Kárpáti Ildikó A mechák nem álmodnak elektronikus bárányokkal

Steven Spielberg: A. I. - Mesterséges értelem

Haley Joel Osment
Haley Joel Osment
51 Kbyte

Az, hogy technikailag megoldható-e, vagy a közeli, esetleg a távoli jövőben megoldható lesz-e, hogy mesterséges mikrocsipek érzelmeket generáljanak, teljesen mellékes kérdés. Tételezzük fel, hiszen Spielberg is feltételezi, hogy igen. Induljunk ki ebből az axiómából és nézzük meg, milyen világegyetem az, ami erre épül. Az A. I. erre a kérdésre épített grandiózus válasz, meglepő végkövetkeztetéssel.

Éppen ezért ennek a filmnek helyesen az lenne a címe: Mesterséges érzelem. Ez viszont egy paradoxon lenne, hiszen az érzelemnek éppen az a legfontosabb sajátossága, hogy valódi. Ha nem az, akkor azonnal megszűnik érzelem lenni.

David - az A. I. főszereplője, egy szeretetre programozott gyerekrobot - létezésének lehetőségét tulajdonképpen önmagában ez a logikai ellentmondás is kétségbe vonja. Addig még érthető a dolog, hogy a pszichológiai kutatások eredményei szerint az egyik ember a másik viselkedéséből következtet annak érzelmi állapotára, nem valami misztikus hatodik érzékkel.

A sírás, a komor arckifejezés, az ölelés, az elpirulás vagy elfehéredés, a libabőr, az izzadás, a hang tonalitásának megváltozása, sőt még a pupilla tágulásának változása is, nem más, mint mérhető viselkedésváltozás. A másik ember ezt érzékeli, s e jelenségek összességét tudata alakítja át egy érzelem jellemzőivé, ennek alapján tudja, hogy a másik örül, vagy rosszkedvű.

A viselkedések viszont programozhatók, minderre tehát egy gép is képes lehet, így az őt figyelő ember könnyen érzelmeket tulajdonít neki. Az ilyen gépeket elképzelt világunkban szeretőrobotoknak hívják és igen szimpatikusak.

David több ennél, ő Pinocchio, az életre kelő fabábú (bár inkább bádogember, tekintve, hogy mégiscsak egy rakás vas), aki egy adott ponton túl igazi, tehát emberi szeretetet érez. Ebből arra kellene következtetnünk, hogy emberré vált. Nyilván nem, még csak fizikailag sem, de valójában érzelmileg sem. Mert David szeretete nem több, mint mesterséges értelem, nem érzelem, hanem puszta program csupán.

Majdnem 20 éves már (pontosan: 19) az a film, amelyik először tételezte fel azt mesterséges robotokról, hogy adott esetben, a világról alkotott jövőképeink közül a rosszabbik verziónak bekövetkezése esetén, az ember oly mértékig elsilányulhat, főleg érzelmeiben, hogy pusztán az életüket, létezésüket akaró robotok, az élni akarásukkal erkölcsileg felülemelkedhetnek az emberen, és így emberibbé válhatnak nála

A Szárnyas fejvadász replikánsai nem azért válnak emberibbé az embernél, mert csúcstechnikát képviselnek, hanem mert az emberek már a gépeket is alulmúlják. Abban a világban az androidok valószínűleg ténylegesen álmodnak elektronikus bárányokkal - hogy válaszoljunk a film alapjául szolgáló novella címében feltett kérdésre -, vagyis álmodnának, ha képesek lennének aludni.

Aludni az A. I. mechái sem képesek, csak úgy csinálnak, mintha. (Ez a világ nem Keletre és Nyugatra, vagy fejlett és fejletlen világra, hanem mechákra, vagyis mechanikus- és orgákra, vagyis organikus élőlényekre oszlik. Végül is mindegy, úgy látszik minden elképzelhető világnak ketté kell hasadnia valamiféle megkülönböztetés mentén.)

Egyáltalán, a mechák mindent csinálnak, helyesebben úgy tűnik, mintha, és éppen ez okozza David vesztét.

A mechák bizonyos funkciók ellátására jönnek létre, David - egy korábbi katasztrófa során drasztikusan lecsökkent élettér következtében a Föld fejlett országaiban komoly születésszabályozást vetettek be - gyerekpótló robot. (Bár fontosabb tulajdonsága, hogy egyben egyedülálló kísérlet is.) David tehát nem Monica fia, csak olyan, mintha az lenne. Mármint Monicának. David programja szerint ő ténylegesen Monica fia. Az ellentmondás feloldhatatlan. Szőke, kék szemű, ártatlan, okos, mindig jó kisgyerek, aki messzemenő ragaszkodással szereti őt, Monica mégsem képes viszont szeretni. Vajon miért?

