Fű, fa, virág képével indul a 6. kecskeméti fesztivál. Később lesz tücsök és bogár is. Az animáció e kedvenc témái s motívumai persze most sem egy az egyben kerülnek elénk, mindig van bennük valami csavar, dupla, sőt triplafenekű vicc vagy játék. A legközönségesebb tücskök például komputer animálta szentjánosbogarak zaklatott szerelmes éjszakáján ciripelnek az utolsó roham előtti nagy csöndben.

Az első képet a fesztiválon a színpad berendezésével, ünnepi díszítésével kapjuk. Mint mesélték, terítettek már Kecskeméten kavicsot és homokot is az Erdei Ferenc Művelődési központ színpadának előterére, ezúttal gyeptéglákkal borította be a dekorációért - designért - felelős művész. Az élő pázsitba geometrikus szirmú papírvirágokat tűzdelt. A díjkiosztó ünnepségen majd már káposztafejek is lapulnak a fűben, a kecskegidát pedig a fesztiváligazgató hozza a színpadra viaszkosvászon henteskötényben.

Homokváros ad magára. Az élő pázsit mögött ápolt, boldog szobanövények sorakoznak, mint később valamennyi helyszínen, a foyer-ban, a kiállítótermekben, az Otthon moziban. Ez a fesztivál figyel az apróságokra, összeválogatja, megtervezteti az elemeket, műsor előtt és után is kínál látnivalót a szemnek. Itt tudják, mennyire fontos a színpadkép, hiszen azt látjuk, valahányszor felgyúl a villany, márpedig itt minden film után (az 50 perces és a 30 másodperces után is) mindig felkapcsolják.

A dekoráció, a design nem a nagyteremben kezdődik, s nem pár plakát kiaggatásával, pár képeslap kiszórásával ér véget. Installációként, kék fal előtt, téglapadlón látjuk a fesztivál plakátjának durván faragott, festett székét - a fotográfus-festő, Farkas Antal jama kiállításán. Hasonló szék áll háromszor akkora méretben a művelődési ház feljárója előtti téren - a fotósok és a tévések is boldogan csapnak le az alkalmatos játékszerre. Az animáció ugyebár az arányok művészete is, ha van rendes szék és óriás szék, kicsiben is itt kell lennie valahol. Az előcsarnok egyik vitrinjében sorakozik egymásra rakva vagy két tucat arasznyi szék - később kiderül, nem pár fillérért hazavihető szuvenír bárkinek, aki arra jár, hanem idén ez a díj. Ez a halom szék mások fantáziáját is megindította. Amikor hazaértem, megkérdezték tőlem, hogy bírtam naponta 10 órát ücsörögni ezeken a székeken, látták ugyanis valamelyik tévében, hogy ilyen székekkel volt berendezve a mozi. Tényleg, milyen egyszerű is berendezni egy mozitermet! - ennyit az arányok és az illúzió összefüggéseiről.

Az pedig példaszerű, hogy Kecskeméten nem érték be egyetlen tárgy illetve kép felhasználásának puszta variációsorával - plakát, képeslap, katalógus, szignálfilm -, túlléptek a logo minimál feladatkörén, a megrendelő áldozott rá, és hagyta, hogy a művész tovább játsszon az ötlettel.

Tisztelem az animációt, ahogy tulajdonképpen a játékfilm is tiszteli. Hiszen a mindössze 107 éves film parvenu a sokkal régebbi, s még annál is régebbi, egészen ősi gesztusokból született művészetekből, a képzőművészetekből induló animációhoz képest. Tisztelem azért is, mert a "natúrfilmnél" sokkal többet őrzött meg a kézműves hagyományokból, egy animációs film kockáit még ma is kézi munkával, szöszmötölős szorgalommal rakják össze. Gyanítom, hogy még a számítógép tudását is ezzel a módszerrel használják fel. Tisztelem azért is, mert a rendező sokkal több funkciót vállal magára, mint a natúrfilmes. Nézzék meg, milyen rövid egy animációs film stáblistája! Nincs külön díszlet-, jelmez-, látvány-felelős, itt a rendező egyszemélyben alkotja meg az egész képet, mellesleg ő a kellékes, a berendező, a koreográfus, a színész, a kaszkadőr és ki tudja, mi még! A többi szakember közül csak az írót, az operatőrt, a vágót és a zeneszerzőt engedi oda a munkájához. Gyakran még őket is csak felesben, társalkotóként. Az animációs rendező sokkal kevésbé szakadt el az ős natúrfilm rendezőjének szerepétől, nem osztotta fel feladatkörét alkotótársak közt, talán ezért érzem mindig úgy, hogy az animáció sokkal közelebb maradt az ősfilmhez.

Amint a művek hossza - 3, 5, 7, maximum 9 perc - is a kistekercses (egyáltalán, amikor még az anyag szabta meg, hogy tekercses) filmeké.

Talán az ősfilmmel való rejtélyes kapcsolat - meg a munkaigényes forma - miatt él tovább oly erősen az animációs filmben a geg! Három percben nem lehet mellébeszélni. El kell mondani valamit, a kívánt ritmusban és eszközökkel, föl kell építeni, ki kell dolgozni, különben puffan. De nem csak a geg központi szerepe emlékeztet annyira az ősfilmre. Ha így, fesztiválon, ekkora mennyiségben néz az ember animációs filmet, lépten-nyomon újabb s újabb ősfilm elemeket, alkotórészeket, tulajdonságokat talál bennük. A csodát például, a mesét, a varázslatot, a lehetetlen kísértését. A témáikat, az apró-csepró, mégis oly fontos történeteket, a hangnemet, a játékos, könnyed, szellemes előadásmódot, a pontos ritmust, a szorosra fogott, mert oly kurta idő kezelését, a burjánzó ötletességet, a leleményességet.

A Filmkultúra évadzáró filmklubjában "meghívjuk" nézőinket a kecskeméti fesztiválra. Levetítjük az egyik versenyblokkot. Azért az egészet, hogy érzékeltessük, milyen is így, sorba szedve látni a versengő filmeket. S azért a reklám, logo, szignál és vizsgafilmekét, mert valószínűleg ezeknek van a legkevesebb esélyük rá, hogy így együtt valaha is láthatóak legyenek egy moziban.

Utána pedig azokat a filmeket mutatjuk meg, amelyek a fesztiválon jelen lévő kritikusok szavazásán fej-fej mellett vezettek. Talán nem véletlen, hogy szinte mindegyikben találtam az ősfilmre emlékeztető elemeket, ezekkel ajánlanám őket a néző figyelmébe.

Gyulai Líviusz Az én kis városomjában azt az elemi élményt mutatja meg, hogy micsoda öröm mohón telerajzolni egy fehér lapot. A natúrfilmben elkoptatott, hétköznapivá tett misztikum, a varázslás, a teremtés, a rajzolni tudás tombol játékosan a szemünk előtt életre kelő, féktelen alakváltoztató figurákban, a kirakatok felszaladó rolóiban, a semmiből darabokban előbukkanó kisvárosban. Másik filmjében, a Szindbád, Bon Voyage-ban egyenest a gravitációnak üzen hadat. A kukában talált szőnyeg repül, s nocsak, a világ teli van repkedő szőnyegekkel, a szőnyegek találkoznak, összeérnek, az utazók átmászkálnak, összekavarodnak, lehuppannak…

A Holtágban, Bánóczki Tibor elsőfilmje a hang és a kép szétválasztásával, különneműségével, külön értelmezhetőségével tesz fel hangosfilm előtti kérdéseket.

Horváth Mária Állóképek - "Rajzok egy élet tájairól" című filmje a legősibb, legprimitívebb és mára a legexperimentálisabb montázstechnikát, az építkezés szerkezetét állítja műve középpontjába: a hintázó kislány ismétlődő képsora közé képverset ír. Hol könnyed, hol komor állóképekben villan fel pillanatokra a női sors, álom, fantázia, s töredezik szét, mint a tükörben, vált vissza fehérbe, hogy a helyére rögtön újabb kép kerüljön. Egy ritmikus dúdoló pörgő kíséretével.
Mesefilmjéből, a Nagy Lajossal közösen készített Az aranyszőrü bárányból csak egyetlen motívumot idéznék: az egymáshoz ragadt csapat mesébe s filmbe illőn sorban vonul, aztán egyszer csak fellép egy körré rajzolt világra, s azon jár tovább. A körvilág aztán további körökre osztódik, az egyik jobbra pörög, a másik balra, az egyiken minta, a másikon figurák, s olyan tárcsaképeket látunk, amilyenek az ősmozit megelőző tárcsás praxinoszkópban foroghattak. Az ősmítoszok és a mese köralakú világértelmezése kapcsolódik itt össze a mesemutogató őstechnikával.

Gyulai Líviusz és Horváth Mária a klasszikus rajzanimáció mesterei, Tóth Pál számítógéppel dolgozik. A szentjánosbogarak nemi élete című filmjében megtalálta főszereplőjének a gépi megjelenítésre talán legalkalmasabb állatot, a páncélos, fényes, gépszerű bogarat. Csak ő nem horrorrá animálja, hanem ősi játékká, a párzás táncává. Az első pillanatokban jólnevelt oktatófilmnek tűnik műve, aztán természetfilmként folytatódik, majd felbukkan a dramaturgia: arcot, sorsot, apró történetkéket kapnak a bogárszereplők. Közben valamennyien a nagy közös élmény részesei: fékeveszett násztáncukat járják a Strauss-keringő dallamára. A szó szoros értelmében is sziporkázó filmben - ha szerelem, az minimum tűzijáték és csillageső legyen, és még a Hold is beleremegjen - a legpofátlanabb közhelyek gátlástalan használata emlékeztet az ősfilmesek szemtelen, mindent begyűjtő csodakezelésére.

A kecskeméti fesztivál honlapja: http://www.kecskemetfilm.hu/festival/kaff2002

A fesztivál előzetes információit lásd Lendvai Erzsitől: http://www.filmkultura.iif.hu/2002/articles/reviews/kaff.hu.html

Az idei nyerteseket lásd a Hírek rovatban: http://www.filmkultura.hu/regi/2002/news/index.hu.html