Filmkultúra: Filmek: Áve Cézár és fitnessz!

Alain Chabat: Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés

203 KByte
Van egy hang, amit a filmet másodszorra látva hallottam meg. Az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetésben nézőre ömlő verbális és vizuális poén, humor és vicc áradatában elsőre elsodródott, érzékszerveim nem észlelték. Ez a hang pedig egy szonár hang - kihagyhatatlan, ha tengeralattjáró szerepel egy filmben. A jelenetben pusztán Obelix vontat egymáshoz kötött gályákat a Níluson egy motorcsónak sebességével. Az alsó kameraállásból (a vízből) felvett kép egy másodpercre jelenik meg csupán, de a szonár hanggal együtt jól érzékelteti, hogyan kapkodja a néző a szemét és a fülét a moziban.

Asterix és Obelix, a két rettenthetetlen gall harcos képregény-figuraként születtek meg René Goscinny és Albert Uderzo műhelyében. A kicsi, eszes Asterix és a nagy, erős Obelix, valamint Gallfalva lakóinak történetei a francia önérzetet találták telibe, amikor is az ókori római birodalom, nevezetesen Julius Caesar uralkodásának idejébe repítették vissza az olvasót. Mindegyik történet hasonlóképpen kezdődik: a Földközi-tengert beltengerré változtató Római Birodalom területén egyetlenegy apró, fehér foltot talál nagyítóval a mesemondó. A parányi falucska, Gallfalva, ellenáll a világbirodalmi hódításnak. Lakói erejének titka druidájuk főzete, amely egy időre legyőzhetetlen erejűvé varázsolja fogyasztóját. A két főhős közül a veres varkocsú, nagydarab Obelix nem kap Csodaturmix italából, mivel kiskorában beleesett az épp készülő nedűbe, és az üst tartalmának hatása nála állandósult.

Itthon először az egykori gyermekmagazinban, az Alfában lehetett találkozni az Asterix és Obelix képregényekkel. A történeteket gyerekfejjel nézegetvén, olvasgatván, a '80-as évek elején kezdett derengeni valami arról, milyen fontos is, hogy az adott szó a lehető legpontosabban fejezze ki a gondolatot, érzést, mondanivalót. Konkrétabban a szereplők neveit volt alkalmam összehasonlítani egymással - a különböző fordítók más-más névvel látták el a hősöket. Nem mindegy, hogy Gallfalva főnökét Hasarengazfix-nek, vagy Főnökix-nek hívják-e, Obelix apró kutyusát Mirnixdirnix-nek, vagy Töpszlixnek, netán Bokafix-nek. A Fáber András fordította neveknél mindig szótagolva lassítottam, hogy felfedezhessem bennük a nyelvi lelemények mindegyik oldalát.

Az egykori képregény-olvasatnak méltó utóda Speier Dávid fordítása ebben a második filmfeldolgozásban. A vígjátékrendező Claude Zidi készített először játékfilmet (Asterix et Obelix contre César) Goscinny és Uderzo rajzolt történetéből, amelyet nálunk Asterix és Obelix címen forgalmaztak. A hús-vér figurák, Gérard Depardieu, Christian Clavier, Roberto Benigni, Michel Galabru játéka, na és persze Laetitia Casta szupermodell jelenléte, a háromdimenziós kunyhók Gallfalvában, és a számítógéppel megelevenített hatalmas pofonok utáni római légionárius repülések, egyszóval a látvány vitte el a filmet. Bizony nem volt több egy szimpla, szórakoztató mozinál, manapság oly' divatos képregény-feldolgozásnál, amely bármilyen más alapműből is születhetett volna. Ráadásul a történetet sem egyetlen Asterix és Obelix históriából, hanem több, különálló sztoriból gyúrták össze - nem is alkotott szerves egészet. Magyarán csak lefilmezték, háromdimenzióssá tették az eggyel kevesebbet, és nem használták ki a mozgóképben adott lehetőségeket. Ebben különbözik a második játékfilm, az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés, az elsőtől.

A két gall hős egyiptomi kalandjait 1961-ben rajzolta meg a René Goscinny és Albert Uderzo szerzőpáros. A történet szerint Cézár és Kleopátra azon vitatkoznak, melyikük népe az első a világon. A római uralkodó becsmérli az egyiptomiakat, hogy dicsőségük már lehanyatlott, a piramisépít(tet)ők kora elmúlt. A felbosszantott Kleopátra megígéri Cézárnak, hogy három hónap alatt akkora palotát építtet neki, mint az összes együtt. Skiccpausz építészt bízza meg a feladattal, aki épp egy polgári házat próbál rendesen felhúzni, de valahogy a plafon közelébe is került egy ajtó a falban... A szakmai féltékenység persze már az ókori Egyiptomban sem volt ismeretlen, és a túl konzervatívnak tartott, csalódott Nóniusz, hogy nem ő kapta a feladatot, ármányt sző. Skiccpauszon csak a csoda segíthet, hogy egy évszaknyi idő alatt emeljen világra szóló palotát, s ne a krokodilok eledeleként végezze. Az építész a téli Galliába utazik, hogy megkérje néhai atyja jó barátját, Csodaturmixot, a druidát, adjon neki a varázsitalból. Ám Csodaturmix ezt megtagadja, mondván, idegen kezébe nem kerülhet a mágikus erejű főzet. Viszont szívesen elkíséri Skiccpauszt Egyiptomba, úgysem járt még az Alexandriai könyvtárban. A matuzsálem természetesen nem kelhet útra egyedül, Asterix és Obelix (valamint Töpszlix) kísérik el a macskák hazájába, a fitos orrú Kleopátra népéhez.

Az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetésben is természetesen fontos szerepet kap a látvány. Igaz, Gallfalvából csak Csodaturmix kunyhóját látjuk, de az egyiptomi palotaépítkezés bőven kínál csemegét a vászon minden pontjára. Szerencsére, nemcsak a díszletekben és a jelmezekben gyönyörködhetünk (például Monica Bellucci minden jelenetében más-más uralkodói öltözéket visel), hanem a figurák mozgásában is. Többször előkerül az a poén, ahogy az ókori egyiptomi rajzok síkban ábrázolják az alakokat. Ugye, a lábak és a fej oldalról, a test pedig szemből láttatható szerintük a legjobban. Kiváló pantomim-alakításokra nyújt lehetőséget, amikor egy-egy hirtelen mozdulattal merevednek ebbe a pozícióba a szereplők. Az építkezés munkás-sztrájk vezetőnője, Mobilisz, például imígyen hallgattatja el a mögötte jelszavakat skandáló tömeget, amikor ő kíván szólásra emelkedni.

A mozdulat még átvezet bennünket a filmes idézetek világába, amelyből szintén bőségesen csemegézhetünk. Skiccpausz és Nóniusz nagy párbaja a kínai/hongkongi kung-fu filmeket, közelebbről is a Tigris és Sárkányt parodizálja. De természetesen megtalálhatjuk az "elmaradhatatlan" utalást a Csillagok háborújára. Eszeminusz, a vérgőzös római hadvezér mondja ki "zárt vödör" hangon az ominózus mondatot: "Különben: a Birodalom visszavág!" S eközben hátulról, alsó kameraállásból látjuk, amint sisakja alatt fekete palástja lobog a szélben. Miután ennek a beállításnak egy hasonló variánsa pár perccel ezelőtt a jelenet előtt egy pillanatra feltűnt a filmben, muszáj úgy tekinteni, hogy ennek a poénnak a csattanása (is) szépen előkészített, mégpedig az úgynevezett eizensteini fokozó montázstechnikával. Ennek lényege, hogy egy elem fokozatosan válik hangsúlyossá, több képen keresztül kerül a vászon közepére. Első megjelenésekor, még egy hangsúlytalan helyen (ha egyáltalán létezik ilyen a vásznon) vagy pillanatban (ha egyáltalán létezik ilyen a moziban) látszódik, szinte nem is vesszük észre, hogy azután fokozatosan előkészítve robbanjon szemünkbe. A fokozó montázs klasszikus példáját Szergej Mihajlovics Eizenstein Rettegett Ivánjából említik a filmelméleti szakemberek.

Federico Fellini, Akira Kuroszava is megrajzolta a jeleneteket a forgatókönyv mellé. Ha tetszik, képregényt készítettek a forgatás előkészítéseképp. Félreértés ne essék, nem akarom a Mesterek halhatatlan műveit Alain Chabat filmjéhez hasonlítani - ő rajzfilmbetéttel tiszteleg a feldolgozott műfaj, a képregény előtt. De az Asterix és Obelix: a Kleopátra-küldetésben oly szabadon szárnyal a francia rendező - maga is híres komikus színész -, ahogy csak egy - mondjuk - képregényt olvasó fantáziája teszi, amikor megmozgatja az egymás után következő képeket, a bennük levő alakokat, és a fehér buborékokat, amelyekbe szövegeiket bugyborékolják. (A másik oldalt, az idétlenség vádját hallva pedig csak azt kívánhatom: a legtöbb film ennyire legyen csupán idétlen...) A néző pedig csak azt mondhatja magában a moziban - talán épp a klipp-rész közben -, amit James Brown énekel: I feel good! - Jól érzem magam! (Ha még tud beszélni a röhögéstől.)

175 KByte

179 KByte

180 KByte

170 KByte

173 KByte

190 KByte

179 KByte

203 KByte	Van egy hang, amit a filmet másodszorra látva hallottam meg. Az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetésben nézőre ömlő verbális és vizuális poén, humor és vicc áradatában elsőre elsodródott, érzékszerveim nem észlelték. Ez a hang pedig egy szonár hang - kihagyhatatlan, ha tengeralattjáró szerepel egy filmben. A jelenetben pusztán Obelix vontat egymáshoz kötött gályákat a Níluson egy motorcsónak sebességével. Az alsó kameraállásból (a vízből) felvett kép egy másodpercre jelenik meg csupán, de a szonár hanggal együtt jól érzékelteti, hogyan kapkodja a néző a szemét és a fülét a moziban. Asterix és Obelix, a két rettenthetetlen gall harcos képregény-figuraként születtek meg René Goscinny és Albert Uderzo műhelyében. A kicsi, eszes Asterix és a nagy, erős Obelix, valamint Gallfalva lakóinak történetei a francia önérzetet találták telibe, amikor is az ókori római birodalom, nevezetesen Julius Caesar uralkodásának idejébe repítették vissza az olvasót. Mindegyik történet hasonlóképpen kezdődik: a Földközi-tengert beltengerré változtató Római Birodalom területén egyetlenegy apró, fehér foltot talál nagyítóval a mesemondó. A parányi falucska, Gallfalva, ellenáll a világbirodalmi hódításnak. Lakói erejének titka druidájuk főzete, amely egy időre legyőzhetetlen erejűvé varázsolja fogyasztóját. A két főhős közül a veres varkocsú, nagydarab Obelix nem kap Csodaturmix italából, mivel kiskorában beleesett az épp készülő nedűbe, és az üst tartalmának hatása nála állandósult. Itthon először az egykori gyermekmagazinban, az Alfában lehetett találkozni az Asterix és Obelix képregényekkel. A történeteket gyerekfejjel nézegetvén, olvasgatván, a '80-as évek elején kezdett derengeni valami arról, milyen fontos is, hogy az adott szó a lehető legpontosabban fejezze ki a gondolatot, érzést, mondanivalót. Konkrétabban a szereplők neveit volt alkalmam összehasonlítani egymással - a különböző fordítók más-más névvel látták el a hősöket. Nem mindegy, hogy Gallfalva főnökét Hasarengazfix-nek, vagy Főnökix-nek hívják-e, Obelix apró kutyusát Mirnixdirnix-nek, vagy Töpszlixnek, netán Bokafix-nek. A Fáber András fordította neveknél mindig szótagolva lassítottam, hogy felfedezhessem bennük a nyelvi lelemények mindegyik oldalát. Az egykori képregény-olvasatnak méltó utóda Speier Dávid fordítása ebben a második filmfeldolgozásban. A vígjátékrendező Claude Zidi készített először játékfilmet (Asterix et Obelix contre César) Goscinny és Uderzo rajzolt történetéből, amelyet nálunk Asterix és Obelix címen forgalmaztak. A hús-vér figurák, Gérard Depardieu, Christian Clavier, Roberto Benigni, Michel Galabru játéka, na és persze Laetitia Casta szupermodell jelenléte, a háromdimenziós kunyhók Gallfalvában, és a számítógéppel megelevenített hatalmas pofonok utáni római légionárius repülések, egyszóval a látvány vitte el a filmet. Bizony nem volt több egy szimpla, szórakoztató mozinál, manapság oly' divatos képregény-feldolgozásnál, amely bármilyen más alapműből is születhetett volna. Ráadásul a történetet sem egyetlen Asterix és Obelix históriából, hanem több, különálló sztoriból gyúrták össze - nem is alkotott szerves egészet. Magyarán csak lefilmezték, háromdimenzióssá tették az eggyel kevesebbet, és nem használták ki a mozgóképben adott lehetőségeket. Ebben különbözik a második játékfilm, az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetés, az elsőtől. A két gall hős egyiptomi kalandjait 1961-ben rajzolta meg a René Goscinny és Albert Uderzo szerzőpáros. A történet szerint Cézár és Kleopátra azon vitatkoznak, melyikük népe az első a világon. A római uralkodó becsmérli az egyiptomiakat, hogy dicsőségük már lehanyatlott, a piramisépít(tet)ők kora elmúlt. A felbosszantott Kleopátra megígéri Cézárnak, hogy három hónap alatt akkora palotát építtet neki, mint az összes együtt. Skiccpausz építészt bízza meg a feladattal, aki épp egy polgári házat próbál rendesen felhúzni, de valahogy a plafon közelébe is került egy ajtó a falban... A szakmai féltékenység persze már az ókori Egyiptomban sem volt ismeretlen, és a túl konzervatívnak tartott, csalódott Nóniusz, hogy nem ő kapta a feladatot, ármányt sző. Skiccpauszon csak a csoda segíthet, hogy egy évszaknyi idő alatt emeljen világra szóló palotát, s ne a krokodilok eledeleként végezze. Az építész a téli Galliába utazik, hogy megkérje néhai atyja jó barátját, Csodaturmixot, a druidát, adjon neki a varázsitalból. Ám Csodaturmix ezt megtagadja, mondván, idegen kezébe nem kerülhet a mágikus erejű főzet. Viszont szívesen elkíséri Skiccpauszt Egyiptomba, úgysem járt még az Alexandriai könyvtárban. A matuzsálem természetesen nem kelhet útra egyedül, Asterix és Obelix (valamint Töpszlix) kísérik el a macskák hazájába, a fitos orrú Kleopátra népéhez. Az Asterix és Obelix: A Kleopátra-küldetésben is természetesen fontos szerepet kap a látvány. Igaz, Gallfalvából csak Csodaturmix kunyhóját látjuk, de az egyiptomi palotaépítkezés bőven kínál csemegét a vászon minden pontjára. Szerencsére, nemcsak a díszletekben és a jelmezekben gyönyörködhetünk (például Monica Bellucci minden jelenetében más-más uralkodói öltözéket visel), hanem a figurák mozgásában is. Többször előkerül az a poén, ahogy az ókori egyiptomi rajzok síkban ábrázolják az alakokat. Ugye, a lábak és a fej oldalról, a test pedig szemből láttatható szerintük a legjobban. Kiváló pantomim-alakításokra nyújt lehetőséget, amikor egy-egy hirtelen mozdulattal merevednek ebbe a pozícióba a szereplők. Az építkezés munkás-sztrájk vezetőnője, Mobilisz, például imígyen hallgattatja el a mögötte jelszavakat skandáló tömeget, amikor ő kíván szólásra emelkedni. A mozdulat még átvezet bennünket a filmes idézetek világába, amelyből szintén bőségesen csemegézhetünk. Skiccpausz és Nóniusz nagy párbaja a kínai/hongkongi kung-fu filmeket, közelebbről is a Tigris és Sárkányt parodizálja. De természetesen megtalálhatjuk az "elmaradhatatlan" utalást a Csillagok háborújára. Eszeminusz, a vérgőzös római hadvezér mondja ki "zárt vödör" hangon az ominózus mondatot: "Különben: a Birodalom visszavág!" S eközben hátulról, alsó kameraállásból látjuk, amint sisakja alatt fekete palástja lobog a szélben. Miután ennek a beállításnak egy hasonló variánsa pár perccel ezelőtt a jelenet előtt egy pillanatra feltűnt a filmben, muszáj úgy tekinteni, hogy ennek a poénnak a csattanása (is) szépen előkészített, mégpedig az úgynevezett eizensteini fokozó montázstechnikával. Ennek lényege, hogy egy elem fokozatosan válik hangsúlyossá, több képen keresztül kerül a vászon közepére. Első megjelenésekor, még egy hangsúlytalan helyen (ha egyáltalán létezik ilyen a vásznon) vagy pillanatban (ha egyáltalán létezik ilyen a moziban) látszódik, szinte nem is vesszük észre, hogy azután fokozatosan előkészítve robbanjon szemünkbe. A fokozó montázs klasszikus példáját Szergej Mihajlovics Eizenstein Rettegett Ivánjából említik a filmelméleti szakemberek. Federico Fellini, Akira Kuroszava is megrajzolta a jeleneteket a forgatókönyv mellé. Ha tetszik, képregényt készítettek a forgatás előkészítéseképp. Félreértés ne essék, nem akarom a Mesterek halhatatlan műveit Alain Chabat filmjéhez hasonlítani - ő rajzfilmbetéttel tiszteleg a feldolgozott műfaj, a képregény előtt. De az Asterix és Obelix: a Kleopátra-küldetésben oly szabadon szárnyal a francia rendező - maga is híres komikus színész -, ahogy csak egy - mondjuk - képregényt olvasó fantáziája teszi, amikor megmozgatja az egymás után következő képeket, a bennük levő alakokat, és a fehér buborékokat, amelyekbe szövegeiket bugyborékolják. (A másik oldalt, az idétlenség vádját hallva pedig csak azt kívánhatom: a legtöbb film ennyire legyen csupán idétlen...) A néző pedig csak azt mondhatja magában a moziban - talán épp a klipp-rész közben -, amit James Brown énekel: I feel good! - Jól érzem magam! (Ha még tud beszélni a röhögéstől.)
175 KByte
179 KByte
180 KByte
170 KByte
173 KByte
190 KByte
179 KByte