Filmkultúra: Gondolatok: Vörös Riportok

Valamennyi képet
Ujhegyi Gyula
digitalizálta
60 KByte
A restaurálás igénye és módja, valamint a típusproblémák szempontjából célszerű a néma híradóanyagot két külön csoportra bontani: az 1924 előtt készültekre és az 1924-től folyamatosan megjelenő Magyar Híradókra. Mielőtt rátérnék felújításaink részletezésére, a tennivalók indoklásaként érdemes rövid kitekintést tenni ezeknek a híradóknak a keletkezésére illetve megmaradásuk körülményeire.

Magyarországon az 1910-es években jelent meg a naprakész, színes híreket egy programba fűző, állandó jellegű dokumentum/riportfilm típusa. Archívumunk legkorábbi ilyen anyaga a Kino-Riport filmgyár két híradószáma 1914-ből - az egyik sajnos csak töredék.

Az első világháború felgyorsította ezeknek az ún. aktualitásoknak az elterjedését, a nézők hozzászoktak a gyors képi tájékoztatáshoz, és egyre inkább igényelték is azt. A hadszínterekről folyamatosan tudósító riporterek és operatőrök személyében a szakembergárda is rendelkezésre állt.

A filmgyárak mellett a napilapok szerkesztőségeiben is felvetődött a rendszeres időközökben megjelenő híradószámok gyártásának a gondolata. Tudjuk, hogy a Pesti Napló és az EST lap állandó filmszerkesztő részleget állított fel - sajnos az előbbi munkáját csupán az 1918-as polgári forradalomról forgatott két rövid anyag dokumentálja. Az Est híradók 1918 őszétől már folyamatosan ontották összeállításaikat, politikai agitációs szándék nélkül, inkább csak nyomon követve az eseményeket. A polgári felfogású "anyavállalat" szellemében törekedtek minél frissebben, minél tágabb "merítésben" tálalni a közönség érdeklődésére számot tartó híreket. Utolsó számuk az 1919. március 17-i, ennek az Est híradónak az örökébe lépett és ennek az Est híradónak a munkatársait vette át a tanácsköztársaság Vörös Riportfilmje.

A bukás után, a húszas évek elején megindult néhány híradó szerepét 1924-ben a Magyar Híradó vette át. Kiadója a Magyar Filmiroda Rt volt, amely szintén 1924-ben alakult, mint a Magyar Távirati Iroda képes hírszolgálattal foglalkozó szerve. A Magyar Filmhíradó az állami propaganda eszköze volt és 1926-ban már az ország összes mozgószínháza részére kötelezővé is tette vetítését a kormányzat. A filmek hozzávetőlegesen 150 m hosszúságban készültek, nyolc példányban. Külföldi anyaggal 1927-ben bővültek először, amikor csere megállapodás jött létre az olasz Luce-val. A Magyar Filmiroda saját bemutató híradó-filmszínházzal és filmraktárral rendelkezett, az 1924 és 1944 között gyártott 1080 db híradó többsége szerencsésen meg is maradt.

A történelem különböző szakaszaiban, más és más gyártásban készült híradók persze eltérnek egymástól abban, ahogyan és amilyen állapotban fennmaradtak és az archívum mai gyűjteményébe kerültek.

Tulajdonképpen nagyon korán, 1908-ban felmerült nálunk a mozgóképek szervezett gyűjtésének az igénye. 1913-ban már határozat született egy fővárosi film-múzeum létrehozására, a megvalósítást azonban a háború miatt elhalasztották. Kezdeti lépéseket azért tettek, a gyűjtemény megalapozására három olyan filmet is megvásároltak, amely megörökítette Budapest lelkesedését a hadbalépés napjaiban. A későbbiekre vonatkozóan a hadtörténeti dokumentumokon kívül városrendezési, építkezési felvételek gyűjtését tervezték, illetve olyanokat, amelyek idegenforgalmi propaganda célokat szolgáltak volna.

A gyűjtés egy helyre koncentrálása azonban évtizedeken át csak elképzelés maradt, a különböző gyárak és cégek, kölcsönzők saját raktárakat tartottak fenn, az anyagok szét voltak szórva. Sok érték hányódott el az őrzés megoldatlansága miatt, majd az ostrom alatt. 1945 után sem volt biztonságosnak mondható egy ideig a filmek gondozása, a gyűjteményt - és főleg a híradókat - gyakran gyártási céloknak rendelték alá. Kikopírozással gyorsan és olcsón próbáltak "termelni", így sok pótolhatatlan híradó-részlet esett áldozatul a csonkításoknak. Előfordult az is, hogy téma szerinti csoportosításokat válogattak össze, különböző, hasonló témakörű eseményeket vágtak és ragasztottak egybe. A mai archívum elődjének 1957-es létrehozása az állomány megmenekülését jelentette.

A kezdeti felújításokban a fő szempont a film gyúlékony, veszélyes nitroanyagának átmentése volt biztonsági kellékanyagra. S minthogy az archívumnak saját bemutató mozija is volt, a filmek többségéről pozitív kópia is készült, s gyakran az élvezhetőbb vetítés kedvéért kísérőzenével is hangosították a némafilmeket. Sajnos a sorozatos átmásolások hangoskapuval történtek, ami az eredeti képterjedelmet lecsökkentette és az inzertek olvashatóságát is gyakran akadályozta. Szerencsére - sajnos selejtállapotuk miatt épp a legrégebbi híradókat kivéve - a nitrofilmek többségét nem semmisítették meg, biztosították raktározásukat, így a restaurálás során ma legtöbbször vissza tudunk nyúlni a hitelesebb kellékanyagokhoz.

Ma a Magyar Filmiroda jól dokumentált néma híradóit évfolyamonként, tehát 1924-től kezdődően újítjuk fel, a viszonylag jó állapotú nitro pozitívot tekintjük kiindulási alapnak. 1927-től ezeknek a pozitívoknak egyik-másik részlete, eseménye virazsírozott, ezért a teljes -nem túl hosszú - filmet színes negatívra másoljuk. Néhány esetben szükség van olyan kiegészítő munkákra, mint amilyen egy-egy inzert, főcímszó vagy vége felirat pótlása, illetve kivágások beillesztése. Jelenleg 1928-nál tartunk, készítjük a folytatásokat.

Néhány évvel ezelőtt - kísérletképpen - megpróbáltunk az egyik külföldi társarchívummal közös vállalkozásban felújítani híradófilmet. A viszonylag teljes Est-sorozat egyik számának kellékét küldtük ki - ám az eredmény nem volt kielégítő, a restaurálás nem lett teljes. Napvilágra hozott viszont néhány olyan munkaszervezési problémát, amit nem gondoltunk át előzőleg. A bajt ez esetben a "bőség zavara" jelentette - ugyanannak a híradószámnak több kópiája. Megmaradt ugyanis a nitro pozitív és negatív, és ezek biztonsági átmentése is - az egyes anyagok azonban nem egyeztek teljesen. Kiválasztottuk ugyan a legteljesebbnek vélt kelléket, de nem volt elég körültekintő a film összes kópiájának a behasonlítása. Előfordult egy-egy képhiány is - illetve a magyar nyelv ismeretében valószínűleg a helyére került volna minden képet magyarázó inzert.

A mai összejövetelen szeretnék még beszámolni egy olyan több éven át tartó felújítási folyamatról, amely most végre elérkezett a befejezés stádiumához. Az 1919-es tanácsköztársasági híradók restaurálása során sok buktatón kellett átküzdeni magunkat - a műszaki megoldások szintjén éppúgy, mint a tartalmi helyreállításban. Évek teltek el, mert a munka valójában már a kilencvenes évek elején megkezdődött - majd megszakításokkal, sőt több éves kihagyással folytatódott. A ránk maradt húsz film kellékanyagainak és vetíthető kópiájának elkészítése sok pénzt igényelt és emésztett fel, másutt már ismert technológiát kellett a mi körülményeink közé bevezetni. A felújítás hosszú intervalluma alatt előre valóban nem látható gondot okozott a nyersanyagváltás. Színes pozitívjaink még triacetát nyersanyagra készültek, a pótlásokhoz, az inzertek megrajzolásához illetve kifotózásához viszont később már poliészter alapanyag volt csak forgalomban. A két nyersanyagot nem lehetett összeilleszteni, így külön kellett hozatni a régi típusúból. Ráadásul a laboratórium ekkor már csak poliészterrel dolgozott, a triacetát filmek előhívásához külön átállításra volt szükség.

Amikor két évvel ezelőtt bekapcsolódtam ebbe a munkába, a képek színvilágának a restaurálása a francia marron-eljárással már megtörtént. A filmek gesztenyebarnák lettek. Néhányan Önök közül már találkozhattak is egyik-másik képsorral, hiszen az archívumi felújításoknak helyet adó fórumokon - Párizsban, az olaszországi Pordenonéban - demonstrációs anyagként megfordultak már. Hogy érzékeltetni tudjam a felújítás során jelentkezett problémákat, ismertetem röviden a Vörös Riportok létrejöttének, fennmaradásának és "utóéletének" történetét.

1919 márciusában a Károlyi Mihály-féle polgári köztársaságot szovjet típusú tanácsköztársaság, az addigi polgári beállítottságú Est-híradókat a Vörös Riportfilm váltotta fel.

Maga a Tanácsköztársaság nem volt hosszú életű, március 2l-től augusztus 2-ig tartott, ennek a 133 napnak egyik krónikása ez a híradósorozat. A politika irányítói felismerték, és nagyra értékelték a filmben rejlő propaganda lehetőségét, és súlyt helyeztek arra, hogy a fontos eseményeknél, a hadisikereknél a riporterek lehetőleg jelen legyenek. Május elején a Vörös Hadsereg keretében filmrészleg is alakult, a főparancsnokság különvonatához operatőrök és rendezők részére sötétkamrával felszerelt vasúti kocsit kapcsoltak. A Vörös Hadsereg harcairól ezt követően nagy számmal készültek felvételek.

A filmhíradók rendszeres heti kiadásban, szerdánként jelentek meg, egy-egy nagyobb szabású központi rendezvényről vagy eredményes hadjáratról különkiadás is készült. Tartalmukat tekintve agitatívak voltak, a tanácskormány intézkedéseit és rendelkezéseit alátámasztó illusztrációk. Bíztatásra, a nézők lelkesítésére, a vezetők népszerűsítésére szolgáltak. A képek frontsikerekről, ellenséges aknamunkáról, hősies helytállásról szóltak. A hétköznapok híranyagában a hangsúly a gyermekek szórakoztatásán és üdültetésén, az állami gondoskodáson, az ellátás megszervezésén, a magánparkok és villák köztulajdonba vételén volt. Statáriumról, büntetőakciókról nem szóltak a hírekben /illetve képekben/. Az együtt-kormányzó szociáldemokraták és kommunisták itt-ott megmutatkozó nézetkülönbsége sem kapott nyilvánosságot, még a nagy horderejű döntéseket is eufemisztikusan tálalták; például Böhm távozását a hadsereg-parancsnokság éléről betegségével indokolták.

Az augusztusban hatalomra került új rendszer ezeket a híradókat lefoglalta és a tanácsköztársaság résztvevői ellen indított eljárásokban bűnjelként felhasználta. 1921-ben egy rendőrfogalmazó a diktatúra legjobb bizonyítékaként, mint az izgatás eszközét említette a filmet. Az elkobzott anyag nagyságát tekintve azt állította, hogy 42 db közvetlenül a diktatúrára vonatkozó film került a birtokukba, "21 kilométer hosszú /átlag 500 m-es/ képszalaggal. 1921. május 25-én ezekből levetítettek valamennyit a főkapitányságon, és az újonnan felállított miniszterközi bizottság határozatáig ott raktározták őket. A rendelkezésre álló adatok szerint júniusban Horthy Miklós, Auguszta főhercegasszony és más kíváncsi előkelőség számára egy alkalommal még bemutatták őket - majd a bűnügyi múzeumba kerültek. Minthogy Magyarországon nem volt olyan szerv a háború előtt, ahol a régi filmeket gyűjtötték és őrizték volna, paradox módon éppen ez a közönség elől elzárni szándékozó döntés vezetett a teljes anyag épségben tartásához.

1945 után a forradalmak filmjei átkerültek a Munkásmozgalmi Intézetbe, az ötvenes évek elején pedig a Központi Filmarchívumba. Ekkorra már kiegészültek néhány más helyről is előkerült felvétellel, többnyire nem egy, hanem több példányban, pozitív és negatív változatban. A több ezer métert kitevő filmanyag nem eredeti rendjében, hanem össze-vissza keverve maradt fenn. Amikor az egyes tekercsek összeállítására került a sor - írott forrásanyag híján - igyekeztek követni az események időbeli rendjét. Személyes emlékekre is hagyatkozhattak valamelyest, hiszen a munka annak a Lajta Andornak a kezében összpontosult, aki a tízes években már a filmes közélet ismert szereplője, filmszaklapok vezető munkatársa volt.

A kilencvenes évek azonban már megint más képet mutattak. A szocialista társadalom a példaképének és elődjének tekintett tanácsköztársaság fennmaradt filmjeit gyakran használta, visszatekintések betéteként sűrűn idézett fel képeket belőlük. A háború után előkerült egykori híradófilmekből először 1949 tavaszán mutatott be részleteket a Magyar Munkásmozgalmi Intézet a nyilvánosság számára a Magyar Nemzeti Múzeum épületében rendezett Tanácsköztársasági Emlékkiállítás keretében. A nagy évfordulók, a harmincéves, ötven és hatvanéves megemlékezések dokumentumfilmjeinek készítése során történt sorozatos kikopírozások is hozzájárultak ahhoz, hogy megint keveredések, hiányok alakuljanak ki. Nyomon követhető egy-egy tendenciózus hamisítás is, például a május elsején ünnepi beszédet tartó cseh munkásvezérről felvett képsort felcserélték Rákosi Mátyás egy más alkalommal tartott beszédével.

Az anyag műszaki állapotának felújítása sem volt problémamentes. A már említett gyakorlatot alkalmazva itt is hangoskapuval másolták át biztonsági anyagra a nitro-pozitívot, az így keletkezett dupnegatív inzertjeiben és képanyagában tehát hiányos lett. Az eltelt évtizedek során a virazsírozott nitro pozitív állaga is romlásnak indult, az anyaga zsugorodott, a perforáció sérült, a valaha volt színek szinte teljesen eltűntek. A húsz összeállított híradó csaknem mindegyike alkalmatlanná vált a másolásra.

Ekkor született az a döntés, hogy a felújításkor az eredeti nitro negatívokhoz nyúljunk vissza. Itt azonban nincsenek inzertek, nincs virazsírozás és a felvett képek sorrendje sem követi az összerendezett pozitívét, tehát vágatlan anyagok. Sokszor több kép maradt fenn, mint amennyi belekerült az 50-es évek összeállításába, néha viszont súlyos hiányok mutatkoznak.

A negatív átmentésekor egy speciális hívóeljárás során először egy erőteljesen feljavított fekete/fehér duppozitív készült, majd egy színes dupnegatív - erről pedig a gesztenye-árnyalatú pozitív képsorok. Ez a színezési módszer szép és élvezhető, majdhogynem új életre keltett képeket eredményezett, viszont magával hozta azokat a problémákat, amelyeknek a megoldása részben ma is előttünk áll még.

Az eredeti negatívokról előhívott pozitív képek egybeillesztése a meglévő pozitív kópiákkal nem csekély feladat. Részben elvi kérdéseket vet fel, részben vágási probléma.

Felmerül a kérdés, mi tekinthető hiteles eredetinek illetve mennyiben tekinthető az 50-es évek összeállítása annak.

Abszolút hiteles kópiáról nem tudunk, az egyes híradószámok nincsenek sem megszámozva, sem dátumozva. A híradókon belüli inzertek is csupán csak elvétve követhetők nyomon, a legtöbb esetben jelöletlenek a képek. Egy-egy számozott kép nem ad információt az egyberendezéshez. Írásos anyag sem igazít el, a kor legfontosabb szakmai lapja, a Vörös Film csak érintőlegesen tudósít egy-egy híradószám - leginkább majdani - megjelenéséről. Egyetlen újság sem közli a heti híradók pontos tartalmát, csak a kiemelt eseményekről ad hírt.

A híradók szerkesztési elveit ma nem ismerjük, nem igazolható pontos dátumokkal az egyes események képanyagának közlése. Előfordulhatott tehát, hogy később történtekről előbb elkészült a képsor és előbb bekerült a heti híradóba, mint a korábban lezajlott eseményekről forgatott anyag. Nem tudjuk, hogy a negatívon megmaradt képek bekerültek-e mind a szerkesztett híradószámokba - vagy ha nem, mi volt ennek az oka. Egy-egy vezetőről felvett kép többszöri felhasználása az 1919-es évek manipulációja-e vagy a későbbi összeállítás hiányos anyagának pótlása? A pontos dátumokhoz köthető események sorrendje persze nyomon követhető, de az ún. kis színes hírek, hétköznapi képek bármelyik híradóban megjelenhettek. Néha segít az azonosításban, ha egy-egy fontos és dokumentált történelmi vagy hadieseménynél - mondjuk - a szereplő jelenléte kizárható.

A két képsor - az inzertes pozitív és a vágatlan negatív egybeillesztése számos eldöntendő kérdést vet fel. Bekerüljenek-e például olyan anyagok, amit a bemutatásra készített kópiák nem tartalmaznak? Hogyan és milyen megjelöléssel kerüljenek be? Hová kerüljenek a felismerhetetlen helyszíneken hosszasan menetelő katonák - hogyan lehet egyáltalán ezeket beazonosítani? Néhány híradó esetében nincs igazán nagy probléma, a pótlásokkal és az inzertek helyreigazításával meg tudtuk oldani a tartalmi helyreállítást. Másutt azonban kikerülhetetlenek bizonyos döntések. Hiteles anyag hiányában megpróbáljuk elfogadni a fennmaradt első, háború után készült összeállítást, annál is inkább, mert az azóta megjelent összes filmtörténeti kiadvány, cikk és filmes anyagokat is átfogó történeti könyv ezt az öszeállítást követi, a híradóanyagokat ilyen nyilvántartási számon idézi. A számozás pedig - mint már említettem - önkényes, történelmileg nem igazolt. Megítélésünk szerint az anyag újabb átvágása csupán egy másik, 2001-es változatot eredményezne, ami semmivel sem lenne hitelesebb az eddiginél

54 KByte

47 KByte

58 KByte

50 KByte

57 KByte

60 KByte

54 KByte

64 KByte

70 KByte

64 KByte

73 KByte

74 KByte

76 KByte

66 KByte

89 KByte

44 KByte

Valamennyi képet Ujhegyi Gyula digitalizálta 60 KByte	A restaurálás igénye és módja, valamint a típusproblémák szempontjából célszerű a néma híradóanyagot két külön csoportra bontani: az 1924 előtt készültekre és az 1924-től folyamatosan megjelenő Magyar Híradókra. Mielőtt rátérnék felújításaink részletezésére, a tennivalók indoklásaként érdemes rövid kitekintést tenni ezeknek a híradóknak a keletkezésére illetve megmaradásuk körülményeire. Magyarországon az 1910-es években jelent meg a naprakész, színes híreket egy programba fűző, állandó jellegű dokumentum/riportfilm típusa. Archívumunk legkorábbi ilyen anyaga a Kino-Riport filmgyár két híradószáma 1914-ből - az egyik sajnos csak töredék. Az első világháború felgyorsította ezeknek az ún. aktualitásoknak az elterjedését, a nézők hozzászoktak a gyors képi tájékoztatáshoz, és egyre inkább igényelték is azt. A hadszínterekről folyamatosan tudósító riporterek és operatőrök személyében a szakembergárda is rendelkezésre állt. A filmgyárak mellett a napilapok szerkesztőségeiben is felvetődött a rendszeres időközökben megjelenő híradószámok gyártásának a gondolata. Tudjuk, hogy a Pesti Napló és az EST lap állandó filmszerkesztő részleget állított fel - sajnos az előbbi munkáját csupán az 1918-as polgári forradalomról forgatott két rövid anyag dokumentálja. Az Est híradók 1918 őszétől már folyamatosan ontották összeállításaikat, politikai agitációs szándék nélkül, inkább csak nyomon követve az eseményeket. A polgári felfogású "anyavállalat" szellemében törekedtek minél frissebben, minél tágabb "merítésben" tálalni a közönség érdeklődésére számot tartó híreket. Utolsó számuk az 1919. március 17-i, ennek az Est híradónak az örökébe lépett és ennek az Est híradónak a munkatársait vette át a tanácsköztársaság Vörös Riportfilmje. A bukás után, a húszas évek elején megindult néhány híradó szerepét 1924-ben a Magyar Híradó vette át. Kiadója a Magyar Filmiroda Rt volt, amely szintén 1924-ben alakult, mint a Magyar Távirati Iroda képes hírszolgálattal foglalkozó szerve. A Magyar Filmhíradó az állami propaganda eszköze volt és 1926-ban már az ország összes mozgószínháza részére kötelezővé is tette vetítését a kormányzat. A filmek hozzávetőlegesen 150 m hosszúságban készültek, nyolc példányban. Külföldi anyaggal 1927-ben bővültek először, amikor csere megállapodás jött létre az olasz Luce-val. A Magyar Filmiroda saját bemutató híradó-filmszínházzal és filmraktárral rendelkezett, az 1924 és 1944 között gyártott 1080 db híradó többsége szerencsésen meg is maradt. A történelem különböző szakaszaiban, más és más gyártásban készült híradók persze eltérnek egymástól abban, ahogyan és amilyen állapotban fennmaradtak és az archívum mai gyűjteményébe kerültek. Tulajdonképpen nagyon korán, 1908-ban felmerült nálunk a mozgóképek szervezett gyűjtésének az igénye. 1913-ban már határozat született egy fővárosi film-múzeum létrehozására, a megvalósítást azonban a háború miatt elhalasztották. Kezdeti lépéseket azért tettek, a gyűjtemény megalapozására három olyan filmet is megvásároltak, amely megörökítette Budapest lelkesedését a hadbalépés napjaiban. A későbbiekre vonatkozóan a hadtörténeti dokumentumokon kívül városrendezési, építkezési felvételek gyűjtését tervezték, illetve olyanokat, amelyek idegenforgalmi propaganda célokat szolgáltak volna. A gyűjtés egy helyre koncentrálása azonban évtizedeken át csak elképzelés maradt, a különböző gyárak és cégek, kölcsönzők saját raktárakat tartottak fenn, az anyagok szét voltak szórva. Sok érték hányódott el az őrzés megoldatlansága miatt, majd az ostrom alatt. 