Péterffy Gabriella "A Kamera Hungária Tévéfesztivál működőképes,
érdemes megrendezni"

Interjú Petróczy Sándorral,
a Szegedi Mozgókép Kft. ügyvezető igazgatójával


18 Kbyte

A Belvárosi Miniplex már második alkalommal házigazdája a Kamera Hungária fesztiválnak. Mit jelent a televíziós ünnep Szegednek és a mozinak?

Örvendetes, hogy sok év után ismét van Magyarországon televíziós fesztivál, s hogy éppen Szegeden kerül megrendezésre. A város kulturális életében új színfolt, pezsgést, nyüzsgést hozó esemény; jó a televízióknak, mert segíti a nézőkkel való kapcsolat kialakítását, jó a közönségnek, mert a zsűri által legjobbnak vélt programokból válogathat, valamint találkozhat kedvenc sztárjaival, és jó a mozinknak, a Belvárosi Miniplexnek is, mert felhívja a figyelmet arra, hogy van Szeged belvárosában, a színház, a szállodák, éttermek szomszédságában egy négytermes moziegység, amely a multiplexekétől eltérő kultúrát is képes közvetíteni.

Hogyan értékeli a mostani fesztivált?

Alapjában véve elégedett vagyok, hiszen a hullámzó színvonal ellenére is sok jó műsorral és élő programmal jelentkeztek a televíziók. Ennyi neves médiaszemélyiséggel, TV-sztárral még nem találkoztunk, érzékelhető volt, hogy fontos számukra a Kamera Hungárián való részvétel. A látogatottságra nem lehet panaszunk, és a budapesti székhelyű Média Hungária Bt. munkatársai profi módon végezték munkájukat. A technikai személyzet maximálisat nyújtott, a mozi dolgozói pedig mindent megtettek, hogy vendégeink pozitív élményekkel térjenek haza a fesztiválról. Ami a színvonalat illeti, minden televízió a saját arculatára jellemző műsort hozott, ennek megfelelően alakultak ki a közönségblokkok is. Közvélemény-kutatók bevonása nélkül lehetett érzékelni, melyik csatornának milyen a nézettségi szintje - az élő műsorok némelyikére pótszékeket kellett beállítanunk, olyan hamar elfogytak az egyébként ingyenesen igényelhető jegyek. Legfőképp a közreműködők névsora befolyásolta a nézőszámot: sok múlott azon, eltalálta-e az illető televízió, sztárjai közül kiket lát a legszívesebben a közönség. Minőség dolgában a Duna TV járt az élen: profi módon szerkesztett műsorában a kulturális értékeknek jutott a főszerep. Volt azonban olyan televízió is - az ellenpéldát nem nevesítem -, amely érezhetően hakninak tekintette a Kamera Hungárián való szereplést, mondván: "Itt van két-három sztárom, ők majd kitöltik valahogy a műsoridőt." Azt talán mondanom sem kell, hogy a nézőszám nem állt egyenes arányban a műsorok színvonalával.

Az első szegedi tévéfesztiválhoz képest mennyiben volt más a 2001-es Kamera Hungária?

Most több televízió képviseltette magát - ez nyilván jelentőséggel bír a fesztivál presztízse szempontjából. Az "új" tv2 egy éve még nem tartotta fontosnak, hogy megjelenjen, 2001-ben már igen, olyannyira, hogy több műsoridőt igényelt, mint a többiek. És külön öröm, hogy a kemény tél és a havazás ellenére nemcsak Budapestről, hanem a Szeged vonzáskörzetéhez tartozó településekről is érkeztek nézők a fesztiválra. A jövőben ezeket a helységeket is érdemes lenne bevonni a programba. Hódmezővásárhely vagy Makó nyilván szívesen fogadna egy-egy rendezvényt.

Mik a tervek a jövőre nézve?

Tavasszal kezdik meg az egyeztetést a szervezők. Az időpont mindenesetre megfontolandó: nem biztos, hogy tíz nappal karácsony előtt, az egyetemi-főiskolai vizsgák idején szerencsés megrendezni a fesztivált, amikor a közönség egy részéről érthető okokból le kell mondanunk. Fontos az is, hogy a televíziók és a közönség találkozása ne csak a látványos élő műsorok és az ismert nevekkel fémjelzett fórumok keretében történjék - ami nagyon jó, de önmagában nem elég -, hanem a televíziók vezetőivel és szerkesztőivel folytatott beszélgetések alkalmával is. Bebizonyosodott: a témaválasztás és a szervezés az eddiginél is nagyobb figyelmet igényel. A fórumok közül most csak a Politika és kampány a televíziókban vonzott telt házat, míg a Rámpa a médiában - Televíziós csatornák szerepvállalása a fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének megteremtésében című beszélgetéssorozaton éppen az érintettek közül nem jelent meg senki, csak néhány szakmabelit láttam a nézőtéren. Az elvárhatónál csekélyebb érdeklődés kísérte magát a versenyprogramot is, pedig Szeged egyetemi város, média szakos hallgatókkal. Szeretnénk, ha minél több diák jönne el a Kamera Hungária rendezvényeire. A műsorkínálat persze olyan bőséges, hogy nincs ember, aki mindent végignézhetne. Éppen ezért át kell gondolnunk, mi fér három napba, mert a kínálathoz képest bizony nem sok fér. És a gondos szervezés ellenére is előfordult, hogy az éjszakába csúszott olyan program, amelyet eredetileg kora estére terveztünk. Szerencsére mindezen lehet majd változtatni. A Kamera Hungária még nagyon fiatal, mindössze hároméves. És ami a legfontosabb: működőképes, érdemes megrendezni.

Köszönöm a beszélgetést.


14 Kbyte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-tól tartalom címlap kereső