Lendvai Erzsi Mi lesz veled Pannónia?

A Pannónia Filmstúdió a Hűvösvölgyi úton 95 Kbyte	Elveszett lehetőségek Macskássyra emlékezve: a magyar rajzfilmgyártás születése A magyar animáció "újhullámos korszaka" A "legmenőbb" időszak: arany-Oscar és aranykor Összeomlás és ...? Egy végtelen történet: a privatizáció Minőség mindenekelőtt Elveszett lehetőségek A XX. század harmincas éveiben minden adva volt - főként a tehetség és az eltökéltség -, hogy kibontakozzék a rajzfilmgyártás Magyarországon. Erre a megállapításra az olyan területeken folyó műhelymunkák adtak alapot, ahol valamilyen modern művészeti, festészeti vagy grafikai kísérletezés és ennek gyakorlatiasabb megvalósítása, a plakátrajzolás, a bábfilm-készítés folyt. Ez utóbbiakat a Márkus és Marczincsák muteremben Pál György mellett lehetett elsajátítani, aki később George Paul néven a holland Philips cégnél alapozta meg világhírnevét. A Weimarból kiinduló Bauhaus iskolának is volt Magyarországon hatása a konstruktivista Moholy-Nagy Lászlón és Bortnyik Sándor festő és grafikusművészen keresztül. Egyikük Bauhaus-tanár volt Németországban, Bortnyik pedig kezdetben Bauhaus-szellemben alapította meg a Műhelyt Budapesten. Ez volt talán az első olyan iskola, ahol modern tipográfiával, a mozgás és a rajz dinamikájával, és reklámművészettel lehetett ismerkedni. Itt tanult alkalmazott grafikát Macskássy Gyula, Halász János, Kassowitz Félix is. A harmincas évek elején ez a csoport hozta létre a Macskássy és Társa reklámkészítő műhelyt, ahol közel 150 reklámfilm készült a háborúig. Virágzott tehát a grafikai művészet mint alkalmazott ágazat, csak valódi rajzfilm készítésére nem volt igény. Pedig a korszak tehetségei, köztük Pál György, Hajdú Imre, Vásárhelyi Győző, Halász János, Kassowitz Félix, Macskássy Gyula, és mások éppen a rajzfilmkészítéssel akartak kitörni a reklám szorításából. Valami komolyabbra törekedtek. Mert más a reklám és más a rajzfilm. Az egyik az üzlet kiszolgálója, a másik alkotás. Persze van közte némi átmenet, de az utóbbi mindenképpen az önmegvalósítás igényesebb formája. Hogy miért nem készült komoly rajzfilm a II. világháború előtt Magyarországon, arra egy korabeli folyóiratban, a Magyar Film 1942. júliusi számában található elfogadható válasz. A szerző két okot is említ: az egyik, hogy a magyarországi mozik soha nem fizették ki egy költséges rajzfilmnek még a negyedét sem, így megrendelő híján a belső piac számára teljesen lehetetlen volt dolgozni. A másik ok, hogy az amerikai film olyan tömeggel látta el az európai, beleértve a magyar piacot is, hogy exportra még gondolni sem lehetett. Persze az említetteken kívül volt egyéb ok is. Nem volt iskolája a rajzfilmkészítésnek Magyarországon. Valamilyen kísérletezéssel egybekötött önművelés folyt a reklámkészítő műhelyekben, mert ez a munka jó alkalom volt nemcsak a formai kísérletezésre, hanem az alkotóművész tömörítő, sűrítő készségének a fejlesztésére is. A Magyar Film című folyóirat állítása mindazonáltal azért is figyelmet keltő és megdöbbentő, mert 60 év elteltével Magyarországon ma hasonló helyzetben van az animációs ágazat, főként a komolyabb, művészi igényű filmek készítésével. Újra a reklámé a vezető szerep, és a filmbehozatalra az amerikai filmdömping a jellemző. Pedig a magyar rajzfilmgyártás az elmúlt idő alatt hatalmas utat tett meg, óriási fejlődésen ment keresztül. Macskássyra emlékezve: a magyar rajzfilmgyártás születése A háború után szívós munkával, a reklámfilmből kinőve megteremtődött a rajzfilmágazat, és 1970-re eljutott az "animációs filmgyártás" rangig. 