Kaszás Gergő 65 KByte	Kaszás Gergőnek - tizenhárom éves korában kapott rádiós Nívó-díja mellé - nyolc évvel ezelőtt sokan megszavazták volna "A legfelelőtlenebb ifjú színész" díját. Az akkor huszonkilenc éves színész, a Katona József Színház tagja, egyik nap úgy döntött, a színészet mellett egyetemre megy, hogy lótenyésztő szakmérnöki diplomát szerezzen. Terveit Zsámbéki Gábor, a színház igazgatója keresztezte. Kaszás Gergő pedig, aki akkor nyolc darabban játszott a teátrumban, és egy produkcióban próbált, szerződést bontott. Volt, akiben fölmerült, nem vall-e személyiségzavarra, ha valakinek - a huszonnyolc évesen megkapott - Hamletnél fontosabb a lótenyésztés iránti pillanatnyi vonzalma? Kaszás két év szabadúszás után végül a Bárka Színházhoz került, ahol egy éve azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy többedmagával távozásra szólította fel Csányi János direktort. Csányi maradt, Kaszás ment. Kaszás - noha csak harmadszori nekifutásra eresztették be a Főiskolára - harmadévesen Rimbaud-t játszott Balikó Tamás Teljes napfogyatkozás című, kultikus vizsgaelőadásban, Balkay Géza partnereként. Többen aggodalmaskodtak, lesz-e még, lehet-e még hasonlóan jó bármiben is? Volt lehetősége a bizonyításra, miközben nem kényeztették el filmszerepekkel. Ezért önmagában hírértékű, hogy Szabó Ildikó rá bízta Patikárius Józsi, a "mesebeli" cigányprímás szerepét gigantikus cigány-eposzában, a Chacho Romban. Korosztálya talán legizgalmasabb színészével kisebb-nagyobb forradalmakról, az illúziók végéről, a virtuális színházalapításról, a ki nem használt képességekről és a "cigányfejűség" átkáról beszélgettünk.   Az egyik legérdekesebb ellentmondás az életedben, hogy miközben számodra létszükséglet a színházcsinálás, hét évvel ezelőtt viharos gyorsasággal elterjedt rólad, gondolkodás nélkül képes vagy lemondani megszerzett, előkelő színészi státuszodról. Valójában egy rendkívül bonyolult ügy volt ez, a döntésed oka azonban egyértelmű: a színészeten kívül, legalább olyan intenzíven, más is érdekel. Ez ennyire egyszerű. Akik nem kedveltek, azt mondták, milyen pökhendi dolog huszonkilenc évesen egy helyzetet kvázi föladni. Én a színészetet és az egyetemet együtt képzeltem el. Úgy éreztem, nem tudok olyan kompromisszumot kötni, aminek az lett volna a következménye, mondjak le a tanulásról. Lehet, hogy az volt az oka, hogy fiatalabb és makacsabb voltam, de ha ma sem tudnánk megegyezni, attól tartok, ugyanígy tennék. Zsámbékival - annak ellenére, hogy mindketten elég lehetetlen emberek vagyunk - nagyon jó viszonyban voltunk. A mai napig azt gondolom, tőle tanultam a legtöbbet, vele tudok a legjobban dolgozni. De az én hirtelen döntésem olyan váratlanul érte, hogy radikálisan reagált: minden darabból már aznap kivett, azonnali beugrásokra volt szükség. Mérhetetlen düh volt benne. Megpróbáltam, hogy év végéig ingyen lejátszom az összes előadást, de azt mondta, ha így döntöttem, legyen így. Konok, kemény ember, viszont - ellentétben sok színházi emberrel - roppant becsületes. Az "esetre" a Magyar Hírlap reagált. Az Ahogy tetszik rovatban jelent meg Mészáros Tamás terjedelmes beszélgetése Zsámbéki Gáborral. Tulajdonképpen nem is beszélgetés volt, hanem Mészáros Tamás újságíró, azóta színházi rendező, moralista, érdekes ember - akivel én nem voltam és nem is vagyok beszélő viszonyban - monológjának szerkesztett változata; ami engem nagyon-nagyon felháborított. Miért nem éltél a válaszadás lehetőségével? Már akkor tisztességtelennek tartottam, hogy engem nem ismerve, a megkérdezésem nélkül elkészült az interjú. És nem tudtam volna indulatok nélkül, tömören cáfolni. Leginkább attól tartottam, a válaszra jön az ellenválasz, ügy lesz belőle, kialakulhat egy csúnya, védtelen helyzet. Mészáros Tamás szívesen asszisztált ahhoz, az egyébként érvényes gondolathoz, hogy a katonás nagy generáció tagjai, a mai ötvenesek, valahogyan keményebbek, mint a mi nemzedékünk tagjai. Ez tényleg így van: mennyi félrecsúszott, ide-oda billent élet. Ez az írás azonban, a nagy generáció szemszögéből nézve, elintézte annyival a helyzetet: kis ostoba ugribugri, azt sem tudja, mit csináljon jó dolgában, elvitte a siker. Nem így volt. Pontosan tudtam, mi van. Egyszer azt mondtad: "Nekem az igazság kell, az még a szeretetnél is fontosabb számomra". Csányi Jánossal osztálytársak voltatok a Főiskolán, úgy emlékszem, te is közreműködtél a Diákforradalom kirobbantásában. A Bárka létrehozásában tevékenyen részt vettél, aztán öt év múlva, mikor egyértelművé vált, hogy a struktúrán kívüli színházi létezés egyszemélyi, kézivezérléses színházcsinálássá züllött, tizedmagaddal távozásra szólítottad fel hajdani barátodat. Miközben már ő is meg akart tőled szabadulni. A vége: a színház kávézójának a falán a te fényképed is fejjel lefelé lógott. A Diákforradalomban - negyedéves voltam - azért nem vettem részt, mert akkor kezdtem el próbálni Wedekind Luluját Udvaros Dorottyával. És egyszerűen elfeledkeztem a forradalomról. Ennek dacára forradalmi alkatnak tartod magad? Igen. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egészen fiatalon - 88-ban - az első sorban meneteltem a Vízlépcső elleni tüntetésen, amit a Fekete Doboz rögzített. Az igazságérzetem azóta is sokszor kivitt az utcára, de nem állok semmiféle megmozdulás élére. Ahhoz nekem nincs elég széles hátam. Magyarán: nem vállalod a kezdeményezést? Ez így most sunyi dolognak tűnhet, közben nem az: a gimnáziumban is úgy volt, hogy megtaláltam azt az embert, aki alkalmas volt arra, hogy valaminek az élére álljon, és őt a messzemenőkig támogattam. Második embernek vagyok én jó. A Bárka alakulásánál is így volt. A pályázatokat mindig János írta - többek között segített még Bérczes László és az akkoriban új színházas Novák Eszter -, de Szalay Szabó István - aki most a Millenárist vezeti - Völgy utcai lakásában született meg a színház gondolata, és ott döntöttük el, hívják Bárkának. Azóta mindhárman magunknak tulajdonítjuk az ötletet. Tréfás dolgok ezek. De tényleg lenyűgöző, és Jánoson kívül nem találkoztam még olyan emberrel, akinek bejött, hogy egyszerűen csak Mert Nagyot Álmodni. Emlékszem, mikor felhívott minket Szalayval az Üllői útról, hogy áll itt egy nagy épület, egy tornaterem. Megnéztük, utána kiültünk sörözni a tópartra. Sütött a nap, örültem, hogy lesz miről álmodoznom a nyáron. János már másnap lépett, hajtott. Aztán elmentem dolgozni Németországba, csak telefonon tartottuk a kapcsolatot, és egyszer csak lett egy színházépületünk. A színházépületnek azonban semmi köze a színházi "eszményekhez". És a Bárkában egyetlen, igazán megfelelő szerepet sem kaptál. Én nem így gondolom. Inkább az volt a baj, hogy nagyon hamar "titkos" színházzá váltunk. Rengeteget próbáltunk, és nagyon keveset játszottuk az előadásokat. Udvaros Dorottya azt mondta Csányinak: ha egy előadás sikerét szériában mérjük, döbbenetes, hogy itt töltött négy évet, és minden egyes darabban megbukott. A legtöbbször játszott előadásom a Lila ákác volt. Ment vagy huszonötször. Tulajdonképpen minden elúszott, amit ott csináltunk... ... ez a Bárka esetében végül is stílusos. Egész jó. Eszembe sem jutott. Úgy gondolod, minőségi munkákat hoztatok létre? Igen. Biztos, hogy ott munka folyt. Érvényes kísérletek. Fiatal színészek, rendezők valamit meg akartak oldani. Nem időtöltésből voltunk bent reggeltől estig. Nyilvánvaló, hogy az igazi, nagy dobást nem sikerült végrehajtani, ez nem is baj, mert sokkal fontosabb volt, hogyan dolgozunk. De a munkákat egyszerűen nem lehetett megmutatni. Nem játszottuk őket. Ilyen-olyan okból. Hónapok, főleg évek múltán, nem észleltétek, hogy egyre inkább távolodtok a kezdeti céljaitoktól, mígnem a végén eltűnt a cél a ködben? Dehogyisnem! Csak hát olyan nehéz belülről észrevenni, mi történik. Ha meg észrevesszük, nem hisszük el. (Most olvastam Petőcz Györgytől a Csak a narancs voltot. A Bárka története rettentően sok szempontból rímel arra - persze, egészen más méretben - ahogyan a Fidesz átalakult. Én is Fidesz-tag voltam, 89-től 90-ig. Káel Csabával és Csányi Jancsival hoztuk létre a Főiskolán a Fideszt. Azóta mindenkinek meglett a maga élete... ) Ha most kerülnék bele ebbe a helyzetbe, talán jobban résen lennék. Azonban - bárki, bármit állít - ebben a színházban tíz ember, nagyon egységesen kimondta: ez így nem mehet tovább. Az már más kérdés, ki, miért döntött úgy, megy vagy marad. De mindenki rádöbbent: nincs több lépés. Milyen most a kapcsolatod Jánossal? Semmilyen. Átmennék az utca túloldalára, ha szembejönne velem. Kevés emberrel vagyok így. Nagyon nagy lehetőség volt ez a színház. Magammal elnézőbb vagyok, de Kapa (Mucsi Zoltán - H.K.) a mai napig mondogatja nekem, ez a mi hibánk is volt. Az volt, de én Jánosnak sem tudok megbocsátani. A szabadúszásról egyszer azt mondtad, megalkotva eme létforma legpontosabb definícióját: a tenger közepén evickél valaki egy deszkán, a nagy hajók pedig elhúznak mellette... ... most meg szabadúszó vagyok. Fogalmam sincs, mi lesz. Annyi azonban bizonyos, az a fajta színészi munka, hogy az ember hat hetes próbaidőszakra elmegy valahová, megismerkedik valakikkel, előkelő idegenként rész vesz valamiben, fölmondja a szövegét - most egyébként gonoszkodom - nem eredményezhet műalkotást. Valószínűleg le fogok szerződni Egerbe, ahol most Csizmadia Tibor az igazgató. De ez nem jelent mást, mint hogy vélhetően társulati tag leszek, meghatározott szerződéssel. Olyan sem volt még életemben, hogy vidéken lesz egy lakásom, bár nem fogom az egész évet ott tölteni. Emellett Novák Eszterrel és Tóth Ildikóval dolgozom majd együtt Tatabányán. Eszterrel arról beszélgettünk, ugyan nagyon sok jó színész van Magyarországon, de annyian azért nincsenek, hogy Tóth Ildi kallódjon, Széles Laci lebegjen-libegjen. Úgyhogy eltűnődtünk azon, hogy hasonlóan gondolkozó embereknek létre kellene hozniuk egy virtuális társulatot, helyszín nélkül. És az sem biztos, hogy nem leszek már benne színházalapításban. Mert az nagyon jó. Dorottya is elmúlt már negyven, amikor a Bárka indult. Csodálkoztak, miért állt egy ilyen bizonytalan ügy mellé. Azt mondta, mindegy, milyen lesz, ha van benne egy-két jó év. Volt is. Három. Eléggé megdöbbentett a részvételed két vígszínházas produkcióban. Igen? Pedig egyszerű az oka: nem volt munkám. Csányi előrehozott szerződtetési tárgyalásokat folytatott, februárban kiderült, hogy ősztől egy darabban sem játszom. Évad