Filmkultúra: Gondolatok: Fedák, a proletárlány

Középen
Fedák Sári -
forrás:
Színházi Élet
212 Kbyte
A jó kedélyű, magyaros temperamentumú, fiatal Kun Béla "árulótársai" (Radek és Zinovjev) körében, majd ugyanő hirtelen megvénülve, már egyedül szónokolva a saját maga segítette diktatúra következő áldozataként, halálfélelemmel megtört tekintetében az utolsó mozgó (és első hangos!) filmjelenetében...

A fiatal, láthatóan vicces kedvében lévő Rákosi Mátyás eddig soha nem látott pillanatfelvétele a 20-as évek elején egy oroszországi gyűlésen...

Közel három órányi helyszíni, jórészt szintén először látható filmjelentés a magyarországi harcokról és Budapest ostromáról a II. világháborúban...

És egy kevés '56-os utcai harc...

Két magyar, mára csak fekete-fehérben ránk maradt játékfilm színes kópiája (Civil a pályán, Különös házasság), valamint a Csillagosok, katonák című Jancsó-film szovjetizált változata - ez a Klebelsberg Kuno-ösztöndíjjal az elmúlt nyáron a moszkvai filmarchívumokban dolgozó kutatók (Kurutz Márton és e sorok írója) legújabb zsákmánya.

1919. Átlelkesült, boldogságban úszó tömegek szedett-vedett oszlopai szaggatottan, némán vonulnak előttünk, néhányan belevigyorognak a filmkamerába. Katonák, civilek, zászlók.

Aztán az embertenger egy kocsit vesz körül, amely lassan úszik tova az Andrássy út díszes palotáinak hátterében, feltehetően a Hősök tere felé... A kocsin is tömeg, középen halovány-fehér folt, mintha egy női figura ülne vagy állna ott, a jármű tetején...

Most arrébb taszíthatták a kinematográfot, mert egy picit közelebbről követhetjük az araszoló autót, amelynek platóján kalapos urak lelkendeznek, és (a némafilmen is érzékelhetően) lendületesen hegedülő cigányzenészek gyűrűjében, zászlóktól időnként takarva határozottan kiemelkedik ugyanaz a fehérbe öltözött hölgy, fején valamilyen félig lecsúszott stólaféle. A fehér blézerből sötéten kirajzolódó, széles nyakkendővel tündöklő asszony nagy ívben lendíti karját, fehér lapokat szór szét, amelyek az alatta őrjöngve hömpölygő tömegre hullanak.

Helyszínváltás. A valószínűleg vörös drapériával burkolt millenniumi oszlopok előtt felbukkan egy kerek arcú úr, oldalt elválasztott rövid hajjal, és kezében papírokkal szónokol. A következő pillanatban azonban már nem ott van elválasztva a haja, és az arca is oválisabb. Ez bizony Szamuely Tibor hadügyi népbiztos, a felöltőjéről is ráismerni. Ő is beszél, igaz, papír nélkül, zsebre tett kézzel. (Az előző úr Góth Sándor, a Vígszínház nagy sztárja, aki agitál egy villanásnyit.)

"Idefigyelj! Ez a Fedák!" - hangzik el a felfedezés Perjési Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Filmarchívum szakértőjének szájából.

