Veit Helmer 37 KByte	A rendező ül a budapesti Gerbaud előtt, és egy kézbe kívánkozó, varázsos képeskönyvet lapozgat - fekete Mediawave-s trikóban... T.A.: Ez a Tuvalu sajtókönyve? Gyönyörű! Nem ehhez vagyunk szokva.. V.H.: A kiadóm is csak egy jelentéktelen brosúrában gondolkodott, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy mivel ez egy "különleges" film, ezért "különleges" könyv dukál neki. A nyomdába is magam jártam be, személyesen válogattam ki a megfelelő, általam elképzelt papírfajtákat és papírminőséget. Látja, a filmkészítésben ez is nagyon szép, többek között, hogy az ember egészen új területeken is szerezhet ismereteket. Előtte soha nem fordultam meg nyomdában, egyáltalán a könyvnyomtatáshoz nem sok közöm volt, de most ebbe is beletanultam. A kötetet is Ön szerkesztette? Az Aragon, Antonioni, Hitchcock-idézeteket Ön választotta? Az igazság az, hogy egy újságírónőt bíztak meg, aki megírta ennek a könyvnek az elődjét, amellyel én tökéletesen elégedetlen voltam. Úgyhogy minden szöveget megváltoztattam, azaz átírtam az egészet. Sajátságos nyelvezetet szerettem volna, hogy a könyv is a filmhez hasonlóan "szólaljon meg". Franciaországban is akkor jön ki a film - ott a kötettel együtt -, amikor nálunk. Nagyon örülök, hogy Magyarországon is bemutatják a Tuvalut, a tavaszi győri vetítést követően. Tudatában vagyok, hogy nehéz itt is - ahogy szerte a világon - manapság a művészfilmek sorsa, mert az ilyen filmeknek meg kell találni a közönségét. Jó partner ebben a MOKÉP, de érzem, nekem is kötelességem segíteni. Tegnap láttam az Őszi Fesztivál katalógusát és plakátját, ott is megy a Tuvalu, nagyon szépen meghirdették. Egyik rövidfilmje, a Surprise fődíjat kapott négy évvel ezelőtt a győri Mediawave-n. A Tuvalu előtt hat rövidfilmet forgattam. '93 óta járok vissza Győrbe. Mert nekem nem csak az a fontos, hogy elküldjem a filmemet egy rövidfilmfesztiválra, hanem hogy ott legyek magam is, hogy elkísérjem a filmet, hogy beszélgessek a közönséggel. Kíváncsi ember vagyok, és sokkal jobban vonz, ha olyan fesztiválra mehetek, amiről semmit sem tudok, mint hogy olyanon vegyek részt, amit mindenki ismer. Nagyon kellemes meglepetés volt számomra, hogy a művészetek annyi területe bemutatkozik Győrben - színház, fotó, zene, film, improvizáció... Tessék, most is az ő pólójukat viselem! Már háromszor jártam a Mediawave-en, nagyon érdekes és értékes emberekkel találkoztam, olyanokkal is, akik segítettek később valamilyen módon a Tuvalut megcsinálni, helyszíneket, színészeket keresni. Öt évvel ezelőtt Győrben kiállított Carmelo Arden Quin, a MADI-mozgalom nagy öregje, egy Bolíviából ötven éve Párizs mellé menekült művész. Ez az akkor 85 éves művész hihetetlen fiatal gondolkodó. Határokat nem tisztelő alkotó, épp úgy, mint Ön. Carmelo sokat gondolkodott azon, miért nem a művészek irányítják a világot. Mit gondol erről a kijelentésről? A művészek biztosan nagyon jól szórakoznának, nagyon boldogok lennének, de a nemzetek nagy káoszba süllyednének. Gyakran megtörtént már, hogy művészek, akik "átmentek" politikusba, elvesztették az idealizmusukat, reakciósok lettek, és megváltozott a tartásuk, a politikai hovatartozásuk azáltal, hogy hatalom került a kezükbe. Talán nem véletlenül maradt a fő kérdés Carmelo életében az, hogyan lehetne a világot jobbá tenni. Hiszen