"A nagy eszmék nagyobb hatással vannak a kisebb közösségekre"
Interjú Gjergj Dzsuvani albán rendezővel

Gjergj Dzsuvani a legfiatalabb albán filmes generáció tagja. Néhány sikeres rövidfilm után 1994-ben forgatta Az élet egy része című nagyjátékfilmjét, az első albán "kommerszfilmet", amit Franciaországban is vetítettek. Ezután készített néhány nemzetközileg is elismert filmet: Az utolsó szerelem (1995, rendezői díj a Baszk Filmfesztiválon) és A temetési vállalkozó (1997, a Montpelier-i Filmfesztivál nagydíja, Félix-díj Olaszországban) címűeket. Hamarosan elkezdi forgatni A bárányok bégetését, melynek forgatókönyvével a legjobb európai könyv díját nyerte el a Robert Redford által alapított Sundance Fesztiválon. Alábbi riportunk a Skopje Film Festen készült, ahová Jelszavak című filmje vetítésére jött el a rendező.

Forum: Milyen az albán film mai helyzete?

Dzsuvani: Elég jó. Évente három nagyjátékfilm, körülbelül 15 dokumentum- és 4 animációs film készül.

1997-ben megalakult az Albán Filmközpont. Mivel foglalkozik, és mennyiben tudja segíteni a filmesek munkáját?

A temetési vállalkozó és a Jelszavak a Filmközponttal közösen készült. Ez egy állami intézmény, amit nem a Kulturális Minisztérium, hanem a parlament finanszíroz (külön bizottság foglalkozik a filmekkel). Hasonló a helyzet, mint Franciaországban.
Tehát inkább a koprodukciók vannak többségben...

Léteznek tisztán albán filmek is. Attól függ, hogy a rendező milyen minőségű filmet akar készíteni. Meg lehet csinálni, csak alacsony költségvetéssel. A Jelszavak költségvetése például 600.000 dollár volt, aminek a 60%-át a franciák fizették.

Mi a helyzet a privát filmgyártó cégekkel Albániában?

Manapság egyre több van belőlük, én például az "Alban General Vision" tulajdonosa vagyok, amely a Jelszavakat és A temetési vállalkozót is készítette, sőt valószínűleg A bárányok bégetését is az fogja forgatni. Ezek a cégek azonban még nem elég tőkeerős vállalkozások, kisebb projekteken dolgoznak, reklámokat, egyebeket készítenek...

Otthon milyen fogadtatásban részesült a filmje? Hány nézője volt?

A rendszerváltás utáni tíz évben bejött hozzánk az amerikai film, és bejöttek a külföldi forgalmazók. Ez alatt a tíz év alatt a Gladiátornak volt a legnagyobb nézettsége, utána pedig a Jelszavaknak.

Hogyan reagált rá a közönség?

Mindenkinek tetszett. A nézőket annyira fölkavarta, annyira együtt éreztek a főhőssel... A fiatalabb generációk persze másképp reagáltak, nekik nevetséges volt az egész. Hasonlóan fogadták Prištinában és Koszovón is. Egyébként 33 francia városban is bemutatták, néhol még mindig vetítik. Azon kívül a "Celulloid Dreams" amerikai-francia cég Nagy-Britanniában, Brazíliában és Olaszországban is forgalmazza.

Érkeztek-e a filmmel kapcsolatban kritikai megjegyzések, hogy valami nem teljesen úgy volt?

A nézők és a kritika is úgy látta, hogy idáig ez az egyetlen olyan film, amelynek se negatív, se pozitív előítéletei nem voltak a kommunizmussal szemben, megpróbált tárgyilagos maradni. A lehető legvalóságosabban akartam ábrázolni azt az időszakot, amit nem minősítek se rossznak, se jónak. Az ítélkezést a nézőkre hagyom. Még a mostani kommunisták sem találtak rajta semmi kivetnivalót. Ez a film annyira igaz, hogy igazabb már nem is lehetne... A párttitkárt játszó színész például régen a Művészeti Intézet párttitkára volt, s még ma is fanatikus kommunista. Forgatás közben állandóan kérdezgettem: "Ugye, hogy így volt?", mire ő: "Így volt, mit tagadjuk." Egyébként a forgatókönyv Iljet Aaliska Kőbe vésett jelszavak című elbeszéléséből készült.

A film egy faluban játszódik. Nem szeretett volna inkább "városi" filmet rendezni?

Nem, mert a filmelmélet tanítása szerint a nagy eszmék ábrázolásához célszerűbb kisebb közösséget választani a cselekmény helyszínéül, mivel a nagy ideák arra sokkal nagyobb hatást gyakorolnak. Csak Albánia maradt hű a sztálinizmushoz. Mindenki eltávolodott tőle, még a Szovjetunió is, paradox módon csak ez a tenyérnyi balkáni ország tartott ki mindvégig mellette.

Az Ön filmjén kívül egy másik albán film, a Tirana a nulladik évben is nagy nemzetközi sikert aratott. Ön minek tulajdonítja azt a lelkesedést, amivel az utóbbi időben az albán filmművészetet fogadják?

Én nem láttam azt a filmet, Albániában nem volt olyan nagy sikere, mint külföldön.

Hogyan boldogulnak Albániában a fiatal rendezők?

Albániában az utóbbi időben háromévente rendeznek filmfesztivált. Enver Hodzsa idején évente rendeztek, mivel akkoriban 15 film készült egy évben. Most tehát ezen a Kulturális Minisztérium és az Albán Nemzeti Filmközpont által rendezett fesztiválon három év filmtermése mutatkozik be, mindaz, ami Albániában, Koszovóban és Makedóniában ez idő alatt készül. Ezen kívül vannak még olasz, német, stb. filmhetek is, és az európai rendezők retrospektívjei. Nálunk jelenleg három rendezőgeneráció dolgozik: a nagy öregek, az aktív középgeneráció, és az új generáció a 40-50 éves korig bezárólag, akik Európába is el-elkalandoznak. Nagyon sok, tehetséges kölyök van, akik az USA-ban és Nyugat-Európában végeztek, ők túlnyomórészt rövid- és dokumentumfilmeket csinálnak. A koszovói fiatalok filmjei is ígéretesek, tőlük sokat várok. Tetszik, hogy kilépnek a szűk nemzetiségi keretek közül, miközben persze nem adják föl az identitásukat.

Melyik irányzat volt Önre a legnagyobb hatással?

Az olasz neorealizmus. Vittorio de Sica, akiről meg is jelent egy könyvem Olaszországban. A neorealizmus azt jelentette, hogy megfigyeled az életet, átrágod magad rajta, de nem változtatsz az igazságon, amit belőle filmre viszel.
S.P. (Potoczki Klára fordítása)

www.forum.com.mk

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső