| Szász Judit | A leg-ek ura |
|
Almási Tamás: Sejtjeink
 18 Kbyte |
Ha az Amerikai Filmakadémia nagyjain múlik, akkor még lehet ő a harmadik Oscar-díjas rendezőnk is Rófusz Ferenc és Szabó István után. Almási Tamás mindig is a leghumánusabb témákat kereste és dolgozta föl. Oldalakat töltene meg művei címlistája és díjaik sora, s a közönség még élénken emlékezhet arra a megrázó történetre, amely a cukorbetegségében megvakult és veseproblémákkal küzdő férfi és a teljesen egészséges, de szerelméért a fél veséjét és egész addigi konszolidált életét odaadó nő drámáját tárta föl. A rendező - aki hihetetlen érzékkel és temérdek időt rászánva tud betekintést nyerni és beolvadni számára addig vadidegen férfiak és asszonyok legbensőbb magánvilágába anélkül, hogy kutakodó, vájkáló lenne - a szívbetegekről forgatott műve után (amikor sorra haltak a szívátültetettek, akik barátai is lettek a stábnak), megfogadta, hogy legközelebb olyan témát keres, amelyben nem veszítheti el benső társává vált szereplőjét. A lombikbébi-program, ez az emberek saját gyerekre vágyásának ősi, legyűrhetetlen ösztönét segítő beavatkozás ígérkezett ilyennek, amiről még nem is készült film eddig. Louise Brown, az első petricsészében megfogant embrióból anyaméhbe ültetett, majd világra jött lombikpalánta már 24 éves. (Almási elmondja, hogy sok értelmiségi ismerőse is azt hitte, a lombikbébi olyan pici csecsemő, aki ott kuporog az üvegcső alján. Ezt a tudatlanságot is oszlatni akarta munkájával.) A világban azóta számtalan ilyen beavatkozás történt, egymillió újszülöttet nyert ezáltal az élet. Most már a dolog elfajulása miatt aggódik az emberiség, hiszen januárban megszületik az első klónozott gyerkőc... A nő a terhesség megszakításáért illetve épp ellenkezőleg, a fogantatásért képes minden hegyet megmozgatni. Az előbbi is borzalmas tragédia, de a teherbe nem esés szégyene, a makacs küzdelem - lázmérés és rajtra szeretkezés az ovuláció megadott perceiben, a remegve várakozás és a csalódások -, s utána a hiábavaló reménykedés, a kisebbrendűségi érzés legyűri a párokat. Sok-sok delikvenssel találkozott Almási, amíg végül öt pár adta meg azt a lehetőséget, hogy életük eme hihetetlenül intim szférájába a kamera révén a világ bekukkantson. A mozifilm (időigénye miatt) csak hat ember életét követi nyomon, de a Duna Televízió ötrészes, egyenként ötvenperces sorozata mindegyikükkel foglalkozik majd. Az film látszólag olyan hangulatú, mint egy home-videó, abban az értelemben, hogy ezeket a nagyon magánperceket csak férj szokta feleségéről (vagy fordítva) felvenni. Nincs köztünk és a szereplők között semmi: a kamera felszívódik, a kérdéseket mi tesszük föl, a bőrünkön érezzük a rettegés, reménykedés hideglelős hullámzását. Izgulunk, mint egy őrült kriminél, mert nincs forgatókönyvíró, aki ennél feszítőbb szituációkat ki tudna találni. Györgyi és Karcsi Debrecenből utazik föl minden egyes procedúrára a fővárosi Szent János Kórházba dr. Konc János főorvoshoz és Kanyó Katalin biológushoz próbálkozni egyszer, kétszer, háromszor, sokszor. Velük vagyunk akkor is, amikor a pár elbúcsúzik egymástól, mert a férfinak önkielégítéssel kell ondót nyernie a beültetéshez. Aztán szájtátva figyelünk, amikor a szégyenlős mosolyú Karcsihoz besuhan Györgyi, hogy segítsen... A beöltöztetett, műtőasztalon fekvő nő kezét is megfogjuk gondolatban, erőt öntve belé. Majd ökölbeszorítva várjuk két hét múltán, az "ítélethirdetéskor", vajon megtapadtak-e végre a sejtek a méhfalon? És a tehetetlen düh minket is szorít, amikor x-edszer is ott kong a NEM. Látjuk Györgyit elgyötörten a szerény kis otthon vetett ágyában, ahol lázas fertőzéssel fekszik, ami miatt megint elveszített egy lehetőséget, halljuk, ahogy vádaskodni kezdenek - még csendesen, de a kapcsolatot felőrlően. Minden pénzük erre megy, hiszen a negyedik próbálkozás minden anyagi vonzatát nekik maguknak kell kigazdálkodniuk. (Az első három próbálkozást állja az OEP, kivéve a többszázezres receptek árát.) Györgyi ráadásul gyerekekkel foglalkozik, mindegyik kis tanítványa drukkol neki, lesi a hasát, kutakodva, vajon ott van-e már az új kis élet. De hiába, soha nem tapad rendesen az a fránya sejt, pedig a beültetéskor mindig beszél hozzá, kérve kéri erre. A budapesti Tündi és Laci is rászorulnak a kezelésre, de ők nem érzik ezért másodrendűnek magukat, optimista, kirobbanóan életigenlő szemléletük meghozza a sikert: ikreik lesznek, házat építenek a terhesség alatt, folyamatosan boldogok.(A két gyönyörű kislányt el is hozták a vetítésre.) A harmadik pár sok mindenben eltér a többiektől. Éva és János második házasságukat akarnák közös gyerekkel megpecsételni, mert Évának már született sajátja régebben. A próbálkozást ők is nehezen kezdik - mindegyik házaspár hangsúlyozottan azért egyezett bele a kamera beengedésébe ebbe a nagyon személyes szférába, hogy társaiknak esélyt és reményt nyújtson -, János ódzkodik eleinte. De megtörténik az első, majd a második beavatkozás is, és Éva áldott állapotba kerül. János azonban Dél-Amerikába utazik, nem hagyhat ki egy ösztöndíjat, és az asszony csalódottan, de kemény elszánással éli a közösre tervezett életet egy ideig magányosan. Házat vesz, felújítja, viseli büszkén áldott állapotát, amit a férfi hazaérkezése csak még inkább megszépít. Tökéletessé válik az idill. De amikor újra találkozunk velük a rendező-operatőr gépe előtt, a csodaszép, aranyfürtös lányka hiába gügyög a karjukban: nem feledtetheti azt a tragédiát, amit ikertestvére (hisz mindig több petesejtet ültetnek be) halála jelent szüleinek. A vérverejtékkel, szenvedéssel kiküzdött anyaságot egy oda nem figyelő, érzéketlen orvos (?) a rosszul megtervezett és levezetett szüléssel (nem császározik, és megfullad a baba) gyásszá zülleszti, amiért még felelősséget sem hajlandó vállalni a kórházzal egyetemben. Almási Tamás - aki erről persze a forgatásig mit sem tudott - a maga csendes és nagyon odafigyelő módján bontja ki a szörnyű titkot a boldog felszín alól. A hatalmas testű, szőke szakállas apa, akinek fél tenyerén is elférne a gyerek, óvó gondoskodással öleli porcelánbaba-szépségű, csigás hajú egyéves kislányát. Ellágyulva és könnyes szemmel, de száraz hangon mondja el a tudnivalókat a másik kicsi haláláról, és az anya sem drámázik, csak távolba meredő szemmel emlékezik arra a napra. Tényeket közölnek, beletörődve ebbe a borzalomba, és ezzel lesújtóbb kritika fogalmazódik meg az ezerszer elátkozott magyar egészségügyről, mintha harcos filippikák dörögnének órákon át. Hiszen egy orvos annyit sem vett figyelembe, hogy ez egy különleges terhesség és szülés, hogy milyen harcok, hány ember munkája, milyen kínok és pénzek kövezték ki a két pici útját a fogantatástól a világra bújásig... Az élet írja a forgatókönyvet, a legnagyobb közhelyek mozgatják a három pár életét, és mégis olyan fordulatokban bővelkedik a mű, amilyeneket nem lehetne kitalálni. Még a végére is marad slusszpoén, amit nem is szeretnénk lelőni. A kamera mindent követ: a szemrebbenést, amivel felmérik egymást a lombikprogramban részvevők várakozás közben, a párok közti találkozásokat, amelyek, ha "az egyiknek sikerül, a másiknak nem", el is maradoznak, a műtétre készülődés kicsit erőltetetten optimista hangulatát, ami a nagy félelmeket hivatott leplezni, a férjek esendőségét, mert bárhogyan is akarnának, nem tudnak a megtapadásban, a nagyon csak a nőn múló dologban segíteni... Annyira meztelenre vetkőztetik előttünk, (és majd a világ nézői előtt is) benső énjüket ezek a férfiak és nők, mint senki másnak. De Almási Tamás megfejthetetlen receptje működik: együtt repülünk velük, ahogy a Vándormadarak című francia természetfilm szerzője sárkányrepülővel együtt száll kedvenc darvaival, gólyáival. Minden filmkocka érték, mert fellengzősség, didaxis nélkül egy rendkívül fontos problémára fókuszál: a család ereje, a gyermekvállalás öröme és az érte folytatott küzdelem adja az élet értelmét. A fogyasztás, az önzés őrülete most eltörpül, nevetségessé lesz, hiszen a pénz itt a legelérhetetlenebb és legdrágább dologra, a magzatra kell. Az egyszerű kis mondatok, a természetesen kezelt élethelyzetek - hogy összevesznek egymással és a tágabb családdal is néha-néha, kölcsönbe verődnek, eladósodnak fűnek-fának, nem tudják miből, de folytatják a harcot - elgondolkodásra késztetik a nézőt is, aki Györgyiékkel együtt éli át a mindenség drámáját. Mi mire lennénk képesek ezért? Erre is?! A választ keresve nagy katarzison megy át a mozi közönsége. Szem nem marad szárazon, mondja a fanyar szólás, de ez ennél a dokumentumfilmnél igazi megélt élmény. És nem a hatásvadászat miatt. Épp ellenkezőleg, a puritán, tiszta HITELES munka okán. Dés László zeneszerző, Hegyes Katalin, Radnai Annamária alkotótársak, Hargittai László vágó Almási Tamás rendező-operatőrrel közösen - szinte családi egyetértésben - a szimbiózis művészetté válását értették meg velünk. Példájuk most már arra kötelezi a hasonlóan emberi mélységbe-magasságba vágyódó filmeseket, hogy alább nem adhatják: ha ennyi megértés és szeretet nem szorul beléjük alanyaik, szereplőik iránt, inkább hagyják abba, "ne fogjanak a húrok pengetésihez".
|  Almási Tamás rendező 22 Kbyte
|  Györgyi és Karcsi 23 Kbyte
|  Éva és János 25 Kbyte
|  Tündi és Laci 30 Kbyte
|  Dr. Konc János 19 Kbyte
|  forrás: www.infertility.hu 54 Kbyte |