Tessék, itt van szóról szóra a jelenet az ifjú hírlapíró, Egyed Zoltán helyszíni közvetítésében (Bános Tibor Fedák-könyvében újra közzétéve):
"FEDÁK SÁRI AUTÓJÁN, A TOBORZÓ KÖRMENETBEN. Fedák egy nagy teherautó tetején toborzott, ott ült azon a kis fedélen, ami a soffőrülés fölött van, fehér szvetterben, hajadonfőn, a lábai lelógtak a tetőről; - a soffőr, aki ilyenformán csak a cipőjét látta, azt mondta, hogy lyukas volt a talpa. Szóval, valódi proletárcipő volt. Már messziről közfeltűnés volt a Zsazsa autója, külön őrség kellett, hogy utat csináljon az autónak, különben egy tapodtat sem tudott volna előrehaladni. Az Operaház előtt kapaszkodtam fel az autóra, amelyben Fedákon és a hivatalosan jelen lévő elvtársakon kívül Zerkovitz és tizenkét cigány volt jelen. Ezen kívül volt még az autóban vagy kétszázezer röpcédula, amelyre Zerkovitz legjobb nótája volt nyomtatva. A nóta úgy kezdődik, hogy Be-be-be-be-be-be-be-be kell lépni a vörös hadseregbe. Ezt a nótát osztogatta Zerkovitz, a cigányok is ezt húzták. (...)
Amit vasárnap a Fedákkal csináltak, az már nem is volt emberi - mint az őrültek, úgy nekiestek az autónak, mindenki autogramot akart, ordítottak, nevettek, kiabáltak: Fedák és Zsazsa, s amikor az autó egy pillanatra elakadt, mindenki fel akart mászni Fedák mellé. Fedák, amikor a keze megfájdult a sok írástól, egy nagy vörös kendőt szaggatott apró darabokra, azokat osztogatta, aki kapott egy ilyen kis vörös rongydarabot, az megőrült a boldogságtól.
Az autó körül egy áttörhetetlen emberfalanx hömpölygött, az autókerekek rágördültek az emberek sarkára, alig lehetett előrecammogni valahogy. Közben pedig folyton éltették Fedákot, egy hang pláne így: - Éljen Fedák Sári népbiztos elvtárs!"

Ezt a filmjelenetet évtizedek óta keressük. A Bűnügyi Múzeumnak hála, a Horthy-korszakot is túlélő tanácsköztársasági Vörös Filmhíradók mind ott sorakoznak az archívumunkban. Kivéve ezt az egyet, a híres-nevezetes toborzónapi különkiadást, amelyet a korabeli sajtó is így ajánl a nyájas néző figyelmébe:

"A Vörös Toborzó-nap filmen. (...) A Lánchíd budai oldaláról a millenniumi emlékoszlopig öt operatőr dolgozott serényen, hogy a hatalmas felvonulást riportszerűen megörökítse. Látható az egész katonai felvonulás, benne a vörös orosz katonák csapatai. Fedák Sári, mint proletárnő dobálja a Tanács-Köztársaság röpiratait. Legszebb része a felvételnek a millenniumi emlékoszlop előtti térség, ahol százezer ember hömpölyög. Megelevenednek azok a jelenetek, amikor Pogány József és Szamuely Tibor népbiztosok gyújtó beszédet intéznek az óriási proletártömeghez. Látható még Beregi Oszkár, Paulay Erzsi, Várady Aranka is, amint forradalmi verseket szavalnak. A Vörös Riport Film e heti szenzációs propagandaszáma látható minden nagyobb fővárosi mozgóképszínház előadásán."

Miért pont ez a híradószám tűnt el a gyűjteményünkből?

A forradalom bukása után a politikai aktivitásért támadás, sőt, per is indult Fedák ellen. Beindult a védelem is. Manapság, az igazságtételesdi korában különös aktualitást kapott az eset. Vörös Tibor idézi például Beöthy László színigazgatót Fedákról szóló képeskönyvében:

"Micsoda ostoba hazugságokat írt Zsazsáról néhány bécsi lap. Zsazsa és a kommunizmus! Igazán őrültnek kell lennie annak, aki hitelt ad ezeknek a gyalázatosságoknak... Pár bécsi lap megtámadta Zsazsát, hogy részt vett a toborzó hangversenyen. Erre a toborzó hangversenyre Zsazsát kirendelték. (...) Zsazsa 'bolsevizmusának' története az az egyetlen délelőtt, mikor az Opera előtt autogrammot osztogatott. Persze, mint a legnépszerűbbnél, mindenki nála tolongott."

Erre a "vörös Fedák" az alábbi közlésre kérte meg az összes napilapot: "1919. március 21-én vette át a kommün a hatalmat. Április 6-án, vasárnap úgynevezett toborzónapot rendeztek, amelyre a budapesti színészek színe-javával együtt engem is kirendeltek. A művészek, ki-ki hivatása szerint, énekeltek és szavaltak. Nem vagyok drámai színésznő, nem szavalhattam. Énekesnő sem vagyok, tehát nem énekeltem. Csupán ezerszámra írtam az autogramokat. Ennyi volt a működésem a kommün alatt."

