Fekete Ibolya: Filmes vagyok, ilyen- olyan változatokban
Ozsda Erika interjúja

Fekete Ibolya
Fekete Ibolya
37 KByte

Melyik volt a kedvenc foglalkozásod a szakmában?

Hát, volt sokféle. Forgatókönyvet írni jó, az kevésbé gyilkos dolog, mint filmet rendezni. Azt szerettem csinálni, illetve szeretem, mert nem hagytam föl a forgatókönyvírással. Egyébként tényleg sok mindennel foglalkoztam. Írtam filmkritikákat, csináltam a magyar film mozijának a műsorát - még egészen az elején -, szerkesztettem filmes kiadványokat, csináltam propaganda és reklám anyagokat, úgyhogy sok felől kerülgettem a filmet.

Kivel jó forgatókönyvet írni?

Mindenkivel jó dolgozni, akivel egy irányban gondolkozik az ember. Nekem az a fontos, hogy kíváncsiság legyen a dologban, ne arról szóljon a forgatókönyvírás, hogy kigondolunk valamit és aztán azt jól kicsiszolva papírra vetjük. Egy konstrukciót úgy is fel lehet építeni, hogy minden belecsorogjon, ami szembe jön veled az utcán, ami egy adott történethez vagy világhoz hozzátartozik. De hát ezt nem én találtam ki, Szomjas György négy filmjében működtem közre forgatókönyvíróként, vele dolgoztunk így.

Hogy derült ki, hogy tudsz írni?

Hát, iparkodtam. Elkezdtem irkálni filmekről, és kezdetben persze vért izzadtam a papír fölött. Eredetileg úgy képzeltem, hogy filmkritikus vagy valamilyen filmtudor leszek, tehát filmesztétikával, filmtudománnyal és efféle dolgokkal fogok foglalkozni. Akkor kezdtem el forgatókönyvet írni, amikor Szomjas György azt mondta, hogy mi lenne, ha megpróbálnám. Megpróbáltam, és úgy nézett ki, hogy megy, de ez se valami nagy írásművészettel kezdődött. Arról volt szó, hogy egy történetről, ami érdekel minket, dokumentum anyagot kell gyűjteni. Beszélni kell emberekkel, interjúkat kell csinálni, aztán abból kimazsolázni azokat a mozzanatokat, amelyek jelenetezhetők, amelyek jól kiadnak egy történetet és használni kell azt a szöveganyagot, amit az emberek az interjú során a rendelkezésünkre bocsátottak. Ettől lett íze, szaga annak a történetnek. Írásról onnan kezdve lehetett beszélni, ha sikerült ezt az anyagot valamely kevéssé tolakodó stilizáltsággal előadni.

Az írásnak volt köze a debreceni egyetemi évekhez?

Magyar-orosz szakos bölcsész voltam és a szakdolgozatomat filmesztétikából írtam. Ez furcsa történet, mert a Balázs Béla Stúdióból akartam szakdolgozni, amitől 1970 akárhányban mindenki sikító frászt kapott Debrecenben. Ez akkor rettentő forró talajnak minősült, és azt mondták, jobb lenne hagyni. Bíró Yvette a pesti egyetemen tanított, feljöttem valamilyen "speckol"-jára, és ő azt mondta, ugyan, miért ne lehetne, majd ő elvállalja. Így lett Yvette a témavezetőm Pesten, hozzá szaladgáltam föl, meg persze hetente a Balázs Béla Stúdióba..

Ma már áldod a sorsod, hogy tudsz oroszul?

Nekem az soha nem volt rossz. Először is nyelvet tudni jó, másodszor is, az orosz nyelv rendkívül gazdag jelentéstartalmú, nagyon erős atmoszférája, világa van. Nézd meg akármelyik Nyikita Mihalkov filmben. Ha nem érted a nyelvet, akkor is veszteség, ha leszinkronizálták. Szerintem oroszul tudni nagyon jó. De ha jól értem, arra akarsz utalni, hogy ma ez - hogy is mondjam - nem egy divatos nyelv.

Nem. Inkább a Bolse Vita című filmed miatt kérdezem, ahol az anyanyelvükön tudtál beszélgetni a szereplőkkel.

Igen, oroszul és angolul. Ez hozzátartozott, hogy egyáltalán találkozzam evvel a történettel. A történetet nem én találtam ki. Nem én gondoltam ki, hogy az milyen jó lesz, hogy orosz fiúk és angol lányok összetalálkoznak. Ez a valóságban így esett, én csak belebotlottam ebbe a történetbe. Abban a filmben, amit most forgatok, hat nyelven folyik a dialóg. Ezek többségét persze nem beszélem, ami nagyon kockázatos. Ebben a pillanatban arról szól a világ, hogy mindenki fel-alá szaladgál és mindenféle nyelveken beszél. Működik egy minimál kommunikáció. Jó ideje nem cizellált mondatokban zajlanak a történetek.

Melyik forgatókönyvedet szereted a legjobban?

A legjobban mindig azt szereti az ember, amelyikből nem lett semmi. Sós Marinak írtam csajokról. Valahol a rendszerváltás környékén játszódik a történet, van benne négy hibbant liba a korosztályomból, az egyik külföldre ment, a másik hazajött külföldről, az egyik elvált, a másik férjhez ment, zajlik az élet, úgy, ahogy a nők ezt bonyolítják harminc és negyven között. Mulatságos, jó levegőjű dolog volt, sajnos ígéret maradt, úgyhogy bátran gondolhatom, hogy abból fantasztikus dolgot lehetett volna csinálni.

A megvalósultak közül melyik a legkedvesebb történeted?

A legügyesebb, a legformásabb, azt hiszem, a Falfúró lett, de nagyon jó volt csinálni a Mr. Universe-t, és nem azért, mert Amerikában forgattuk, hanem azért, mert a kezünkben volt mindenféle szöveg és átmentünk három autóval Amerikán. Ahol megtetszett egy benzinkút vagy valamilyen hely, azt mondtuk "na, most akkor itten lesz egy jelenet". Gyorsan megírtuk a dialógot, a színészek gyorsan eljátszották, fölvettük és mentünk tovább. Ez nagyon inspiratív. Jössz-mész a világban, és ha lehetőséged van rá, hogy arról, ami szembe jön veled, eszedbe jusson valami és megcsináld, akkor egy friss, gazdag anyag tud bekerülni a filmbe. Hozzátartozik, hogy ezt kevés pénzből lehet igazán jól csinálni. Ugyan fáradságos, de a kevés pénz nagy szabadságot biztosít.

Az, hogy mennyi pénz van egy filmre az meghatározza a gondolkodást?

Egy szempontból biztosan. Ha kevés a pénzed, akkor nagyon találékonynak kell lenned. Akkor nem arról szól a film elkészítése, hogy ha a forgatókönyvbe ezt írták, akkor ezt kell megvalósítani, felépíteni vagy előállítani. Ha kevés a pénzed, akkor nagyon át kell gondolnod, milyen körülmények között, milyen installációval mondod el azt, amit szeretnél. Ilyenkor ügyesen kell tudni használni azt, ami adatik. Ez egyrészt inspiratív, nagyon meg kell mozgatni az agysejteket, másrészt rengeteg energiát igényel, mert mindazt, ami anyagiakban hiányzik, emberi energiával kell pótolni. Ez a film, amit most csináltunk, kifejezetten olcsó film ahhoz képest, hogy öt országban forgattunk és a stáb elképesztő kitartással és megmagyarázhatatlan elszántsággal, fillérekért dolgozott végig. Ezt ma már nem lehet az emberektől elvárni.

Melyik volt az első filmed rendezőként?

Egy dokumentumfilm, amit nem is annak szántam. Anyaggyűjtésnek indult. 89 nyarán, mikor elkezdődött a keletnémetek mocorgása, arra gondoltam, hogy ez érdekes történet lehet, ebből érdemes összegyűjteni valamit. Akkor már valahogy úgy állt az élet, hogy nem csak magnót, hanem egy VHS kamerát is lehetett vinni, mondván, hogy az is biztos érdekes lesz, amit föl tudunk venni. Lassacskán összegyűlt egy nagyobb anyag és azt mondta Simó Sándor: "na, vágja össze, hátha lesz belőle gálickő". Összevágtam, lement a televízióban, és azt mondták, hogy milyen jó kis film volt. Úgyhogy bennem nem volt semmilyen elszánás arra nézve, hogy filmet rendezzek. Hovatovább játékfilmet is azért rendeztem, mert Dárday István megkérdezte, hogy nem akarom-e megpróbálni. Na, most ebben a szakmában ilyen ajánlatot nem nagyon szoktak tenni az embernek! Nagy dolognak tartom, hogy valaki különösebb érdek nélkül - csak azért, mert azt gondolja, hogy érdemes lenne megpróbálnod - biztat téged arra, hogy filmet csinálj. Végső soron elmondhatjuk, hogy mindenbe azért kezdtem bele, mert valaki lökött rajtam egyet.

Hány díjat kapott a Bolse Vita?

Azt hiszem, összesen tizenhármat. 1996-ban a Filmszemlén a legjobb első film díját, a Külföldi Kritikusok díját, aztán egy B. Nagy László-díjat, ez a magyar filmkritikusok díja. Aztán mindenféle fesztiválon bemutatták és ott is kapott díjakat. Franciaországban egy Első Filmes Fesztiválon, Szocsiban, Londonban, Németországban két díjat, az egyik FIPRESCI-díj, Lengyelországban és Berlinben megkapta a Prix Europa Spezialt.

Ezek után azt hinné az ember, hogy kap pénzt újabb filmekre, nem?

Kap, de csak kicsi pénzt. Hozzátartozik ehhez, hogy én nem is akartam drága filmet csinálni, nem akartam átlépni egy másik kategóriába. Ott akartam maradni, ahol viszonylag biztonságosan mozgok. Hasonló módszerrel, hasonló típusú filmet akartam csinálni. Igaz, ez a mostani történet földrajzilag és időben is jóval kiterjedtebb, de megmaradt a low budget kategóriában. Végül is valamennyi hazai forrásból kaptam pénzt, csak keveset. De ez a legtöbb magyar filmnél így van. Pont nem annyit kap a film, amennyiből kényelmesen le lehetne forgatni, hanem pont annyit, amennyiből valahogyan fogvicsorgatva meg lehet csinálni. Én most kaptam külföldi pénzt is, adott az Arte, a horvátok is beszálltak, és egy chilei producer is.

Milyen érzés három tankot és kétszáz statisztát irányítani egy forgatáson?

Vérfagyasztó. Az, hogy én egy háborús filmre vállalkoztam, önmagában egy kamikaze vállalkozás volt, mert én attól, hogy a Bolse Vita ilyen sikeres lett, még nem tudok jobban filmet rendezni, mint ahogy tudok. Pontosan annyira tudok filmet rendezni, mint az, aki nem végzett főiskolát, de hosszú ideig és sokat dolgozott a szakmában, és ezt úgy útközben - a sokat emlegetett Szomjas-filmek forgatásán - elsajátította. A technikai "slágfertigség" az hibádzik, úgyhogy mérhetetlen vakmerőség volt belevágni. Másrészt, olyan segítségeim volta, mint Jancsó Nyika és a második kameránál Erdély Mátyás operatőrök. Dettre Gábor filmrendező létére elvállalta ennek a nem kis nehézségi fokú produkciónak a lebonyolítását, és ismétlem, az egész stáb nagyszerű volt. Remek munkatársakat találtunk mindenhol, Horvátországban, Chilében, Albániában, Izraelben. Nagy kaland volt.

Mi érdekel téged ebből az öt országból?

Az öt országból? ... Hát, először is van egy nagyon viharos történet. Egy Latin-Amerikában született, onnan Európába, Magyarországra átkerült fiú története, aki a turbulens 68-73-as latin-amerikai időkben radikálisnak és balosnak neveltetik, vagy születik, ezt nehéz megmondani. Idekerül Magyarországra, itt meg hát, tudjuk, milyen időket éltünk. A 70-es évek közepén nem éppen lelkesítőeket, úgyhogy a fiú ezzel a radikális magatartással nem talál helyet magának. A történet végére hősünk a horvát háborúban vívja meg a maga csatáját. A film valóságos történetből indult ki. Magyarországon eléggé ismert Eduardo Flores élettörténete. Megintcsak gyűjtött anyagból, elmesélt történetekből íródott egy forgatókönyv, amelyből játékfilm készült. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Eduardo el is játssza a film főszerepét - méghozzá nem is akármilyen színészi tehetséggel! -, azt a személyt, akit én mint forgatókönyvíró, egy játékfilm főhősének megírtam.

Ebben a történetben engem egyrészt az érdekelt, hogy milyen utakat jár be, nem akar felhagyni egyfajta dühös radikális magatartással, másrészt hogy mi ez a felbolydulás Európában, ami leginkább a végeken látszik. Olyan helyszíneken jártunk, olyan világokban, amelyek másfajta indulatokkal és érzelmekkel működnek, mint amiket itt "európai standard"-nek tekintünk.... és azt kell mondjam, hogy számomra ezek gyakran érdekesebb és emberibb világok, mint amit magam körül látok. Nem is Magyarországról beszélek most, inkább arról a helyről, amit első világnak nevezünk.

Mi lesz a film címe?

Egyenlőre Chico-nak nevezzük, ami spanyolul fiút, kölyköt jelent. Majd elválik hogy ez csak a munkacíme vagy ez marad véglegesen.

Hogy érzed, szakmailag nagykorúvá váltál?

Én sose fogok szakmailag nagykorúvá válni, ha a nagykorúvá válás azt jelenti, hogy az ember valamit jól begyakorolt és akkor azt csinálja. Üzembiztosan, magabiztosan, higgadtan. Én ilyen formán sose leszek profi. Szörnyű pánikban olyasmiknek vágok neki, amiket azelőtt nem csináltam, és egyáltalán nem biztos, hogy menni fog.

De nem is gondolom, hogy valahol ki kell kötni. Nem tudom, hogy mihez képest kell nagykorúvá válni vagy hogy hová kellene megérkezni. Minden változik, és amivé az ún. profi filmkészítés alakul, az nem arról szól, ami engem foglalkoztat, akár, mint forgatókönyvírót. Azoknak a történeteknek, amik szerintem izgalmasak, nem sok közük van a "profi" dramaturgiai szemlélethez.

Ha ma megkérdezik, hogy mi a foglalkozásod, mit mondasz?

Azt, hogy filmes vagyok, ilyen-olyan változatokban.

(A beszélgetés a Duna TV Mozgó kép című műsorához készült.)

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső