Gelencsér Gábor Kenyeres Gábor (1938-2001)

Végre hétfő!

Kenyeres Gábor 104 Kbyte	Kenyeres Gábor személyében olyan művész halt meg 61 évesen, aki mindössze egyetlen mozifilmmel van jelen a lexikonokban, mivel munkássága operatőrként és rendezőként elsősorban a televízióban teljesedett ki. A hetvenes években nem csupán neki alakult így a pályafutása: két kortársa, Oláh Gábor és Fazekas Lajos néhány mozifilm elkészítése után szintén a tévében talált szakmai otthonra. Hogy mi munkált ezeknek a pályakorrekcióknak a hátterében, azt csak az alkotók tudnák megmondani, Kenyeres Gábortól pedig már hiába várjuk erre a választ. A feltételezések között mindenesetre nyilvánvalóan megfogalmazódhat a mozifilmek várt sikerének elmaradása, esetleg a nagyobb presztízst jelentő játékfilm körüli csatározások feladása; a csendes és folyamatos szakmai tevékenység a csúcsok és szakadékok között vergődő "művészlét" között Bizonytalan területe ez az alkotáslélektannak, nem érdemes belebonyolódni, noha nem pusztán szakmai, hanem életkérdésről is szól, gondoljunk csak Szörény Rezső tragikus sorsára. Kenyeres Gábor esetében kiábrándulásra vagy csalódásra már csak azért sem gondolhatunk, mivel első és egyetlen mozifilmje, az 1971-ben forgatott Végre, hétfő! mai szemmel nézve is eleven, élő alkotás, pontosan beleilleszkedik a korszak dokumentarista stílusú munkáinak sorába (elsősorban Mészáros Márta és Gábor Pál korai filmjeihez áll közel). A francia filmekkel kapcsolatban használt fordulattal élve, afféle kismesteri erények csillognak benne. S ami már annak idején is feltűnő volt, ma pedig még inkább értékessé teszi: a programmá váló "szerzőiséggel" szemben az egyszerűség, a közvetlenség, a stílustisztaság; az okoskodó vagy éppen pszichologizáló társadalomelemzés elutasítása, amely oly annyira eluralkodik a későbbi évek gyomorbajos nemzedéki közérzetjelentéseiben. Érdemes tehát a rendező emlékének adózva újra felfedezni e filmet, s felidézni az értékeit. A Végre, hétfő! alaphelyzete feszes tempót ígér: a patinás nevű Hess Andrást (az ifjú Zala Márk érett, eszköztelen alakítása) a 24 hónapos katonai szolgálat végén, a leszerelését követő 24 órában követjük nyomon, amikor is igen sok mindent tisztáznia kéne: hol fog lakni, megvan-e még a munkahelye, mi van a haverokkal, milyen is az a lány, akivel a katonaság ideje alatt levelezett? Csupa nyitott, számos konfliktust sejtető, megoldásra váró kérdés, ráadásul szűkös időbe szorítva, hiszen este már aludni kell valahol, másnap a munkát is el kéne kezdeni, meg a lányok is hiányoznak. A feszes dramaturgiai alapszituációnak azonban csak annyi a szerepe, hogy még jobban kiemelje a látszólag fordulatos történetet minduntalan lassító, széttördelő dokumentarista stílust. Nem egy eleve eseménytelen nap krónikáját látjuk, hanem a nagyon is szerteágazó, de sehova sem vezető szándékok, próbálkozások, lehetőségek lefokozását; dinamikus cselekményt a mintha-történet - a mintha-életek - állóvizében. A filmben ugyanis a történet kihívásával szemben nem következik be semmiféle fordulat - ezért tud mégis tartalmasan és érdekesen, hitelesen és őszintén beszélni arról az ürességről, ami a szereplők életét meghatározza. Ne gondoljunk azonban valamiféle egzisztencialista űrre, az emberek lelkét megülő hiányra. A Végre, hétfő!-ben felbukkanó alakok jól elvannak, talán még boldogok is, de ezért nem kárhoztatja őket a rendező, nem keresi az okokat, nem vizsgálja a következményeket, s ezáltal a nézőt sem kényszeríti erkölcsi piedesztálra. Nem a "miért van ez így", sőt a "jól van-e ez így", esetleg a "lehet-e vagy hogyan kéne másképp élni", netán az "ez volna az élet értelme" kérdése körül forgunk. A film nem utasítja el ezeket a "bölcs" kérdéseket, még csak nem is ironizál rajtuk, hanem a kényszeres öntudatosítás előtti állapotot rögzíti (ahogy A kis Valentino majd az "utáni állapot" jegyében utasítja el az analízist, szükségszerűen radikálisabb, ám szintén a dokumentarista stílusra támaszkodó eszközökkel). A Végre, hétfő!-ben mintha valóban az élet folytatódna - s egy dokumentarista eszközökkel dolgozó kisrealista film a hetvenes évek elején ennél aligha érhet el többet. Mindez elsősorban annak köszönhető, hogy Kenyeres Gábor még Mészáros Mártánál vagy Gábor Pálnál is következetesebben alkalmazza a dokumentarista stílusú játékfilmek jellegzetes passzázs-dramaturgiáját. Sőt, az egész film lazán egymás mellé fűzött passzázsnak tekinthető, hiszen a történetben nincsenek "átkötésre" váró elemek: a pesti enteriőrök epizódfolyamát lazán kapcsolják egymáshoz a családi, anyagi, munkahelyi gondok, a lakáshiány, a kényszerű összezártság motívumai. A vázlatos boldogulás-képlet történet-nélküliségét pontosabban tükrözi, ha a passzázsok szerepének kiemelése helyett dokumentarista életképek sorozataként írjuk le a filmet, ami a fentebb szóba hozott feszes dramaturgiai alaphelyzet szempontjából különösen figyelemre méltó teljesítmény. A dokumentarista életképek még az olyan, a film kiegyenlített dramaturgiáját megbontó anekdotikus betéteket is helyre billentik, mint a remélt kedves helyett "szerelmesleveleket" írogató öregasszony alakjának irodalmias poénra kihegyezett történetszála. A néni konyhájában a fiú látogatásakor például ott ül a postás, és eszik. Dramaturgiai szempontból "csak úgy", a dokumentarista stílus szempontjából viszont kihagyhatatlanul S szépen kerüli ki a rendező a nemzedéki közérzetfilmek legnagyobb ódiumát, a fogalmi absztrakciót vagy jelképiséget, azt a bizonyos "kimondást", "sejtetést" is. A nap végén Hess András sokadszorra teszi fel magának a minden alkalommal valami konkrét ügy kapcsán megfogalmazott, ám eddigre már meglehetősen "kurziválódott" kérdést: mit is kezdjen magával? Nos, estére megkapja a választ - méghozzá éppen a történet folytatódására utaló, a 24 óra eseményeit az időtlenség felé megnyitó kényszerű társ-albérlőtől, aki hamarosan bevonul katonának: "Növeszd meg a hajad!" És Hess András rábólint: meg fogja növeszteni. Fontos döntés ez, "formátumos"? Nyilvánvalóan nem. Személyes, belülről fakadó? Bizonyára igen, hiszen a nap végén megismert kedves pincérlány is erre kéri. Hát akkor sok ez vagy kevés? - Egy biztos: Hess András senkit sem csap be vele. Ahogy a rendező sem.
Szabó Gabriella és Zala Márk 51 Kbyte
Tímár Béla, Horváth Teri és Zala Márk 41 Kbyte
Székhelyi József, Szabó Gabriella és Cserhalmi György 43 Kbyte
Patkós Irma és Szabó Gabriella 47 Kbyte
Kern András és Zala Márk 64 Kbyte
Zala Márk és Bánsági Ildikó 41 Kbyte