) című filmjének világpremierje, vagy megtalált és restaurált némafilmek-filmrészletek bemutatása. Nem is beszélve az "egyébről": viták, kiállítások, könyvek, fotók, plakátok, előadások, zenei rendezvények, ünnepségek, happeningek pezsdítették a fesztivál társadalmi életét.

A meghívott vendégek között volt Otar Josseliani a berlini Ezüst Medvés Lundi matin (Hétfő reggel) című filmjével, Bulle Ogier, Rivette egyik kedvenc színésznője, Sam Moor soul-énekes, Jürgen Böttcher valamikori DEFA-rendező, vagy Diego Lerman, a 28 éves argentin elsőfilmes, a locarnói ezüst díjas Tan de repente (Gyorsan) című film rendezője.

A játékfilmek között láthatta még a közönség többek között Mike Leigh All or nothing / Mindent vagy semmit, Paul Schrader Autofocus, Aki Kaurismäki Mies vailla menneisyyta / A múlt nélküli ember, Manuel de Oliveira O princípio de incerteza / A bizonytalanság kezdete, Alexander Szokurov Russian Ark / Orosz bárka című. filmjét.

Who is next címmel sávot nyitottak a fiatal alkotók részére az innovatív filmkészítés erősítése céljából.

A Viennale nem versenyezteti a filmeket, de elismerések azért vannak.

A jelentős készpénzzel és nyersanyag-támogatással járó Bécsi Filmdíjat minden évben egy hazai "fiatal" filmnek ítélik. Idén Kenan Kilic, az 1981 óta Ausztriában élő török származású színész-rendező kapta Nachtreise / Éjszakai utazás című, a munka és tartózkodási engedély nélkül az országban magukat meghúzó török "vendégmunkások" (ha lehet "vendégnek" és "munkásnak" nevezni őket!) kilátástalan életét bemutató elsőfilmjéért.

A Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége által a kiemelkedő első- vagy második filmeknek adományozható FIPRESCI-díjjal az argentin Diego Lerman Tan de repente / Hirtelen című elsőfilmjét tüntették ki. A film szerepelt a locarnói fesztiválon is, ahol Ezüst Leopárdot kapott, színészei pedig közreműködői díjat.

Lerman: "Nem azért csináltam kalandfilmet, mert egy fejletlen országban a filmkészítés hősies vállalkozás, a filmforgatás nagy kaland, és minden leforgatott nap sikerélmény, hanem mert érdekelt a történet..." Ez a történet egyébként a rendező legsikeresebb rövidfilmjének, az 1999-es, számtalan díjat begyűjtött Proof alaptémájának kibontott változata: egy kövér pincérnő egy nap megismerkedik két leszbikus punkkal, majd együtt bejárják az országot.

A szponzori közönségdíjjal a praktikus osztrákok már hat éve olyan értékes filmet jutalmaznak, amely a Viennale idejéig nem talált magának forgalmazót, bár megérdemelné A díj mellett a reménybeli forgalmazónak ingyen-termet ajánlanak fel a film vetítésére. Idén ezt a díjat a tajvani Pen-Ek-Ratanaruang Monark Transistor / Tranzisztoros szerelem című filmjének ítélték. "Szerelmi történet a 21. századból egy kis pikáns retro-utóízzel." A rendező már otthonos a Viennálén: 2000-ben itt mutatták be 6lxty9 című fekete komédiáját, amely számtalan díjat söpört be a világ különböző fesztiváljain.

Dicséretben részesült továbbá a török Zeki Demirkubuz, aki két filmjével lett világhírű Cannesban, s akinek életművéből bemutatót tartottak a fesztiválon.

A Viennale a legszebb férfikorba lépett.
(Németh Ágnes összeállítása)