Egy másik közelmúltban bemutatott film, a Moulin Rouge főszereplője a következő mondathoz ragaszkodik végzetesen: "A legfontosabb dolog a világon: szeretni, és szeretve lenni."

Fogadjuk el egy axiómának ezt is, amíg emberekben gondolkodunk, addig úgyse tudunk elképzelni olyan világot, amiben ez ne lenne igaz, és akkor megérthetjük, miért bukik el a pótgyerek-robot kísérlet. Hiába fejlett annyira a technológia, hogy képes egy halom elektronikus alkatrészből szeretetet generálni, akkor sem képes arra, hogy egy organikus lényből is kipréselje a mechanikus iránti szeretetet. Program kérdése csupán, hogy David tudjon szeretni, de vajon miféle logaritmus biztosíthatná azt is, hogy szeretve is legyen?

Az ember programozhatatlansága, akár mégoly drasztikus beavatkozások ellenére is, pontosan azt jelenti, amiről Stanley Kubrick Mechanikus narancsa is szólt, igaz Alex genetikusan erőszakos, de ez a tulajdonsága éppannyira kiirthatatlannak bizonyul, mint David szeretete. Kubrick - eredetileg ő rendezte volna e filmet - biztosan úgy képzelte el az A. I.-t, hogy nem engedi meg, hogy a nézők megszeressék Davidet. Filmje éppen a mechák programozhatósága által a megint az orgák programozhatatlanságának példázata lehetne.

Az A.I. az is lett. A Spielberg által elkészített Kubrick-ötlet éppen attól nagyszerű, hogy ténylegesen őrzi a mester ihletését. Spielberg, a gyerek-giccs királya, aki még egy olyan ocsmányságot, mint a ráncos bőrű, világító ujjú földön kívüli E.T., is mindenki kedvencévé tudott szelídíteni, vagy az eredendő gonoszt, magát Darth Vadert bájos kisfiúvá degradálni; most nem hagyja, hogy hangsúlyozottan tökéletes főszereplőjét egy percre is megszeressük.

Érdekes játékszer ez a David, de valahogy nincs kedvünk azonosulni vele. Monica igazi kisfia, durva, erőszakos, és mégis ő tetszik jobban, mert igazi, mert rossz, és egy kisfiúnak rossznak kell lennie, egy valódi vásott kölyök, érződik rajta a gyerekszag. David steril, a tökéletessége visszataszító, olyan mintagyerek, amilyenre minden szülő kizárólag csak elméletileg vágyik, de ha útjába kerül egy ilyen, még jobban kikészül, mint a rosszalkodótól.

Spielberg éppen azzal operál, hogy olyan eltúlzottan giccses: a hisztivel és könnyekkel bőségesen átitatott jelenetet, mikor Davidet kirakja Monica az erdőben, vagy hogy a fiú 2000 évig nézi a Kék Tündér műanyag szobrát és egyáltalán, ahogy Monicával viselkedik, azt senki sem veheti komolyan.

Nem úgy azonban az igazi kalandot. David elüldözése valójában arra jó, hogy végre hosszabb kirándulásra indulhassunk ebben a jövőbeli világban. Spielberg nem kímélt sem pénzt, sem energiát, tökéletes, saját lábán megálló új világot hozott létre, és a legszebb benne, hogy szinte csak úgy mellékesen.

Spielberg nem olyan rég még képes volt arra, hogy azért készítsen el egy filmet, hogy megmutassa, micsoda csúcstechnikára képes a filmgyára. Emlékszünk még, amikor csak azért kellett két órán át dinoszauruszokat néznünk, hogy örülhessünk: ilyet is láthatunk.

Most a szereplők a fontosak, az, hogy valamerre vezeti őket a sorsuk, és közben a körülöttük lévő világot a számítógépes technika teremti meg. Hiperkütyük mellett sétálnak el, és eljutnak egy modern (jövő századi Las Vegas) és egy történelmi romvárosba egyaránt (az elpusztult New York).

A leginkább kubricki jelenet azonban még az erdőben zajlik: kivégzőosztag vadászik a szökevény (kidobott, de megsemmisítésre nem került) mechákra, akiket guberálás közben lepnek meg. Az erdőben leszórt alkatrészek között keresnek maguknak a szétesőben lévő robotok pótalkatrészeket (kezek és álkapcsok lelnek új gazdájukra), az új világnak már nem csak megszokott orga hajléktalanjai, hanem csonka robot homelessei is vannak.

Horrorisztikus és remekbe szabott jelenet ez mechanikus éjszakai tömeges szervátültetés, látszik, hogy Kubrick agyszüleményéből való, nem kedves, nem romantikus, nem számít, hogy a szülők ezen a ponton azt gondolják, talán mégsem erre a filmre kellett volna elhozni a gyereket. És még csak ekkor jön a mészárszék. Őrült vízió: középkori kivégzések és megkövezések köszönnek vissza ránk, mikor az összeszedett mechákat egy arénában feldühödött humanoidok változatos kínzásokkal teszik végképp ócskavassá. Az indulat forrása szintén több száz éves ok: géprombolás, amit itt zajlik, a hipertechnika elméletük szerint elveszi az ő munkájukat.

Ne dőljünk be: a látszat csal. Az alkatrészekre vadászó, vagy menekülő mecha nem azért teszi, amit tesz, mert élni akar, vagy halálfélelme van. Korábban megtudtuk, hogy a robotokba károsodásmegelőző és önjavító programok vannak betáplálva. (pl.: ne nyúljon tűzbe, mert azzal elrontja magát). Itt is csak ezt látjuk: automatikus hibajavítást az eredeti program tökéletes végrehajtása érdekében.

Akad itt például egy eredetileg dadának tervezett ifjú mechahölgy, aki azonnal dédelgetni kezdi Davidet (programjának előírása: gyerekekkel foglalkozni), egészen, míg ki nem végzik a mészárszéken az emberek, nincs veszélyérzete, nem tudja, hogy halál vár rá, csak mosolyog Davidre, míg mosolyát el nem olvasztja a fejére ömlő sav.

A mechák programjainak végrehajtása egy feltételtől függ: valakinek igénye legyen a betöltendő funkcióra. A dada után David barátjául szegődő szeretőrobot és az összes többi mecha célja: megtalálni azt az embert, akinek szüksége van a szolgáltatására. A szeretőrobot szeretendő nélkül, e világ embereinek fogalomrendszerében egyszerűen felesleges (selejt). A mi, talán érzelmileg ennyire még ki nem üresedett világunkban az ilyen mecha határozottan boldogtalan. Mindez ismét annak bizonyítéka, hogy David is csak funkcióját akarja betölteni. Programja: szeretni, tehát kell egy "vevő" erre a szolgáltatásra, továbbra is mechaként működik, nem vált emberré a puszta érzelemtől. Mint minden száműzött mecha programjához alanyt keres.

Spielberg bátorságát - vagy Kubrickhoz való bátor ragaszkodását - még egy dolog mutatja. Régi eljárás a főhősünk mellé egy folyamatosan jelen lévő mellékhőst teremteni, aki a néző maximális szimpátiáját elnyeri, ugyanakkor segít áthidalni a film üresjáratait. Legtöbbször rajzfilmekben bukkan fel az a kisállatokból álló népes kompánia, amilyen például Aladdint, vagy Hamupipőkét elkíséri kalandjaira. Sőt, a rajzfilmesek olykor még tárgyakat is megelevenítenek a nézők szórakoztatása érdekében (ilyen például Aladdin repülő szőnyege, a tárgyakká varázsolt személyzet - Kanna mama és társai - a Szépség és szörnyetegben). Az ok egyszerű: a főszereplő önmagában unalmas (arról nem is beszélve, hogy kivel osztaná meg szorongató problémáit, ha nem ezekkel a karakterekkel).

Szóval egy gyerek, egy kutya, vagy valami, ami kedves, aranyos és beszélni lehet hozzá, legtöbbször elkel egy filmben. Itt is megtaláljuk: Maci, a szuperjáték Davidet mindenhova elkíséri. Maci felhúzható teddy bear, aki beszél, finommechanika mozgatja (még a füle is többféleképpen mozog), és értelmes tanácsokat képes adni. Módfelett szimpatikus kis játékszer lehetne, az élő plüssmackó hátán vihetné az egész filmet, de Spielberg - ebben mutatkozik meg bátorsága - nem hagyja neki.

Maci valójában egészen mogorva, túl mély hangon beszél és az egész filmben túl keveset van jelen. Kétségtelenül jópofa, de valljuk be őszintén: sehogy se tetszik. Egy beszélő, mozgó játék mackó, aki nem tetszik (tehát a film után nem fog ilyenért könyörögni apró csemeténk a játékboltban), nem csak az amerikai filmgyártás tükrében bátorság egy rendezőtől, hanem gazdasági megfontolásokból is az.

Egy barátságtalan plüssmackó és egy steril gépgyerek? Hogyan juthattunk idáig?

David úti célja a Kék Tündér felkutatása (az eredeti Pinocchio mesében ő varázsolta élő kisfiúvá a fabábut), ennek érdekében a szeretőrobottal betérnek egy speciális információszolgáltató helyre: a számítógépnek különféle kategóriákban (pénzért) lehet feltenni kérdéseket, az pedig lexikális "tudása" alapján válaszol.

A Kék Tündérre képtelenek ráakadni, a "szimpla tények" kategóriájában nem lelhető, a "tündérmese" kategóriában pedig csak a már ismert Pinocchio történetre bukkannak a robotok. A néző persze tudja, hogy nincs válasz, hiszen a Kék Tündér nem létezik. Hőseink is csak egy forgatókönyvírói csel folytán keverednek ki a helyzetből (később kiderül, a mechákat gyártó cég manipulálta a választ, mert egy bizonyos helyre el akarták vezetni hőseinket), de előtte még eszükbe jut egy érdekes gondolat: a gépnek azt az utasítást adják, hogy a "szimpla tények" és a "tündérmese" kategóriáját egyesítse.

Ép elmével végiggondolva ennek a két halmaznak biztosan nincs közös részhalmaza, egyetlen ilyen információ sem létezhet, ami egyszerre lenne tény és tündérmese, e a kettőnek az egyidejű elgondolásától miden mesterséges értelem biztosan azonnal lefagyna.

Kubrick ötlete és Spielberg kivitelezése éppen azért nagyszerű, mert ezt mutatja meg: egy tündérmese (a szeretet létezésébe vetett hit) és a puszta tények (az emberiség jövőjének víziója) egyesítéséből látványos, ámde kietlen pusztaság az, ami származik.

A következő jégkorszak belül lesz: a tökéletes emberi ridegség korszaka, amikor már semmiben sem leszünk különbek mi, a valódi értelem a mesterségesnél, sőt. Ha elmúlik az érzelem, az ami megkülönböztet, bármely matematikai rendszer fejlettebb lesz nálunk.

Ebben a világban ez be is következik: 2000 év után Davidet a leszármazottak: hiperfejlett gépek ébresztik fel, az embernek már nyoma sincs. Ezek a gépek pedig nem az érző robotok leszármazottai, értelmükkel értik az érzelmeket ( tudják, hogy David magányos), de nem érzik azokat. Az ember a csúcstechnikával nem a természeti környezetet irtotta ki, hanem saját érzelmeit, és ezzel halálra ítélte magát.

Ahogy a Szárnyas fejvadászban, a gépek nem azért emberibbek, mert emberré váltak, hanem mert az emberek silányultak a gépeknél is alacsonyabb szintre. Az A. I. szerint ez a jövő vár ránk: amíg az ember szeret és viszontszeretik, mindig több egy gépnél, ha erre nem képes, akármilyen okos, a gépek a jobbak.

A mechák csak azért alacsonyabb rendűek, mert soha nem értik meg, miért kell, miért jó, mit jelent báránykákat számolgatva elaludni (egyáltalán aludni és álmodni), vagyis ábrándozni. A kérdés már csak az: vajon az emberek álmodnak-e még báránykákkal?

Sam Robards, Haley Joel Osment és Frances O'Connor
Sam Robards,
Haley Joel Osment és
Frances O'Connor
46 Kbyte
Haley Joel Osment és Jude Law
Haley Joel Osment és
Jude Law
58 Kbyte
Haley Joel Osment és Jude Law
Haley Joel Osment és
Jude Law
76 Kbyte
Haley Joel Osment és Jude Law
Haley Joel Osment és
Jude Law
98 Kbyte
Haley Joel Osment és Frances O'Connor
Haley Joel Osment és
Frances O'Connor
38 Kbyte
Steven Spielberg és a főszereplő
Steven Spielberg és
a főszereplő
45 Kbyte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső