Filmkultúra: Filmek: Titanimáció azaz a Titanic animációi

Hayao Miyazaki:
Chihiro Szellemországban
(2001)
208 Kbyte
A fesztivál 10 éve alatt az animációs filmről sem feledkeztek meg a szervezők. Így már az elején megismerhette a magyar néző az angol Quay fivérek munkáit, illetve Svankmajer Faust leckéjét, majd később egy ország, Japán legújabb rajzfilm produktumait, amelyek elsők között használták a modern technikát. Tavaly Rin Tarónak a japán anime egyik vezéralakjának Metropolisát vetítették, amelyet Fritz Lang némafilmje ihletett és amely a japán képregényrajzoló, Osamu Tezuka mangája alapján készült. Idén már külön szekciót töltöttek ki az animációs filmek. A "natúrfilmek" trendjei mellett a másik dimenzió mozgásáról, alakváltozásáról is képet kaphattunk - ha nem is átfogót. A kép - a filmek minden csillogása ellenére - eléggé sötét. A tavalyi film arról is szólt, hogyan lehet komputertechnikával megidézni a képregény grafikai világának szellemét. Lehet-e a digitalizálással a hagyományos analóg módszerhez képest többletet adni a jelekhez, képekhez.

Ez a trend folytatódott idén a berlini nagydíjas Chihiro szellemországbannal, Miyazaki Hayao komputer animációjával - akit a rajfilm mestereként istenítenek és tisztelnek. (A Tezuka által alapított Mushi stúdióban együtt dolgozott Rin Taróval, majd Takahatával önállósítja magát, s korábbi manga-sorozatok után egész estés hosszú filmeket készít. A vadon hercegnőjét nálunk is bemutatták.)

A film nem a modern mítoszokat, hanem a klasszikus távol-keleti mesevilágot idézi; olyan fordulatokkal, mint az emberből állattá válás - disznóvá, madárrá, hallá, vagy a fordítottja. A hal az archaikus kultúrákban a lelket jelentette, ami az animációban "folytatódik", a lélekkel megtöltés élővé teszi, megmozdítja a dolgokat. Az alakok transzformálása, az antropomorf világkép ábrázolása a rajz- illetve tárgyanimáció sajátja. Ezekkel él is a film készítője, bár a mai technika mindezt a natúrfilmnek is biztosítja, s a számítógép az animációinak is a rendelkezésére áll (korábban is, mint a natúrfilmnek, mivel az új technikák nagy részét előbb az animációban próbálják ki). Így maga a film is átalakul, transzformálódik. A Chihiro eseménygazdagsága, fordulatossága alapján akár natúrfilm is lehetne. Hogy mégis miért animáció, azt egy másik idesorolt filmmel, a nagy publicitást kapott Az élet nyomábannal összevetve lehet bizonyítani. E film rendezője, Richard Linklater független filmesként indul, első dobásából kultuszfilm lett (Henyék) amit egy korábbi fesztiválon nálunk is vetítettek, azóta "törzsutas" a Titanicon. Erről a művéről előzőleg azt lehetett megtudni, hogy 30 animátor 9 hónapig festette át a felvett natúrfilmet, aminek központi problémája, "hogy hol ér véget az álom és hol kezdődik a valóság". Erre ugyan nem ad választ a film, amelynek tartalmával a katalógus szerint - tökéletes harmóniában van a formája.