végén felhívott Marton László, hogy Tompa Gábor rendezi a Lear királyt a Vígben. Zsótérral azt beszéltem, minden az ellen szól, hogy én ezt a szerepet elvállaljam, úgyhogy pontosan ezért elvállalom. A Francia király olyan picike szerep, hogy alig jártam be próbálni. Az Antonius és Kleopátra esetében kíváncsi voltam Enikőre és Gyuriska Jánosra, akit előtte a Háziszínpadon láttam, nagyon tetszett a játéka. (Az Antonius és Kleopátrát Eszenyi Enikő állította színre - H.K.) Közel egy évvel az után, hogy a Katonában fölmondtál, úgy fogalmaztál, a távozásod egyik oka, hogy észrevetted, nincsenek friss "emlékeid", nem tudtál a próbaidőszakban miből építkezni, a kollégák gesztusait használtad. A színészi létezés alapja, hogy bizonyos élethelyzeteket keres, kutat, üldöz. De mindeközben - akaratlanul - "áldozatokat" szed. Előfordult-e valaha, hogy amorális módon használtál fel bizonyos szituációkat, személyes kapcsolatokat? Úgy van ez, hogy én elsősorban ember vagyok. Nem tudom felmenteni magam abban az esetben, ha valami színészi szempontból hasznos volna, de emberileg megengedhetetlen. Én akkor azt nem fogom megcsinálni. Ugyanakkor nagyon régen, már a főiskola előtt észrevettem, hogy szakításkor, vagy ha valakit megbántottam, figyelem magamat. De olyan sohasem történt, hogy azért bántottam volna, hogy egy ilyen helyzetet idézzek elő. Van ilyen ember. Rimbaud például ilyen volt. Kísérlet az emberi szíven. A magáén és másokén. Ugyanakkor tudom, egy civil számára már önmagában az is érthetetlen, hogy a színpadon figyelem magamat, miközben tökéletes intenzitással megélek egy helyzetet. Tehát közben kontrollálod magadat. Egyfolytában. De a kontroll szó nagyon veszélyes, mert azt sugallja, az ember nem lépi át azt a határt, ami ahhoz kell, hogy a műalkotás létrejöjjön. De azt át kell lépni. A főiskolán a Rómeó és Júliából csináltuk a nagy vívás-jelenetet, Mercutio halálát. A díszleteket mi magunk építettük pallókból, dobogókból. Azt hiszem, Rómeó voltam benne. Teljesen őszintén működtek bennem a dolgok, amikor észrevettem, az egyik palló, ami ferdén állt egy dobogón, elkezd csúszni, és ha tovább csúszik, Stohl András, aki közben vívott, hatalmasat esik. Megtartottam a pallót a lábammal, úgy, hogy ezt Zsámbékin kívül senki sem vette észre. Mondta is, hogy tudatosítsa bennem és a többiekben: látta, hogy miközben színészileg élem a helyzetet, ha történik valami, kivédem. Ez azóta számtalanszor előfordult. Mert én vagyok, aki alkot. Én nem vagyok médium. Bár ezt nagyon sok rendező szeretné... ... és nagyon sok a médium... ... így van, de mégis meggyőződésem, hogy ez alkotóművészet, ami sokkal több kompromisszumot kíván, mint az írás, vagy a zeneszerzés. Vasziljev, akivel Szolnokon dolgoztam, ezt a fajta önbizalmamat jelentősen megnövelte. Mindig azt mondta: én játszom az anyaggal. Nem az anyag velem. Nem is volt olyan szerep, ami maga alá gyűrt? Ilyen nincs. Ehhez persze bátorság kell, de nincs mese. Nagyon izgalmas átélni azt a pillanatot, hogy érzem, most megtörténik velem a dolog, de mégis én szabályozom, mennyi történhet. Rimbaud-ként - két-háromszáz ember előtt - a kezemben volt minden. Iszonyatos erőt érez az ember, miközben, mint egy illuzionista, játszik a lendülő emberekkel. Szerintem ez a leglényegesebb a színészetben. Ezt tudta nagyon Latinovits. Jó néhány éve azt mondtad: "Nagy kérdés, tudok-e igazán szeretni, és az is lehet, hogy nem nagyon tudok én sehová se tartozni. Szóval, hogy cigány fejem van". Most harminchét éves vagyok, nincsen családom. Bizonyára nem véletlen, hogy a kapcsolataim nagyjából hasonlóan oldódnak meg. Valahogy' elfogynak. Ez rohadt dolog. Egyébként állandó téma a kapcsolataimban, miért nem szeretek úgy, ahogyan "kellene". Mindenesetre cigányfejűként elért a végzeted Szabó Ildikó Chacho Romjának "képében". A nagyköltségvetésű filmet a leállások miatt négy éven át forgatták, ezért a stáb olyan volt, mint Pom-Pom: állandóan változtatta alakját. A könyv is változott. Minden változott. Rányomta a hangulatunkra a bélyegét, hogy '99 nyarán kezdtük el forgatni, és a forgatás végéig volt három operatőr, lecserélődtek a fodrászok, sminkesek. Te fix-pont voltál? Nagyon hamar az lettem. Veszélyes, ha a rendező azt mondja: kezdettől fogva rád gondolok, de többek állították, biztos volt, hogy én kellek. Nem volt sok filmszereped, de voltak jó munkák, ilyen Molnár Györgytől a Vörös vurstli, bár a fiatal ficsúr valójában Rimbaud "lightozott" kiadása. Az egy nagyon konkrét dolog volt. Molnár még a Teljes napfogyatkozás előtt szúrt ki engem Kapolcson, ahol Cseh Tamás koncertjét hallgattam. Aztán megnézett Rimbaud-ként, és Nagy Andrással a forgatókönyvet már rám írták. Kicsit furcsa nekem a filmcsinálás. Mert hát nálunk Magyarországon furcsán készülnek a filmek. Játszottam egy-két tévéfilmben, amit színészi munkának is lehetett nevezni, de a kevés szerephez képest nagyon sok rossz tapasztalatom van. Mást értenek felkészültségen a filmrendezők, mint én. A statiszták arra mennek, amerre hajtják őket, de engem elképeszt, ahogyan ráeresztenek egy jelenetre öt, a jelenetről ötféleképpen gondolkodó színészt. Történhet ebből érdekes dolog, ezt hívják dilettantizmusnak. Azt is megtapasztaltam, és nagyon nem szeretem, hogy a filmkészítők előszeretettel kergetnek bele színészeket váratlan helyzetekbe. Ez számomra legalább olyan riasztó, mint az, hogy a kész filmhez semmi köze nincs a színésznek. A vágóasztalon össze-vissza vagdossák az előre felépített jeleneteit, aztán majd rajta kérik számon, mi az a zagyvaság ott a vásznon. A Chacho Romról azt gondolom, Zazie, amíg csak bírta, nagyon összeszedett volt, főleg önmagához képest. A gyártásvezetőkről, producerekről addig lesújtó véleményem volt, és őszintén megdöbbentem, hogy Sipos Kornél milyen korrekt ember. Zsótér Sanyival civilben is jóban vagyunk, sokat beszélgettünk, hogy legalább a közös jelenetekben nagyjából ugyanarra gondoljunk. A kész filmet nem láttam, csak az utószinkronnál néztem bele. Viszont: azt a könyvet, amiből a film eredetileg készült volna, nagyon szerettem. És ez nem az a film lett. Nincs semmilyen image-ed, részben azért, mert a nagy ismertséggel együtt járó katonás időszakodtól fogva ügyesen "megúsztad" a magazinozást. Mert nem vagyok alkalmas rá - és nem is akarok azzá válni. Az az "image"-em, hogy ha egy ilyen ajánlat jönne, olyasmit csinálnék, hogy több ne legyen. Hogy leszokjanak rólam. Egyébként ezen a szinten nem is vagyok "piacképes". Voltam olyan "beszélgetős" műsorban, amikor a producer kifejezetten fanyalgott: senkit sem anyáztam, nem kezdtem el köpködni az asztalnál, nem volt semmi extrémitás. Miközben azon kevesek közé tartozol, akik kaszkadőrként is megállnák a helyüket, elsősorban intellektuális színészként gondolkoznak benned... ... az jó. Mégis: tizenhárom éves korod óta lovagolsz, lovastornában tagja voltál két évig az országos bajnokságot nyert csapatnak. Majd tízéves "lómentes" időszak után Pintér Tamás hívott egy filmbe statisztálni. És nem használják ki a képességeidet. Filmben nem. A Magyar rekviemben (Makk Károly filmje - H.K.) szerepelt egy vándorcirkusz, amit kiköltöztettek a Gázgyárba. Volt ott egy gumiasztal, és amikor szünet volt, felmentem ugrálni. Bíró Miklós, a film operatőre, lőtte be a fényeket, aztán amikor a duplaszaltónál tartottam, csodálkozva kérdezte: én ilyet tudok. Mert franc se nézné ki belőlem. Olyan szelíd képem van - mondjuk, ez tizenkét éve volt... - meg hosszú hajam. Színházban is furcsa ez. Nagyon érdekes osztályunk volt a főiskolán. Elsőben volt egy nagyon jó akrobatika-vizsgánk, ezt követően hívott engem és Stohl Andrást Pintér Tamás, az akrobatika-tanárunk, az ösztöndíjunkhoz képest őrült nagy pénzért, kaszkadőrnek. Zsámbéki Gábor mondta is, az év végi mesterségvizsgánk előtt legyen egy fél órás akrobatika-bemutató. Ez aztán annyira megtetszett a tanári karnak, hogy azt javasolták, legyen így minden osztályban. Milyen jó az, amikor a gyerekek ilyen ügyesek. De amikor a "gyerekek" kikerültek a főiskoláról, elmentek a pohos igazgatók színházába, és odaálltak a pohos színészek mellé, égve a mozgásvágytól, egy szaltó után közölték velük, nem cirkuszban vannak. Ügetőn hajtasz még? Szilveszterkor a színészek-sportolók hajtáson általában részt veszek. Egyébként ritkán. A saját lovamat egy idomár hajtja. Most hány lovad van? Meg kell számolnom: van egy anyakancám, annak van négy csikója, az öt ló, és most születik májusban az ötödik csikó. Most öt van, mindjárt lesz hat. Elkészült már a diplomamunkád? Nem. A diploma küszöbén sokat kezdtem dolgozni színészként, és a szakdolgozatról is azt gondoltam, nem kellene ezt megúszni. Az ügetőkkel foglalkoztam volna, még arról is szó volt, hogy kiadják. Gigászi dolgot képzeltem el, hozzá is láttam, gyakorlatilag a mai napig írom, most már öt éve. Pontosabban: inkább gyűjtök, mint írok. De a Lovasakadémia abszolút mértékben beváltotta a reményeimet. Nagyon komolyan gondoltam, hogy olyan környezetbe akarok kerülni, ahol nem esik szó színházról. Mert más is fontos. És találkoztam egy egészen kivételes emberrel, Lóska Jánossal, ő lett most az Akadémia igazgatója - aki miatt saját lovam is lehetett, mert itt a Körúton nem tarthatnék. Fatalista vagy, és 1990-ben azt jósolták kártyából, öt év múlva meghalsz. Hát ez... ... nem jött össze. De amikor letelt az öt év, hét-nyolcnál elkezdtem gondolkodni, jól emlékszem én? Lehet, hogy tíz jött ki? És akkor mindjárt. Mai napig hiszek abban, hogy semmi nincsen véletlenül, és ellentétben az üres amerikai pozitivista gondolkozással tényleg képes vagyok bizonyos helyzeteket úgy megélni - nem olyan nagy dolog ez, anyám is képes rá - hogy ez nem véletlenül történt, mert valami célja van. Olyasmi nem nagyon fordulhat elő velem, hogy kétségbeesésemben padlóra kerüljek, mert akkor azon gondolkozom, miért volt ez így. Rendszerint találok is rá magyarázatot. Müller Péter könyvére, a Ji-Kingre anyámmal együtt rendesen rákattantunk. Biztos vagyok abban, hogy nem érdemes ellene menni dolgoknak. Gyűlölöm az ilyen erőszakot, azonnal le is blokkolok. Tizenkét éve kaptam meg a diplomát. Úgy tűnik, hogy a lépések egyre egyértelműbbé válnak.
67 KByte
Szabó Ildikó: Chacho Rom, 1999-2002 90 KByte
Kaszás Gergő (Patikárius Józsi) és Zsótér Sándor (Herceg) 87 KByte
Kathy Horváth Lajossal (Vajda) és Zsótér Sándorral 53 KByte
Parti Nórával (Zerfi) 117 KByte
Zsótér Sándorral 80 KByte