1981-re Oscar-díjas műfajjá vált, majd a világ animációs filmgyártóinak élvonalába, az öt legnagyobb közé emelkedett. (A másik négy az amerikai Walt Disney és Hanna-Barbera, a szovjet Szojuzmultfilm és a japán Toei.) A Pannónia márkanév lett. Mielőtt azonban nem is tudom hányadszorra megkondulna a vészharang és az 1990 környékén bekövetkezett "nagy széthullás"-ra emlékezve ismételten elhangozna a kérdés, hogy mi lesz a magyar animációs filmgyártással, vagy a Pannóniával, szükséges visszapillantani a történetére. Márcsak azért is, mert Macskássy Gyula, akinek a nevéhez a háború utáni magyar rajzfilmgyártás megteremtése fűződik, az idén, 2002-ben lett volna 90 éves. Tavaly, 2001-ben volt harminc éve, hogy meghalt. Mindössze 59 évet élt. Mégis, neve elválaszthatatlan a magyar animáció kibontakozásától, a Pannónia Filmstúdió létrejöttéről és jelentőssé válásától. Első nekifutásra ezt a történetet szeretném röviden fölvázolni, Macskássy Gyula munkásságával egybeszőve. A Pannónia márkanév nem mindig volt az animációs filmgyártás kizárólagos tulajdona. Ezt a nevet csak 1957-tol kezdte használni a magyar a rajzfilmgyártás közösen a Szinkron Filmgyártó Vállalattal, amely "helyileg befogadta". A hatvanas évek végén történt kísérlet az önállósodásra, hogy a rajzfilmgyártás vállalati formában, a Szinkrontól külön működhessen, de a javaslat nem talált meghallgatásra. Ez csak jóval később, 1986-ban következett be. (Ekkor alakult a Pannónia Vállalattá, és önálló szervezeti egység lett). A háború után, amikor elkezdődött a filmgyártás, még neve sem volt az itthoni képzőművészek és grafikusművészek azon csapatának, akik rajzfilmkészítéssel kísérleteztek, vagy reklámkészítéssel foglalkoztak. 1948-ban, a magyar filmgyártás államosításakor csak egy kis csoport, Macskássy Gyula és még négy ember rajzolgatott a Mafilm II-es telepén, ahol akkor a Mafirt Rt. volt, majd a Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyár. Ez a kis csoport államilag finanszírozott reklám és propaganda-filmeket készített. A színvonalas munka annak volt köszönhető, hogy Macskássy Gyula a hadifogságból hazatérve nem távozott külföldre. Itthon maradt és dolgozni akart a saját műfajában. Kitűnő alkalmazott grafikus volt. Ezt tanúsítják azok a megmaradt reklámfilmek, amelyek még a háború előtt a Macskássy és Társa műhelyben készültek, ahol a kezdeteknél Halász Jánossal (John Halas) és Kassowitz Félixszel, később Szénásyval dolgozott együtt. Macskássy a háború után is folytatni akarta pályafutását. 1945-ben meghívták az MHDF-be. Jött is, de a gyakorlott reklámgrafikusnak volt egy régóta dédelgetett álma, mégpedig, hogy egyszer rajzos technikával játékfilmet készítsen. Szántó Miklós, az akkori idők minisztériumi filmfőosztály-vezetője, akin keresztül a filmekhez szükséges pénzt kellett beszerezni, így emlékszik vissza Macskássy ezen időszakára: "...minden alkalommal újra és újra előretört konokul az a gondolata, hogy valami eredetit akar csinálni. Furcsa volt ez abban az időben, mert most Macskássy-iskoláról beszélni, az egy természetes dolog. De hogy valaki azt mondja 1950-ben, akkor, amikor még csak reklámfilmek voltak mögötte, hogy én nem akarok Walt Disney-utánzó lenni, hanem Macskássy akarok lenni, akkor ebben van valami paradoxon. Ezt nem mondta ki így, de az elhatározása, a döntése az volt, hogy inkább egy járatlan utat választ, de megteremti a saját stílusát." (Dizseri Eszter: A magyar animáció krónikája, Balassi Kiadó) Az elhatározás keresztülviteléből született meg 1951-re a háború utáni első, színes magyar rajzfilm, A kiskakas gyémánt félkrajcárja igencsak viszontagságos körülmények között. A rajzfilmkészítés miatt megnövekedett stábot ide-oda költöztették, mivel az MHDF telephelyén nem fértek el. Előbb a New York palota manzárdjában dolgoztak, a palota szót erősen meghazudtoló körülmények között, majd ennél sokkal szomorúbb helyre, a józsefvárosi Koszorú utcába költöztek. Hogy milyen volt a technikai fölszereltségük a hőskorban, arról Cseh András operator visszaemlékezése álljon itt: "Hát borzasztó! Mai szemmel egyenesen mókás! Olyan, mintha az ember kis, öreg gőzgépeken dolgozna. Volt valami vetítőgép szerű dolog, bár merészségnek tűnik így utólag is annak nevezni. Mindenesetre, lehetett vele vetíteni. Emlékszem a förtelmes nagy kéményére, amely azt a célt szolgálta, hogy elhúzza a levegőt az izzóról. ....", de azt is hozzáteszi: "az állandó szellemi mocorgás, spekulálás, a többetakarás nagyon, nagyon jellemző volt ránk akkor". (Dizseri Eszter: A magyar animáció krónikája, Balassi Kiadó). Ami akkor a magyar rajzfilmgyártásban zajlott, olyasmi lehetett, mint ami Budapest romeltakarításakor volt. 1953 után mintha javult volna a helyzet. Macskássy Gyula második rajzfilmje, Az erdei sportverseny (1952) két elismerésben is részesült, méghozzá nyugaton. Párizsban I. díjat nyert a Gyermekfilm Fesztiválon, Edinborough-ban pedig Oklevelet kapott. Ezután Macskássy belekezdhetett újabb mesefilmek készítésébe, (Kutyakötelesség, a Két bors ökröcske) és valami emberi léptékű helyet is kilátásba helyeztek, egy épülő házban Budán, a Vöröshadsereg úton, (Hűvösvölgyi út) társbérletben a szinkronosokkal. Végül az egész reményteljes dologból hirtelen létszámleépítés lett. A minisztérium olyan rendelkezést hozott, hogy minden vállalatot, amely nem rentábilis, meg kell szüntetni. Ez az MHDF-re vonatkozott volna? A rajzfilmes káderállomány összetétele nem volt az akkori politika számára bizalomgerjesztő. Csupa "megbízhatatlan elem"-ből tevődött össze ez a társaság, ráadásul az a néhány rajzfilm, amely a reklámok mellett elkészülhetett, sok pénzt vitt el. A következmény, hogy 1954-ben meg akarták szüntetni a rajzfilmes csoportot, amely ekkorra már negyven fo körül volt. Talán csak Macskássy tehetségének és tekintélyének, rokonszenves lényének és reprezentálásra alkalmas munkáinak volt köszönhető, hogy a teljes felszámolástól megmenekültek. Meg annak, hogy be kellett fejezni a Két bors ökröcskét. A jelképes létszámmal megmaradt néhány rajz- és reklámfilmest hozzácsatolták a frissen alakult Szinkron Film Vállalat gyártási részlegéhez. Ha Macskássy sorsát ebben az időben a volt munkatárs és barát, az Angliában működő John Halas karrierjével vetjük össze, azért lehangoló a kép, mert nehéz helyzete az egész háború utáni magyar rajzfilm helyzetét jelképezi. Halász János - John Halasként - éppen 1954-re lett világhírű az Állatfarmmal, de már 1948-ban, a Bűvös vászon (Magic Canvas) címu filmje sikerét követően megnyílt számára az amerikai piac, amely bőségesen ellátta megrendelésekkel a Halas and Batchelor céget. Még Popey-t is gyártottak. Itthon a rajzfilmes részleg - Macskássy, Dargay és még négyen - teljes erőbedobással fordult a reklámkészítés felé, hogy létjogosultságát valamint a rajzfilmkészítés folytonosságát biztosítani tudják. A reklámok mellett befejeződött a Két bors ökröcske (1954), és elkészült még két Macskássy-film, Az okos lány (1955) és az Egér és az oroszlán (1957). Ezek a szép, tanító mesét vagy bújtatott reklámot tartalmazó filmek nemcsak nívósak és szórakoztatóak voltak, hanem díjakat is szereztek külhonban. Az igyekezet egyik nagy hajtóereje az volt, hogy Macskássy vissza akarta hozni a szakmába a néhány éve elbocsátott, tehetséges kollégákat. 1957-re ugyanis fölépült a Vöröshadsereg úton (Hűvösvölgyi út) a nagy sárga ház, ahol a szinkron és a rajzfilmgyártás egy fedél alatt és szervezeti egységben, Pannónia Filmstúdió néven új életet kezdhetett. Ezzel és ekkor nyílt meg az új korszak a magyar rajzfilmgyártásban. A rajzfilmes részlegből Rajzosztály lett, bár még mindig a reklámfilmen volt a hangsúly. Macskássy nemcsak a gyakorlatban, hanem elméleti szinten is művelte, tanította a reklámfilm készítést, s e munkái ugyancsak megmérettek a különböző versenyeken. 1956-ban öt reklámfilmjét nevezték be a Cannes-i Nemzetközi Reklámfilm Fesztiválra. Közben újra és újra lehetőség nyílt rajzfilmkészítésre is. Elkészült például Macskássy Magyar méz reklámjának rajzfilm változata, a Telhetetlen méhecske (1958), és a bábfilm-készítés is egyre nívósabb lett. Ezt a műfajt a kezdetekben Imre István munkái reprezentálták (Mese a mihaszna köcsögről, 1956, A didergő király bánata, 1957, Vetélytársak, 1958). Dargay Attila is nagy sikert aratott első filmjével, a Ne hagyd magad emberké!-vel (1959), amelyben a szocialista szólamok szerencsésen összecsengtek a műfaj művelőinek gondolatiságával. 