Egyes feltételezések szerint a nagy sztár barátai egyszerűen eltűntették a kompromittálóvá vált filmet. Minden példányát.

Huszonöt év múlva, a háború után viszont nagyon jól jött volna ez a "forradalmi" bizonyíték, amikor a zseniális színésznőt újból megvádolták, ezúttal lenácizták ("mégpedig a javából!" - licitál kéjesen Fedákra a Fényszóró 1945 végén). Bebörtönözték, majd falura száműzték. Így a népbírósági tárgyaláson az utolsó szó jogán Fedák hiába kérkedett: "1919-ben úgy ismertek, mint aki a kommunistáknak főzött, vörös nadrágban járt, és több alkalommal nekik játszott is. Mindezekért Bécsújhelyen börtönben ültem."

A proletárlány-szerep után a "honleányért" is meglakolt. A "nem színésznő" színésznő, a "nem énekes" énekesnő - mint azt az utolsó kártyás is tudja -, a legfényesebb csillag volt a magyar színház és operett egén. Ám, hasonlóan megannyi csupa-tehetségre, ő is átjátszotta az életet, dacára annak, hogy az nagyon rosszul volt "megírva". Pedig a látnok Ady Endre már 1902-ben megírta előre:

"Ez a leány a nagy mindennek
Remekbe termett, kicsi mása,
A hódító, tüzes, pogány vér
Gyönyörű és szent lázadása.
(...)

Mennyit fog még sírni, bűnhődni,
Mert szebb és különb, mint a többi..."

Fedák Sári (Lotti ezredesei)

No de mi a bizonyíték arra, hogy az elmosódott mozgó árnyék a villódzó vásznon valóban Fedák Sári? Hiszen olyan apró a totálplánban, tulajdonképpen felismerhetetlen.

A korabeli riportfotók nem egyértelműek. Ahány fénykép, annyi változat: a női figurán egyszer fehér kalap van, sötét szalaggal, egyszer meg fordítva, fekete kalap, fehér szalaggal. És ki az, aki azonosítaná Zerkovitzot, ha még a Fedák is alig látszik?

A Színházi Élet 1919/15-i, áprilisi számában azonban egy egész oldalas fényképen, mozgásban, spontán elkapott pillanatban ránk mosolyog az éppen proletárlányt alakító díva. Úgy, ahogy azt Egyed Zoltán írja: hajadonfőn a teherautón, körülötte hegedűsök és zászlós emberek, a levegőben pedig a szállingózó röpcédulák... Akárcsak a filmszalagon. Csak nagyobb, félközeliben... (Nyilván az egész nap tartó mozgalmiság folyamán most éppen kisütött a nap, a kalap, a sál lekerült a hölgyről, miként cilinderből is sokkal kevesebb látható a körülötte álló urakon.)

Nincs kétely. Ez bizony ő, Fedák, a vagány.

Előkerült hát ez a történelmi filmdokumentum, mégpedig Oroszországból, ahová feltehetően ajándékként ment azért a hét szovjet híradóért, amelyet 1919 májusában hozott repülőgéppel Budapestre Szamuely Tibor, "hogy az orosz proletárok testvéri szeretettel üdvözölhessék a budapesti proletariátus hatalmas táborát."

A filmes kutatóink által tüzetesen átfésült krasznogorszki dokumentumfilm-archívum által nagyvonalúan (igaz, egyelőre csak videokazettán) átadott mozgókép azonban csak töredék, az eredeti "Toborzónapi film" alig két perces részlete, amely egy 1929-es, a Tanácsköztársaságra visszaemlékező szovjet jubileumi híradó-összeállításba betokozódva maradt fent. Kun Béla és Rákosi Mátyás között...

Garas Márton:
Három hét
(1917)150 Kbyte

Fedák Sári
76 Kbyte

Székely István:
Iza néni
(1933)
135 Kbyte

Bánky Viktor:
Tokaji asszu
(1940)
130 Kbyte

Középen Fedák Sári - forrás: Színházi Élet 212 Kbyte	A jó kedélyű, magyaros temperamentumú, fiatal Kun Béla "árulótársai" (Radek és Zinovjev) körében, majd ugyanő hirtelen megvénülve, már egyedül szónokolva a saját maga segítette diktatúra következő áldozataként, halálfélelemmel megtört tekintetében az utolsó mozgó (és első hangos!) filmjelenetében... A fiatal, láthatóan vicces kedvében lévő Rákosi Mátyás eddig soha nem látott pillanatfelvétele a 20-as évek elején egy oroszországi gyűlésen... Közel három órányi helyszíni, jórészt szintén először látható filmjelentés a magyarországi harcokról és Budapest ostromáról a II. világháborúban... És egy kevés '56-os utcai harc... Két magyar, mára csak fekete-fehérben ránk maradt játékfilm színes kópiája (Civil a pályán, Különös házasság), valamint a Csillagosok, katonák című Jancsó-film szovjetizált változata - ez a Klebelsberg Kuno-ösztöndíjjal az elmúlt nyáron a moszkvai filmarchívumokban dolgozó kutatók (Kurutz Márton és e sorok írója) legújabb zsákmánya. 1919. Átlelkesült, boldogságban úszó tömegek szedett-vedett oszlopai szaggatottan, némán vonulnak előttünk, néhányan belevigyorognak a filmkamerába. Katonák, civilek, zászlók. Aztán az embertenger egy kocsit vesz körül, amely lassan úszik tova az Andrássy út díszes palotáinak hátterében, feltehetően a Hősök tere felé... A kocsin is tömeg, középen halovány-fehér folt, mintha egy női figura ülne vagy állna ott, a jármű tetején... Most arrébb taszíthatták a kinematográfot, mert egy picit közelebbről követhetjük az araszoló autót, amelynek platóján kalapos urak lelkendeznek, és (a némafilmen is érzékelhetően) lendületesen hegedülő cigányzenészek gyűrűjében, zászlóktól időnként takarva határozottan kiemelkedik ugyanaz a fehérbe öltözött hölgy, fején valamilyen félig lecsúszott stólaféle. A fehér blézerből sötéten kirajzolódó, széles nyakkendővel tündöklő asszony nagy ívben lendíti karját, fehér lapokat szór szét, amelyek az alatta őrjöngve hömpölygő tömegre hullanak. Helyszínváltás. A valószínűleg vörös drapériával burkolt millenniumi oszlopok előtt felbukkan egy kerek arcú úr, oldalt elválasztott rövid hajjal, és kezében papírokkal szónokol. A következő pillanatban azonban már nem ott van elválasztva a haja, és az arca is oválisabb. Ez bizony Szamuely Tibor hadügyi népbiztos, a felöltőjéről is ráismerni. Ő is beszél, igaz, papír nélkül, zsebre tett kézzel. (Az előző úr Góth Sándor, a Vígszínház nagy sztárja, aki agitál egy villanásnyit.) "Idefigyelj! Ez a Fedák!" - hangzik el a felfedezés Perjési Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Filmarchívum szakértőjének szájából. Tessék, itt van szóról szóra a jelenet az ifjú hírlapíró, Egyed Zoltán helyszíni közvetítésében (Bános Tibor Fedák-könyvében újra közzétéve): "FEDÁK SÁRI AUTÓJÁN, A TOBORZÓ KÖRMENETBEN. Fedák egy nagy teherautó tetején toborzott, ott ült azon a kis fedélen, ami a soffőrülés fölött van, fehér szvetterben, hajadonfőn, a lábai lelógtak a tetőről; - a soffőr, aki ilyenformán csak a cipőjét látta, azt mondta, hogy lyukas volt a talpa. Szóval, valódi proletárcipő volt. Már messziről közfeltűnés volt a Zsazsa autója, külön őrség kellett, hogy utat csináljon az autónak, különben egy tapodtat sem tudott volna előrehaladni. Az Operaház előtt kapaszkodtam fel az autóra, amelyben Fedákon és a hivatalosan jelen lévő elvtársakon kívül Zerkovitz és tizenkét cigány volt jelen. Ezen kívül volt még az autóban vagy kétszázezer röpcédula, amelyre Zerkovitz legjobb nótája volt nyomtatva. A nóta úgy kezdődik, hogy Be-be-be-be-be-be-be-be kell lépni a vörös hadseregbe. Ezt a nótát osztogatta Zerkovitz, a cigányok is ezt húzták. (...) Amit vasárnap a Fedákkal csináltak, az már nem is volt emberi - mint az őrültek, úgy nekiestek az autónak, mindenki autogramot akart, ordítottak, nevettek, kiabáltak: Fedák és Zsazsa, s amikor az autó egy pillanatra elakadt, mindenki fel akart mászni Fedák mellé. Fedák, amikor a keze megfájdult a sok írástól, egy nagy vörös kendőt szaggatott apró darabokra, azokat osztogatta, aki kapott egy ilyen kis vörös rongydarabot, az megőrült a boldogságtól. Az autó körül egy áttörhetetlen emberfalanx hömpölygött, az autókerekek rágördültek az emberek sarkára, alig lehetett előrecammogni valahogy. Közben pedig folyton éltették Fedákot, egy hang pláne így: - Éljen Fedák Sári népbiztos elvtárs!" Ezt a filmjelenetet évtizedek óta keressük. A Bűnügyi Múzeumnak hála, a Horthy-korszakot is túlélő tanácsköztársasági Vörös Filmhíradók mind ott sorakoznak az archívumunkban. Kivéve ezt az egyet, a híres-nevezetes toborzónapi különkiadást, amelyet a korabeli sajtó is így ajánl a nyájas néző figyelmébe: "A Vörös Toborzó-nap filmen. (...) A Lánchíd budai oldaláról a millenniumi emlékoszlopig öt operatőr dolgozott serényen, hogy a hatalmas felvonulást riportszerűen megörökítse. Látható az egész katonai felvonulás, benne a vörös orosz katonák csapatai. Fedák Sári, mint proletárnő dobálja a Tanács-Köztársaság röpiratait. Legszebb része a felvételnek a millenniumi emlékoszlop előtti térség, ahol százezer ember hömpölyög. Megelevenednek azok a jelenetek, amikor Pogány József és Szamuely Tibor népbiztosok gyújtó beszédet intéznek az óriási proletártömeghez. Látható még Beregi Oszkár, Paulay Erzsi, Várady Aranka is, amint forradalmi verseket szavalnak. A Vörös Riport Film e heti szenzációs propagandaszáma látható minden nagyobb fővárosi mozgóképszínház előadásán." Miért pont ez a híradószám tűnt el a gyűjteményünkből? A forradalom bukása után a politikai aktivitásért támadás, sőt, per is indult Fedák ellen. Beindult a védelem is. Manapság, az igazságtételesdi korában különös aktualitást kapott az eset. Vörös Tibor idézi például Beöthy László színigazgatót Fedákról szóló képeskönyvében: "Micsoda ostoba hazugságokat írt Zsazsáról néhány bécsi lap. Zsazsa és a kommunizmus! Igazán őrültnek kell lennie annak, aki hitelt ad ezeknek a gyalázatosságoknak... Pár bécsi lap megtámadta Zsazsát, hogy részt vett a toborzó hangversenyen. Erre a toborzó hangversenyre Zsazsát kirendelték. (...) Zsazsa 'bolsevizmusának' története az az egyetlen délelőtt, mikor az Opera előtt autogrammot osztogatott. Persze, mint a legnépszerűbbnél, mindenki nála tolongott." Erre a "vörös Fedák" az alábbi közlésre kérte meg az összes napilapot: "1919. március 21-én vette át a kommün a hatalmat. Április 6-án, vasárnap úgynevezett toborzónapot rendeztek, amelyre a budapesti színészek színe-javával együtt engem is kirendeltek. A művészek, ki-ki hivatása szerint, énekeltek és szavaltak. Nem vagyok drámai színésznő, nem szavalhattam. Énekesnő sem vagyok, tehát nem énekeltem. Csupán ezerszámra írtam az autogramokat. Ennyi volt a működésem a kommün alatt." Egyes feltételezések szerint a nagy sztár barátai egyszerűen eltűntették a kompromittálóvá vált filmet. Minden példányát. Huszonöt év múlva, a háború után viszont nagyon jól jött volna ez a "forradalmi" bizonyíték, amikor a zseniális színésznőt újból megvádolták, ezúttal lenácizták ("mégpedig a javából!" - licitál kéjesen Fedákra a Fényszóró 1945 végén). Bebörtönözték, majd falura száműzték. Így a népbírósági tárgyaláson az utolsó szó jogán Fedák hiába kérkedett: "1919-ben úgy ismertek, mint aki a kommunistáknak főzött, vörös nadrágban járt, és több alkalommal nekik játszott is. Mindezekért Bécsújhelyen börtönben ültem." A proletárlány-szerep után a "honleányért" is meglakolt. A "nem színésznő" színésznő, a "nem énekes" énekesnő - mint azt az utolsó kártyás is tudja -, a legfényesebb csillag volt a magyar színház és operett egén. Ám, hasonlóan megannyi csupa-tehetségre, ő is átjátszotta az életet, dacára annak, hogy az nagyon rosszul volt "megírva". Pedig a látnok Ady Endre már 1902-ben megírta előre: "Ez a leány a nagy mindennek Remekbe termett, kicsi mása, A hódító, tüzes, pogány vér Gyönyörű és szent lázadása. (...) Mennyit fog még sírni, bűnhődni, Mert szebb és különb, mint a többi..." Fedák Sári (Lotti ezredesei) No de mi a bizonyíték arra, hogy az elmosódott mozgó árnyék a villódzó vásznon valóban Fedák Sári? Hiszen olyan apró a totálplánban, tulajdonképpen felismerhetetlen. A korabeli riportfotók nem egyértelműek. Ahány fénykép, annyi változat: a női figurán egyszer fehér kalap van, sötét szalaggal, egyszer meg fordítva, fekete kalap, fehér szalaggal. És ki az, aki azonosítaná Zerkovitzot, ha még a Fedák is alig látszik? A Színházi Élet 1919/15-i, áprilisi számában azonban egy egész oldalas fényképen, mozgásban, spontán elkapott pillanatban ránk mosolyog az éppen proletárlányt alakító díva. Úgy, ahogy azt Egyed Zoltán írja: hajadonfőn a teherautón, körülötte hegedűsök és zászlós emberek, a levegőben pedig a szállingózó röpcédulák... Akárcsak a filmszalagon. Csak nagyobb, félközeliben... (Nyilván az egész nap tartó mozgalmiság folyamán most éppen kisütött a nap, a kalap, a sál lekerült a hölgyről, miként cilinderből is sokkal kevesebb látható a körülötte álló urakon.) Nincs kétely. Ez bizony ő, Fedák, a vagány. Előkerült hát ez a történelmi filmdokumentum, mégpedig Oroszországból, ahová feltehetően ajándékként ment azért a hét szovjet híradóért, amelyet 1919 májusában hozott repülőgéppel Budapestre Szamuely Tibor, "hogy az orosz proletárok testvéri szeretettel üdvözölhessék a budapesti proletariátus hatalmas táborát." A filmes kutatóink által tüzetesen átfésült krasznogorszki dokumentumfilm-archívum által nagyvonalúan (igaz, egyelőre csak videokazettán) átadott mozgókép azonban csak töredék, az eredeti "Toborzónapi film" alig két perces részlete, amely egy 1929-es, a Tanácsköztársaságra visszaemlékező szovjet jubileumi híradó-összeállításba betokozódva maradt fent. Kun Béla és Rákosi Mátyás között...
Garas Márton: Három hét (1917)150 Kbyte
Fedák Sári 76 Kbyte
Székely István: Iza néni (1933) 135 Kbyte
Bánky Viktor: Tokaji asszu (1940) 130 Kbyte