annak idején egy fasiszta rezsim elől menekült el. És valami gyermeki naivitással és ördögi humorral meg is válaszolta a maga feltette kérdést: "Lehet, hogy annak adnánk enni, aki szomjas, és annak adnánk inni, aki éhes." Én inkább azért félek ettől az elképzeléstől, mert akkor a politikusok meg művészetet kezdenének el csinálni, és szörnyű lenne, ha a politikusok átvennék mondjuk a festészetet. Az Ön Tuvaluja, kincses szigete az alkotás, az alkotói munka maga? Sok-sok éven át az az álom, hogy ezt a filmet megcsinálhassam, nagyon bonyolult, nagyon átfogó munkát jelentett, hiszen olyan színészekkel dolgoztam, akik más-más országokból jöttek, és ez elég ijesztő tud lenni néha Eltekintve attól, hogy producerként a szervezési gondokkal kellett megküzdenem, hatalmas rizikó volt, mint rendezőnek is egy ilyen típusú művészfilmet leforgatni. Eredetileg is nemzetközi stábban gondolkodott, vagy a szükség hozta így? Az volt a fő ötlet, hogy egy olyan filmet csináljak, amelyben nincsen nyelv, nincsenek szavak, hogy bárhol bemutathassák a világon úgy, hogy ne kelljen szinkronizálni. Utána jött az ötlet, hogy hát persze, akkor dolgozhatnék mindenféle nyelvű színészekkel is. Számomra a mozi, a film a képek a nyelve. Hitchcockot idézem a sajtókönyvben is: "Minden, amit kimondatsz a színészekkel, a néző számára elveszett dolog". A filmben azt kell megpróbálni, hogy bármely érzelmet és információt a képek közvetítsenek. Abban a pillanatban, ahogy megszűnik a nyelv, nagyon gazdag lehetősége adódik az egyéb kifejezési formáknak. Egyszerűen felszabadul egy csomó lehetőség. Számomra ez az igazi fölfedezés! Annak köszönhetően, hogy sokkal nehezebb a testtel hazudni, mint a szavakkal? Igen. Azt nagyon könnyű mondani, hogy "szeretlek", de nagyon nehéz megmutatni. A színészválogatáson tizenkét országban ezerkétszáz színésszel találkoztam. Magam is meglepődtem, hogy sokan annyira féltek ettől a megmutatkozástól, vagy munkától, vagy művészettől, hogy nem is értették, mit kérek, nem tudtak vele mit kezdeni. Szöveget akartak olvasni. Aztán rátaláltam azokra, akiket rettenetesen feldobott, hogy elérkezett az életükben a pillanat, amikor ilyen "típusú" filmben adódik lehetőségük játszani. Merthogy ez után vágyakoztak. És akkor jöttem én Az Évát játszó színésznőnek az a gyönyörű jelenete, amikor a kis hallal együtt úszik a hatalmas medencében meztelenül, csodálatosan van fotografálva: tiszta poézis. A színésznő "élvezi a játékot, mint hal a vízben" - ahogy egy magyar közmondás tartja. Miképpen lehet elérni és így megmutatni a tiszta örömet, a játék derűs felszabadultságát? Tizenkét évvel ezelőtt egy uszodában jutott eszembe ez az ötlet. Sőt! Ez jutott eszembe először az egész filmből, ez volt a film inspirációja, ez az idea. Ami úgy szól, hogy egy fiatalember, aki az uszodában dolgozik, takarít, este, amikor már mindenki elment, talál egy gardróbkulcsot, kinyitja a gardróbszekrényt, és egy nő ruháját találja benne. Végül is az alapötlet egy erotikus ötlet volt: ez a férfi felfedezi, hogy ebben a világegyetemben még létezik egy másik személy is, aki valahol ott van, és valami köze van ezekhez a ruhákhoz. Ez a jelenet erre az elképzelésre a válasz, és másképp ugyan, de mégiscsak megvalósult ez a filmen, hogy megleli a ruhákat ez a férfi, és körbe-körbe jár, a nő meg ott lebeg