1959-ben az új helyen valószínűleg nemcsak a jó budai levegő járult hozzá az ugrásszerű fejlődéshez, hanem az elismerések, megrendelések gyarapodása. Így nemcsak az 1954-ben leépített, tapasztalt munkatársak jöhettek lassanként vissza, hanem a fiatal tehetségek megjelenése is frissítette a szakmát. A magyar animáció "újhullámos korszaka" Az igazi nagy ugrás a hatvanas évek elején következett be. Macskássy is tartotta a színvonalat. Sok új tapasztalatot szerzett, a vérében volt, hogy lépést kell tartani, naprakészen ismerni kell a stílusokat. Ez a szándék és eltökéltség érvényesült két legújabb filmje, a Párbaj (1960), A ceruza és a radír (1960) tartalmában és stílusában, amelyeket Karlovy Vary-ban, Oberhausenben, Cannes-ban díjaztak. Oberhausen-ben a Párbaj "a legjobb rajzfilm" díját kapta. Időközben a fiatal generáció is egyre több lehetoséget kapott, hogy megmutassa tehetségét, tudását. Dargay Attila és a korán elhunyt Csermák Tibor nagyon figyelemre méltó munkái mellett Nepp József Szenvedély (1961) című filmjét tartja a magyar animáció története az első, igazi áttörésnek, amellyel a mese, az elbeszélő történet mellett megjelenik a tömör, geg-es karikatúra stílus és a "mai téma". A külföldi bérmunka-vállalás sorozatfilm gyártására pedig elsősorban gazdasági szempontból volt jelentős hatással a cég fejlődésére. (Arthur sorozat, 1962) 1964-től a Rajz- és bábfilm osztályból Rajzfőosztály lett, amelynek 14 alkotócsoportja volt ekkor. Javultak a technikai feltételek is. A műfajban nemcsak minőségi változás, hanem mennyiségi is végbement. 1957 előtt évente 1-1 film készült, 1957-61 között évente 2-3-4, 1962-tol tovább gyarapodva évente 8-9, a hatvanas évek második felében 10 és 15 között volt az egyedi filmek száma a reklámfilmek mellett. Az egyedi filmek teremtették meg a műfaj ismertségét és minősítését a fesztiválokon s az itthoni közönségen keresztül. 1963-ban elkezdődött a hazai sorozatfilmek gyártása is. Az első Macskássy Gyula Peti-sorozata volt. 1964-ben Nepp József és Jankovics Marcell ötletéből megszületett Gusztáv figurája, s elkezdődött a sorozat gyártása. 1965-ben a Marci-sorozat készítése indult be, bár ez nem lett olyan hosszú életű. A hatvanas évek volt a magyar animáció újhullámos korszaka, amelyet Macskássyék és a nyomukban felnövekvő nemzedék teremtett meg: Dargay, Nepp, Csermák Tibor után Kovásznai György, Gémes József, Szabó Szabolcs, Jankovics Marcell, Szoboszlay Péter, Richly Zsolt, Reisenbüchler Sándor, Vajda Béla, Várnai György, Szabó Sipos Tamás, Szabó Szabolcs, Mata János, Temesi Miklós valamint a bábfilmes Imre István mellett Foky Ottó. 1965-ben 14 db egyedi film, 14 db sorozat-epizód, 36 reklám és főcím, és 38 rendelt film készült. Ennek jelentős része elsőfilmes fiatalok műve. Ez idő tájt már használatos az animációs film kifejezés. Mert hogyan is lehetne Kovásznai György Monológ (1963), vagy Tükörképek (1964), Átváltozások (1964) című filmjét rajzfilmnek nevezni? A lehetőségek az animáció határait is egyre jobban tágították. Bővült a különböző animációs technikák köre. A nagy elismeréseket és a tapasztalatszerzést elsősorban a különböző fesztiválok adták, ahol a magyar rajzfilm rendkívül jól megállta a helyét. Továbbá lázas műhelymunka kezdődött. A stúdión belül és különféle szinten elkezdődtek a szakmai képzések. A technikai felszereltség sem volt már annyira visszahúzó erő. Mindez azonban már a magyar animáció újabb fejezete, amely 1968-tól kezdődően a magyar filmgyártás egyre jelentősebb tényezőjévé válik. A felvirágzás a stúdió elnevezésében is jelentkezik. Neve a Pannónia Film, Rajz és Animációs "stúdió"-ra változik. Macskássy Gyula, mindenki Gyuszija vagy Gyuszi bácsija, 1971-ben bekövetkező haláláig a stúdió aktív, vezető munkatársa volt. Fiatalabb alkotótársai is a szó igazi értelmében vett tanítójukként tisztelték, becsülték. Nemcsak a szakma fortélyait tanulták tőle, hanem ízlést, következetességet, emberséget. Köztudottan o volt az első szalonképes magyar rajzfilmes, akit külföldön ismertek és elismertek, értékeltek és filmek készítésére felkértek. (UNESCO, Egészségügyi Világszervezet stb). Hallatlanul gazdag életműve az utolsó éveiben készített híres, "egypercesek"-ként emlegetett fekete humorú, kis remekművekkel zárul. Legutolsó filmje Az öreg (1971), amelynek öregje még a halált is "kikészíti" míves, szorgalmas munkájával, akár ő maga is lehetne. A legmenőbb" időszak: arany-Oscar és aranykor 1968 és 1986 közé esik a magyar animáció nagykorúsága. Ebben a korszakban "világcsúcs" születik és "aranykor" kezdődik. Ekkor a Pannónia Animációs stúdió nemcsak a szervezet nagyobb gazdasági önállóságát jelentette, hanem az ottlévő alkotók nagyobb mozgásterét, művészi szabadságát. 1968-tól a hetvenes évek végéig az alig száz fős stúdió létszáma megháromszorozódott. A hármas szám a generációkra is érvényes. A nyolcvanas évekre három generáció dolgozott együtt a tartósnak ígérkező műtermi rendszerben. Az egyre szaporodó elismerések, megrendelések mellett elkezdődött a hosszúrajzfilm gyártása is. Az elsőt, a János vitézt Jankovics Marcell készítette 1973-ban. Komoly és hosszú távú megrendelője lett a Pannóniának a Magyar Televízió. Az alkotói szabadság, a műhelymunka következtében nőtt az igényes, egyedi filmek száma, amelyekből Rofusz Ferenc A légy című munkája Oscar-díjas lett 1981-ben. Közben bonyolultabbá vált az intézmény szervezeti felépítése. A budapesti központ vidéken is létrehozott stúdiókat. 1971-ben Kecskeméten, Mikulás Ferenc vezetésével, 1979-ben Pécsett, Varga Csaba vezetésével. Ezt a szerteágazó intézményt nyugdíjba vonulásáig a jogász-közgazdász végzettségű Dr. Matolcsy György igazgató tartotta kézben az ötvenes évektől egészen nyugdíjba vonulásáig. Makacs állhatatossággal dolgozó vezető volt. Kitűnő érzékkel tudott kapcsolatokat teremteni, úrrá lenni a nehézségeken. Munkákat szerzett, nemzetközi kapcsolatokat épített ki, szorgalmazta az oktatást. A Pannónia jövőjére nézve nagy gazdasági biztonságot látott a hosszúfilm-gyártásban. Több évig volt az ASIFA (Animációs Filmkészítők Nemzetközi Szervezete) titkára. Több mint negyven éves működése alatt vált a magyar animációs filmgyártás azzá, ami. Vagyis, megérlelődött a helyzet a teljes önállósodásra, amelyet az 1986-os év hozott meg. A Pannónia Film Rajz és Animációs stúdiója különválhatott a Szinkrontól és önálló jogi személyként, önálló forgalmazási joggal Pannónia Film Vállalat lett. Persze nemcsak sikerek voltak, hanem elégedetlenség, hullámvölgyek is. Lázongás a megbecsültség mértéke, az animáció perifériára szorítottsága miatt. Az animációs filmgyártás helyzetének "hogyan-tovább-ja" időnként terítékre került a sajtóban is. Az 1986 és 1990 közötti korszak, bár még konszolidáltnak mondható, már telve volt feszültségekkel s megkezdődött a küzdelem előbb a szinten tartásért, majd a fennmaradásért. Ez fokozatosan, az állami dotáció csökkenésével következett be, majd a Filmfőigazgatóság megszűnésével tetőződött, amikor is a filmszakmától megvonták az állami támogatást. Közben a Magyar Televízió is jelentősen csökkentette a megrendeléseit, végül, küzdve a saját nehézségeivel, szinte teljesen elapasztotta. Később a Mokép is felmondta az együttműködést. A sajtóban a 80-as évek vége felé kezdték kongatni a vészharangot a rajzfilmgyártás érdekében. Merre tovább, Pannónia, ha majd a jövőben nem intézményeket, hanem műveket kíván a Művelődési Minisztérium dotálni? 1988-ban a Magyar Hírlap hasábjain Fodor Zsuzsa újságírónő járt utána, hogy az egész animációs szakma vagy a Pannónia van-e válságban? Kérdésére Jankovics Marcell, a Pannónia vezető munkatársa adott tömör és pontos helyzetjelentést: "Arra a kérdésre, hogy válságban van-e a Pannónia, csak azt tudom válaszolni: nézőpont kérdése. A Pannónia is csak a kort tükrözi, ezért igyekszik mostanában olyan filmeket készíteni, amelyek külföldön is eladhatók és erre leginkább az egészestés filmeknek lehet reményük. Ezek a filmek készülhetnek állami dotációból megrendelésre, vagy koprodukcióban. A külföldi bérmunka hozhat pénzt a konyhára, sok pénzt, olyan feltételek mellett is, amelyekben a mi hírnevünk nem gyarapszik." A kommercializálódó filmipar az alkotóktól új hozzáállást kívánt, és új lehetőségeket kínált. Sokaknak az nem tetszett, hogy a Pannónia a hagyományos filmkészítésre állt be. Egyesek akadémizmussal vádolták a korszak vezető alkotóit, ezért elhagyták a Pannóniát. Voltak, akik új stúdiót alapítottak, voltak, akik külföldre mentek. A kommersz pedig egyre nagyobb teret kapott. A