A létkérdések a fiatalokat is foglalkoztatják. Kiss Andrea filmje, A hétfejű tündér negatív, csúf "hőse" szinte minden értéket elpusztít, későn ismerve fel a vélt boszorkányban a jót, a szép-művészetet. A vegyes, báb/rajz technikájú film magyar-norvég koprodukcióban készült: talán ezért, az északi fény ridegsége miatt lett keményebb. A film az animációs kategória különdíját kapta.

A Szemfényvesztés című rajzfilm azt mutatja, mennyire megnehezíti a jelenségek, dolgok felismerését, hogy a pusztulás, a halál szemfényvesztő álarcban tetszeleg, magára ölti emberi arcunkat. Erre figyelmeztet Molnár Jacqueline expresszív, szuggesztív, (ars)poétikus meséje. A halál szubjektuma, a szubjektum halála az individualitás végét jelent(het)i. Ami marad - mint választási lehetőség - a Szupermarket. Temesvári Csilla filmje az új kereskedelmi tömegkultúra kibontakozó formájáig jut el, ahol a festészet nyelve felhasználható a - művészi - árucikk csomagolására.

Az új figuralitás olyan vizualitás, amelyben a korábbi kultúrák képei, ikonjai tűnnek fel-és el. (Kiss Iván: Az út - III. díj, Orosz István: Arcok) A néhol szertelen képi ábrázolás mögött mélység tárul fel, ami nem is annyira képzeletbeli. Ezért valóban nagyon szépek ezek az animációs filmek, mivel lélek van bennük, az mozgatja a tehetséget.

Ezekben a filmekben az ember archetipikus szorongása jelenik meg; az elfojtott, szorongáskeltő lelki tartalmakat vetítik ki a filmvászonra. Kérdés, hogy a legtöbb filmben megjelenő, azonos szerkezetű szorongásos állapotok ábrázolásait valami általános, globális világközérzet helyi megnyilvánulásaként kell-e értelmezni; az ábrázolt neurózist szabad-e összekeverni az alkotók frusztrált állapotával, a műfaj egzisztenciális állapotával, szorongásaival. A sokszoros átfedés, az álcázó és árulkodó elemek keveredése, az átélt és kifejezett szorongások, zavarok, traumák egymásba játszása könnyen tévútra vezetheti az elemzőt. Kérdés, hogy a műfaj zavara - a technika és a stíluskeveredés - mennyiben magyarázható az alkotók gondolati elbizonytalanodásával, vagy képzelet(ük) szertelenségével; az animáció egzisztenciális bizonytalanságával vagy a "globális" eklekticizmussal.

Ezzel hozhatók összefüggésbe azok a törekvések, amelyek visszatérnek az egyszerű (alap)formákhoz, vagy a tiszta stílushoz, műfajhoz. Előbbit példázza Andrei Kertész: Háromszög, négyszög, kör című filmje, amely visszanyúl a kubista alaphoz, s e három elemből építi fel történetét. (Első filmes kategóriában III. lett).

Utóbbit mutatja Bánóczki Tibor és Csáki László /alias Hypokaloric Group/ 7.00 című, ál-gyerekrajzok stílusában (vaskos ecsetkezelés, geometriai, anatómiai tökéletlenség) megfogalmazott munkája. Ők ugyanebben a kategóriában a második díjat kapták, vélhetően a többi filmjükért is: a 6 nap színkezeléséért, a 3-4 szecessziós kollázstechnikájáért.

Idesorolhatjuk Kiss Iván kézi rajzolású filmjeit: A tánc, Az út - amelyeket a hagyományos "kézműves" technikával készített: minden kockát külön rajzolva, satírozva. (III. díj) Hasonló módon készült M. Tóth Éva tusrajz filmje, a Liaison, amelyben székek antropomorfizálódnak, kerülnek intim emberi kapcsolatba egymással. Ami azt is jelzi, hogy a kollázstechnikában rejlő metonimikus jelentés felhasználása mellett megmarad illetve felerősödik a metaforák, szimbólumok alkalmazása. Például a fent említett Az útban megrajzolt labirintus egyben az emberi agyat is formázza.

**

A képzőművészetnek a filmre gyakorolt hatását nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha meg akarjuk vizsgálni az animációs film és a film közti különbséget. Az avantgarde idején a filmet fénnyel festett mozgóképnek tekintették, ugyanekkor például a kubizmusra jellemzőnek tartották a kinematografikus látásmódot (Gleizes). Ami azt mutatja, hogy a film is hatott a képzőművészetre; nemcsak azzal, hogy továbbvitte a festészet tapasztalatait, hanem a modern művészeti mozgalmak dokumentálásával is.

A látott animációs filmek nagy része arra enged következtetni, hogy a kor képzőművészetével szinkronban lenni nehezebb, mint a kor zenéjével. (Bartók mellett hallhattunk Balanescut, Garbareket, Meredith Monkot, Lois Victort és más kortárs zenéket.)