Amit látunk - a natúrfilmre festés, átszínezés technikája -, azt a képzőművészetben már 30 évvel korábban láttuk, a hiperrealizmusban, a festészet és a fotó szintézisében, ami nem a valóságot, hanem annak fény-képi mását ábrázolta: fotókat nagyított festve, sokszorosítva. Andy Warhol híres szitanyomatán Elvis Presley egy westernfilmből lép elő. Robert Longo fotószerű városképét - Most mindenki - Fassbindernek ajánlotta. A (fény)képbe avatkozás: karcolás, roncsolás, montázs, átfestés a transzavantgárd új festészet-kelléktárába tartozott, ezt örökölte meg a film. A valóság látszat-megkettőzése ill. a manipulált fotószerűség adta "valóságos kép" mesterségességének leleplezése egyszerre dokumentálás és illúziórombolás. Ez esetben az animáció illúziójának rombolása is. A monokróm képregényekre ill. a kifestőkönyvekre emlékeztető filmet mintha indigóval kopírozták volna: a kontúrvonalak megkettőzése az álom és a valóság párhuzamát jeleznék, ami kísérletnek érdekes, de nemcsak pikturálisan felszínes, a gondolatokkal túlzsúfolt, megerőltetett filmben a szöveg és a kép sincs sem szinkronban, sem egyensúlyban. Hogy a ráfestés mögött mennyire ismerhetők fel a színészek és a helyszín, az ugyan lehet érdekes, de nem több: nem animáció.

Miután a festészetben is jelentkezik egy tendencia, ami visszatér a fotószerűséghez, ez erősítheti a hasonló filmes trendet. A velencei (film)fesztiválon az Ezüst Oroszlánt egy számítógéppel átszínezett natúr film kapta, de mellette egy kézzel festett animációt, Péterffy Zsófi Kalózok szeretője című művét is díjazták.

Kézimunkát a Titanicon is láthattunk: az amerikai Bill Plompton és a lengyel Piotr Dumala (remek)műveit. Mindketten képzőművészeti tanulmányokat végeztek. Dumala animáció mellett restaurálást is tanul, és ez meglátszik a filmjein, Plimpton pedig újságok, magazinok illusztrátora, karikaturistája lett, ez meg az ő opusaiból "olvasható ki". Trilógiája - Evés/Zabálj!, Parkoló, Mutánsok az űrből - a gyors hatáskeltésre, fokozásra épül az elrajzolt (eltorzult), szabálytalan figurákkal, amelyek a magazinok és képregények stilizált, idealizált alakjainak eltorzult változatai. A deformálás gyakran a néző szeme láttára történik. Plimpton maximálisan él a transzformációval, a hagyományos gyors átrajzolással leplezi le a látszatot: dezantropomorfizál.

Variálja a sík és a térhatást, a halszemoptikával, a "zoomolással", de ezeket nem kamerával végzi, hanem rajzban oldja meg, a natúrfilmes technikát nem adaptálja, hanem imitálja. A Mutánsokban a gyerekrajzokat idézi szálkás, szaggatott vonalvezetésével, amit nem öncélúan alkalmaz, mivel a - hosszú, nagyjátékfilm idejű - történetet egy gyerek szemével láttatja, másfelől az animáció gyerekkorára is visszatekint: Mélies holdba utazására. A gyermeki fantázia mutánsokat teremt, amilyeneket az állatokon kísérletező ("felnőtt") ember el sem tud képzelni (repülő hal, ormányos disznó). Ugyanakkor megköti az alkotót, hogy így nem antropomorfizálhat és nem dezantropomorfizálhatja a morális értékeket. A film 2001-ben Annecyben a hosszú animációs filmek nagydíját kapta.

Másképp expresszív Dumala világa, aki a kelet-európai - lengyel, orosz - hagyományt folytatja és a restaurátori szemléletet adaptálja. Az alapmű Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése, ehhez közelít művészi alázattal és nem az eredetit akarja láttatni regény-illusztrációs szándékkal.

Tértől és időtől (kortól) függetleníti az eseményt, amihez festményanimációs-karcolásos technikát használ, aprólékos minuciózussággal halad fázisról fázisra az egész képfelületen, ahogy azt Norstein, csinálta évekig dolgozva Gogol Köpenyén, vagy ahogy Orosz István csinálja ma is. Nem használ számítógépet, csupán 1-2 tárgyat animál: egy pillanatra felvillan a balta vagy egy óra natúrképe. Időnként ráfest az előlapra, hogy a mozgás látszatát keltse, vagy a háttérben, az ablakon át látni az "esőt". Mivel szinte végig belső térbe zárja az eseményt, ezért is operál az áttűnéssel, a stoptrükkel. A zárt tér sötét tónusú, monokróm, amit "fény-árnyék" hatásokkal tesz látványosabbá. A közeli képek - mozgó szemekről, kulcslukon átlesés - váltakoznak a félközeliekkel, de ezek sem annyira térhatásúak, bár van mélységük: e fura sík világban szorongatja a szereplőket - és a nézőket.

...és az animáció Titanicja

Négy film alapján nehéz általánosítani. Csak annyi állapítható meg, hogy a kelet-európai film drámaibb, festőibb, erősebben kötődik az animációs képzőművészeti hagyományokhoz. Az amerikai adaptívabb, könnyebben lépi át a műfaji, művészeti határokat. A másik (natúrfilmes) oldalon is tapasztalható az animáció felhasználása, ez korábbi eredetű, hálás hatáselem, de nem több látványos trükknél. Eredménye, hogy a kétféle film ma már rettenetesen hasonlít egymásra a szó eredeti értelmében. Rettenetes történeteket látni animációs filmekben: korábban ilyeneket csak natúrban lehetett, élő szereplőkkel. Ezek ugyan animációs eszközökkel készülnek, de a műfaj hagyományos felfogása alapján nem azok. Nem animáció Az élet nyomában, és nem az a South Park sem - tömeghatású naturalizmusuk natúrfilmben, például burleszkben is működne.

Az eklektika korában úgy tűnik, mindegyik belefér az animációba - ha a techno-kulturális változásokat nézzük. Az eklektika a műfajon belül is megjelent: beépültek a natúrfilmes elemek, és egy filmen belül is felfedezhető a tárgy és a síkanimáció. Ezzel szemben tapasztalható a műfaji tisztaságra törekvés.

Kérdés, hogy mi alapján definiálják a műfajt, a technika illetve a műfaji, stílusbeli különbségek szerint, vagy a médiához illetve a társművészetekhez való viszonyulás alapján. Megoszlanak, polarizálódnak a vélemények:

Az egyik szerint nem a technika szab határt a műfajok között, hanem a műfaji különbségek. Azok, amelyek alapján az animáció olyan adottságokkal rendelkezik, amelyekkel más nem. Olyan alapdolgokra kell(ene) építeni, mint az absztrakt képi ritmus, a metamorfózis, a sajátos animációs mozgásforma, amivel a 20-as évek német avantgárdja - Eggeling, Fischinger, Richter, Ruttmann - foglalkozott, s amit Mc Laren vitt tovább absztrakt filmjeiben. A hangosfilmmel megjelenő elbeszélő stílus ezt háttérbe szorította: a natúrfilm is eltért a filmes kifejezési eszközök - ritmus, vágás, gesztusok, színészi kifejezés, tárgyak - szerepének hangsúlyozásától.

A "fundamentalizmussal" szembeállítható az a felfogás, amely szerint, ha a technika nem játszik is döntő szerepet (bár a számítógép kiszorítja a kézügyességet, az egyéni kreativitást), de az ipar igen. A szórakoztató elektronika öntörvényű mozgása átszabja, eltüntetheti a határokat, magát a hagyományos animációt: beépíti a játékiparba (Nintendo), a médiákba. Figyelemre méltó jelzés volt a Csillagok háborúja digitalizált változata - már az eredeti is a natúr és az animáció elegye volt -, kevert technikájú, s mint ilyen nem egyedülálló. Az új verzióval együtt jelentek meg azok a mobiltelefon szolgáltatások, amelyek ezzel reklámozták önmagukat és a filmet. A kijelzőn megjelenő animációk a - technikai? kulturális? gazdasági? - expanzió újabb, fontos állomását jelzik. Ami a (művészetben) jelentheti a képéhség kielégítését, új képszerűségek megjelenését s beépülését a "gesamtkunstba" - s ezáltal a műalkotás teljességét, a művészet totalitását, szerepének kijelölését - nemcsak a kijelzővel. Emellett hozhatja a művészeti alkotás új(ra) értelmezését. Ugyanakkor ezek a jelenségek a szórakoztatóipart is kiszolgál(hat)ják: a televíziók tömegszórakoztató animációkat rendelnek - ahol alternatívaként a művészet még eredeti, teljes értelmében működhet, az a kis szubkulturális egységek, közösségek szigete lehet, ahol a képéhség a személyiség képpé tételében, közvetlenségben, expresszivitásban jelenik meg, s gyakran befelé fordulást fejez ki.

A Titanic ilyen szigetnek tekinthető, s a fesztivál alapgondolata: a veszendő értékek felszínre hozása, talán jobban évényes a művészi animációra, mint a natúrfilmre. Folytatva a hagyományt, lehetne bővíteni a repertoárt például Titanic témájú filmekkel, mint a Svájcban élő Horváth Zoltán Tetemek és rákfélékjével, Paul Driessen Süllyedő Titanicjával. Az előbbit két éve már játszották Szolnokon a képzőművészeti filmek fesztiválján - díjat is nyert -, de jó lenne újra látni Horváth többi művével együtt: azóta készült Nosferata tangója Clermont-Ferrand-ban két díjat is kapott. Driessent még nem is ismerik nálunk, pedig fontos lenne eddigi életművét is bemutatni (van három órányi anyaga), mivel ő - tartalmát tekintve - még valóban rajzfilmet csinál, még ha formailag vitatható is annak valódisága. Egyébként a holland animáció is megérne egy-két estet. Dudok de Wiff Apa és lánya 2001-ben minden díjat megnyert Annecy-ban - ami az animáció Cannes-jának számít! - és Clermont-ban. Nagyon egyszerű eszközökkel megoldott szép filmjei emlékeztetnek ugyan a natúrfilmre, stílusa pedig a kézi rajzra - nem árulkodik számítógépről. A holland sikersorozatot Lokman Barcode-jéval folytatta Annecy-ban, virtuális "Mondrianos" absztraktjával.

Nem kell azonban messze menni művészi értékekért: Svankmajer mellett akad még más cseh és szlovák animátor, akikből - amint a lengyelekből s az oroszokból is - kitelne egy(?) közép-kelet-európai összeállítás. (Bár az alkotók egy része már nyugaton dolgozik.)

Addig is a képéhséget kielégítendő érdemes megnézni Bánóczki Tibor és Csáki László nemrég bemutatott filmjét Az ifjúság megnyugtat címűt. Készítői - animáció illetve videó szakosok az Iparművészetin - a képalkotás különböző szintjeit ötvözik: a festészetet a mozgóképpel, a rajzot a tárgyanimációval, ill. a natúrfilmmel rendelik egymás mellé - egyenrangú dramaturgiai és vizuális elemként. Korábbi, saját rajzú animációikban használt eszközök hatják át natúrfilmjüket. A két minőség együtt alkalmazása meghökkentő, bizarr képeket, szürreális jeleneteket szül: abszurd szatírához vezet.

A film az átültethetőség, a (konkrét-elvont) behelyettesíthetőség modellje is, kötődik a művészet expanzionista felfogásához, emellett különböző irányzatokhoz: dada, szürrealizmus, op-art, pop-art. Bánóczki korábbi festett filmjét már bemutatták a 2002-és Annecy-i filmfesztiválon.

Ahol egyébként hasonló képet mutatott az animáció.

Chihiro Szellemországban
124 Kbyte

Chihiro Szellemországban
95 Kbyte

Richard Linklater:
Az élet nyomában
(2001)
112 Kbyte

Bill Plympton:
Zabálj!
(2001)
144 Kbyte

Bill Plympton:
Parkolás
(2001)
49 Kbyte

Bill Plympton:
Mutánsok az űrből
(2001)
282 Kbyte

Mutánsok az űrből
234 Kbyte

Mutánsok az űrből
70 Kbyte

Mutánsok az űrből
231 Kbyte

Piotr Dumala:
Bun és bunhodés
(2001)
144 Kbyte

Bun és bunhodés
49 Kbyte

Hayao Miyazaki: Chihiro Szellemországban (2001) 208 Kbyte	A fesztivál 10 éve alatt az animációs filmről sem feledkeztek meg a szervezők. Így már az elején megismerhette a magyar néző az angol Quay fivérek munkáit, illetve Svankmajer Faust leckéjét, majd később egy ország, Japán legújabb rajzfilm produktumait, amelyek elsők között használták a modern technikát. Tavaly Rin Tarónak a japán anime egyik vezéralakjának Metropolisát vetítették, amelyet Fritz Lang némafilmje ihletett és amely a japán képregényrajzoló, Osamu Tezuka mangája alapján készült. Idén már külön szekciót töltöttek ki az animációs filmek. A "natúrfilmek" trendjei mellett a másik dimenzió mozgásáról, alakváltozásáról is képet kaphattunk - ha nem is átfogót. A kép - a filmek minden csillogása ellenére - eléggé sötét. A tavalyi film arról is szólt, hogyan lehet komputertechnikával megidézni a képregény grafikai világának szellemét. Lehet-e a digitalizálással a hagyományos analóg módszerhez képest többletet adni a jelekhez, képekhez. Ez a trend folytatódott idén a berlini nagydíjas Chihiro szellemországbannal, Miyazaki Hayao komputer animációjával - akit a rajfilm mestereként istenítenek és tisztelnek. (A Tezuka által alapított Mushi stúdióban együtt dolgozott Rin Taróval, majd Takahatával önállósítja magát, s korábbi manga-sorozatok után egész estés hosszú filmeket készít. A vadon hercegnőjét nálunk is bemutatták.) A film nem a modern mítoszokat, hanem a klasszikus távol-keleti mesevilágot idézi; olyan fordulatokkal, mint az emberből állattá válás - disznóvá, madárrá, hallá, vagy a fordítottja. A hal az archaikus kultúrákban a lelket jelentette, ami az animációban "folytatódik", a lélekkel megtöltés élővé teszi, megmozdítja a dolgokat. Az alakok transzformálása, az antropomorf világkép ábrázolása a rajz- illetve tárgyanimáció sajátja. Ezekkel él is a film készítője, bár a mai technika mindezt a natúrfilmnek is biztosítja, s a számítógép az animációinak is a rendelkezésére áll (korábban is, mint a natúrfilmnek, mivel az új technikák nagy részét előbb az animációban próbálják ki). Így maga a film is átalakul, transzformálódik. A Chihiro eseménygazdagsága, fordulatossága alapján akár natúrfilm is lehetne. Hogy mégis miért animáció, azt egy másik idesorolt filmmel, a nagy publicitást kapott Az élet nyomábannal összevetve lehet bizonyítani. E film rendezője, Richard Linklater független filmesként indul, első dobásából kultuszfilm lett (Henyék) amit egy korábbi fesztiválon nálunk is vetítettek, azóta "törzsutas" a Titanicon. Erről a művéről előzőleg azt lehetett megtudni, hogy 30 animátor 9 hónapig festette át a felvett natúrfilmet, aminek központi problémája, "hogy hol ér véget az álom és hol kezdődik a valóság". Erre ugyan nem ad választ a film, amelynek tartalmával a katalógus szerint - tökéletes harmóniában van a formája. Amit látunk - a natúrfilmre festés, átszínezés technikája -, azt a képzőművészetben már 30 évvel korábban láttuk, a hiperrealizmusban, a festészet és a fotó szintézisében, ami nem a valóságot, hanem annak fény-képi mását ábrázolta: fotókat nagyított festve, sokszorosítva. Andy Warhol híres szitanyomatán Elvis Presley egy westernfilmből lép elő. Robert Longo fotószerű városképét - Most mindenki - Fassbindernek ajánlotta. A (fény)képbe avatkozás: karcolás, roncsolás, montázs, átfestés a transzavantgárd új festészet-kelléktárába tartozott, ezt örökölte meg a film. A valóság látszat-megkettőzése ill. a manipulált fotószerűség adta "valóságos kép" mesterségességének leleplezése egyszerre dokumentálás és illúziórombolás. Ez esetben az animáció illúziójának rombolása is. A monokróm képregényekre ill. a kifestőkönyvekre emlékeztető filmet mintha indigóval kopírozták volna: a kontúrvonalak megkettőzése az álom és a valóság párhuzamát jeleznék, ami kísérletnek érdekes, de nemcsak pikturálisan felszínes, a gondolatokkal túlzsúfolt, megerőltetett filmben a szöveg és a kép sincs sem szinkronban, sem egyensúlyban. Hogy a ráfestés mögött mennyire ismerhetők fel a színészek és a helyszín, az ugyan lehet érdekes, de nem több: nem animáció. Miután a festészetben is jelentkezik egy tendencia, ami visszatér a fotószerűséghez, ez erősítheti a hasonló filmes trendet. A velencei (film)fesztiválon az Ezüst Oroszlánt egy számítógéppel átszínezett natúr film kapta, de mellette egy kézzel festett animációt, Péterffy Zsófi Kalózok szeretője című művét is díjazták. Kézimunkát a Titanicon is láthattunk: az amerikai Bill Plompton és a lengyel Piotr Dumala (remek)műveit. Mindketten képzőművészeti tanulmányokat végeztek. Dumala animáció mellett restaurálást is tanul, és ez meglátszik a filmjein, Plimpton pedig újságok, magazinok illusztrátora, karikaturistája lett, ez meg az ő opusaiból "olvasható ki". Trilógiája - Evés/Zabálj!, Parkoló, Mutánsok az űrből - a gyors hatáskeltésre, fokozásra épül az elrajzolt (eltorzult), szabálytalan figurákkal, amelyek a magazinok és képregények stilizált, idealizált alakjainak eltorzult változatai. A deformálás gyakran a néző szeme láttára történik. Plimpton maximálisan él a transzformációval, a hagyományos gyors átrajzolással leplezi le a látszatot: dezantropomorfizál. Variálja a sík és a térhatást, a halszemoptikával, a "zoomolással", de ezeket nem kamerával végzi, hanem rajzban oldja meg, a natúrfilmes technikát nem adaptálja, hanem imitálja. A Mutánsokban a gyerekrajzokat idézi szálkás, szaggatott vonalvezetésével, amit nem öncélúan alkalmaz, mivel a - hosszú, nagyjátékfilm idejű - történetet egy gyerek szemével láttatja, másfelől az animáció gyerekkorára is visszatekint: Mélies holdba utazására. A gyermeki fantázia mutánsokat teremt, amilyeneket az állatokon kísérletező ("felnőtt") ember el sem tud képzelni (repülő hal, ormányos disznó). Ugyanakkor megköti az alkotót, hogy így nem antropomorfizálhat és nem dezantropomorfizálhatja a morális értékeket. A film 2001-ben Annecyben a hosszú animációs filmek nagydíját kapta. Másképp expresszív Dumala világa, aki a kelet-európai - lengyel, orosz - hagyományt folytatja és a restaurátori szemléletet adaptálja. Az alapmű Dosztojevszkij Bűn és bűnhődése, ehhez közelít művészi alázattal és nem az eredetit akarja láttatni regény-illusztrációs szándékkal. Tértől és időtől (kortól) függetleníti az eseményt, amihez festményanimációs-karcolásos technikát használ, aprólékos minuciózussággal halad fázisról fázisra az egész képfelületen, ahogy azt Norstein, csinálta évekig dolgozva Gogol Köpenyén, vagy ahogy Orosz István csinálja ma is. Nem használ számítógépet, csupán 1-2 tárgyat animál: egy pillanatra felvillan a balta vagy egy óra natúrképe. Időnként ráfest az előlapra, hogy a mozgás látszatát keltse, vagy a háttérben, az ablakon át látni az "esőt". Mivel szinte végig belső térbe zárja az eseményt, ezért is operál az áttűnéssel, a stoptrükkel. A zárt tér sötét tónusú, monokróm, amit "fény-árnyék" hatásokkal tesz látványosabbá. A közeli képek - mozgó szemekről, kulcslukon átlesés - váltakoznak a félközeliekkel, de ezek sem annyira térhatásúak, bár van mélységük: e fura sík világban szorongatja a szereplőket - és a nézőket. ...és az animáció Titanicja Négy film alapján nehéz általánosítani. Csak annyi állapítható meg, hogy a kelet-európai film drámaibb, festőibb, erősebben kötődik az animációs képzőművészeti hagyományokhoz. Az amerikai adaptívabb, könnyebben lépi át a műfaji, művészeti határokat. A másik (natúrfilmes) oldalon is tapasztalható az animáció felhasználása, ez korábbi eredetű, hálás hatáselem, de nem több látványos trükknél. Eredménye, hogy a kétféle film ma már rettenetesen hasonlít egymásra a szó eredeti értelmében. Rettenetes történeteket látni animációs filmekben: korábban ilyeneket csak natúrban lehetett, élő szereplőkkel. Ezek ugyan animációs eszközökkel készülnek, de a műfaj hagyományos felfogása alapján nem azok. Nem animáció Az élet nyomában, és nem az a South Park sem - tömeghatású naturalizmusuk natúrfilmben, például burleszkben is működne. Az eklektika korában úgy tűnik, mindegyik belefér az animációba - ha a techno-kulturális változásokat nézzük. Az eklektika a műfajon belül is megjelent: beépültek a natúrfilmes elemek, és egy filmen belül is felfedezhető a tárgy és a síkanimáció. Ezzel szemben tapasztalható a műfaji tisztaságra törekvés. Kérdés, hogy mi alapján definiálják a műfajt, a technika illetve a műfaji, stílusbeli különbségek szerint, vagy a médiához illetve a társművészetekhez való viszonyulás alapján. Megoszlanak, polarizálódnak a vélemények: Az egyik szerint nem a technika szab határt a műfajok között, hanem a műfaji különbségek. Azok, amelyek alapján az animáció olyan adottságokkal rendelkezik, amelyekkel más nem. Olyan alapdolgokra kell(ene) építeni, mint az absztrakt képi ritmus, a metamorfózis, a sajátos animációs mozgásforma, amivel a 20-as évek német avantgárdja - Eggeling, Fischinger, Richter, Ruttmann - foglalkozott, s amit Mc Laren vitt tovább absztrakt filmjeiben. A hangosfilmmel megjelenő elbeszélő stílus ezt háttérbe szorította: a natúrfilm is eltért a filmes kifejezési eszközök - ritmus, vágás, gesztusok, színészi kifejezés, tárgyak - szerepének hangsúlyozásától. A "fundamentalizmussal" szembeállítható az a felfogás, amely szerint, ha a technika nem játszik is döntő szerepet (bár a számítógép kiszorítja a kézügyességet, az egyéni kreativitást), de az ipar igen. A szórakoztató elektronika öntörvényű mozgása átszabja, eltüntetheti a határokat, magát a hagyományos animációt: beépíti a játékiparba (Nintendo), a médiákba. Figyelemre méltó jelzés volt a Csillagok háborúja digitalizált változata - már az eredeti is a natúr és az animáció elegye volt -, kevert technikájú, s mint ilyen nem egyedülálló. Az új verzióval együtt jelentek meg azok a mobiltelefon szolgáltatások, amelyek ezzel reklámozták önmagukat és a filmet. A kijelzőn megjelenő animációk a - technikai? kulturális? gazdasági? - expanzió újabb, fontos állomását jelzik. Ami a (művészetben) jelentheti a képéhség kielégítését, új képszerűségek megjelenését s beépülését a "gesamtkunstba" - s ezáltal a műalkotás teljességét, a művészet totalitását, szerepének kijelölését - nemcsak a kijelzővel. Emellett hozhatja a művészeti alkotás új(ra) értelmezését. Ugyanakkor ezek a jelenségek a szórakoztatóipart is kiszolgál(hat)ják: a televíziók tömegszórakoztató animációkat rendelnek - ahol alternatívaként a művészet még eredeti, teljes értelmében működhet, az a kis szubkulturális egységek, közösségek szigete lehet, ahol a képéhség a személyiség képpé tételében, közvetlenségben, expresszivitásban jelenik meg, s gyakran befelé fordulást fejez ki. A Titanic ilyen szigetnek tekinthető, s a fesztivál alapgondolata: a veszendő értékek felszínre hozása, talán jobban évényes a művészi animációra, mint a natúrfilmre. Folytatva a hagyományt, lehetne bővíteni a repertoárt például Titanic témájú filmekkel, mint a Svájcban élő Horváth Zoltán Tetemek és rákfélékjével, Paul Driessen Süllyedő Titanicjával. Az előbbit két éve már játszották Szolnokon a képzőművészeti filmek fesztiválján - díjat is nyert -, de jó lenne újra látni Horváth többi művével együtt: azóta készült Nosferata tangója Clermont-Ferrand-ban két díjat is kapott. Driessent még nem is ismerik nálunk, pedig fontos lenne eddigi életművét is bemutatni (van három órányi anyaga), mivel ő - tartalmát tekintve - még valóban rajzfilmet csinál, még ha formailag vitatható is annak valódisága. Egyébként a holland animáció is megérne egy-két estet. Dudok de Wiff Apa és lánya 2001-ben minden díjat megnyert Annecy-ban - ami az animáció Cannes-jának számít! - és Clermont-ban. Nagyon egyszerű eszközökkel megoldott szép filmjei emlékeztetnek ugyan a natúrfilmre, stílusa pedig a kézi rajzra - nem árulkodik számítógépről. A holland sikersorozatot Lokman Barcode-jéval folytatta Annecy-ban, virtuális "Mondrianos" absztraktjával. Nem kell azonban messze menni művészi értékekért: Svankmajer mellett akad még más cseh és szlovák animátor, akikből - amint a lengyelekből s az oroszokból is - kitelne egy(?) közép-kelet-európai összeállítás. (Bár az alkotók egy része már nyugaton dolgozik.) Addig is a képéhséget kielégítendő érdemes megnézni Bánóczki Tibor és Csáki László nemrég bemutatott filmjét Az ifjúság megnyugtat címűt. Készítői - animáció illetve videó szakosok az Iparművészetin - a képalkotás különböző szintjeit ötvözik: a festészetet a mozgóképpel, a rajzot a tárgyanimációval, ill. a natúrfilmmel rendelik egymás mellé - egyenrangú dramaturgiai és vizuális elemként. Korábbi, saját rajzú animációikban használt eszközök hatják át natúrfilmjüket. A két minőség együtt alkalmazása meghökkentő, bizarr képeket, szürreális jeleneteket szül: abszurd szatírához vezet. A film az átültethetőség, a (konkrét-elvont) behelyettesíthetőség modellje is, kötődik a művészet expanzionista felfogásához, emellett különböző irányzatokhoz: dada, szürrealizmus, op-art, pop-art. Bánóczki korábbi festett filmjét már bemutatták a 2002-és Annecy-i filmfesztiválon. Ahol egyébként hasonló képet mutatott az animáció.
Chihiro Szellemországban 124 Kbyte
Chihiro Szellemországban 95 Kbyte
Richard Linklater: Az élet nyomában (2001) 112 Kbyte
Bill Plympton: Zabálj! (2001) 144 Kbyte
Bill Plympton: Parkolás (2001) 49 Kbyte
Bill Plympton: Mutánsok az űrből (2001) 282 Kbyte
Mutánsok az űrből 234 Kbyte
Mutánsok az űrből 70 Kbyte
Mutánsok az űrből 231 Kbyte
Piotr Dumala: Bun és bunhodés (2001) 144 Kbyte
Bun és bunhodés 49 Kbyte