Jobbra: Ozorai András 43 KByte	Szokványos kérdés, de azt tapasztaltam, hogy a filmesek között is többé-kevésbé mindenki szívesen beszél arról, milyen családi háttérrel indult. Felteszem Önnek is, válaszol? Persze. Mi Budán laktunk, a Rózsadombon, a szüleim úgynevezett jó polgári családból származtak, apám is, anyám is beszélt angolul, németül, franciául, s én már felnőtt voltam, amikor anyám megtanult még spanyolul, mert hogy arra is szükség van. A háború előtt idegen nyelveket tudni egy értelmiségi-polgári családban teljesen normális dolognak számított. Nekem is tízéves koromtól kezdve németül kellett tanulnom, magántanártól, s szó szerint megvertek, ha ellógtam egy órát. Amúgy liberális szellem uralkodott a családban, nem volt dresszura. Apám textiltechnikus, majd importőr-üzletkötő volt, s 1956 októberében ment volna először komoly külföldi útra, úgy emlékszem, Teheránba. De tagja lett az import-textil forradalmi munkástanácsnak, ezért kirúgták, s mehetett vissza segédmunkásnak. Nehezen indult újra, de amikor 1963-ban érettségiztem, ő már ismét hivatalban dolgozott. Anyám a Hungarofilmnél volt fordító, majd a propagandaosztályra került. Amikor én az általános iskolát befejeztem, a továbbtanulásnál még előnyben részesültek a munkás-paraszt származású gyerekek, én viszont alkalmazott-gyerek voltam, nem is túl jó tanuló, így nem volt érdemes nekifutni a gimnáziumi felvételinek. Mivel azt hitték a szüleim, hogy ez a "születési hátrány" örökre megmarad, s a továbbtanulásnál felsőfokon ismét gond lesz, úgy döntöttek, szerezzek az érettségivel egyszerre szakmunkás-végzettséget is. Így kerültem apám nyomdokaiba lépve a Markó utcai Bólyai János Textilipari Szakközépiskola és Technikum szövőipari tagozatára. Nagyon utáltam, egyáltalán nem érdekelt ez a szakma. A második tanév utáni nyáron aztán véletlenül együtt nyaraltam Haraszti Mikivel. A Hungarofilmnek ugyanis akkor még volt Siófokon, az Aranyparton egy üdülője, és a Miki mamája is a Hungarofilmnél dolgozott, akárcsak az enyém. Akkor, ott, tizenhat évesen eldöntöttük, hogy filmrendezők leszünk, mert filmrendezőnek lenni biztosan a legjobb dolog a világon. Addig is sokat jártam moziba, de ettől kezdve komolyabban kezdtem figyelni a filmre. Beleszóltak egyébként a szülei abba, hogy mivel tölti a szabadidejét? Nem. Mondom, liberális szellemű család voltunk, a szüleim hagyták, csináljam, amihez kedvem van. Fociztam, meg jártam úszni, minden héten háromszor a Margitszigetre, negyed hatkor keltem, s hattól hétig úsztam. Sakkoztam is, elég komolyan. Na, ha ezeket elhanyagoltam, akkor kaptam a pofámra, mert apám azt mondta, hogy amit vállaltál, azt csináld végig. Meg persze csavarogtunk a fiúkkal ... nem igazán szerettem tanulni. De a technikum, az sok volt, akkor hagytam abba az úszást meg a sakkot. Reggel bementem nyolcra a suliba, s általában minimum négyig az iskolában voltam. Harmadikban ráadásul meg is buktattak matematikából. Mi maradt meg a középiskolából? Semmi. Nem szerettem. Sok vidéki srác járt velem, velük nemigen lehetett barátkozni, ketten-hárman voltunk csak jóban az osztályban, de aztán mi is szétszéledtünk, eltávolodtunk egymástól. Akkor voltak műsoron a Filmmúzeumban a francia újhullámos filmek, s én akkor rengeteget jártam moziba. Egyedül? Igen, egyedül jobb volt. Akkor ment az Unokafivérek, az Éli az életét, a Jules és Jim... Hát ez a hatvanas évek első felében volt. Azokhoz a filmekhez képest, amik akkor a többi moziban mentek, ezek valahogy inkább rólam, rólunk szóltak. A szakközépből jelentkeztem a közgazdasági egyetemre, de mivel nem voltam jó tanuló, csak két és fél pontot vittem .. A közgazdasági pálya választása is családi motiváció volt? Nem, azt egy lány motiválta. Akkor már fontosak voltak a lányok. Már a technikumban együtt mászkáltam ezzel a lánnyal, bár ő egy évvel felettem járt. Be is hívatták ezért a szüleinket, s a táborban is folyton minket lestek, nem szökünk-e ki együtt ... A Mari a közgázra ment érettségi után, én meg mentem utána. Nagyon jól sikerült a felvételim, a tíz pontból kilenc és felet szereztem, de jött a papír, hogy nem vettek fel, persze a vitt két és fél pont miatt. Fellebbeztem, s akkor bejutottam előfelvételisnek. De mellette dolgoznom kellett, szövőgyárban, három műszakban... Szeptemberben aztán elmentem felvételizni a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Nem különösebben készültem rá, s Keleti tanár úr már az első fordulóban kivágott, de azt tanácsolta, végezzek el valamilyen egyetemet, s utána próbálkozzam újra. Mondtam, hogy útban vagyok afelé. Aztán még egyszer próbálkoztam a főiskolán négy év múlva, akkor Szabó Pista felvételiztetett. Az első forduló sikerült, mert - mint később kiderült - Szabó Pistának egy meg-nem-valósult filmforgatókönyvét kaptuk meg, hogy csináljunk rá szereposztást, s én Bálint Andrásra osztottam a főszerepet. Horváth Ádám rá is kérdezett, s én meg tudtam védeni a választásomat. A második forduló mégsem sikerült. Anyám megkérdezte, hogy kérjen-e protekciót, de én tiltakoztam, ne kérjél, itt tehetségről van szó. Később mégis anyai segítséggel kerültem be a filmgyárba, először a világosítókhoz, majd bühnés, utána hivatalsegéd lettem ... S aztán már saját erőmből lettem megbízott felvételvezető. A közgazdasági egyetemmel mi lett? Jártam két évig, de végül is kivágtak. Nagy pofám volt. A Nyers fiának is, de őt nem vágták ki. Nem baj, a filmgyár mint munkahely nagyon tetszett, mert úgyis filmrendező akartam lenni. Tényleg kellett protekció a világosítói munkához? Persze, másként szóba se jöhettem volna. A Hungarofilm igazgatója volt Dósai, az ő titkárnőjének szólt anyám, a titkárnő kiszólt a filmgyárba, s így kerültem be. Nem volt következménye annak, hogy protekcióval került be? Szívattak, persze. Először például rám raktak vagy 200 kiló kábelt. Egyszer, Gaál Keresztelőjének a forgatásán felkergettek a harmadik emeletre egy tízezres lámpával, majd a statívokkal. Följutottam valahogy, de azt hittem, beleszakadok. A kábelesek lent röhögtek rajtam. Az ilyen szivatást hogy lehet feldolgozni? Sehogy, természetesnek kell venni. Amikor Kalmár forgatta A szélhámosnőt, s lent voltunk a Tiszán vagy három hétig, már bühnés voltam, a síneket kellett leraknom, s akkor már jól megvoltunk egymással. Apám féltett nagyon, hogy majd kocsmázni kezdek, mert a napi 12-14 órai munka után mindig megittunk a fiúkkal néhány fröccsöt. A fizetés nagyon kevés volt, de volt túlóra és napi gyártási pótlék, ami viszont egyáltalán nem volt kevés. A szüleimnél laktam, s kimondottam jól álltam anyagilag. A vidéki forgatásokon 25 forintos napidíjunk volt, kempingben laktunk, s mindig akadt egy öreg a stábban, aki beszedett fejenként kb.10 forintot, és főzött estére egy nagy kondérban vacsorát, gulyást vagy paprikást. Egyébként a Bolykovszky Béla bácsi csapatában dolgoztam segédmunkásként. El kellett volna végeznem egy tanfolyamot, hogy világosító szakmunkás lehessek, de az akkor már nem érdekelt, mert - szintén protekcióval - átkerültem a nemzetközi osztályra hivatalsegédnek. Hol volt a nemzetközi osztály? Ott, ahol ma a TV2 van, a harmadik emeleten. Mi volt a dolga a hivatalsegédnek? Hordani a szódát a forgatásra. A fizetésem elég jó volt, 1100 forint, de roppantul szégyelltem, hogy a személyimbe be van írva, hogy hivatalsegéd, pedig hamarosan már felvételvezetői munkát végeztem. Az miből állt? A diszpót kellett elkészíteni. Nekem kellett napra, órára kiírnom, hogy ki hová, hány fő, mikor, meddig. Könnyű volt megtanulni, érdekes is volt, és valószínűleg érzékem is volt hozzá. Volt egy haverom, a Sanyi, szintén hivatalsegéd volt és szintén felvételvezetői munkát végzett, ugyanis egy gyártásvezető mellé két felvételvezető kellett. Mindkettőnknek elég nagy pofája volt. Na most ahhoz, hogy felvételvezetők lehessünk, el kellett volna végezni különbözetivel a közgazdasági technikumot, de a forgatások miatt lehetetlen volt az órákra bejárni. A Mester utcai iskolába jártunk vagy három hétig, de abba kellett hagynunk. 1972-ben zajlott nálunk az első nagy bérforgatás, a Kékszakáll Richard Burtonnel, s odakerült a Vas Imre nevű szakszervezeti titkár fia mint felvételvezető, mutatta a szerződését is. Mondtam: anyád! Bementem Elek Ottóhoz, a főgyártásvezetőhöz, s mondtam, hogy mi hivatalsegédek vagyunk, mostantól fogva hordjuk a szódásballont. Miért? -kérdi. Mondtam, tudnod kell, te írtad alá a szerződést ... Tegeződtek? Igen, akkor már igen. Ebben a szakmában mindennapos a tegeződés. Egy napon a főnök letegezi az embert, s az ember visszategezi. Ennyi. Szóval Elek Ottó: hogy képzeled! Sutty, megfordultam, kimentem. Lementünk Sanyival s üldögéltünk. Egy óra múlva hívatnak az igazgatóságra. Szabó Gyula főosztályvezető elvtárs közölte - vele magázódtunk -, azt a kedvezményt kapjuk, hogy iratkozzunk be a technikumba, nem kell járni se, s lehetünk felvételvezetők. Írásban kértem. Azóta is írásban kérek mindent, ez a mániám. Így lettem hivatalosan is felvételvezető, majd gyártásvezető a nemzetközi osztályon. Az első film, amiben gyártásvezető voltam, 1975-ben Tordai Teri főszereplésével a Mónika volt, amit egyébként nem mutattak be nálunk. Aztán egymás után jöttek a német filmek, de rájöttem, hogy ez bizony számomra szolgaság. Semmi önálló gondolatom, ötletem nem lehetett, egyszerűen ki kellett szolgálni a külföldi gyártót. Ehhez kellett a német nyelvtudás is? Igen, nagy előnyt jelentett, hogy tudtam németül. Voltak nehézségei is? Persze. Nagyon megfürödtem egyszer Bánsági Ildikó miatt, aki párhuzamosan játszott egy tévéfilmben Págerrel és Majorral, de nem mondták meg. Tetű volt a kollégám, van ilyen. Ildikó egyszer a forgatás miatt nem ment el a próbára, s akkor nekem ugrottak a Kossuth-díjasok. Utána 16-18 órákat kellett naponta csinálni, hogy behozzuk azt az időt, amikor Ildikó nem ér rá. Ráadásul a második női főszereplő Liselotte Pulver, svájci sztárszínésznő volt. Virággal vártam, amikor érkezett, nagyon kedves, barátságos volt, de a forgatás harmadik napján odajött hozzám: kedves fiatal barátom, nekem szerződésem van arra, hogy 12 órát dolgozom egy nap, s ez már a 16. óra. Nézze, én már öreg vagyok, s ha nem tudom kialudni magam, ráncos lesz a szemem. Nagyon kedves volt, de szörnyen égtem, mert ilyesmire nem is gondoltam. Honnan kellett volna tudni ezt? A partner német gyártásvezetőtől, de az éppen megbetegedett, azért kellett beugranom. Nem volt meglepő, hogy egy sztár ilyen kedvesen szól valamiért?! Az európaiaknál nem. Bezzeg egy amerikai, az véletlenül sem kedves. Előírás volt, hogy virággal várta, vagy maga találta ki? Egy ilyen sztárt máshol újságírók, fotósok hada vár, itt, nálunk nem lehetett. Csak a tolmács és én vártam, de tudtam, hogy nagy sztár, s úgy gondoltam, ez minimum jár neki. Itt miért nem várták fotósok? A bérforgatások akkor még titokban folytak, nem lehetett nagydobra verni, mert itt sokkal több pénzt lehetett keresni, mint bárhol máshol az országban. Mindenki félt mindenkitől. Volt még egy hasonló sztorim, akkor is "kedves barátom" voltam. Az Árpád, a cigány című francia-német ifjúsági sorozatot csináltuk, ez már a hetvenes évek legelején volt, Christian Jaques francia rendezővel. Ott én voltam a helyszínes felvételvezető, én feleltem a külföldiek étkeztetéséért is. Az Emkében állították össze az ebédcsomagokat, lefóliázva pl. grillcsirkét, sült krumplit, salátát stb. Szigorúan csak a külföldieknek. Ezt én intéztem, kocsival mentem, s mindig hoztam fehér és vörös bort is, tudtam, kb. hány főnek, egy kis rátartással. Éppen kint forgattunk Pilisborosjenőn, egy sziklás helyen, s Körtvélyessy leesett a lóról, be kellett vinnem kórházba, beletelt két órába, amíg megfordultam. Üvöltésre értem vissza, a francia rendező dühöngött, hogy nem kapott vörös bort. Ugyanis helyettem a sofőr ment el, s ő azt hozta, amit adtak, a bor eszébe se jutott. A francia már a székeket rugdosta. Odamentem hozzá, és mondtam, mi történt. Barátom - mondta -, jegyezze meg, fiatal színészből sok van, belőlem csak egy. Megjegyeztem. Érdekes is volt, jól is kerestem, de egyre jobban vágytam a nagyobb szabadságra. Szerettem volna magyar filmben gyártásvezető lenni. Szóltam emiatt mindenhol, s akkor Jancsó Magyar Elektrája volt az első magyar film, amiben felvételvezetőként dolgozhattam: Bajusz Jóska bácsi mellé kellett egy utaztatási felvételvezető. Hát az mit csinál? Jancsóék Apajpusztán forgattak, s ha Miklós éjjel kitalálta, hogy másnap reggel kell hatszáz ember, akkor azoknak ott kellett lenni. Hát ez egészen más volt, mint a nemzetközi osztály. Így lettem hamarosan gyártásvezető. Az embernek milyen adottságára, készségére, tudására épít a gyártásvezetői munkakör? Én rendszertelen és rendetlen ember vagyok, de van szervezőkészségem. Aztán nagyon sokat segített az, hogy sakkoztam. A sakk arról szól, hogy ki kell találni, a másik mit léphet, mit lépne. Fel kell építeni egy várat, s minden részletnek stimmelnie kell. A rendező olyan partnernek tekinti a gyártásvezetőt is, mint például az operatőrt? Vele is végigbeszéli a forgatókönyvet? Magyarországon általában igen. Legalábbis jó, ha tudják egymásról, hogyan gondolkodnak azokról a dolgokról, amik nélkül nincs film. Én nagyon sokat tanultam Makk Károlytól. Még a nemzetközi stúdióban kerültem össze vele. Tőle tanultam meg, mit kell kérdeznem ahhoz, hogy megtudjam, mit akar. Minden rendezőnek van egy-egy nagyon fontos jelenete a filmben, és vannak kevésbé fontosak. Rá kell jönni, melyik a fontos, mire kell a pénzt koncentrálni. Hogyan kell kérdezni? Attól függ. Én mindig úgy kezdek dolgozni egy filmben, hogy otthon kijegyzetelem magamnak a forgatókönyvet. Mit kell kérdezzek ahhoz, hogy tudjak költségvetést csinálni. Például le van írva az, hogy lőnek egy házat. Az lehet tízmillió, de százmillió forint is. Akkor leülök egy csomó fehér papír mellé, s kiírom a kérdéseimet. Ezt csak kézzel tudom csinálni, hiába van számítógép. Akkor leülök a rendezővel és felteszem a kérdéseimet. Ez a legelső fázis. Először is meg kell tudni, hogy hány nap kell a forgatásra és az mekkora pénz. Ebben nem lehet nagyon tévedni, mert az marad meg, amit az ember először kikalkulál. Az Árpád, a cigánynál tanultam meg azt is, hogy mindig papírból kell dolgozni, nem szabad fejből soha. Egyszer mindössze a főszereplő kis pomázi cigánygyereket hagytam ki a diszpóból. Mindenki kapott diszpót, a rendező is, az operatőr is, és nem vette senki észre, csak reggel a forgatásnál hiányzott a gyerek. El kellett érte ugranom, és egy órával később kezdődött a forgatás. Ez sok pénz! Mindig papírból és mindig pipálni - ezt megtanultam egy életre. A Budapesti meséknél volt először magyar filmben gyártásvezető. Hívták, vagy jelentkezett? Papíron azért gyártásvezető-helyettes voltam, Óvárit helyettesítettem, aki külföldön forgatta a Zalka Mátét. Kerestek, mert gyártásvezető-helyettes nem nagyon akar senki lenni, az ugyanis kisebb pénz. Engem meg nem elsősorban a pénz érdekelt. Nem voltak anyagi gondjaim, aztán meg úgyis elköltöttem minden keresetemet. Nem a pénz, hanem a film, a feladat érdekelt. Az, hogy csináljam. Na, akkor kaptam Szabó Pistától egy üveg pezsgőt. Miskolcon forgattunk, és leesett a hó. Pista: megyünk vissza Budapestre. Én meg azt mondtam, hogy ülj le, gondold végig, mit lehet csinálni. Ha visszamegyünk, és újból lejövünk, az rengeteg pénz, egyeztetés, csúszás, gondold végig, nem tudsz-e valamit kezdeni a hóval. Leült, végiggondolta, és forgattunk. Ott van a hó a villamos-jelenetnél. A villamost egyébként az egész stáb tolta, valahányszor újra kellett venni, vissza a jelig. Volt hozzá egy nyomdafestéket nem tűrő nótánk is. Nem lehetett motorral visszavinni, mert azt Sára nem szerette. Na ott ismertem meg Huszárik Zolit, s aztán a Csontváryban dolgoztunk együtt. Ő választotta magát? Zoli akkori felesége, Mariska együtt dolgozott anyámmal a Hungarofilmben, s én gyakran vittem haza őket kocsival. A nemzetközin meg sokat dolgoztam együtt Vayer Tamással, ő is szóba hozott Huszáriknak, szóval én lettem a gyártásvezetője. Hát nehéz indulás volt, mert a külföldi helyszínek miatt nem lehetett pontosan felmérni, mi mibe fog kerülni. Elkezdtünk kalkulálni, és én úgy véltem, kellene a filmhez kb. 200 ezer dollárnyi külföldi valuta. De nem tudtam, hogyan kell csinálni, hogy ezt meg is kapjam. De hát korábban is előfordult, hogy külföldön kellett forgatni... De nem ennyi pénzről, legfeljebb 10-20 ezer dollárról volt szó. Fölmentem a Hungaróba a Hámor Péterhez, hogy hogy csináljam. Azt mondja, talán menjek a minisztériumba, szóval nem tudta ő sem megmondani, mit csináljak. Erre fogtam magam, írtam Dósainak egy levelet, leírtam, miről van szó, mire azt válaszolta, hogy rendben. Ilyen egyszerű volt. Minek volt köszönhető, Huszáriknak, a Szindbádnak, vagy minek? Olvasták a forgatókönyvet, és egyértelmű volt, hogy ehhez ki kell menni Taorminába, esetleg valamelyik arab államba, az egyértelmű volt, hogy Jugoszláviába, Bulgáriába és Szicíliába mindenképpen... Megcsináltuk a költségvetést, de így sem lett elég, végül két évig forgattunk. Mennyibe került összesen? Huszonnégy millióba. Akkoriban egy film 8-10 millióból kijött. Közben volt a Császár Pista - Dobai Péter váltás, szegény Pista nagyon elmerült az alkoholba ... A főszereplő-választás sem ment könnyen, úgy tudom, Latinovits halála után szóbajött Darvas Iván is ... Az korábban volt. Amikor már én csináltam, Szmoktunovszkij is szóba jött. Cédrust kerestünk a Szovjetunióban, s megálltunk Moszkvában. Mivel forgatni akartunk, le kellett adni egy orosz nyelvű treatmentet, tehát Szmoktunovszkij ismerte a témát, kapott egy kazettát is a Szindbádból, tetszett is neki, együtt vacsoráztunk, de aztán nem engedték az oroszok. Amikor hazajöttünk, kaptunk egy háromsoros telexet - akkor még nem volt fax - az oroszoktól, a Szovexportfilm vezetője írta alá, hogy: ezt a szerepet szerintünk magyar színésznek kell játszani. Sokáig megőriztem a telexet, s mérgelődtem is: nem tanácsot kértünk tőlük... Aztán Zolinak ajánlotta Ichak Fincit egy bolgár operatőr, akit jól ismert, mondta, hogy hasonlít is Csontváryra. Finci idejött, kipróbáltuk, és hibátlan volt. Aztán később találkoztunk Szmoktunovszkijjal, és kis éllel megjegyezte, hogy úgy látszik, a magyar-bolgár barátság erősebb, mint az orosz-magyar. Volt egy kis botrány is (botrány egyébként mindig volt!): kimentünk előre öten vagy hatan Üzbegisztánba, Taskentba, jött Vayer Tamás, a tolmács, az építész, az operatőr, egy festő, de a világosítók később jöttek ... Mindig magyar stábbal mentek ki? Én mindig, ha meg tudtam oldani, nem olcsóbb, de biztonságosabb. Szóval elhelyeztek egy olyan szállodába, ahol nem folyt víz a csapból, a vécét nekünk kellett leönteni, s Vayer egy éjszaka vagy 18 bogarat számolt meg. Hát ide nem lehet kihozni a színésznőket. De nem volt több szálloda. Volt a tízrubeles az európaiaknak, ami elfogyott, s az egyrubeles a helyieknek, ide raktak minket. Erre mi hazajöttünk. Le kellett mondani vagy harminc embert, hogy ne induljanak el, de Taskentből az interurbán 36 óra lett volna, erre felhívtunk moszkvai ismerősöket, megadtuk a telefonszámokat, s ők végigtelefonáltak itthon mindenkit, mindenki megkapta az üzenetet. Megálltunk Moszkvában, és én panaszt tettem a Szovexportfilm igazgatójánál, Arsanszkijnál. Csak rajtuk keresztül lehetett kint forgatni, fizettünk nekik (barterban ment, vagy hogy, nem tudom pontosan), az ő dolguk lett volna elintézni. Itthon Föld Ottó leszúrt, hogy meg kellett volna oldanom. Mondtam, nem tudtam megoldani. Jövő évben újra kimentünk, s lejött velünk Arsanszkij. Már volt egy új gyártásvezető, az üzbég pali helyett egy szentpétervári asszony, este vacsoráztunk, iszogattunk, s akkor azt mondja Arsanszkij: ha tudtam volna, hogy ilyen helyes gyerekek vagytok, engedtük volna Szmoktunovszkijt. Ezen múlt...? Ha külföldi színész vagy forgatás jön szóba, akkor a gyártásvezető dolga, hogy lefordíttassa, eljuttassa, kézbe adja a forgatókönyvet - hány példányban? Ezt honnan lehet tudni? A gyakorlatban tanulja az ember? Persze, figyel folyton, ez nincs leírva sehol. Sokszor mellényúl, aztán megtanulja. Nekem nehezebb is volt, mert nem a magyar filmgyártásban lépkedtem lépcsőről lépcsőre, egyre beljebb, miközben mindent megtanulhat az ember. Nekem a nemzetközin mindig megmondták, mit csináljak. Én Bajusz Jóska bácsi meg Óvári mellett dolgoztam egy keveset, aztán rögtön jött a mélyvíz. Huszárikkal is végigbeszélték a könyvet? Persze, miután én kijegyzeteltem a kérdéseimet, Vayerrel is átbeszéltük, és akkor leültünk Zolival, de nem volt még végleges forgatókönyv, csak a váz. Abban megegyeztünk, mi az, amit mindenképpen külföldön kell forgatni, s azt lehetett kalkulálni. Ebben azért eléggé szabad keze volt? Igen, de a felelősség is az enyém volt. Túl nem lehetett tervezni, mert nagyon figyeltek, ha meg alulterveztem, nem maradt pénzem. Nagyon szigorú volt a valutaelszámolás, és nagyon alacsonyak a napidíjak. Kint forgattunk Taorminában, ahol elintéztem, hogy rosszabb és olcsóbb helyen lakjunk, de belefért a félpanzió a szállásba, még hoztam is haza pénzt. A helyi maffiafőnök házában laktunk, aki nagyon készséges volt, jött velünk mindenhova, bezáratta a görög színházat, amikor ott forgattunk, s nem kértek érte pénzt. Elvitt még a polgármesterhez is. Arra gondoltam, hogy jobban dolgoznak az emberek, ha van reggeli és vacsora, s nem a konzervet kell melegíteni. Aztán valamelyik feljelentett, mehettem raportra Föld Ottóhoz, de nem tudták rám bizonyítani a valutával való visszaélést. Ezt nagyon szigorúan vették akkor. Aztán még egyszer vissza kellett menni Vulcanus szigetére, s éppen jól jött, hogy maradt pénz. Szóval a Csontváryval indult el a filmes pályafutásom. Nagy kaland volt, ezt a filmet ma is nagyon szeretem. Szerintem jól is volt legyártva. Zolit mindenki nagyon szerette, mindenki bármit megcsinált neki, például Márkus beállt a vízesés alá... Szerencsénk is volt, a Jadran film főgyártásvezetője maximálisan segítőkész volt, s mindent elintézett nekünk, ahogy kértük. Egy külföldi forgatás megszervezéséhez kapcsolatok is kellenek? Most már igen, régen erre ott volt a Hungarofilm. Hónapokkal korábban bementem a produkciós osztályra, nekik volt kapcsolatuk a Jadrannal, akkor kimentünk tárgyalni, megmondtuk, mit szeretnénk, elmentünk terepszemlére, ők kiszámolták a költséget, közölték velünk, akkor mi kimentünk alkudozni, majd megcsináltuk a szerződést, és mire mentünk forgatni, minden készen várt. Velük forgattam később a Radványi-filmet, a Circus Maximust is. Ezt Föld Ottó intézte el nekem, jutalomból a Csontváryért. Na, ez nagyon furcsán kezdődött... Felmentem egyszer Makkhoz, megbeszélni egy nemzetközi produkciót, s előjött az egyik szobából egy öregúr mackóban: Radványi. Radványi legenda volt. A Valahol Európában óta nem láthattunk tőle semmit, zártfilm volt mind, amit kint csinált. Felhívott Föld magához, mondtam, jó, majd felmegyek. Nem -azt mondja, most gyere föl. Mentem. Ott volt Radványi Géza. Kezembe adták a forgatókönyvet, olvasd el, beszéljétek meg, hol találkoztok holnap és kezdjetek tárgyalni a készülő filmről. S hol találkoztak? A Gellértben, azt hiszem. Akkor egyébként a sógornőjénél lakott Budán, sokszor jártam náluk ott is, megbeszéltük a szereposztást. Nagy szereposztás volt, Major, Páger, Reviczky, Máté Gábor első filmszerepe... A német fogorvospénzből Erwin Geschonnek... Ezt nem értem... Németországban a fogorvosok létrehoztak egy alapítványt, aminek az volt a lényege, hogy az adójuk egy részét ide befizették, az alapítvány pedig ebből filmgyártást finanszírozott. Ők javasolták Geschonneket... Nem volt tolongás, nem voltak mások is, akik szerettek volna Radányi Gézával dolgozni? Nem, akkor ez még kijelöléssel ment. Általában a rendezők kérik a gyártásvezetőt maguknak, de Radványi nem kért senkit, nem is ismert senkit. A cirkusz-jelenetek nem okoztak gondot? Egyszer. Kellett egy késdobáló. Jött is egy, de Sír Kati nem akart beállni neki. Ez nem trükk volt, ez élesben ment. S akkor beállt Makk. Nem mertem odanézni. Persze, nem lett semmi baj, profi volt a késdobáló. Sír Kati meg már nem mondhatta, hogy nem áll be, ha Makk beállt. Mennyit forgattak a filmből Jugoszláviában? A tengerparti részt, meg amikor jönnek a kopár hegyek közt. Amihez a sok statiszta kellett, meg a partizánjeleneteket is, mindent itthon. Volt balhé ebből is: túl közel mentünk Veszprém környékén az oroszok gyakorlóteréhez, puffogtattunk, s egyszer csak körülvettek minket az oroszok is, a magyarok is. Ezt nem kellett volna előzőleg leegyeztetni? Biztos kellett volna, de nem gondoltuk, hogy olyan közel megyünk. Nincsenek szabályok. Milyen volt Radványival dolgozni? Nagyon jó. Nagyon más. Ő nem ismerte a magyar színészeket, s ezért kettesben végigültük a filmszemlét. A forgatásnál pedig egy fotelben ült, mert nem volt túl jó fizikai állapotban, a színészek köré gyűltek, ő elmondta, hogy képzeli, s Makk és Sára lecelebrálták. Akkor még nem volt videóvisszanézés, musztereken látta, s 99 százalékban meg volt elégedve. Elmondta, mit szeretne, s azt megcsinálták neki. Ez a film befolyásolta például Makkot, hogy magát hívja az Egymásra nézve című filmjéhez? Biztosan, de én korábbról ismertem Makkot. Egyszer megvédett még a nemzetközin. Medveczky Ilonával forgattunk egy showt külföldi megrendelésre. Én mondtam valamit Medveczkyre, valaki visszamondta, s próba közben, a színpadról elkezdett velem üvöltözni, velem, aki akkor harminckettedik senki voltam. Makk felállt, és azt mondta: Ilona, kikérem magamnak, ez az én munkatársam, s a munkatársaimmal úgy beszéljen, mintha velem beszélne. Ez tetszett nekem. Makk ma is abszolút korrekt, szemtől szembe megmondja, ha valakivel baja van. Az Egymásra nézvéhez ki kellett engem kérnie Földtől, mert akkor én játékfilmgyártási főosztályvezető voltam - igaz, csak egy évig hivatalnokoskodtam. Makk nem úgy ment hozzá, mint a filmgyár igazgatójához, hanem leültek privátim, s Makk mondta, hogy neki én kellenék gyártásvezetőnek, mire Föld: jó. Elolvastam a forgatókönyvet, átadtam Törőcsik Marinak egy példányt, felkértem a szerepre, majd Makkal abban maradtunk, hogy kimegyünk Varsóba színésznőt keresni. Lengyel színésznőt akartunk, ez el volt döntve, nem akartunk Mari mellé leszbikus szerepre magyar színésznőt. Ez 1980 nyara volt, Szolidaritás stb. Akkor éltem át először, hogy számítok valamit. Ketten válogattunk, én untam, és el akartam menni csajozni, mire Makk azt mondta: nem, ideülsz mellém, jegyzetelsz, és majd este megbeszéljük. Ez tetszett nekem. Ott azt mondták nekünk, hogy Szapolowska egy tehetségtelen nőstény, a Jankowska-Cieslak meg óriási színésznő, Makk meg azt mondta: majd mi eldöntjük. Aztán meghívtunk három színésznőt, Szapolowskát, Jankowska-Cieslakot meg még egyet Pestre, 12 órát forgattunk velük, a három egymással felváltva párban játszott, majd megnéztük a próbafelvételeket, Bacsó, Makk, Vayer, Andor meg én. Szavaztunk, és egyértelmű volt, hogy ezek ketten együtt a legjobbak. S akkor én mondtam, hogy le kellene mondani Marit. Jó, jó... - válaszolta Makk. Féltem a dologtól, de nem volt gond, ketten megbeszélték. Közben Lengyelországban kitört a felkelés, a lányok hazautaztak, nem volt hír róluk. Az első lehetséges vonatjárattal kimentem Varsóba, kutya nem tudta, hogy megyek, nem volt szállásom, tolmácsom. Felhívtam Andzrejt, aki nekem korábban itt tolmácsolt. Találkoztunk, kivettem egy szállodai szobát, este bementünk a színházba, és kivel találkozom ott? Rajk Lászlóval, aki már régen kint volt. Grazina játszott, folyton, Jadwiga viszont le volt tiltva, mert Szolidaritás-tag volt. Jadwigát tehát simán vihettem, de hogy vigyem el Grazinát? Be kellene záratnom egy hétre a színházat. A magyar nagykövet viszont Pesten volt. A lengyelek erre felhívták Szabó B. Istvánt, a filmfőigazgatót, és megkérdezték, annyira fontos-e, hogy Makk befejezze a filmjét. Szabó B. azt mondta, hogy igen. Erre adtak egy papírt, de az semmit sem ért. Felkerestem a varsói katonai parancsnokot. A városháza kapujában tankok álltak, minden délben végigmasírozott a Marszalkowskán egy gépkocsisor fegyveresekkel, vízágyúkkal. És akkor a katonai parancsnok bezáratta egy hétre a varsói Nemzeti Színházat, hogy Makk befejezhesse a forgatást. Így történt. A Ripacsokban Sándor Pál rendező mellett volt gyártásvezető. Milyen volt vele dolgozni? Pali minden filmjében mással dolgozott, így választhatott ki engem. Jó és kellemes volt vele dolgozni, nehézséget csak az okozott, hogy sok volt az éjszakai forgatás. Este nyolckor, kilenckor kezdtünk, és reggel hatig forgattunk. Hajnalban ott szédelegtünk vörös szemmel a gyárudvaron. Akkor találtam ki, hogy zárassuk be két hétre a Savoy bárt, és forgassuk le egyben, nappal a szükséges jeleneteket, hadd lássunk végre nappali fényt, ha kinézünk az ablakon. A Játszani kell megint koprodukció volt, ráadásul amerikai. Simán ment? Halmi-pénz volt benne, tulajdonképpen amerikai filmet kellett Magyarországon forgatni. Ami jó volt: senki sem dirigált. Viszont két sztár volt itt, kiemelt gázsikkal, nagyon be kellett tartani mindent, az időt, a pénzt. Tévéfilmnek indult, s a New York-i 50-es mozilistára rákerült, olyan nagy sikere volt kint. Nagyon sokat tanultam ennél a filmnél is. Mennyire van a gyártásvezetőnek beleszólása a filmbe? Mondhatja-e például egy nagy praxissal rendelkező gyártásvezető az elsőfilmes filmrendezőnek, mondjuk Sára Julinak, hogy Julikám, ez itt gyenge pont, ki kellene még dolgozni ...? Egy gyártásvezetőnek nincs, de a producernek abszolút van. Én mint producer teljes mértékben beleszólhatok, és bele is szólok, szereplőket cserélek le, ilyesmi. Ön az elsők között lett magánvállalkozó, producer. Kényszerhelyzetben hozta létre a magáncégeit, a Neuropa Kft.-t és az Ozorai és Barátai Bt.-t, vagy valami kihívást érzett, hogy elég volt a gyártásvezetősködésből, ezentúl producer leszek? Kihívás is volt, de azt is éreztem, hogy már kinőttünk valamiből. Ne kelljen nekem minden héten beszámolnom arról, hogy mit csináltunk, és mire kell még pénz. Régen a stúdiórendszerben mindig be kellett menni alkudozni. Szerintem felnőtt emberek vagyunk, kiszámoljuk, mi fér bele 20 millióba, ha kapunk húsz milliót, s lehet csinálni. És azt gondolom, hogy ettől más lett a filmgyártás. Az emberek tudják, hogy nekem dolgoznak. Lehet mondani, hogy: öreg, holnap nem kell jönnöd. Amióta magánfilmgyártás van, egy stábba nem kell 60-65 ember, elég 48, és mindenki egyfolytában melózik, mert tudja, hogy a "gazda szeme"... Szóval: nem kell jönni holnap... Én régen arról voltam híres, hogy mindig túlléptem a keretet. Mert azt mondtam, hogy ha egy filmre van 30 millió, akkor biztos van még 3, hogy a film jobb lehessen. Most az én gondom, hogy előteremtsem a pénzt, és ha megvan, kigazdálkodjam belőle a filmet. Jancsó meg Székely B. házában forgattuk az Anyád! a szúnyogok.. -at. Ezt együtt beszéltük meg, ez mindannyiunk gondja, de az enyém a financiális felelősség. Az Utolsó vacsora... forgatásán kint voltunk Jancsóékkal a Niagaránál, de nem volt hozzá elég pénzünk, beleraktuk a magunkét. Aztán volt, aki adott. Akinek kellett volna, az nem adott, de adott más. Nem mondhattuk a 79 éves Jancsónak, hogy nincs Niagara, menjünk helyette a plitvicei tavakhoz. Melyik magáncége volt először? Az Ozorai és Barátai Bt. működött 1990-től 1992-ig, akkor csináltam három filmet: a Zsötemet, A három nővért és a Blue boxot. És 1993-tól működik a Neuropa Kft., A turné, a Fényérzékeny történet, a Goldberg variációk, az Érzékek iskolája, a Franciska vasárnapjai, az Anyád! a szúnyogok ..., az Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél, az Egérút ... De Makk Az utolsó kézirat, Grunswalsky Visszatérés és Sopsits Torzók című filmjénél gyártásvezető voltam, Gothár A részlegénél produkciós vezető. Hány magánproducer van ma Magyarországon? Kálomista Gábor, Kántor Laci, Garami, Szohár, Sarudi Gábor, Berger, Hábermann ... mindenki másképp csinálja. Miskolcziék csináltak egy produceri érdekvédelmi szervezetet, de kiléptem, mert évi százezer a tagdíj ... az én pénzemen ne menjen ki senki Cannes-ba. Mondott már nemet rendezői felkérésre? Mostanában már ritkábban, kevesebb a film. De mondtam már. A rendező személye miatt? Igen. De hát vannak, akikkel szívesen dolgozom, és forgatnak, Makk, Kardos Sanyi, Jancsó... Elek Judit szeretne még forgatni egy dokumentumfilmet... Előbb-utóbb lesz filmtörvény, ezt nem lehet így hagyni, s akkor jobban lesz pénz. 1989 óta nem emelkedett a pénzünk, akkor volt 670 millió, az akkor elég volt 25 filmre, most van 520 millió, s az elég négyre. Magának van a legtöbb tapasztalata a jelenlegi producerek között ... Én járok a legrosszabb kocsival, egy hatéves Skodával. Engem a pénz nem nagyon érdekel. Ami kell, az megvan. A gyerekeknek meglegyen, ami kell. Menjen ki Londonba nyelvet tanulni a nagyobb, mert arra szüksége van, lesz, lásson világot. Nincs rivalizálás a szakmában, hogy ki mivel jár? Hábermann jár most a legújabb Saabbal... Nekem kell az autó, mert azzal dolgozom. Most gondolkozom egy Peugeot-n, de ez másodlagos kérdés. Én a filmet szeretem. Ha én is elmentem volna reklámfilmeket csinálni, biztos jobb autóval járnék, de a reklámfimből nem lehet kiszállni. Annyi pénz van benne, hogy az ember sajnálja otthagyni. Mostanában mondtam a kollégáimnak: lehet, hogy több pénzt keresel egy Dobray-filmen, de nem fogsz olyan jó érzéssel kijönni a vetítőből, mint egy Jancsó-film után. Az jó, ha van értelme reggel felkelni!
Csontváry (1979) 27 KByte
Csontváry (1979), balra, ing nélkül a rendező: Huszárik Zoltán 63 KByte
A svéd, akinek nyomaveszett (1980), balra ülve Bacsó Péter, a rendező 54 KByte
A svéd, akinek nyomaveszett (1980) 115 KByte
A svéd, akinek nyomaveszett (1980) 53 KByte
Makk Károllyal az Egymásra nézve (1982) forgatásán 49 KByte
Árpád, a cigány című francia-német ifjúsági sorozat forgatásán 59 KByte