Batka Annamária Budapest by Night

Miklauzic Bence: Ébrenjárók

Gazsó György (Sándor) és Márkó Eszter (Anna) 66 Kbyte	Mit nem mondtak el még Budapestről? Akad valami új téma? Aligha. Minden maradt a régiben, csak most egy kicsit máshogy göngyölődik a sors fonala. Az elsőfilmes rendező nagy fába vágta a fejszéjét, három történetet kerekít, bogoz egyszerre, hogy a végén kisüljön belőle valami, akármi. Történetekről nem is lehetne beszélni. Apró epizódok, befejezetlen mondatok, kavalkád-hangulat. Három pici szentjánosbogár kering a budapesti éjszakában. Átlagemberek, jó pillanatokkal. Gondolatok a városról, amelyről az itt élők nem tudnak, és nem is akarnak összefüggő mondatokban beszélni. Maradnak a kihalt utcák, visszhangos aluljárók, pincemulatók, kiskocsmák, fű alatt csendes házibulik, külvárosok, trafóházak. A metropolis fényei csendesen derítenek a háttérből. Kár is lenne túllátványozni a dolgot a képeslapokkal. Egy éjszaka. Van, akinek össze, van, akinek bejön. Jószívű palimadarak repkednek a városban. A modern mesék királylányának ki kell állnia a három próbát, hogy teljesítse királyfiúja kívánságát, megszerezni a pénzt, hogy meg legyen az esti buli terembérlete, pörögjön a bakelit, ritmusra ugráljon a nép. Semmit sem magának, mindent csak a pasijának akar. Cigit árul, de már az sem a régi. Energiát nem kímél, arcon a bőrt nem szégyelli, hogy estére meg legyen a lé. Magyar Lola kék hajjal, nem fut, csak gürcöl, és megalkuszik. Sanyi, a magyar kis nagy ember, a becsületes bürokrata. Versenyképtelen és életképtelen, humanista adóellenőr. Jelenleg munka nélkül, mert nem bírja az iramot, a lelketlen eltaposást. Képtelen elvágni valakinek hivatalból az életét, pedig akin végre kellene hajtania a csődeljárás végítéletét, még csak esendőnek sem esendő. Ugyanolyan embert facsaró munkáltató, mint a többi, nem szolgál rá Sanyi jóságára. Sanyi feladja, nem bírja tovább a főnök premier plán ordítozását, a dagadó erű hajtós arcokat, kőbunkó fafejeket, hűvös blue light parfümillatú öltönyöket és kosztümöket, a számítógép ventillátorzúgását. Egyszer lázad életében, akkor is a közeg ellen, ott akar kiállni az igazáért, ahol az relatív, vagy legalábbis senki nem ismeri. Szórópisztolyos álvagányként kockázik a rend őreivel. Igazolványa jogtalan elkobzásáért az éj leple alatt egy hatalmas mosolygó graffitit ajándékoz a rendőrőrs házfalára. Lázadása záloga életműve, a mese-lakókocsi. Volt nincs, csak roncs, ez maradt emlékbe az éjszakából. Bandi, a rövidzárlatos jackpot huszár. Felteszi az estéjét, hogy kiderítse, miért nincs áram a házban. Kalandja szélmalomharc ellenszélben. Jó szándékból ellopja a villanyszerelők szerelőtáskáját, hogy maga legyen az áramhiány orvosa. Útja során piti kis bűnözőkbe botlik: az illegális áramcsenőbe, a közös költséget lenyúló közös képviselőbe, a félkarú rablót megbuheráló kocsmatulajba. Mindhárman csalódott és frigid emberek, akik már nem is a szerelemre, vagy valamilyen fenenagy pátoszra várnak, hanem egy emberi szóra, így közhelyesen, de helyesen. Lesz-e áram, buli, tenger. Ezek a motivációk. Nem kell szerelmi kalamajka, munkahelyi sikersztori. Minden halad a végső lazulás felé. Érzelemmentes út a pihibe. Mi sül ki a történetből? A már megint én húztam a rövidebbet, de még bírom egy darabig érzése. Valamit csak kell tenni, hogy jobb legyen, még ha beleszakadok is, véghez viszem immáron tervemet, bármilyen arctalan emberek is hátráltassanak benne. Széttöredezve és kuszán, véletlenek és eleve elrendeltetések között él, aki itt él. Semmi sarkított állítás, sem filmen innen, sem azon túl nincs erkölcsprédikáció és igazságszolgáltatás. Van, ami van és lesz, ami lesz. Az erős nem mindig győz, a gyenge nem mindig marad alul, a szívenagy éppúgy belebukik, ha balfék, és a mártír is rájön előbb-utóbb, hogy bizony csúnyán átvágták. Az életnek is megvannak a maga meséi, legalábbis ebben a filmben remekül illeszkedik minden ember magának kreált kis álomvilága a hétköznapok semmilyenségébe. Sanyi meséje a lakókocsi, évről évre építgette magának, mint a gyerekek a homokvárat, minden szükségtelen luxuscikkel, zenélő ajtajú árnyékszékkel felszerelte. Bandié az egzotikus gyümölcs, amelynek értéke csupán eszmei, a lányé pedig a jelmez, bár ez a rossz mesékből való, ahol az Ezeregyéjszaka perverz követei élnek. A túlpörgetett éjszaka jutalma a cella fogsága. Ahol jöhet a jól megérdemelt utolsó slukk. Letüdőzik sérelmeiket, már hárman vannak a világ ellen. Az önpusztítás után pedig irány a szabadba. Bandi magnetikus erőinek hatása az áramszünet, a rács kinyílik, a decibelek elhalkulnak, lebénul minden földi. Minden szál egy mesemag köré rendeződik. Minden szereplő mintha a csodabogarak életét élné, bármennyire is hétköznapiak, mindegyikükben megvan az a kis különcség, ami szerethetővé teszi őket. Eddig elfogadható a dolog, de az egészet agyoncsapja a villanyszerelő fiú irreális, szürreális, egyáltalán nem a hihetőség horizontján mozgó története. Elvesznek az arányok, és hiába a remekül feltérképezett átlagember-élet, megannyi jól eltalált szólam, ha az összkép emiatt nem jó. Az irrealitás miatt a mese elveszíti szerethetőségét. Mindent érvénytelenít az a fránya vég, és néhány testidegen paranorma. Nem kell a villámlovag, az erőszakolt varázslatok. Az a jó a filmben, hogy a sültrealitásokat fellazítja. Ezernyi rémséges toposzt szelídít meg, amelyekkel eddig ügyetlenül bántak elődei. Tényleg vicces a korrupt rendőr, és az éjszakai ügyelet alkoholista orvosának is végre van mire koccintania. Minden testületileg tömbösült közszolgálat visszakapja kaffkai realitását. A recepciós már nem gyagya, csak éppen relaxál, hogy ne feszüljön. Röviden és velősen: korruptak és lajhárok, csalók és gazemberek között - még ha a jég hátán is, de - meg lehet élni. Sok kicsi sokra megy - tartja a közmondás. Hát így fest a magyar korrupció is, nem nagyvonalúan, csak úgy sunyin, kis tételekben.   Ez a film találóan bemutatja egy középréteg akadályait és problémáit, a felfelé törekvők, vagy az életet minimális jólétben leélni vágyók társadalmát. Igaz és helyes állításokat forgalmaz meg végre. Arcpirulás nélkül nézhetünk tükörbe. Mert ez bizony tükör, ha nem is görbe, de a lényeget nem elmismásoló. Végre nem szürke a magyar, hanem azúrkék. Valahol ott van elrejtve a hótreál, de óceán színű hacukába becsomagolva.   A filmben megmutatkozik az a tendencia, ami a rendezőket egyre távolabb viszi környezetük realista ábrázolásától. Mindig egy kicsit túlmesélik, túlköltik a dolgokat, hogy a szürke véletlenül se legyen szürke a vásznon. Rendezői eszkapizmus. Kevésnek találtatik a celluloidra az az anyag, ami nagy átlagban körülöttünk létezik. Helyette inkább jöjjön a deus ex machina, a külső beavatkozás istenes csodájára várva. Optimista öngyilkosság, önmagunk áltatása, hogy a mesékben talán szebb az élet. Ahogyan az I Love Budapest szuperhősei is elszállnak a kocsik szárnyán, mert nem találják a megoldást egy jobb életre, úgy az Ébrenjárók végcsodája is salto mortale. Kényelmetlen a jelmez, feszengünk a bőrünkben, de kénytelenek vagyunk hozzá jó arcot vágni. Ha több értelme nincs a dolgoknak, akkor csacsogjunk egy jót, szeressük egymást tíz percig, míg körbeadjuk a dekket, és többet ne gondoljunk vissza. A filmben szerepel egy cigi, Siesta márkajelzéssel. Új termék, csak itt és csak most, bevezető áron. Ha beleszívsz érzed az óceán illatát, a tenger morajlását, az eget azúran. És nekünk mennyire jön be a felfutó márka? Ha kipróbáltuk, veszünk-e új szálat, vagy marad a rászokástól mentes termék? Az biztos, még nem éreztünk rá az ízére. Még nem tökéletes az áru. Nem mindenkit hoz szituba, noha rengeteg helyzet van benne. Valami hűsítő érzés, de még nem első osztály.
Gazsó György és Hunyadi László 57 Kbyte
László Péter (Bandi), Simó Sándor és Kozma Attila fotó: Lukács Dávid 68 Kbyte
Gazsó György fotó: Lukács Dávid 67 Kbyte
Almási Sándor, Bozsó Péter, Márkó Eszter és Pindroch Csaba 58 Kbyte
Herskó János és László Péter fotó: Lukács Dávid 62 Kbyte
Fesztbaum Béla, Márkó Eszter és Molnár Tamás fotó: Lukács Dávid 69 Kbyte
Lengyel Ferenc és Gazsó György 54 Kbyte
Almási Sándor és Gazsó György 48 Kbyte
Gazsó György, Márkó Eszter és László Péter fotó: Lukács Dávid 109 Kbyte