kommersszel szemben akkor Jancsó Miklós is megvédte a filmgyártást. "A kommersz túl van a szórakoztatáson, ahogy a vitustánc a táncon, a nimfománia az érzékiségen" - idézte tole az ÉS-ben Dálnoki Kovács István Rend a házban című cikkében. (ÉS, 1990.06.15.) Ugyanitt Jankovics Marcell az animációs műfaj minőségét vette védelmébe. "Rendkívül fontosnak tartom, hogy a rajzfilm tartalmában és grafikai megoldásaiban információt hordozzon, világnézetet közvetítsen, gondolatokat fejezzen ki, esztétikai értékeket képviseljen, s a jövő nemzedékének is fontosat mondjon rólunk. Épp úgy, ahogy a középkori emberekről vallanak a katedrálisok. Hiszek abban, hogy a művészi igénnyel készült film képes lekötni a közönség figyelmét." Összeomlás és ...? Mindenféle nyilatkozat és harc ellenére a Pannónia, amely államilag támogatott intézmény volt 1990-ig, és éppen ezáltal egyesítette az alkotói erőket, a kilencvenes évek elejére összeomlott. Több kisebb-nagyobb stúdióra esett szét. Elsőként Varga Csaba "szállt ki" még 1988-ban, s alapított önálló stúdiót. 1991-ben önállósodott a Kecskeméti Filmstúdió is. Előbb Vállalat, majd Kft. lett, és sorolható lenne tovább... Az 1992-ben alakult Magyar Cartoon, amely azért jött létre, hogy az EU médiaprogramjához kapcsolja a magyar animációs filmgyártást, 1995-re 10 rajz és 2 bábfilmstúdiót tartott számon. A megmaradt Pannónia Film Vállalatból 1994-ben megalakult a Pannóniafilm Kft, amelynek ügyvezető igazgatója 1996-tól Jankovics Marcell lett. Ezt az alkotóművész, saját bevallása szerint úgy élte meg, mintha süllyedő hajóra került volna kapitánynak. Hogy mégis miért vállalta a feladatot, arról egy 1996-os nov. 11-i Magyar Nemzet-interjúban, amely Tapsifülek nélkül címmel jelent meg, ezt mondta Lőcsei Gabriellának: "... két lehetőség állt előttem: vagy várom, hogy történjék valami azzal az intézménnyel, amelyben "felnőttem", amely az életem része lett, de várakozás közben se hatásom, se befolyásom nincs semmire, vagy pedig olyan pozícióba kerülök, amelyből hallatni tudom a véleményemet. (...) a munkatársaimét is. (..) megkísérlem kedvező feltételek között végigvinni a Pannónia privatizációját. De tisztában vagyok azzal is, ha nem lesz sikeres ez a folyamat, a nevemhez fog kapcsolódni a Pannónia bukása." A Pannóniafilm privatizációja napjainkig nem oldódott meg, s ha ez tovább húzódik, válsághelyzetből csődhelyzet is előállhat. A sors iróniája, hogy a Szinkrontól való 1986-os különválás és önállósodás után 1994-ben majdnem sor került az újraegyesítésre - a vagyonmegosztás miatt, hogy a privatizáció lehetőségét megteremtsék. Legalábbis, a sajtóban ennek a lehetőségéről volt olvasható egy cikk: Pannónia és Szinkron: az egyesülés elmarad címmel G.A. monogrammal. (Magyar Hírlap, 1994 május l8. ) A vagyonmegosztás végül is egyesülés nélkül is megtörtént, s a Pannónia elköltözött a Hűvösvölgyi úti sárga épületből a harmadik kerületi Kerék utcába, ahol jelenleg is működik, - egyre inkább takaréklángon. Jankovics Marcell így emlékszik vissza az akkori méltatlan helyzetre: "Annak idején, a Hűvösvölgyi útról történt elköltözésünk, felsőbb utasításra történő kényszerköltözés volt. Amikor a Szinkronfilmmel megtörtént a vagyonelosztás, azonnal, kíméletlenül kiraktak bennünket az épületből 85 millió forintos lelépési pénzzel, aminek több mint a dupláját kellett a költözésre fordítani. Emiatt el kellett adni azt a telket is, ami a Budakeszi úton volt, s amibe mint biztonsági tartalékba kapaszkodtunk. Ilyen módon 1997-ben itt a Kerék utcában, ahol jelenleg is vagyunk, hozzájutottunk ehhez az ingatlanhoz, ami persze aranyat ér, de most alkalmatlan számunkra az animációs munkára. Drága a fenntartása, hiszen egy ilyen épület csak akkor fizetődik ki igazán, ha teltházzal üzemel. Ha komoly és nagymennyiségű munka van. Ez most nem mondható el. Van egy kis csapat, tíz-tizenkét ember, akik alapítványi pénzt nyert munkákon dolgoznak, és vannak néhányan, akik bérmunka- kifestést végeznek. Az épület gyakorlatilag üres, és nem tudjuk kiadni, ami külön gond nekünk. Ütőképes akkor lehet egy cég, ha minimális rezsi tehertétele van. A külföldi cégekre az a jellemző általában, hogy személyi állománya nincs, szinte mindenki szerződtetett. A Pannónia esetében, átmeneti lévén a helyzet, nem egészen így van. 30-40 fő között van az állandó létszám, s ezeknek az embereknek nagy része nem alkotó munkát végző egyén, hanem személyzet (titkár, jogtanácsos, technikai személyzet, alkotócsoport vezető stb). Az animáció idény jellegű munka, tehát az alkotókat nem tudjuk állandó fizetéssel alkalmazni, mint ahogyan az régen volt. Ahhoz folyamatos munkaellátottság szükséges. A piac nagyon telített, nagyon éles a verseny. Bár a mi szakembergárdánk tényleges tehetsége, tudása meghaladja az európai szintet - mert még mindig kiválóak nemcsak művészi, technikai értelemben is -, azonban hozzánk képest a kelet-európai alkotók, az ukránok, az oroszok lényegesen olcsóbbak. Ennek ellenére, mivel a cég csak két lábon állhat meg, az itt dolgozó munkatársak örömmel vesznek mindenféle megrendelést, és vannak is kilátásban ilyenek. A cél azonban, vagyis amilyen munka elsődlegesen szóba jöhet, az olyan típusú magyar üzleti film, ami nem bérmunka, eladható, és a jogok nálunk maradnak. Erre egészen konkrét példát mondok. A Vuk-nak a Kis csavargó címmel megszületett a forgatókönyvi folytatása Fedina Lidia kezébol, s ehhez el is készült egy pilótafilm 15 millió forintból. Van 60 millió Ft ígérvényünk egy kereskedelmi televíziótól, hogy hozzá tudjunk fogni a filmhez, de más pénzforrás is szükséges, mert az ilyen típusú filmhez legalább 500 millió forintra van szükség. Természetesen, ha bejönne bérmunka-megrendelés, az elől sem zárkóznánk el. Jelen pillanatban azonban csak olyan lehetőségeink vannak, amelyek egy-két éven belül nem valósulhatnak meg." Egy végtelen történet: a privatizáció Úgy tűnik, talán a sokat emlegetett, sok éve húzódó privatizáció megoldást jelentene a Pannóniafilmnek, de még mindig nem született döntés. A cég még mindig 100 %-os állami tulajdonban van. Amikor hullámvölgyben voltak, Jankovics Marcell az újságoknak általában optimistán nyilatkozott. Arra a kérdésre, hogy mint optimista ember, jelenleg milyen elrendeződésre és ezzel milyen továbblépési lehetőségre számít, ezt válaszolta: "Rendelkezik a Pannóniafilm társaság egy tehermentes ingatlannal, amelynek az értéke körülbelül 300 millió Ft + Áfa, de lehet, hogy ennél valamivel több, ezt most nem lehet pontosan megmondani. Rendelkezünk egy olyan filmvagyonnal, amelynek az értékét most méri föl az ÁPV Rt., továbbá elég sok ingósággal, amelynek szintén megvan a maga értéke, de ezt sem lehet pontosan tudni, hogy mennyi. Emellett rendelkezünk megközelítőleg 10 milló Ft veszteséggel. Másfél évvel ezelőtt, amikor a cég még nem volt veszteséges, kértük az ÁPV Rt-t, hogy a privatizációs folyamatot gyorsítsuk föl, mégpedig azért, hogy ne külföldi tulajdonos, vagy üzleties megfontolású, külső személy, vagy társaság kaparintsa meg a Pannóniát, hanem a művészek és a menedzsment vehesse meg. Végeztünk felmérést, és elég nagy körben jelentkeztünk mi itt a megvásárlásra. Az ÁPV Rt. azonban a döntést elhalasztotta. Vagyis akkor az lett az állami döntés, hogy a filmtörvény megszavazása és a többi stúdióvállalattal való együttes privatizáció, valamint a Filmközpont megalapítása fogja megoldani a problémát. Mint tudjuk, ebből nem lett semmi, de az időveszteség itt a cégnél tényleges pénzveszteséggé vált. Most ott tartunk, hogy végül megszületett a privatizációra vonatkozó döntés az ÁPV Rt. részéről, amelynek előfeltétele, hogy fölmérik a vagyont, amely az épülettel kapcsolatban becslés szintjén már meg is történt, és folyik a filmvagyonnak a szerződés szerinti, jogi felmérése. Megvizsgálják, hogy a Pannónia milyen filmeknek a tulajdonosa. Amikor ez is megtörtént, és megvan a konkrét szám, az ÁPV Rt. tesz majd ajánlatot a Pannóniafilm számára. Ennek az ajánlatnak sokféle változata lehetséges. Ami számunkra a legkedvezőbb megoldás lenne, ha mi az ingatlan egy részében bérlőként maradhatnánk, és a filmek forgalmazási joga is nálunk maradna legalább 10 évre. Így megszabadulnánk egy óriási tehertételtől, a rezsitől, és