A két terület - festészet és rajzfilm - között inkább eszmei, mint formai kapcsolatról, inkább közös kiindulópontról lehet beszélni. Az animációs filmek esetében nem lehet mozgásban levő festészetről szó, mivel ezekben a festői elemekkel szemben dominálnak a szerkezeti és ritmusbeli megoldások, dinamikai ötletek, az akusztikus elemekkel, hangokkal, zenével való kapcsolat. Az ábrázolás nemcsak a felvevőgép, hanem a "díszlet" révén vagy a figuratív torzítással valósul meg. Ugyanakkor nem hanyagolható el az operatőr vagy a vágó szerepe sem - akikről pedig gyakran megfeledkeznek; egy Bacsó Zoltán, vagy Hap Magda nevét csak szűk szakmai körben jegyzik és díjazzák, szemléken, fesztiválokon nem… Miként a rajzfilmrendezőket sem szokták a grafikusokkal, képzőművészekkel együtt említeni - ők maguk sem tartják magukat annak. (Kovásznai György volt a kivétel, aki a képzőművészettől jutott el a filmhez. Ezen a szemlén Gyulai Líviusz grafikus debütált rajzfilmesként a Golyós mese és a Jónás című filmjeivel.) Jóllehet néhányuk munkája nemcsak fázisrajzként értékelhető, de önálló műalkotásként is megállná a helyét. Nemcsak a középgenerációban (Kiss Iván, Orosz István), de a fiatalokban is felfedezhető ez az igény: M. Tóth Éva, Molnár Jacqueline, Péterffy Zsófia munkáiban. A grafika-szakosként kezdő M. Tóth rajzai metaforikusak, miként Molnáréi is. A Szemfényvesztésben látott arcok a románkori katalán templomokét idézik. Péterffy pedig úgy csinál rajzfilmet, hogy - a szemünk láttára - megfest egy képet: bár a filmje nem erről "szól" (Szaggatlak, körömmel). Szcenírozás és kompozíció, installáció és invenció alapján épülnek filmjeik, s egyben metafora rendszereik.

A szemle alatt több kiállítást is rendeztek animációsok - Keresztes Dóra, Kiss Iván, Orosz István, Reisenbüchler Sándor, Richly Zsolt, Rófusz Kinga, Varga Miklós - rajzaiból és Péterffy Zsófia festményeiből.

Ying-Yang-Jung

A képzőművészeti filmek külön kategóriába soroltattak. Esetükben kulturális tényezőként jelenik meg a festészet, a szobrászat, s nem a filmalkotó témájának illetve stílusának inspirációs forrásaként, meghatározójaként. E filmtípus azt a bonyolult kapcsolatrendszert igyekszik feltárni, ami a képet és a hozzátartozó leképezési viszonyt jellemzi, amely azt képpé teszi.

Van, amelyik actus in nascendi, az alkotás folyamatát kívánja meglesni, ábrázolni - és van amelyik post factum, utólag akarja azt rekonstruálni, a művet visszavetíteni a valóságba. A film azonban nem életre keltett festmény, legfeljebb élővé teheti azt.

Erre szolgálnak a művészeti tárgyú dokumentumfilmek; ezek jórészt az ismeretterjesztést, egyes művek, művészek megismertetését, népszerűsítését célozzák. Ami egyben alkalmas lehet a kor kultúrtörténetének demonstrálására, vagy lélektani, ideológiai konfliktusok ábrázolására.

Mindegyikre találunk példát - jót is, rosszat is. Az I. díjat a Sokszínű egység, Duló Károly filmje nyerte, a közép-európai és magyar építészeti szecesszió kultúrtörténeti feldolgozásáért. A Megszínesített napfény (Ráday Mihály - II. díj), az Óriások (Carmen Cristian - különdíj) mint folyamatábrák voltak értékelhetők. A Munkácsy inasa (Lakatos Iván - II. díj) és A Föld vándora - Ion Nicodim (A. és L. Dumian - különdíj) pedig post factum filmnek nevezhetők.

A kettő között helyezhető el a Hogyan fessünk mesét (Raum Attila- III. díj) amelyben Földi Péter festményeit elemzi a művészettörténész (Supka Magda), köztük egy "félkész" művet, ami átvezet az alkotás és az alkotó pszichoanalízisébe. Az egyéni ötvöződött a kollektív tudattalannal (Jung) és keveredett a keleti kultúrák (Ying-Yang) asszimilálásával. Egyébként a szemle bővelkedett a Földi Péter, illetve Supka Magda ("Manna") filmekben. Egyéniségük, stílusuk figyelemreméltó, értékes, de nem annyira, hogy - úgymond - "monopolizálva" legyenek. (E jelenség másik oldalát képviselték a "rehabilitáló" filmek, amelyek a történelmi igazságtétel nevében a művészettörténeti jóvátételt követelték például Fáy Aladár esetében.)

Hogy a pszichoanalitikus megközelítés mellett más elemzési mód is lehet célravezető, azt a brazil avantgárd (fotó, ipar) művészt, Geraldo Barrost bemutató dokumentumfilm jelzi. (M. Favre - III. díj) amely egyben korképet is ad e kontinensnyi országról. Hasonlóan egy korkép rajzolódik ki az 50-60-as évek Magyarországáról a Körúti estékben, bár vázlatosan, mivel a rendező - Kisfaludy András - a főszereplő, Kovásznai Gábor György köré csoportosítja az anyagot; a dokumentumokból, interjúkból, filmrészletekből akarja felépíteni, reprodukálni a fiatalon elhunyt férfit. Ehhez még játékfilmes jeleneteket is rekonstruál - alanya színművét idézve, ami a filmet kollázzsá, eklektikussá teszi. A rajzfilmmel kapcsolatos töredékeket összerakva talán így is érvényesnek bizonyulhatnak a történeti tanulságok, ha "az idő", a finanszírozás nem semmisíti meg azokat. Ami majd a jövőben kiderülhet.

Ami viszont már most kiderült: a látott animációs filmek nagyobb "reklámot", elismerést és közönséget érdemelnének - és alacsonyabb jegyárakat… E kettő nem zárja ki egymást - csak a nézőket, akikért a filmek készülnek.