Urbán Mária Go East - Wiesbadentől keletre

Német fesztivál angol címmel Kelet-Európáról

A Caligari mozi Wiesbadenben
A Caligari mozi
Wiesbadenben
38 KByte

Nézzük meg és mutassuk meg, hogy mi van most Keleten! -szólít fel a fesztivál neve. Mindig fontos tudni, hogy mi történik a szomszédban, s ha az elmúlt tíz évben el voltunk is foglalva a saját gondjainkkal, ideje, hogy felvegyük a beszélgetés megszakadt fonalát, próbáljunk megint filmekből tájékozódni egymásról. A több száz filmet keringető, sistergő fesztivál monstrumokban épp a találkozás lehetősége sikkad el, rendezzünk kisebb, beszélgetősebb fesztivált. Ezzel az ötlettel indulhatott a fesztivál gondolata, s ennek alapján már el is lehet kezdeni a filmek keresgélését, talán összejöhet egy valamire való versenymezőny.

Helyszín

A helyszín Wiesbaden, keleti emigránsok városa. A nagy főutcákat a birodalmi építészeti stílus uralja, kintebb belle époque-villák sora áll, érezhető a Bauhaus és Dessau közelsége. Az első világháborúig Európa egyik legkedveltebb fürdővárosa, az európai arisztokrácia egyik fő találkahelye. Itt kezdték kalandozásaikat a kontinensre jövő angolok, itt verte el vagyonát az orosz arisztokrácia, aztán a forradalom után ide menekült emigrációba. Régi befogadó város voltát két temploma bizonyítja. Saját templomot épített magának az itteni angol kolónia - máig angol lelkész dolgozik benne, és igazi hagymakupolás, aranyfüstös orosz templomot építtetett az egyik gyönyörű dombon egy szerelmes orosz herceg felesége emlékére - máig ott imádkozik az orosz kolónia, ma is a város nagy eseménye a pravoszláv húsvét.

Mozi

A további sajátosságokat a szervezők munkája és érdeklődése hozta. A frankfurti Filmarchívumnak frissen felújított, gyönyörű mozija van Wiesbaden óvárosában, bizonyos napokon az archívum állítja össze a műsort. A város orosz elkötelezettségének megfelelően nem lehetett kérdés, hogy orosz történelmi retrospektív egészíti ki a kortárs filmek adta jelen képet, s csak azért nem Dosztojevszkij-retrospektív, amint várható lett volna, hiszen ő tényleg sokáig élt itt, s wiesbadeni élményeiből írta A játékost, mert a város büszkeségére egy itteni német herceg vette el Puskin lányát, akinek dédunokája ma is itt él családjával. Az ő fellépése és családja jelenléte adta a patinát meg a társasági nyomatékot a fesztiválhoz.

Szümpózion

A fesztiválhoz csatlakozó tudományos szümpóziumot pedig az orosz és a kelet-európai film régóta elkötelezett híve, Hans Joachim Schlegel szervezte meg. Ő is, és a téma többi - kaukázusi és orosz - kutatója az elmúlt évtizedben végre hozzáférhetett az archívumok mélyén őrzött filmekhez, melyek a némafilm korszak óta tárgyalják a "vad kaukázusiak" történeteit. Jelentős előadás-sorozatot szervezett a kaukázusi népek filmjeiből, a filmek és a népek problematikájából. A csecsen-ügy etnikai, vallási, pszichológiai és történelmi elemzéséhez a téma neves kaukázusi, orosz és német szakembereit hívta meg az előadások megtartására s a viták levezénylésére. Egészen különleges filmeket vetített a konferenciához: a fesztivál nyitófilmjétől, A fehér ördögtől, melyet 29-ben a francia Riviérán forgatott Tolsztoj Hadzsi Muratjából az emigráns orosz rendező Alekszander Volkov a szintén emigráns orosz filmcsillag, Ivan Mozzsuhin főszereplésével a Sztálin által formalizmusuk és szabadságvágyuk miatt betiltott filmeken át egészen a téma mai feldolgozásaiig.
A Kaukázus-téma tárgyalásához azt hiszem, olyan komoly történelmi és társadalmi ismeretek, valamint a német és az orosz nyelv szükségeltettek volna, hogy még egy képzett russzistának is komoly feladat lehetett végigülni.

Diákok

Ha a két nagy múltidéző történelmi program anyaga mégsem nyomta el a kortárs filmet, az a fesztivál negyedik szekciójának köszönhető. A fesztivál meghívott egy csapat prágai, moszkvai és frankfurti főiskolást a vizsgafilmjeivel együtt, s a szerencsésebbek pár hónapos német ösztöndíjat is kaptak. A három diákcsapat filmjeiből összerakott kísérleti-, dokumentarista és animációs blokkok elképesztő különbséget mutattak. Nemcsak a növendékek rendelkezésére álló technikai lehetőségekről, egészen más képzési módszerekről tudósítottak a filmek, és egészen más élmény- és életanyagok jelentkeztek bennük. A kevésbé gazdag országok diákjai alaposan elsajátított kézműves technikákkal hazai mesevilágokat és látványelemeket dolgoznak fel, a német diákok globális világélményekről tudnak beszélni, ismereteik átfogóbbak, ám sematikusabbak, a rendelkezésükre álló technika kiugróan modernebb, líra például szinte alig van filmjeikben. Egyetlen ponton azonban találkoznak: humorukban és verhetetlen jókedvükben.

Két Puskin-film

A történelmi programok közül a Puskin-retrospektív ígérkezett érdekesnek. Bizonyos elemeit az Örökmozgó rendszeres orosz retrospektívjeiből ismerni lehet, a Postamester és a Pikkdáma különböző korban készült változatainak összevetésétől most eltekintenék; ebből a kínálatból is az újabb filmek voltak a legizgalmasabbak.

Két film jelentett igazi élményt. Alekszandr Gromov Három dal Puskinról című 30 perces dokumentumfilmje ironikus kommentárral mutatja meg a Puskin-mítosz életben és karbantartását. 1937-ben Puskin halálának 100. évfordulóját Sztálin utasítására avatták nemzeti ünneppé. Az orosz irodalmi nyelv megteremtőjét és a romantikus szabadságvágyó nemzeti hőst ünnepelték benne. 1949-ben, a költő halálának 150. évfordulóján már 1800 Puskin múzeum volt a SZU-ban. Az 50-es évek olvadó légkörében aztán Puskin világpolgársága hangsúlyozódott - ez a két rész kép, hang és zenei dokumentumokból épül. A harmadik részben az utca emberét faggatják Puskinról jelenidőben. Bár a nyilatkozatokban még érződik a korábbi idők Puskin-képe - az orosz ember, az orosz férfi értékeit összegző önazonosító-jel -, erősödik a fásultság s a kiábrándultság. A lejárt ideál helyére betolakodott az új értékmérő: a pénz a fontos, nem Puskin meg az eszme.

A másik káprázatos Puskin-film egész estés (70 perces) animáció. A Ljubimoje moja vremja/My Favourite Time a Szojuzfilmnél készült 1987-ben. Andrej Csarnovszkij írta és rendezte, Jurij Norstein animálta, s két gyönyörű orgánumú orosz színész, Szergej Jurszkij és Innokentyin Szmoktunovszkij mondta a képek képsorok alatt a verseket. Az animált kép a Puskin kéziratoldalakból indul ki. Russzisták számára közhely, hogy Puskin a kéziratain gondolkodva el-elábrándozott, s pihenésül rajzokkal, rajzocskákkal díszítette a kéziratpapírt.

A toll percegése a jeget hasító korcsolya karistolásával olvad össze, s az egyik apró alak korcsolyázni indul a kéziratlapon - ezzel a képpel kezdődik a film, hogy azután 7 percen át szakadatlanul megújulva bogozza, fodrozza a zseniális ötletet, Puskin rajzainak animálását. Felbukkan Puskin önarckép rajzocskája is, és kezdődik az utazás: a költő művei, élete, verssorai, levelei, az írásos történelmi dokumentumok sodrásában. A történetmesélő képsorok közben Norstein mindent eljátszik, amit sorokból álló oldalakkal játszani lehet: a sorok esővé változva futnak a filmszalagon, jobbra dőlnek, balra dőlnek, vízszintesen peregnek. A betűkből rajzok születnek, a rajzokból történetek, s a figurák táncolnak, lovagolnak, hintáznak, röpködnek a kéziratsorok között. Lovak, lányok, mozdulatok. Sok a húzás, javítás, vastagodnak az esőfonalak, sötét, viharos tengervízzé állnak össze. Az üveglapra tett betűket alulról gyertyák világítják meg. Máskor Norstein belevág a papírba, dimenziót épít a síklapokból, kivágósjátékot, árnyképet, bábszínházat, vásárt, piacteret, ágáló csepűrágókat, mesekönyv illusztrációkat...

Előkerül a hivatalos levél, melyen száműzik Puskint, tömeggé állnak össze a betűk, de a tenger fölött kiragyog a nap. Betűsorokból akasztott emberfigurák állnak föl, de a felhőket odébb fújja a szél. Víz csobban, tűz roppan, tündér röppen megint a versek közt, virág az ablakban, tapéta a falon, lányok, gyerekek, tánc. Puskin kalapot próbál. Aztán vörös háttér előtt bevillan egy pisztoly. Egyre vastagabbak a verssorok, egyre testesebbek a figurák, Felbukkan a Cár árnyképe, s a tömeg. Puskin és a Cár ismét Péterváron. Puskin vezeti a tömeget, haláltánc, Borisz Godunov. A vörös feketébe hajlik, kitör a vihar. Gyertyák, vízcseppek az üvegen, őszi fák, csillagok, s végül rongyos, romos a papírlap. Legvégül az ismert Puskin figura a képkocka alján fekszik kiterítve és felcsendül a sirató. Visszakorcsolyázik a helyére az első parányi figura, elhal a vers s a bánatos zongorafutam.

Hihetetlen élmény a film, elképesztő vállalkozás. Fölbecsülhetetlen csemege a Puskin-filológiának, az alkotáslélektannak s a nézőnek. A kézműves animáció talán utolsó, nagyszabású teljesítménye.

Versenyprogram

12 filmet szólítottak versenybe Wiesbadenben, s a vajszívű zsűri a tisztelettudó és udvarias Zanussi elnökletével díjat is adott vagy hatnak. Nem tudta eldönteni, mit emeljen ki, egyaránt díjazta hát a vadkeleti élet sűrűjéről tudósító kíméletlen magyar filmet (Gothár Péter Paszportját), a felkapaszkodókról szóló, a belehelyezkedős szemtanú dokut (Ivars Seleckis: Új idők a keresztutcánál/Jauni Laiki Skersiela, lett, 1999), az elsőrangú stílusjátékkal szórakoztató filmeket (Jiri Stuhr és Oleg Jankovszkij darabjait) és Kira Muratovát. Az ő díja fájdalmas, filmjét, a Másodosztályú emberek címűt többen végső művészi kudarcként értékelték, de úgy látszik, nem lehetett nem díjat adni neki: keserves munkával elszántan összehozott filmjének nincs terjesztője sem otthon, sem külföldön, összesen egyszer vetítették nemzetközi plénum előtt, a 2001-es berlini fesztivál sűrűjében, s ha nem vadászik össze pár díjat, soha többé nem jut pénzhez s filmhez.

Kiegyensúlyozatlan volt a verseny mezőnye, a lehető legnagyobb kört akarta befogni a válogatás, szinte azt mondhatnánk, aki a térségből még egyáltalán filmet csinál, ott volt valamivel. Így kerültek be 2-2 filmmel a viszonylag még filmgyártó keletiek, a lengyelek, a csehek és a magyarok, egy-egy művel a filmgyártó nemzetek közt újnak számító baltiak, és nagy szórással az oroszok és az utódállamok.

Szép, költői darab lehet az üzbég film: a családi selyemhernyó tenyésztés kudarcáról, de végig se nézhettük, roncs kópiája a kétségbeesett rendező szeme láttára szakadt darabokra a vetítésen. Hiába készült Nabokov-regényből az első észt nagyjátékfilm, s hiába volt benne egy nagy ötlet: párbaj a 20, század végén, a feldolgozás majdnem olyan unalmasra sikerült, mint egy átlag nyugateurópai film - a jólszituált művelt, középértelmiségiek érzelmi nyavalyáiról. A fiatal lengyel filmesek megdöbbentően agresszív vágás- és filmező technikájukat, nyersen célra és sikerre törésüket mutatták be, a cseh film (elsőfilmes munka) homályos modern misztikába merült.

A közönség orra

Két film vetítésén telt meg a Caligari mozi: tökéletes szimattal vonult ki rájuk a lengyel illetve az orosz kolónia.

Várakozáson alul szerepeltek a csehek a fesztiválon, és mégis volt csehes film, csak éppen a lengyel Jerzy Stuhr rendezte fekete-fehérben A nagy állatot Kieslowski korai, meg nem valósult forgatókönyvéből. Igazi csehes lengyel kisvárost mutat fekete-fehér filmen, tempós-álmos, nyugalmas életét kavarja fel a kishivatalnok, amikor befogadja háziállatnak a cirkuszi rokontól örökölt tevét. A kisstílű ám végig udvarias és törvénytisztelő áskálódások csak még jobban megszerettetik vele, s a kezdetben idegenkedő felesével az állatot. S amikor a teve minden szeretet ellenére a pompás istállóban sem bírja a klímát, és kimúlik, s a városban ezzel visszaáll a rend, a házaspár csöndben felutazik a városba, jegyet vált az állatkertbe, és lélekben örökbe fogadja az ottani tevét. Melankolikus és groteszk tanulság szeretetről, nyitottságról, az egyén szabadságfokairól, apró életdarabkákról. A színészi ökonómia iskolapéldájának taníthatnák bármely filmiskolában azt a jelenetet, amikor Stuhr s mögötte az állat nyugodalmasan átsétálnak a piactéren. A hivatalnok évtizedek rutinjával derűsen köszönget jobbra-balra, mintha nem is egy teve lépkedne mögötte. Talán parányit jobban kihúzza a derekát, milliméterrel huncutabb a mosolya. Nem kihívó, csak örül az új kedvencének, egyébként az a nyugalom, biztonság, helyén lenni tudás és méltóság árad ebből a hétköznapi mozdulatsorból, amiért mindig irigyeltem a cseh és a lengyel filme/se/ket. A mi izgága, állandóan helyváltoztató libikókás életű filmhőseinkkel ellentétben a cseh falusi filmek vagy mondjuk Kieslowski hőseiben mindig megvan az a szinte archaikus önbecsülés, magabiztosság, amit évtizedek óta hiányolok magunkból.

Díjat kapott egy orosz közönségfilm is, a Gyere el, és nézz rám/Prihogyi na menyja, poszmotrety. Oleg Jankovszkij rendezte egy operatőr barátjával felesben. Lazán azzal vezette fel filmjét a vetítés előtt, hogy nem volt köztük semmi probléma, a barátja állt a kamera mögött, ő meg előtte, és játszott.

Ez a film több szempontból is a sikercsinálás régesrégi, mostanában amerikainak hitt elveit ülteti át hazai földbe, s alakítja a maga szájaíze szerint. A sikeres színpadi műből lett film (Nagyezsda Puskina Poka ona umirala/Mialatt haldoklott című darabját maga a szerző dolgozta át) középkorú színészeknek teremt jutalomjáték alkalmat. Költségkímélő kamaradarab, összesen négy szereplővel plusz egy gyerekkel, akit a rendező fia játszik: Az egész szinte végig egyetlen helyszínen, egy lakásbelsőben játszódik. A film rendelkezésére álló összes pénzt, figyelmet és időt a leglényegesebb elemekre: a legparányibb kellékig gondosan kitalált és tökéletesen belakott helyszínre valamint a tökéletesen kidolgozott színészi játékra fordítja. Színész nagyvadak mérkőzése újítja meg a ma is modern, soha el nem avuló mítosz-témát, a középkorúak magánya és társkeresése körül pörgő komédiát. A színházi szükség szüli az ilyen színdarabokat, az, hogy mindig több a nagy színésznő a társulatokban, mint ahány nagy színész van még életben az évek előre haladtával. Igazi kincs a darab, ha csak egyetlen férfi kell hozzá, és három parádés női szerep osztható ki mellette. (És micsoda gyönyörűség lehet annak a férfiembernek, ha három asszony táncolja körbe három felvonáson át.) (És mit dolgozhatott a színész-rendező, hogy asszonyait féken tartsa, el ne lopkodják egymástól a jeleneteket...) A körtáncot Irina Kupcsenko, Jekatyerina Vasziljeva és Natalja Szcsukina járja Jankovszkij körül. (Persze, Ahmatova-dal is felcsendül.) A közönség boldogságigénye kielégül: a nők lakásába tévedésből becsengető férfi végül ott ragad - az asszonynál meg a mamájánál meg az állítólagos lányánál. Éles pengeváltások, szeretetteljes mesterkedések után, fellobbanó vágyak, remények között, az élet értelmes (szerelmes!) folytatásának ígéretével. Három nagy színésznő három generációt játszik az orosz színésziskola teljes fegyvertárában, a bulvár szellemes könnyedségével. Kissé a mai (és nemcsak amerikai) filmek szereposztási trendjére emlékeztet, hogy az anyaszerepet játszó színésznő alig idősebb a "lányánál". Kupcsenko, Vasziljeva és a főhős, Jankovszkij között ugyanis alig pár év a különbség. Ez persze nem okoz gondot, valamennyien kivételesen jó színészek, bármilyen felállást el tudnának játszani, azt meg, hogy a szerelem, a csínyek és az életöröm megfiatalítja az embert, bármikor.

 Az első wiesbadeni fesztiválnak erősebb volt a történelmi anyaga, mint az aktuális. Szervezői jobban ismerik a filmtörténetet, mint a kortárs gyártásokat. Nem restelltek tanulni a cottbusiaktól, akik már tíz éve rendeznek kelet-európai fesztivált, s akik tavalyi két legjobb filmjükkel ide is eljöttek, bemutatkozni.
Valószínűleg évekbe telik, mire kinevelődik a fesztivál közönsége. A környékbeli iskolákból, a város emigráns lakosaiból, és a jó filmekért hosszú túrákra is hajlandó főiskolásokból, filmszakosokból, alkotókból és drukkereikből. Vagy honnan is toborozódhat ma a kelet-európai film közönsége?

A Caligari mozi Wiesbadenben
A Caligari mozi
Wiesbadenben
39 KByte
A Caligari mozi Wiesbadenben
A Caligari mozi
Wiesbadenben
43 KByte
Oleg Jankovszkij
Oleg Jankovszkij
37 KByte
Jekatyerina Vasziljeva Jankovszkij filmjében
Jekatyerina Vasziljeva Jankovszkij
filmjében
49 KByte
Jerzy Stuhr: A nagy állat, 2000
Jerzy Stuhr:
A nagy állat,
2000
60 KByte
Jerzy Stuhr: A nagy állat, 2000
Jerzy Stuhr:
A nagy állat,
2000
44 KByte
Andrej Csarnovszkij Puskin-filmje, 1987
Andrej Csarnovszkij
Puskin-filmje, 1987
110 KByte
Andrej Csarnovszkij Puskin-filmje, 1987
Andrej Csarnovszkij
Puskin-filmje, 1987
49 KByte
Andrej Csarnovszkij Puskin-filmje, 1987
Andrej Csarnovszkij
Puskin-filmje, 1987
58 KByte
Alekszandr Gromov: Három dal Puskinról, 1999
Alekszandr Gromov:
Három dal Puskinról,
1999
75 KByte
Ivars Seleckis: Új idők a keresztutcánál, 1999
Ivars Seleckis:
Új idők a keresztutcánál,
1999
61 KByte

44 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső