Kurutz Márton A 9,5 mm-es filmek átmentése a Magyar Nemzeti Filmarchívumban


Amatőrfilmes 1938-ból
- Valamennyi képet
a restaurált kópiáról
digitalizálta
Ujhegyi Gyula
119 KByte

1. Felújítás - Vagy Restaurálás

Előzmények, viszonyítások

A nemzeti filmgyűjteményekben általános problémát jelent az adott ország némafilmtermésének felkutatása és összegyűjtése. A filmtörténet e korszaka szinte valamennyi országban "fehér foltoktól" tarka, nekünk magyaroknak a mintegy 600 némafilmünkből talán csak egy tucatnyi látható ma már, ami azt jelenti, hogy a magyar némafilmeknek körülbelül 95 %-a elveszett, vagy végleg megsemmisült. A másfél évtized filmtermésébe invesztált hihetetlen pénzösszegek természetesen eltörpülnek a művészi érték mellett, amit Korda, Kertész, Lugosi és megszámlálhatatlan magyar és külföldi művésznek a magyar filmbe fektetett munkája jelent, pontosabban jelentett egykor és jelentene ma, ha láthatóak lennének filmjeik. Az ilyen "molyrágta" némafilmhagyaték kezelői, kutatói és régészei számára természetesen még a néhány másodperces filmtöredékek is felbecsülhetetlen értéket jelentenek, nem beszélve a még fellelhető fényképekről, plakátokról, vagy a könyvtárakból előbányászott filmográfiai adatokról.

Ugyancsak nagy értéket képviselnek a "hivatalos", vagy nevezzük inkább mai nevén: professzionális némafilmek árnyékában született amatőrfilmek. A mozgóképnek erről a sajátos műfajáról csak keveset beszélnek a filmtörténeti összefoglalások, noha az amatőrfilm meghatározója volt számos filmművész későbbi pályájának. /1/

Bennünket, magyarokat különösen erős szálak fűznek a nemzetközi amatőrfilm-történethez, hiszen 1937-ben magyar kezdeményezésre jött létre az amatőrfilmesek nemzetközi egyesülete, az UNICA (Union Internationale du Cinéma d’Amateur), amelynek ugyanúgy tagja volt a New York-i és római amatőr, mint a japán, vagy a magyar. Sőt! A magyar amatőrfilmesek szövetsége, az 1931 márciusában alakult AME (Amatőr Mozgófényképezők Egyesülete), majd jogutódja, az 1938-ban létrejött MAFSZ (Magyar Amatőrfilm Szövetség) nemzetközi viszonylatban kifejtett munkája elismeréséül az UNICA szűkebb körű ötös végrehajtó tanácsának is tagja volt. Az egyesület hivatalos lapot is kiadott, ez volt a havonta jelentkező Pergő Képek, amelynek első száma 1931 őszén jelent meg. Az egyesület tagságát - amelyet leginkább orvosok, ügyvédek, kereskedők, arisztokraták és tanulók tettek ki -, másfél évtizedes munkásságát és filmtermését szinte már csak ebből a lapból lehet rekonstruálni. Természetesen az idő ezt a filmműfajt sem kímélte: a legnagyobb alkotások itt is szőrén-szálán elvesztek, vagy megsemmisültek, a filmarchívum csak keveset őriz az egykori, fesztiváldíjas művekből.

Hagyatékok

A régi amatőrtechnika nagy hátránya, hogy a felvételek zöme fordítósfilmre készült, azaz olyan nyersanyagra, amelynek laboratóriumi munkálatai nem teszik szükségessé a negatív-pozitív eljárást. Lényegében tehát egyetlen példány létezik csupán az alkotásokból, vagyis ugyanaz a film siklik a vetítőgép kapujában, amelyik a kamerában is forgott. Ez már a maga idejében is nagy problémát jelentett, a kópiák mozgásterét jelentősen korlátozta: megnehezítette az amatőrfilm-archívum létrehozását, a külföldi fesztiválokra történő nevezést, és természetesen magát a filmmegőrzést is. Sok film esett áldozatául egy rossz befűzésnek, vagy gondatlan vetítésnek. Így semmisült meg például az egyik legjelentősebb magyar amatőrfilm, az 1935-ben készült A Föld halála is, egy lengyelországi amatőrfilmfesztivál vetítésén, ahol a vetítőgép egyik görgője "bevasalta" és hosszában kíméletlenül kettévágta a 350 méter hosszú ős-sci-fit. A világűrben és különböző bolygókon játszódó filmről mégis sikerülhet képet alkotnunk, ugyanis nemrégiben megtaláltuk a film egyik alkotójának, Deutsch Richárdnak hagyatékában azt a kivágástekercset, amely a rontott, túlforgatott snitteket gyűjti egybe. A Föld halála eredeti kópiája az első magyarországi Nemzetközi Amatőrfilmversenyen, 1935 augusztusában, 13 nemzet 83 filmje között debütált. Játékfilm kategóriában a 8. helyezést érte el, és a kritikusoktól ezt a méltatást kapta: "Nagy koncepciójú, egyenlőtlen fotográfiájú, fantasztikus filmregény, mely helyenként kissé vontatott, de óriási munkát igényelt az amatőrök részéről. Kiemelkedők a kitűnően sikerült trükkfelvételek, amelyek csaknem az összes hivatásos filmekből ismert trükköket felölelik."/2/

Tehetősebb amatőrfilmesek természetesen megengedhették maguknak, hogy szélesebb, a ma is ismert filmméretre, 16 mm-re forgassák felvételeiket. Igaz, hogy ennek a filmfajtának az amatőrök körében legnépszerűbb típusa szintén fordítósfilm volt, ennek ellenére sokan vásároltak mégis negatívfilmet, hogy sokszorosítani és óvni tudják felvételeiket. Sok esetben úgy is készítettek másolatokat a 16-os filmekről, hogy a már meglévő fordítós kópiáról húztak le egy másodnegatívot, vagy azonnal egy új fordítóskópiát. A kopírgépek, amelyeken ezek a tranzakciók végbementek, valójában átalakított, tartozékokkal kibővített vetítőgépek voltak, a leleményesség és a filmkészítési vágy barkácsolta őket.

A 16 mm-es film másik nagy előnye volt, hogy az AGFA gyár viszonylag hamar kihozta a színes fordítós nyersanyagot, amire valóban szép felvételeket lehetett készíteni. Ilyen színes filmanyag maradt fenn az 1943-as Szent István Napi felvonulásról, ami szintén szerepelt és díjat nyert az 1944-es amatőrfesztiválon.

Eredetileg színes 16-os negatívra forgatták 1940-ben az első magyar amatőr bábfilmet, az Aqua Vitae című filozofikus történetet, amelynek színes kópiáiról ma már semmit sem tudunk. A közelmúltban került elő ennek egy fekete-fehér másolata, így valamennyire erről a filmről is képet alkothatunk, és talán megtudhatjuk azt is, hogy miért söpört be egy halom díjat és elismerést ez a kis tízperces mű. A film készítői, Németh Nándor és Bérczy Tibor természetesen más filmeket is forgattak, ezek azonban dokumentumfilmek és élőszereplős játékfilmek voltak. Az Aqua Vitae sikerén felbuzdulva forgatták Momento című színes kisfilmjüket, amelynek szintén csak fekete-fehér másolata maradt fenn. Németh Nándor New Yorkból nemrégiben hazakerült hagyatékában megőrződött viszont ennek a filmnek néhány színes snittje, amely nem csupán a technikai kivitelezés, de a dramaturgia érdekes eltéréseiről is tanúskodik.

Sajnos az évtizedek során a Magyar Nemzeti Filmarchívumba került hagyatékok egyike sem teljes. Még a legteljesebbnek mondható filmkollekció is több örököshöz került. Ez a filmhagyaték Dudás Lászlóé, aki néhány évvel halála előtt a nagyobb haszon reményében különböző helyekre eladta filmjeit. Így került játékfilmjeinek zöme a Magyar Nemzeti Filmarchívumba, 1986 októberében.

A 9,5 mm-es filmméretről

Tagadhatatlan, hogy a háború előtti Magyarországon a ma már sok szempontból különösnek tűnő francia filmméret, a 9,5 mm-es fordítósfilm terjedt el a leginkább. A filmszalag különlegességét elsősorban a szalag közepén elhelyezkedő lyuksor, azaz perforáció jelenti, amely egyben a filmtípus drasztikusabb sérüléseinek is okozója lehet. Ha ugyanis a perforáció megsérül, a filmtovábbító villa (greifer) feltartóztathatatlanul a kép közepébe hasít. Elég egy pontatlan illesztés, a perforációsor egyenletessége máris felborul és tönkreteszi a képet.

A 35 mm-es, professzionális filmméret mellett a század eleje óta számos filmmérettel kísérleteztek a világ minden táján. A cél ugyanis nemcsak az volt, hogy minél többen vetíthessenek az otthonukban, hanem az is, hogy kiszélesedjen azok köre, akik maguk kívánnak felvételeket készíteni. Ne feledjük el, hogy ebben az időszakban a nagyvárosok lakosságának már jelentős része fényképezett, ami a fotocikk-kereskedelem rohamos fejlődését és elterjedését is magával hozta. Az amatőr fényképezés mellett tehát a filmezés is lassan terjedni kezdett, a divathóbort robbanásszerű megnövekedésére azonban várni kellett, amíg meg nem született az általános filmméret, amely technikai szempontból egyszerre praktikus és olcsó is. Az első időkben egészen extrának tűnő méretekkel próbálták meg kiszolgálni a házimozizni vágyókat. Se szeri, se száma a patenteknek, amelyeket a századfordulótól a húszas évek elejéig bejegyeztettek Amerikában és Franciaországban. Magyarországra azonban e gépeknek csak töredéke jutott el, hiszen ezek közül egyik sem terjedt el széles körben, sehol a világon.

Az első hazai amatőrfelvételek csak a húszas évek végén készültek. Ekkor vásároltak ugyanis először nagyobb tételben nyersfilmet a fotócikk-kereskedők. Ez a filmszalag volt a "Pathé Baby" márkanév alatt szabadalmaztatott 9,5 mm-es biztonsági fordítós filmszalag, amelynek hordozója éghetetlen etil-acetát anyagból készült. Olyannyira biztonságosnak tűnt ez a nyersanyag, hogy bátran alkalmazták az állófeliratokat, aminek lényege abban rejlett, hogy a képkapuban elhelyezett rugós érzékelő, az úgynevezett kalapács a speciális szélbevágást érzékelve megállt néhány pillanatra a képkapuban, így a drága nyersanyagnak csak néhány kockájára kellett feliratokat exponálni.

Az első magyar amatőr játék- és trükkfilmek/3/ is szinte kivétel nélkül erre a nyersanyagra készültek. A 9,5 mm-es film egy méterén pontosan 132,6 képkocka található, képminősége pedig majdnem megegyezik az akkoriban már használatos 16 mm-esével. Azért csak "majdnem", mert a differenciák elenyészők: a 9,5 mm-es hasznos, azaz kivetített kép felülete 8,2 x 6,2, míg a 16 mm-esé 9,65 x 7,21. Vertikálisan tehát pontosan 1, horizontálisan pedig majdnem 1,5 milliméterrel nagyobb képet rögzít a 16-os. A 9,5 mm-es film két perforációja pontosan 7,4 mm-re van egymástól, a mérete pedig 0,8 x 2,4 mm. A filmtovábbító fogasdob minden egyes tüskéje kónuszosan képzett, ami azt jelenti, hogy lent, a dobnál 0,6 x 2 mm, a csúcsánál, ahol "belekap" a lyuksorba, pedig majdnem a fele: 0,3 x 1,2 mm. Ezek a számok persze csak elméletben léteznek, a valóságban nincs két film és gép, ami méreteit tekintve egyforma lenne. A restaurálásnál látszólag nem sok értelme van a gyári technikai adatok ismeretének, a valóságban azonban nagyon is fontos, mivel ebből a néhány adatból is kitűnik, hogy a film újkorában még szinte "lötyög" a továbbító fogakon, amelyek mindenhol legalább 2-4 tizedmilliméterrel kisebbek, mint a film egy-egy perforációja.

A restaurálás

A 9,5 mm-es amatőr játékfilmek restaurálása a Magyar Nemzeti Filmarchívumban, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával 1998 januárjában kezdődött, amikor felmerült annak lehetősége, hogy némafilmkorszakunk jócskán hiányos anyagát foltozgatni próbáljuk a ránk maradt, mintegy kéttucatnyi, 1945 előtt készült amatőr játékfilmmel. Az imént látott filmetűd volt az első, amely próbaként készült el, és amelynek láttán egyhangúlag amellett döntöttünk, hogy nekivágunk a látszólag egyszerű feladatnak. Célunk az volt, hogy a filmet először 35 mm-es negatívra kopírozzuk, hogy arról könnyűszerrel készíthessünk pozitív kópiát. A legnagyobb gondot a 9,5-es fekete-fehér kellékanyagok rossz állapota és zsugorodottsága jelentette, a filmszalagok kora ugyanis jócskán meghaladta a fél évszázadot.

A negatívok kopírozása Szabó Antal gépészmérnök úr saját laboratóriumában történt, az ő szakmai tapasztalataira támaszkodtunk a munka minden egyes fázisában. Ő ugyanis már sok alkalommal készített felnagyítást 9,5-es filmméretről 35-ösre. Próbatekercsként azért a Tempót választottuk, mert ennek a nyersanyaga volt a legheterogénebb. Dudás László, a film készítője valószínűleg más filmjeinek kivágásait illesztette össze, amikor elkészítette ezt a zsánerfilmjét. Így kerülhetett abba Perutz, Mimosa, Gevaert és sok más filmfajta. Az egyes snittek expozíciója is nagy eltérést mutatott, így könnyen kikísérletezhetővé vált a dubnegatívon a helyes expozíció-meghatározás.

Ugyancsak nagy problémát jelentett a karcok eltüntetése. A teljes sötétségben zakatoló kopírgép kapujánál az optikai másolás előtti pillanatban végül sikerült egy speciális folyadékos-kenőszerkezettel 95%-os orvosi alkoholt felvinni a filmszalagra, s ezzel végre eltüntetni a karcok mintegy 60-70 százalékát. Vitákra adott okot a képkivágás optimális meghatározása, ugyanis a két filmméret képaránya nem egyező. Ez esetben is az eredetihez legközelebb álló megoldásra törekedtünk, ezért a normál képméret szabványaitól elrugaszkodva a 9,5-es képarányait exponáltuk a 35-ös filmre, s így a szokásosnál egy kissé szélesebb képet nyertünk.

A filmek restaurálása során sikerült minden egyes kockát megőrizni, s ez első sorban a tekercsek szétszedésénél jelentett problémát. A filmek ugyanis többféle módon sérültek az évtizedek során: a greifer hol a képkockák tetején, hol pedig az alján törte ki a film perforációját. A másolás során tehát mindig a perforációsor ép oldalát kellett használni, s ez azt jelentette, hogy a kopírozás hol a filmtekercs elejéről, hol pedig a végéről vette kezdetét. A behasított részeket, képhiányokat nem takartuk ki maszkos eljárással, hiszen ez durva és egyszerű beavatkozás lett volna, és nagyban zavarta volna a film élvezetét is.