a vízben, ott úszik meztelenül. Az én eredeti kérdésem arra vagy arra is vonatkozott, hogyan tudta a színésznőt, Chulpan Hamatovát rávenni - ha ez nem szakmai titok -, hogy nemcsak a testét, nemcsak a szépségét, hanem mindenét: a lelkét, a szívét is beleadja. Jó érzés a napsugaras tiszta örömöt látni.. Nem fogja elhinni a valós választ, az igazat. Merthogy nagyon szörnyűnek találta a színésznő ezt az egész jelenetet, és ő, a moszkvai nagy sztár annyira nem akart levetkőzni, hogy felhívta a férjét Moszkvában, aki "külön" emiatt odautazott a forgatásra. Chulpan úgy gondolta, a férjének, ha ripsz-ropsz megjelenik, sikerül elérnie, hogy ne kelljen levetkőznie. "Nézd, ismered a forgatókönyvet, most bizony le kell venned a ruhádat" - tanácsolta a férje, úgyhogy ez a derűs jelenet a kamera másik oldaláról a következőképp festett: minden alkalommal, amikor a színésznő kibújt a víz felszínére, levegőt venni, nagyon mérgesen nézett rám, úgy, mintha egy pornófilmben kellene részt vennie, én meg egyre reménytelenebbül mondogattam az asszisztensemnek, hogy nem fogjuk tudni ezt az anyagot használni, mert ha ilyen dühösen meregeti a szemét, akkor kidobhatjuk az egészet. Csak később, miután a musztert megnéztem, jöttem rá, hogy Chulpan csak akkor nézett mérgesen, amikor kidugta a fejét, de amint lemerült, mosolygott, és végül is teljesen használható anyag lett a jelenetből. A színészek általában tudni szeretnék a dramaturgiai jelentését annak, ha le kell vetkőzniük. Ez a jelenet valóban tiszta poézis, nem szenzációra törekedtünk, és nem volt semmi konkrét vagy szavakkal körülírható oka annak, hogy miért meztelen a lány. Tehát nem lehetett igazán megmagyarázni. Egy évvel a forgatás után Chulpan Berlinbe utazott, hogy megnézze a kész filmet, és a szerződés szerint joga volt ellenőrizni vagy letiltani bármit. De teljesen odáig volt a jelenettől! Tehát nincs dramaturgiai magyarázata ennek a jelenetnek ... ez a bizalomról szól. Az én kérdésem erre irányult. A szavak nagyon behatárolják a dolgokat, és nagyon sok mindent nem lehet szavakkal kifejezni, amit amúgy meg más módon ki lehet. Épp erről van szó ebben a jelentben is, hogy a rendezőnek bizalmat kell találnia a nézőkkel is, de a színészekkel is. És az életben is így működik ez. Hogy van a szavak világa és létezik egy másik világ Hogyan talált rá a huszonéves Chulpanra? És kezdettől fogva biztosan tudta, hogy a nagyon markáns Denis Lavant-t akarja férfi főszereplőnek ? Még Budapesten is jártam két alkalommal, hogy színészeket találjak. A tizenkét ország mindegyikében másképpen zajlott a színészválogatás. Itt, Budapesten találtam egy idősebb urat, aki nagyon megfelelt volna az elképzeléseimnek, de egészségügyi okokra hivatkozva nem tudta elvállalni, aztán a Mafilmnél néztem anyagokat, a Goethe Intézetbe is meghívtam színészeket. Akadt olyan ország, ahol hivatalos ügynökségeken keresztül kerestem színészeket, volt, hogy kamerával mentem színházakba, próbákra, előadásokra... Engem igazából az érdekelne, hogy ha Éva szerepére több esélyes is pályázhatott, akkor mi volt az a momentum, amiért mellette döntött. Honnan tudta, hogy erre a nőre fogja rábízni a NŐ megtestesítését? Mit látott meg benne? Mivel győzött Chulpan Hamatova Önnél? A színészválogatás közben is változtak a szerepekről való elképzeléseim, mert például mielőtt Chulpant megismertem volna, nem nagyon tudtam, hogy milyen is Éva figurája. De a kamera előtti improvizácója szó szerint a falhoz kent bennünket Háromszáz színésznőnek - az egész világot bebolyongva - magyaráztam el vagy adtam föl ugyanazt a feladatot. New Yorkban, Los Angelesben, mindenhol mindenkitől ugyanazt kértem. Arra kellett improvizálniuk, hogy ez a lány egy öltözőkabinban van és leesik a melltartója, bepottyan egy mélyedésbe. A lány belenyúl a lyukba, és érzi, hogy ott egy arc van. Ezt kellett eljátszaniuk a jelentkezőknek. És Chulpan nem hagyta abba a JÁTÉKot... Elkezdte játszani, hogy érzi az arcot, és akkor elkezdte játszani, hogy a melltartójával horgászik (!), tehát, hogy hirtelen nem ő az áldozat, hanem ő lesz a tettes. Áldozatból tettessé válik: ezt ő találta ki! Ott, a szereplőválogatás során! S ebben a pillanatban megértettem, hogy ennek a színésznőnek jobb elképzelése van, jobban megérti ezt a figurát, mint én. Hogy még hozzáadott az Ön által elképzelt nőalakhoz valamit? Nem valamit, hanem a FILMET, a filmet magát! És ettől a pillanattól kezdve más színésznő szóba sem jöhetett. De sok harcba került megszereznem magamnak, mert nagyon keresett színésznő, sok rendező akar vele dolgozni. Denis Lavant-ra eredetileg nem gondoltam, mert sokkal fiatalabb színésszel szerettem volna eljátszatni a fiatalabb testvért, Antont. Lavant harmincöt éves. Aztán, amikor találkoztam vele Párizsban, ráébredtem, hogy gazdagabb jelentésű, ha olyan színésszel játszatom el a figurát, aki ennyi idősen egy olyan férfit/fiút alakít, aki még soha nem lépett ki a házból, mintha Anton mondjuk húsz esztendős lenne. Ez sokkal több tragikumot hordoz magában. Amikor elkezdtem mesélni neki a filmről, Denis Lavant azonnal felhívta az ügynökségét, hogy ő mindenképpen szeretné ezt a szerepet, annyira lelkesült az elképzelésért. Lavant arca nekem Quasimodo-arc. Van benne valami iszonyatos csúnyaság, ugyanakkor valami nagy-nagy elesettség. Nagyszerű párhuzam, hogy itt van ez az egyrészt "kiélt" Quasimodo-arc, másrészt egy szűz személyiség "aki nem lépett még ki a világba". A Nőről sem tud még semmit. Ezt igazi telitalálatnak tartom. Egy olyan arc, amiről azt képzeled, mindent tud a világról, de közben érzed a világtól való érintetlenségét. Én nem olyannak látom Denis Lavant arcának megrajzoltságát, mint aki nagyon sokat tud, hanem mint azét, aki nagyon sokat szenvedett. Aki roncsnak születik, testileg nyomoréknak, az a szenvedésre születik, Quasimodo-sorsra. A filmben ő olyan, mint egy gyerek. Olyan arca van - a filmben persze ehhez egy történet is tartozik -, hogy ez az arc segíti az ő "előtörténetét", - meg lehet érteni, hogy nem volt boldog gyerekkora, s hogy nagyon sokat kínlódott az apja miatt. Amikor újra és újra nézte a saját filmjét vágás közben, vagy amikor a musztereket válogatta, vagy amikor a fesztiválokon együtt nézi a közönséggel, Önben változik a Tuvalu? Egy évvel ezelőtt volt a film legelső nyilvános megmérettetése San Sebastianban. Kezdetben annyira féltem, hogy egyáltalán megmutassam-e az embereknek a Tuvalut, hogy San Sebastianban például az ajtó előtt szorongtam, mert attól féltem, hogy ki fognak rohanni az előadásról a nézők. És csak az óriási tapsok után, csak a sikerek és a díjak fényében, egy bizonyos idő elteltével tudtam csak elhinni, hogy