maradna tartalékunk, amit filmkészítésbe tudunk fektetni. Ez persze csak álom, mert lehet, hogy mire ez az egész folyamat lezajlik, még a jelenleginél is nagyobb veszteségünk halmozódik fel." Minőség mindenekelőtt A magyar származású John Halas, aki Angliában csinált karriert, előszeretettel járt haza, s többször hozott felkéréseket a Pannóniának, mert nagyon elégedett volt a magyar alkotók munkájával. Még idős korában is fáradhatatlanul járta Európát és filmprojekteken dolgozott. Ő mondta, hogy az üzlet szakadatlanul új és új ötletet követel, új filmet, új filmkészítőt, új piacot. Az új törvényszerűsége nálunk is életbe lépett. Ez ugyanolyan farkastörvény, mint ami nyugaton eddig is megvolt: a piacközpontú szemléletmód. Hogy képes-e a Pannóniafilm gárdája az alkalmazkodásra az éppen soron következő, új piaci szabályokhoz? Jankovics Marcell szerint már régóta ezt teszik. "Kommersz filmek készültek javarészt a nyolcvanas évektől. Az első lépés a Vuk volt, igaz, igényes kommersz. Matolcsy György igazgatása alatt többnyire ilyen természetű filmek készültek, s ezek jelentős jogdíj-bevételeket is hoztak. Éppen az a baj, hogy a régi filmek helyébe nemigen lépnek újak. S természetesen vannak, akik nem is vállalják ezt, mert sem Reisenbüchler Sándor, sem én, sem Orosz István, ilyen típusú filmeket nem készítünk. Az Ének a csodaszarvasról például nem azért született meg, hogy üzleti nyereséget termeljen. Más volt vele a cél, hiszen ez millenniumi támogatásból jött létre azzal a céllal, hogy millenniumi üzenetet is hordozzon. " Jankovics Marcell mintha 1974-ben ráérzett volna saját sorsára, amikor a Sisyphus-t elkészítette. Amit személyesen csinál, mióta elkészült az Ének a csodaszarvasról címu filmje, Sisyphus-utánérzést keltő. Főként most, hogy a könnyű, a szórakoztató a divat. Az alkotó maga viszi el a filmjét az iskolákba a gyerekeknek, és ez önmagáért beszél. Együtt utazik a filmmel a bemutató helyeire. Elsősorban iskolás gyerekekkel találkozik és beszélgetnek a csodaszarvas legendáiról, a rokonnépeknél fönnmaradt mondákról, amelyeket a filmben megjelenített. "Én úgy fogom fel az életemet,- mondja Jankovics Marcell -, hogy a munkám a kultúrát szolgálja. Tudom, hogy ez nagyon korszerűtlen bizonyos szempontból, mert ma nem ilyen a világ. Túlságosan elüzletiesedett a szakma. A filmet, főként az animációt, mint nyolcadik művészetet, nem jellemző, hogy fontosnak tartsák. De kell jövőbe mutató példa is, és rajtam kívül vannak még néhányan, akik hasonló felfogásúak, és úgy tekintenek erre a szakmára, mint amelynek lehet, hogy lesz még reneszánsza, s akkor az átmeneti időből is kell, hogy legyenek Művek. Az olyan kis országok, mint Magyarország, nemigen rendelkeznek animációs múlttal. Törvényszerű, hogy kis országokban, kapitalista viszonyok között nem, vagy csak elvétve tudott az animációs művészet kialakulni, eltekintve egy-egy, időnként a fesztiválokon felkapott művésztől. Viszont nálunk kialakult, és az én célom, szándékom, ha mondhatom úgy hivatásom arról szól, hogy megpróbáljam átmenteni mindazt az értéket, ami eddig létrejött. Ez az átmentés azonban nem biztos, hogy Pannónia-színekben fog folytatódni."
A Pannónia Filmstúdió a Hűvösvölgyi úton 72 Kbyte
A Pannóniafilm kft. a Kerék utca 80-ban 74 Kbyte
A Pannóniafilm kft. a Kerék utca 80-ban 88 Kbyte
Pannóniafilm kft. a Kerék utca 80-ban 59 Kbyte
Dargay Attila: Vuk, 1980 91 Kbyte
Dargay Attila: Vuk, 1980 77 Kbyte
Macskássy Gyula: A kiskakas gyémántfélkrajcárja, 1951 100 Kbyte
Macskássy Gyula: A kiskakas gyémántfélkrajcárja, 1951 85 Kbyte
Macskássy Gyula: 1954 83 Kbyte
Macskássy Gyula: 1954 112 Kbyte
Macskássy Gyula: 1954 87 Kbyte
Jankovics Marcell: János vitéz, 1973 102 Kbyte
Jankovics Marcell: János vitéz, 1973 47 Kbyte
Jankovics Marcell: János vitéz, 1973 55 Kbyte
Jankovics Marcell: János vitéz, 1973 77 Kbyte
Jankovics Marcell: János vitéz, 1973 56 Kbyte
Rofusz Ferenc: 1980 129 Kbyte
Rofusz Ferenc Oscarja 50 Kbyte
Rofusz Ferenc: A légy, 1980 138 Kbyte
Jankovics Marcell: Ének a csodaszarvasról, 2001 93 Kbyte
Jankovics Marcell: Ének a csodaszarvasról, 2001 81 Kbyte