1945 után sem volt biztonságosnak mondható egy ideig a filmek gondozása, a gyűjteményt - és főleg a híradókat - gyakran gyártási céloknak rendelték alá. Kikopírozással gyorsan és olcsón próbáltak "termelni", így sok pótolhatatlan híradó-részlet esett áldozatul a csonkításoknak. Előfordult az is, hogy téma szerinti csoportosításokat válogattak össze, különböző, hasonló témakörű eseményeket vágtak és ragasztottak egybe. A mai archívum elődjének 1957-es létrehozása az állomány megmenekülését jelentette. A kezdeti felújításokban a fő szempont a film gyúlékony, veszélyes nitroanyagának átmentése volt biztonsági kellékanyagra. S minthogy az archívumnak saját bemutató mozija is volt, a filmek többségéről pozitív kópia is készült, s gyakran az élvezhetőbb vetítés kedvéért kísérőzenével is hangosították a némafilmeket. Sajnos a sorozatos átmásolások hangoskapuval történtek, ami az eredeti képterjedelmet lecsökkentette és az inzertek olvashatóságát is gyakran akadályozta. Szerencsére - sajnos selejtállapotuk miatt épp a legrégebbi híradókat kivéve - a nitrofilmek többségét nem semmisítették meg, biztosították raktározásukat, így a restaurálás során ma legtöbbször vissza tudunk nyúlni a hitelesebb kellékanyagokhoz. Ma a Magyar Filmiroda jól dokumentált néma híradóit évfolyamonként, tehát 1924-től kezdődően újítjuk fel, a viszonylag jó állapotú nitro pozitívot tekintjük kiindulási alapnak. 1927-től ezeknek a pozitívoknak egyik-másik részlete, eseménye virazsírozott, ezért a teljes -nem túl hosszú - filmet színes negatívra másoljuk. Néhány esetben szükség van olyan kiegészítő munkákra, mint amilyen egy-egy inzert, főcímszó vagy vége felirat pótlása, illetve kivágások beillesztése. Jelenleg 1928-nál tartunk, készítjük a folytatásokat. Néhány évvel ezelőtt - kísérletképpen - megpróbáltunk az egyik külföldi társarchívummal közös vállalkozásban felújítani híradófilmet. A viszonylag teljes Est-sorozat egyik számának kellékét küldtük ki - ám az eredmény nem volt kielégítő, a restaurálás nem lett teljes. Napvilágra hozott viszont néhány olyan munkaszervezési problémát, amit nem gondoltunk át előzőleg. A bajt ez esetben a "bőség zavara" jelentette - ugyanannak a híradószámnak több kópiája. Megmaradt ugyanis a nitro pozitív és negatív, és ezek biztonsági átmentése is - az egyes anyagok azonban nem egyeztek teljesen. Kiválasztottuk ugyan a legteljesebbnek vélt kelléket, de nem volt elég körültekintő a film összes kópiájának a behasonlítása. Előfordult egy-egy képhiány is - illetve a magyar nyelv ismeretében valószínűleg a helyére került volna minden képet magyarázó inzert. A mai összejövetelen szeretnék még beszámolni egy olyan több éven át tartó felújítási folyamatról, amely most végre elérkezett a befejezés stádiumához. Az 1919-es tanácsköztársasági híradók restaurálása során sok buktatón kellett átküzdeni magunkat - a műszaki megoldások szintjén éppúgy, mint a tartalmi helyreállításban. Évek teltek el, mert a munka valójában már a kilencvenes évek elején megkezdődött - majd megszakításokkal, sőt több éves kihagyással folytatódott. A ránk maradt húsz film kellékanyagainak és vetíthető kópiájának elkészítése sok pénzt igényelt és emésztett fel, másutt már ismert technológiát kellett a mi körülményeink közé bevezetni. A felújítás hosszú intervalluma alatt előre valóban nem látható gondot okozott a nyersanyagváltás. Színes pozitívjaink még triacetát nyersanyagra készültek, a pótlásokhoz, az inzertek megrajzolásához illetve kifotózásához viszont később már poliészter alapanyag volt csak forgalomban. A két nyersanyagot nem lehetett összeilleszteni, így külön kellett hozatni a régi típusúból. Ráadásul a laboratórium ekkor már csak poliészterrel dolgozott, a triacetát filmek előhívásához külön átállításra volt szükség. Amikor két évvel ezelőtt bekapcsolódtam ebbe a munkába, a képek színvilágának a restaurálása a francia marron-eljárással már megtörtént. A filmek gesztenyebarnák lettek. Néhányan Önök közül már találkozhattak is egyik-másik képsorral, hiszen az archívumi felújításoknak helyet adó fórumokon - Párizsban, az olaszországi Pordenonéban - demonstrációs anyagként megfordultak már. Hogy érzékeltetni tudjam a felújítás során jelentkezett problémákat, ismertetem röviden a Vörös Riportok létrejöttének, fennmaradásának és "utóéletének" történetét. 1919 márciusában a Károlyi Mihály-féle polgári köztársaságot szovjet típusú tanácsköztársaság, az addigi polgári beállítottságú Est-híradókat a Vörös Riportfilm váltotta fel. Maga a Tanácsköztársaság nem volt hosszú életű, március 2l-től augusztus 2-ig tartott, ennek a 133 napnak egyik krónikása ez a híradósorozat. A politika irányítói felismerték, és nagyra értékelték a filmben rejlő propaganda lehetőségét, és súlyt helyeztek arra, hogy a fontos eseményeknél, a hadisikereknél a riporterek lehetőleg jelen legyenek. Május elején a Vörös Hadsereg keretében filmrészleg is alakult, a főparancsnokság különvonatához operatőrök és rendezők részére sötétkamrával felszerelt vasúti kocsit kapcsoltak. A Vörös Hadsereg harcairól ezt követően nagy számmal készültek felvételek. A filmhíradók rendszeres heti kiadásban, szerdánként jelentek meg, egy-egy nagyobb szabású központi rendezvényről vagy eredményes hadjáratról különkiadás is készült. Tartalmukat tekintve agitatívak voltak, a tanácskormány intézkedéseit és rendelkezéseit alátámasztó illusztrációk. Bíztatásra, a nézők lelkesítésére, a vezetők népszerűsítésére szolgáltak. A képek frontsikerekről, ellenséges aknamunkáról, hősies helytállásról szóltak. A hétköznapok híranyagában a hangsúly a gyermekek szórakoztatásán és üdültetésén, az állami gondoskodáson, az ellátás megszervezésén, a magánparkok és villák köztulajdonba vételén volt. Statáriumról, büntetőakciókról nem szóltak a hírekben /illetve képekben/. Az együtt-kormányzó szociáldemokraták és kommunisták itt-ott megmutatkozó nézetkülönbsége sem kapott nyilvánosságot, még a nagy horderejű döntéseket is eufemisztikusan tálalták; például Böhm távozását a hadsereg-parancsnokság éléről betegségével indokolták. Az augusztusban hatalomra került új rendszer ezeket a híradókat lefoglalta és a tanácsköztársaság résztvevői ellen indított eljárásokban bűnjelként felhasználta. 1921-ben egy rendőrfogalmazó a diktatúra legjobb bizonyítékaként, mint az izgatás eszközét említette a filmet. Az elkobzott anyag nagyságát tekintve azt állította, hogy 42 db közvetlenül a diktatúrára vonatkozó film került a birtokukba, "21 kilométer hosszú /átlag 500 m-es/ képszalaggal. 1921. május 25-én ezekből levetítettek valamennyit a főkapitányságon, és az újonnan felállított miniszterközi bizottság határozatáig ott raktározták őket. A rendelkezésre álló adatok szerint júniusban Horthy Miklós, Auguszta főhercegasszony és más kíváncsi előkelőség számára egy alkalommal még bemutatták őket - majd a bűnügyi múzeumba kerültek. Minthogy Magyarországon nem volt olyan szerv a háború előtt, ahol a régi filmeket gyűjtötték és őrizték volna, paradox módon éppen ez a közönség elől elzárni szándékozó döntés vezetett a teljes anyag épségben tartásához. 1945 után a forradalmak filmjei átkerültek a Munkásmozgalmi Intézetbe, az ötvenes évek elején pedig a Központi Filmarchívumba. Ekkorra már kiegészültek néhány más helyről is előkerült felvétellel, többnyire nem egy, hanem több példányban, pozitív és negatív változatban. A több ezer métert kitevő filmanyag nem eredeti rendjében, hanem össze-vissza keverve maradt fenn. Amikor az egyes tekercsek összeállítására került a sor - írott forrásanyag híján - igyekeztek követni az események időbeli rendjét. Személyes emlékekre is hagyatkozhattak valamelyest, hiszen a munka annak a Lajta Andornak a kezében összpontosult, aki a tízes években már a filmes közélet ismert szereplője, filmszaklapok vezető munkatársa volt. A kilencvenes évek azonban már megint más képet mutattak. A szocialista társadalom a példaképének és elődjének tekintett tanácsköztársaság fennmaradt filmjeit gyakran használta, visszatekintések betéteként sűrűn idézett fel képeket belőlük. A háború után előkerült egykori híradófilmekből először 1949 tavaszán mutatott be részleteket a Magyar Munkásmozgalmi Intézet a nyilvánosság számára a Magyar Nemzeti Múzeum épületében rendezett Tanácsköztársasági Emlékkiállítás keretében. A nagy évfordulók, a harmincéves, ötven és hatvanéves megemlékezések dokumentumfilmjeinek készítése során történt sorozatos kikopírozások is hozzájárultak ahhoz, hogy megint keveredések, hiányok alakuljanak ki. Nyomon követhető egy-egy tendenciózus hamisítás is, például a május elsején ünnepi beszédet tartó cseh munkásvezérről felvett képsort felcserélték Rákosi Mátyás egy más alkalommal tartott beszédével. Az anyag műszaki állapotának felújítása sem volt problémamentes. A már említett gyakorlatot alkalmazva itt is hangoskapuval másolták át biztonsági anyagra a nitro-pozitívot, az így keletkezett dupnegatív inzertjeiben és képanyagában tehát hiányos lett. Az eltelt évtizedek során a virazsírozott nitro pozitív állaga is romlásnak indult, az anyaga zsugorodott, a perforáció sérült, a valaha volt színek szinte teljesen eltűntek. A húsz összeállított híradó csaknem mindegyike alkalmatlanná vált a másolásra. Ekkor született az a döntés, hogy a felújításkor az eredeti nitro negatívokhoz nyúljunk vissza. Itt azonban nincsenek inzertek, nincs virazsírozás és a felvett képek sorrendje sem követi az összerendezett pozitívét, tehát vágatlan anyagok. Sokszor több kép maradt fenn, mint amennyi belekerült az 50-es évek összeállításába, néha viszont súlyos hiányok mutatkoznak. A negatív átmentésekor egy speciális hívóeljárás során először egy erőteljesen feljavított fekete/fehér duppozitív készült, majd egy színes dupnegatív - erről pedig a gesztenye-árnyalatú pozitív képsorok. Ez a színezési módszer szép és élvezhető, majdhogynem új életre keltett képeket eredményezett, viszont magával hozta azokat a problémákat, amelyeknek a megoldása részben ma is előttünk áll még. Az eredeti negatívokról előhívott pozitív képek egybeillesztése a meglévő pozitív kópiákkal nem csekély feladat. Részben elvi kérdéseket vet fel, részben vágási probléma. Felmerül a kérdés, mi tekinthető hiteles eredetinek illetve mennyiben tekinthető az 50-es évek összeállítása annak. Abszolút hiteles kópiáról nem tudunk, az egyes híradószámok nincsenek sem megszámozva, sem dátumozva. A híradókon belüli inzertek is csupán csak elvétve követhetők nyomon, a legtöbb esetben jelöletlenek a képek. Egy-egy számozott kép nem ad információt az egyberendezéshez. Írásos anyag sem igazít el, a kor legfontosabb szakmai lapja, a Vörös Film csak érintőlegesen tudósít egy-egy híradószám - leginkább majdani - megjelenéséről. Egyetlen újság sem közli a heti híradók pontos tartalmát, csak a kiemelt eseményekről ad hírt. A híradók szerkesztési elveit ma nem ismerjük, nem igazolható pontos dátumokkal az egyes események képanyagának közlése. Előfordulhatott tehát, hogy később történtekről előbb elkészült a képsor és előbb bekerült a heti híradóba, mint a korábban lezajlott eseményekről forgatott anyag. Nem tudjuk, hogy a negatívon megmaradt képek bekerültek-e mind a szerkesztett híradószámokba - vagy ha nem, mi volt ennek az oka. Egy-egy vezetőről felvett kép többszöri felhasználása az 1919-es évek manipulációja-e vagy a későbbi összeállítás hiányos anyagának pótlása? A pontos dátumokhoz köthető események sorrendje persze nyomon követhető, de az ún. kis színes hírek, hétköznapi képek bármelyik híradóban megjelenhettek. Néha segít az azonosításban, ha egy-egy fontos és dokumentált történelmi vagy hadieseménynél - mondjuk - a szereplő jelenléte kizárható. A két képsor - az inzertes pozitív és a vágatlan negatív egybeillesztése számos eldöntendő kérdést vet fel. Bekerüljenek-e például olyan anyagok, amit a bemutatásra készített kópiák nem tartalmaznak? Hogyan és milyen megjelöléssel kerüljenek be? Hová kerüljenek a felismerhetetlen helyszíneken hosszasan menetelő katonák - hogyan lehet egyáltalán ezeket beazonosítani? Néhány híradó esetében nincs igazán nagy probléma, a pótlásokkal és az inzertek helyreigazításával meg tudtuk oldani a tartalmi helyreállítást. Másutt azonban kikerülhetetlenek bizonyos döntések. Hiteles anyag hiányában megpróbáljuk elfogadni a fennmaradt első, háború után készült összeállítást, annál is inkább, mert az azóta megjelent összes filmtörténeti kiadvány, cikk és filmes anyagokat is átfogó történeti könyv ezt az öszeállítást követi, a híradóanyagokat ilyen nyilvántartási számon idézi. A számozás pedig - mint már említettem - önkényes, történelmileg nem igazolt. Megítélésünk szerint az anyag újabb átvágása csupán egy másik, 2001-es változatot eredményezne, ami semmivel sem lenne hitelesebb az eddiginél
54 KByte
47 KByte
58 KByte
50 KByte
57 KByte
60 KByte
54 KByte
64 KByte
70 KByte
64 KByte
73 KByte
74 KByte
76 KByte
66 KByte
89 KByte
44 KByte