A negatívok előhívása után a film összeállítása következett, aminek során újabb meglepetés várt: néhány jelenet eredeti tartalmi sorrendje néhol felborult a sok vetítés miatt. "Java részük már nagyon lestrapált. A Halálos tavaszt már legalább százszor levetítettük."/4/ - nyilatkozta a nyolcvanas évek közepén a most felnagyított filmek egyik alkotója, Dudás László ugyanarról a kópiáról, amelyről másfél évtized múltán mi is dolgoztunk. Így tehát az is könnyen feltételezhető (mint a legtöbb régi filmszalag esetében), hogy egyes snittek örökre megsemmisültek.

A felnagyításra szánt filmek kiválasztásánál elsősorban esztétikai szempontok vezéreltek. A felújításra került két film mindegyike kuriózum a maga nemében, hiszen egy nagy sikerű regény adaptációjáról és egy ős-sci-firől van szó. Dudás László 1935-ben készült Halálos tavaszáról és a kísérletező szellemű Deutsch Richárd Találkozás a múlttal című 1934-es filmjéről sokat ír a korabeli szaksajtó.

Dudás filmje kereken négy esztendővel előzte meg Zilahy Lajos több nyelven is megjelent regényének nagy botrányt kavart hangosfilm-változatát, amely a két háború között készült magyar filmek egyik jelentős darabja. Az amatőrfilm-változat főszereplője az akkor még főiskolás Pataky Jenő volt, aki Dudás másik munkájának, az egy évvel később készült A halál és az orvos (La mort et le médicin) című Heltai Jenő-novellából forgatott filmnek is főszereplője volt. A Halálos tavasz többi szereplője "civil" volt, illetve filmiskolás lányok. A forgatást gondos előkészítő munka előzte meg, pontos forgatókönyvet írtak, kiválasztották a helyszíneket, amelyek között szép számmal akad belső tér is. Sokszor épp ez ment a film rovására, hiszen a nehezen bevilágítható belső tereket nem tudták tökéletesen kiexponálni és utólagos labormunkával kellett a már előhívott filmet láthatóbbá tenni. E tekintetben sokkal szerencsésebb volt Deutsch Richárd filmjének témája, amely a visegrádi vár udvarán játszódott. Deutsch filmjének története is figyelemre méltó. Ehhez hasonló misztikus témákat leginkább a húszas évek második felében vittek filmre. Magyarországon a legismertebb thriller-rendező Lajthay Károly volt, akinek sajátos rendezői stílusa kissé érezhető is Deutsch filmjének hangulatán, technikai megoldásain. Ugyancsak a némafilmkorszakot idézik a kettős expozíciók és a film főcíme, a mozgó hátteres feliratokkal. A film másik különlegessége, hogy a Holokauszt során elpusztult Deutsch Richárd elveszettnek hitt filmhagyatéka nemrégiben került elő. A háború alatt földbe ásva pihent, majd évtizedekig hevert egy budai ház padlásán, melynek bontásakor bukkantak rá véletlenül. A filmek egy része elázott a földben, de ami megmaradt, az páratlan dokumentuma a magyar amatőrfilm-történetnek.

Dudás László, aki eredetileg építészmérnök volt, és akinek Forgács Péter, Privát Magyarország című sorozatában a rejtélyes "D úr” néven állított emléket, A magyar filmamatőrök múltja és jelene című, 1961-es kitűnő írásában szeretettel emlékezett a hőskorra és amatőrtársaira. Figyelemre méltó, hogy majd negyven esztendeje írt cikkében éppen arra a feladatra buzdít, amelyet évtizedekkel később, most mi, az utókor szeretnénk elvégezni: "mint régi filmamatőr, rádöbbentem arra, hogy mennyire tájékozatlanok nemcsak az olvasók, de még a szakírók is a magyar amatőrfilmesek múltbeli munkássága felől. Pedig a magyar amatőrfilmezés a harmincas évek elejétől 1945-ig az európai amatőrfilm kultúra elismert tényezője volt és eredményeit sikerek igazolták. Meg kellene szervezni sajtó és egyéb híradás formájában a régi, ismeretlen helyen lévő és még fellelhető amatőrfilmek felkutatását, begyűjtését. Az előkerült filmekkel megalapítani a magyar amatőrfilm-archívumot. Ennek állománya buzdító példatára lehetne az újból meginduló magyar amatőrfilm mozgalomnak. Az archívumban lévő és az amatőröknél nyilvántartott filmekből pedig, időnként bemutatókat kellene tartani.”/5/

 

Jegyzetek

1 Fejér Tamás filmrendező például még diákkorában, elkészítette Intermezzo című, mintegy két és fél perces filmjét, amelynek története egy festőművészről és modelljéről szólt. Következő munkájával, amely A nő és a gép címet viselte második helyezést ért el az 1937-es párizsi nemzetközi fesztiválon. Dudás László építészmérnök első felvételeit 1928-ban készítette, a negyvenes években pedig a Hunnia Filmgyár díszlettervezőjeként vált ismertté neve.

2 Filmkultúra, VIII. évfolyam 10. Szám. 1935. Október 1. 35. oldal

3 Ilyen ős-rajzfilm a harmincas évek elején készült Fenn északon, a Szultán levele és Szerelmes köszörűs is, amely mindegyikét egy kitűnő képzőművész, Zsellér Lipót rajzolta, tervezte - saját lakásában.

4 Az interjú Filmek Csipkerózsika-álma címmel jelent meg a Film Színház Muzsikában.

5 Pergő Képek XII. évfolyam 1. szám 1961. 7. oldal (Dudás László: A magyar filmamatőrök múltja és jelene)

A Filmfelújítási konferencián az előadás illusztrációi:

Magyar Világhíradó 600. [részlet](1935. augusztus)
A Föld halála - kivágások [részlet](1935).
Szent István Nap Budapesten [részlet] (1943. Készítette: Bánki Pál)
Aqua Vitae [részlet] (1940. Készítették: Vásárhelyi István, Bérczy Tibor, Németh Nándor)
Momento [részletek] (1941. Készítették: Bérczy Tibor, Németh Nándor)
Ritmus - Tempó (1937-38) [03-25527-1, 16 f/s sebességgel!] (Rendezte: Lénárd Endre és Deutsch Richárd)
Fog ez menni! (1934. Készítette: Deutsch Richárd)


Lénárd Endre-Deutsch Richárd:
A Föld halála,
1935,
a csillagvizsgáló
134 KByte

az egyik rendező:
Deutsch Richárd
118 KByte

A Föld halála,
1935,
az űrhajó
111 KByte

Rendező:
Bánki Pál,
1943
123 KByte

A Szent Jobb kísérői:
48-as huszár
uniformisban
130 KByte

A bíboros hercegprímás,
jobbra:
egy testőr
128 KByte

Vásárhelyi István-Bérczy Tibor-Németh Nándor:
Aqua Vitae,
1940
83 KByte

Aqua Vitae,
1940
77 KByte

Aqua Vitae,
1940
72 KByte

Bérczy Tibor-Németh Nándor:
Momento,
1941,
Bérczy Ernő
73 KByte

Momento,
1941,
Bérczy Ernő
66 KByte

Deutsch Richárd
102 KByte

Deutsch Richárd:
Találkozás a múlttal,
1934
89 KByte

Találkozás a múlttal,
1934
87 KByte

Találkozás a múlttal,
1934
92 KByte

Dudás László:
Halálos tavasz,
1935,
leghátul:
Dudás László
102 KByte

Halálos tavasz, Pataky Jenő
120 KByte

Az Ág utcában:
Pataky Jenő és
Somló Vali
114 KByte

 

hírek hírek filmek filmek arcok arcok gondolatok gondolatok szemle szemle Örökmozgó Örökmozgó képtár képtár sőt sőt mozgóképtár linkek repertórium levelek FILMKULTÚRA '96-'98 tartalom címlap kereső