egy ilyen film egyáltalán működni tud. Szokták mondani hogy a film "konzerv-művészet", berakják a dobozba, és ott marad, megváltoztathatatlan befejezettségben. Én erről nem így vélekedem. Ön szerint a film: élő lény? Azt gondolom, hogy a Tuvalu fiatal marad. Mert a rövidfilmjeimet is bemutatják, és nem látszik, hogy öregednének. Semmi esetre sem szeretnék divatos filmet csinálni. De mindenképpen azt gondolom, hogy ez a film kordokumentum is, ugyanakkor természetesen nem egy "trendi" dolog. Remélem, hogy élő marad. A fiatalt úgy érti, hogy kortalan a filmje? Tehát készülhetett volna száz éve is? Ezt én most mint erényét értem. Amikor a film elkészült, már akkor is voltak, akik azt mondták, de hát ez teljesen réginek néz ki! Olyan értelemben, hogy ez mindig "friss" marad! Ezt nem lehet előre megmondani, majd az idő dönt. Ahogy azt sem tudhatja az ember igazán, hogy melyik film marad később is érvényes. Hogyan tudta végigutazni a világot, pusztán a szereplőválogatáshoz is? Gondolom, ezt sokan irigylik Öntől, akárhogy is csinálta! Arra gondol, anyagilag hogy bírtam? Reméltem, hogy azt fogja mondani, ez nem pénzkérdés. Tudja, ha valaki tényleg meg akar csinálni egy filmet, akkor senki sem állíthatja meg. Az ember pénz nélkül is csinálhat filmet. Filmezni nem foglalkozás, hanem hivatás. Vannak jobb foglalkozások, pénzkeresők, de valószínűleg szebb hivatás nincsen. Varázsos történeteket mesélt a forgatás bármely fázisáról. Olvastam például, hogy egészen régi lámpákat használt, amelyek még szénnel (?) működtek. Honnan tudták ezeket beszerezni, ki őrzött még ilyeneket ott Bulgáriában? Én találtam Bulgáriában, a Bojárnál (?), a filmgyárban, a pincében. Nem is akarták már kikölcsönözni! Nem szén-lámpák, de nagyon veszélyesek. A katonaságtól kellett generátort szerezni, hogy egyáltalán használhatóak legyenek. Ez volt a megfelelő technika, ez illett a filmhez. A víz alatti jeleneteket régi optikákkal rögzítettük, s ugyan az egész film cinemascope technikával lett felvéve, de Bulgáriában nem létezik víz alatti felvételre alkalmas technika, ezért van így eltorzítva az összes víz alatti felvétel. Eredetileg arra készültem, majd az utómunkálatoknál kijavítom a "rontott" anyagot, de amikor a laborban megláttam az eredményt, úgy döntöttem, meghagyom ebben az állapotában, mert ennél jobbat magam sem tudtam volna kitalálni. A sajtókönyvben is, interjúkban is gyakran hivatkozik Antonionira és Hitchcockra. Azok közé tartozik, akik szerint kellenek a mesterek, kell a folytonosság, vagy azok közé, akik azt állítják, hogy mesterek nincsenek, ezek mind halott csillagok, nincs folytonosság, meg kell találni a sok bezáródott kapu mellett azt az ajtót, "ami csak neked volt nyitva" és akkor bátran bemenni. A filmtörténetet szeretném továbbvinni. Persze, jó, ha az ember ismeri a régi mestereket, különben újra ugyanazt csinálná meg, ami már van. De hogyha az ember ismeri a találmányokat, akkor továbbviheti őket, és más találmányokat adhat hozzájuk. Engem nem érdekel, hogy még egyszer megcsináljak valamit, ami már létezik.
69 KByte
Sulpan Hamatova (Eva), Terrence Gillespie (Gregor), Catalina Murgea (Martha), Denis Lavant (Anton) 32 KByte
Sulpan Hamatova (Eva) 37 KByte
Sulpan Hamatova (Eva) 61 KByte
Denis Lavant és Sulpan Hamatova 37 KByte
Sulpan Hamatova és Denis Lavant 37 KByte