Lendvai Kecske - Kecskemét: KAFF

 


28 Kbyte

Menjünk Kecskemétre! Újra KAFF!

Erre invitál mekegésével - ha nem is szó szerint - egy kis kecske. A város címeréből látogatott át ide, a Fesztivál szignáljába. Ez a helyes kis kecske ugyanis a KAFF. Bővebben kifejtve, a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál híres háromszögletű szignálfejéből, a stilizált kecske- vagy ördögfejből bújik elő és mekegve hívogat.

Menjünk hát Kecskemétre június 12. és 16. között. Az Erdei Ferenc Művelődési Központban most 6. alkalommal rendezi meg a Kecskeméti Animációs stúdió a szép alföldi város kulturális vezetőivel összefogva a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált és a 3. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivált.

Aki megnézi a programot, azonnal láthatja, hogy az animáció nem adta meg magát. Akármilyen mostohagyerekként kezelt műfaj, mégis él, virágzik, az alkalmazott ágazatban pedig nélkülözhetetlenné tette magát.
"Talán kevesebb egyedi alkotás született az elmúlt három évben mint megelőzően - mondta Mikulás Ferenc a Kecskemétfilm Kft. vezetője, a fesztivál szülőatyja és fennállása óta igazgatója - ennek ellenére rengeteg animációs művész dolgozik a szakmában, főként külföldi produkciókban és sok magánvállalkozásban is."

A verseny és információs programban összesen 16 ország 176 rendezőjének 456 filmjét vetítik le. Ebből 85 rendező 119 filmje kerül versenybe és panorámába.

A magyar programba 30 stúdió és magánvállalkozó nevezett be: 124 film érkezett, ebből 50 jutott a versenybe, 44 a panorámába, 31 filmet pedig kizsűriztek. A 3. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztiválra 7 országból 23 alkotást neveztek be, ebből 12 film kerül versenybe, 8 az információs vetítésekre.

Az információs programban Jankovics Marcell, Richly Zsolt, Szabó Szabolcs filmjeiből válogattak össze születésnapi csokrokat. Külföldi művészek, főként a zsűri és az előzsűri tagjainak - Priit Parn, Pencho Kunchev, Phil Mulloy, Vajda Béla - alkotásait is látni lehet majd, valamint az Annecy Fesztivál díjnyerteseiét 2000-ből és 2001-ből, amelyek között vannak Oscar-díjas filmek is, továbbá az európai filmművészeti iskolák diplomafilmjeiből is bemutatnak összeállításokat. A világhírű angol Aardman stúdió 3X1 órás válogatással mutatkozik be, és még néhány világhíres animációs művész, mint Alexandre Alexszeieff, Yoji Kuri és portugál filmesek. Gyerekek által készített filmek is vetítésre kerülnek.

Az előzsűri - Pencho Kunchev (bolgár), Vajda Béla és Varga Balázs (magyar) - nehéz de föltehetően jó munkát végezett. A többi a közönségre és a zsűrire vár, amelynek elnöke Priit Parn észt művész. Tagjai: Takashi Namiki japán, Phil Mulloy angol művész és két magyar, Báron György filmkritikus és Ittzés Mihály zenetudós. Mellettük általános iskolák is zsűriznek 2-2 gyereket delegálva erre a posztra, és ők is adnak át díjat.

A díjak igen szép sort alkotnak, értékük 500 ezer és 1,5 millió Ft között mozog. A legjobb egészestés film például 2000 EU-t kap.

A filmvetítések mellett a városban is gazdag program várja a vendégeket, érdeklődőket.
Szabadtéri vetítéseken, zenei programokon, előadásokon, kiállításokon, vásárokon, utcai versenyeken lehet ki- és bekapcsolódni a fesztiválozásba, amelynek teljes arculattervezője ezúttal Farkas Antal.

De hát hogyan is kezdődött ez az egész?

A kecskeméti gárda, élén Mikulás Ferenc igazgatóval elhatározta, hogy önálló alkotói törekvései érdekében fórumot biztosít alkotóknak és alkotásoknak egyaránt. 1985-re szerveződött meg az első fesztivál, amely tudatosan került az Annecy-i és a Zágrábi Animációs Fesztivál közé. Igaz, csak háromévenként vándorolhattak ezen az útvonalon az animáció szerelmesei, mert Kecskemét csak háromévente szervezett mustrát, de olyan sikeres lett, hogy a magyar származású, világhírű Halász János, aki nagyon szerette Kecskemétet, kis animációs Hollywoodot képzelt a rendezvényből kialakíthatni. John Halas azóta halott, de KAFF még mindig van. 2000-ben fölvették az Európai Filmfesztiválok Szövetségébe, amely az EU mellett működik. Igaz, támogatást még nem kap, csak elismerést, ami rangot jelent, és hát ennek fejében fizethetik a tagdíjat. Hogy ez is valami? Igen. Befektetés a reményre, hogy támogatást kapnak akkor, amikor majd EU-tagok leszünk. Addig is azért akadnak szép számmal mindig, más támogatók. Meg nem-támogatók is. Mint az RTL Klub és a TV2, - szerintük ugyanis az animációt nem kell támogatni. Ugyan miért nem? A zene után ez a legnemzetközibb (film)művészet.


27 Kbyte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső